Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-08-19 / 17. szám

Megnéztem egy hosszúhajút

Mi van a lobonc alatt, a hosszú haj mögött, milyen gondolatokat rejtenek és takargatnak e játszi férfiúi sörények, melyeknek lengése, ha viselői szaladni indulnak az utcán, lobogóként terül szét 'körülöttük, hirdetve, hogy zászlajuk csak. a sebes széllel, a mindenség befogadásával mérhető?

Miben ugyanazok, s miben mások e hoszszú hajúak, miben egyeznek és különböznek az apák nemzedékétől vagy csupán húsz centiméterrel hosszabb haj választja el őket attól az évjárattól, amelynek a hosszú _ haj nem volt ugyan a hobbyja, de hobbyja ‘volt a fehér betétes sárga cipő, hobbyjuk volt Ásta Nielsen, hobbyjuk volt a yo-yo, viseletben pedig a halványsárga pantalló sötétkék zakóval, hobbyjuk volt a rakett-tartó, amelyben soha nem hordtak labdaütőt és a trencskó nevezetű esőkabát, eleinte vajsárgán, majd bizonyos kopás után, kékre festve?

Mennyivel volt műveltebb, elfogadhatóbb á fehér porcelánnadrág, mint a lobonc, menynyiben volt más a fehér betétes sárga cipő, mint a haj dús volta, ez az áruló jegye, mindenesetre csak külső jegye egy új szemléletnek, felfogásnak, modornak?

Voltak korok, mikor némely ifjak rizsporos parókát viseltek, megint mások, mikor kürtőkalapot és csipkével díszített ingeket, s voltak idők, mikor a férfiúság külső jele, a legmegbízhatóbb, a csontfejű bot volt és a külön keménygallér, amelyet egy kapocscsal lehetett a nyakaílan inghez erősíteni?

S van-e valami jelentősége annak, hogy zakóm néhány centiméterrel hosszabb vagy rövidebb, hajam benövi vagy nem növi be a tarkómat, nyakkendőt viselek-e vagy sem, s ha igen, nagyvirágosat vagy egyszínű szerényét, a hajamat elválasztom-e, jobbra fésülöm-e vagy balra, vagy pedig hagyom szerteszéledni, csapongani, a széllel játszadozni, öregeket megtéveszteni, vajon hosszú hajú fiú, vagy éppenséggel leány az előttem haladó?

Ezek a kérdőjelek feszegettek, ezek a vagyvagy-ok zsongtak bennem, mikor a hosszú hajú