Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-09-02 / 18. szám
oldalán hosszasan elnyúló község, melyet kelet felől a hévízi öböl mocsaras láprétege határol.” Ezzel a felvilágosító mondattal kezdődik a tanulmány, amely a női viselet szerkezeti és formai alakulásából kiindulva, a „viselő és a viselet kapcsolatának” tanulmányozása után, eljut a mai magyar falvak legfontosabb jelenségéig, gondjáig és öröméig, a paraszti társadalom átalakulásáig. Ez az állapot, amelyet a jelenlegi legkiválóbb magyar szociográfus, Márkus István „Utóparasztoknak és előértelmiségieknek” nevez, egy kicsit előlegezve az értelmiségi állapotot, hiszen voltaképpen „előpolgárokként” kellene meghatározni őket, ha magyar polgár szónak is kettős értelme volna, mint a francia bourpeois-nak és citoyennek. Az egykori parasztok ma citoyen-ekké alakulnak át és a parasztasszonyok polgártársnőkké. Ezt a jelenséget érte tetten a Sármelléken a néprajztudós, a „kivetkőzés” megfigyelésével. Magam is végigmentem a sármelléki utcán, ahogy Petánovits Katalin ajánlotta és szemtanúként igazolom, amit leírt: „a járókelők között szépen határt vonhatunk. Az idősebbek még mindig viseletben járnak, a negyvenévesek közül sokan kivetkőztek, a harmincöt évesek közül csak mutatóban akad viseletes, s ezen alul senki sem jár bő szoknyában.” Egy harminchat éves menyecske négy évvel ezelőtt vetkőzött ki. Megkérdezték, mi volt az oka: „ez vót a kívánság” — felelte. Egy másik asszony, Gergely Anna, varrónő, nem volt ilyen szűkszavú: „Mer a testvérgyei mind egészruhások vótak má. Hárman vótak lányok, a rokonok, a szomszédok, a sógornője mind egészruhások vótak má, asztá észt is rászették. A napa (anyósa) pedig nem szerette, hogy kivetkőzött. Sok szép ruhája vót pedig, heles vót benne. Osztá megpróbálta, felőtözött egészruhába, jóllát neki, asztá elhatta a viseletét. Hajat még „főteszi hajtűre”, azaz kontyot fésül, de ő már főkötőt, gyöngyöskontyot nem viselt soha. A tanulmány írója szépen, észrevétlenül, de nyilván nem véletlenül jut el az anyagi világ dolgaitól, a ruhától, a réklitől, a bőszoknyától, a hátrakötőtől, a „kacamajkó”-nak nevezett „blúztól”, az allú fodros kötén-től a szokásokig, az erkölcsig, a gondolkodásmódig, a társadalomig. Csak két példát említek: a ma annyira időszerű, sokat és szenvedélyesen vitatott népszaporodás kérdését és a szépségideáit. Két nemzedékkel. ezelőtt is a sok és a hamargyerek volt a kötelező Sármelléken. „A fiatalasszony kötelességei közé tartozott, hogy esküvője után 9—10 hónapra, legfeljebb egy évre, feltétlenül szüljön, egyébként megszólták, hogy mesterkedett, vagy hogy megrontotték.” Azt, amit ma születésszabályozásnak, vagy fogamzásgátlásnak nevezünk, alaposan leszólták. „Vótak kuruzslók, akik séfránt itattak, vagy az asszonyok magukat megkotorták, és szépen belementek a koporsóba.” Aztán jött néhány évtized, amikor Sármelléken csak úgy, mint a Dunántúl legtöbb részén, az egyke vált divatossá. Ezt a mi nemzedékünk fiatal korában szemtől szembe látta és máig is tanúskodhatunk, hogy bizony, sok fiatalasszony „belement a koporsóba.” Ma a sármelléki fiatal lányok és asszonyok a városi viselettel együtt a városi egészségügyi szokásokat is átvették, az új házakban mindenütt van fürdőszoba, bár — ezt szomorkásán idézem — „nagyrészét ma is még inkább kamrának, raktárnak használják, és a konyha marad a tisztálkodás helye”. A régi szépségideál a gömbölydedség, a kackiásság, a vaskosság volt. „A vékony, sovány embert csúnyának, sőt, betegnek, nem egészségesnek tartották.” A mai fiatalok szépségideálja: „karcsú, izmos termet, szabályos arcvonások, divatos ruhák, divatos szokások.” Ezek a volt falusiak, de még nem városiak, a paraszti sorból az értelmiség felé haladó emberek még együtt éneklik vidáman a régi nótát, amely a régi viseletét dicséri: „Ecetet a csíkra, mézet a mácsikra, — Vörös kasmer szoknya, fehér gomboskapca — Illik a lányokra." Balatonszéplakon a Szakszervezetek Országos Tanácsa új 40« személyes Üdülőt építtetett a dolgozók részére (MTI felv.) Balatoni nyár ▼ Ezt a nyarat javarészt Veszprém megyében töltöm éspedig két szinten. Az egyik szint Balatonfüred, amelyet ugyan a korombeli ifjak még Zala megyének emlegetnek, pedig már két évtizede Veszprémhez tartozik, és ez helyes Is. Nemcsak azért, mert Balatonfüred Veszprémtől, a várostól alig negyedórányira van gépkocsin, vagy autóbuszon, és tulajdonképpen másként nem is lehet menni, mert a vasúti szárnyvonalat megszüntették. De mondom, nemcsak ez az oka, hanem az, hogy Balatonfüred a magyar színházi életnek, az irodalomnak, a művészetnek egyik ősi gyújtópontja és sugarát nem kis erővel, éppen a veszprémi fellegvártól, a szellemnek ettől az ősi atommáglyájától kapta és kapja. Ezzel félig-meddig mór el is árultam, mit értek azon, hogy „két szinten”. Csak félig-meddig, mert a második, a mélyebb és megfoghatatlanabb szint nemcsak a veszprémi vár Európában egyedülálló, zárt építészeti tája, nemcsak az agyonrestauráltan is az Árpád-kort idéző székesegyház és mellette a nemrég megtalált és föltárt csodálatos kincs, a bizáncias Szent György-kápolna, s nemcsak ... Folytathatnám a felsorolást, hiszen a veszprémi várban az ember úgyszólván minden épületbe külön-külőn beleszeret, és közben nem hűtlennek érzi magát, hanem éppen ellenkezőleg, hűségesnek: a történelemhez, a művészethez, századok magyar alkotóerejéhez. Valóságos lelkiismeret-furdalásom van, hogy kihagytam a felsorolásból a Gizella-kápolnát, remekül helyreállított freskóival és előtte a várkutat, amelynek alján még ma is víz csillog, de hiszen most nem arról a Veszprémről akarok írni, amelyet több-kevesebb utánjárással mindenki megnézhet, hanem a második szint még mélyebb rétegeiről, a falvak és a városok megőrzött, vagy újjáéledő hagyományairól, arról a nagy nemzeti örökségről, amelyet Veszprém megyében és más megyékben is a múzeumok ápolnak és gyűjtenek. Ha valaki, külföldön élő magyar, vagy Magyarországra látogató külföldi fogalmat akar alkotni arról az aprómunkáról, amelyet a magyar kultúra sáfárai napról napra úgyszólván titokban végeznek, akkor elég, ha kézbe veszi azt az album alakú könyvet, amelyet a frankfurti könyvvásáron is megnéznének, és amelynek túlságosan szerény címe: A Veszprém megyei múzeumok közleményei. Ha van a magyarban understatement, önmagát alábecsülő kifejezés, akkor ez az. Mert ezek a „Közlemények” Éri István múzeumlgazgató, ás Uzsokl András szerkesztésében 484 oldalon, ezer fényképpel, rajzzal és más ábrával, remek német, francia és olasz cikksummázatokkal tulajdonképpen a mai Magyarország egy részének keresztmetszete és ugyanakkor a magyar múlt szinte geológiai rétegeinek a feltárása. Vakációm alatt ezt a könyvet olvasgatom és nincs nagyobb passzióm, mint kocsira ülni és utánajárni egyik-másik tanulmányának, felfedezésének, kutatásának, eredményének, telitalálatának, meghökkentő megállapításának, régi fényképfelvételeinek, embereknek és tárgyaknak. Az benne a megkapó, valósággal megindító, hogy miközben főképpen a múlttal foglalkozik, ugyanakkor a jelen képét Is adja: azt mutatja meg, hogy a mai ország és fiai vizsgálódó szemmel, értő szívvel fordulnak a múlt felé; arra világít rá, hogy az új társadalom nagyon komolyan veszi önmagát, mert tiszteli gyökereit, van ereje, ideje és — költségvetése felkutatni, összegyűjteni a múltat, megőrizni, ami értékes, továbbfejleszteni, ami még virágbaszökhet. * A kötettel a kezemben először Városlődre mentem. Zarándoklat volt ez egyik szellemi bölcsőhelyemre. Még a harmincas évek legelején a falukutató mozgalom kialakulása előtt jártam ebben a bakonyalji faluban. Akkor még nem a társadalmi helyzet, „a hon állapotja” vonzott oda, hanem a művészet. Még a gimnáziumban kezdtem paraszti tányérokat gyűjteni és így ismerkedtem meg a városlődi fazekasokkal és a kőedénnyel. Könyvespolcomon mindmáig áll egy vajfehér mázas, kék, sohanemvolt virággal díszített tejesköcsög. Ikertestvérének képét fedeztem fel a múzeumi kötet egyik tanulmányában és ezzel a kezemben indultam el a Bakony nyúlványán Veszprémen, Herenden ót, Jánosháza felé. Városlődöt ma még az sem kerülheti ki, akit nem érdekel, mert a nyolcas főúton hidat építenek, le kell kerülni a dombhátra, az oldalára, és a völgybe épült faluba. Negyven év távolából kerestem azt a magas tetejű, de persze földszintes paraszti sarokházat, amelynek hegyes szögben álló orra, mint a vitorlásgólya hyúlt bele az egyik utcába. Itt laktam egy fazekasnál, aki a kőedénygyárban dolgozott, felesége a levesestányérok, hasas vázák, bordás tálak, tejesbögrék, főzőlábasok, pecsenyéstálak virágdíszeit festette. Most, ebből a kötetből tudtam meg, aminek eredetét akkoriban hiába kerestem, hogy ezek a kancsóvirágok a népi képzelőerőnek másodlagos termékei: a városlődi festők szűrmintákról másolták át először. Ami jól mutatott a szűrön, az nehézkessé vált a tányéron, ezért néhány év alatt rajzosabbá, áttetszőbbé finomították őket. Ha annyi idős volnék, mint negyven évvel ezelőtt, itt maradtam volna Városlődön és kezemben Molnár László alapos tanulmányával azt kutatnám, hogyan változtatta meg a község életét a kőedénygyár és mi lett az egykori fazekasok és virágfestők utódaiból. * Ehelyett egy nagyobb kanyarral visszafordultam délkelet felé a Sármellékre. Ha egy néprajzi tanulmányra azt lehet mondani, hogy bájos, sőt, azt is, hogy szellemes, sőt, helyenként akaratlanul borsos, akkor Petánovits Katalin műve az, valóságos kis kötet, harminc oldalon: „A sármelléki női viselet a századfordulótól napjainkig”. A Sármellék, amelyet még honismerő kortársaink is gyakran összetévesztenek a Sárközzel „a zalavári hát nyugati peremén, az országút két BALATON 1972 Már az USA-ban is kapható a világhírű magyar gyógyiszap! A fájdalomenyhítő gyógyiszap házi használatra csomagolva is kapható! Nem kell már sok ezer mérföldet utazni, ha valaki a világhírű magyar gyógyfürdő iszapjával akarja kezeltetni izomfájdalmait. A modern csomagolástechnika megoldotta, hogy a gyógyiszapot megszárítják, és könnyen kezelhető, textíliával bevont kompresszekbe sajtolják. Az iszap kompresszek a kezelésre szoruló testrészeknek megfelelően, különböző íormójúak. Mostantól kezdve, a MEDIMPEX Magyar Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalattal kötött megállapodás alapján a Magyar Iszap Kompressz (Hungarian Mud Compress) korlátozott mennyiségben Kanadában és az USA-ban is kapható. A Magyar Iszap Kompressz a sok évszázados magyar gyógyászati tapasztalatot a korszerű módszerekkel egyesíti. Egyedülálló előnye, hogy otthon a beteg lakásán is könnyen készíthető vele iszappakolás. Az iszapkompresszt forró vízbe kell mártani — ez máris elegendő ahhoz, hogy reaktiválja a szerves, szervetlen és ösztrogén anyagokat, amelyek a magyar gyógyiszapban találhatók. Ezután az iszapkompresszt a fájó testrészekre helyezzük. Az Iszappakolás fokozza a helyi vérkeringést, s ezáltal enyhíti az ízületi és izomfájdalmakat. A szenvedés megszűnik, a beteg jó közérzete helyreáll. Az iszapkompressz hatféle formában kapható, láb- és bokakezelésre; kézre és csuklóra; derékra és végtagokra; hátra és nyakra; csak nyakra; valamint térdre és könyökre. A hatfajta kompressz mindegyike a híres magyar gyógyiszapot tartalmazza. Ha meg akar szabadulni derékfájásától, ízületi és izomfájdalmaitól, küldje be az alábbi coupont postafordultával a címek egyikére. — — — — — — — — Coupon — — ______ Cím: HUNGARIAN HEALTH IMPORTS, 407 St Petar Str., Montreal, P. Q. vagy: KELSO IMPORT CORPORATION 5908 Hallandale Beach Blvd. Hollywood, Florida 33023. Kérem, küldjenek számomra ismertetőt a magyar gyógyiszapról. Név (nyomtatott betűkkel kérjük): .................................................................. Cím: ..................................................................................................................... Város és tartomány: ............................................................................................ A Benelux Államok és Franciaország területén forduljon az alábbi céghez: S. A. MAKLAREX N. V. Rue Royale, 195. 1030. Bruxelles — Belgique 9
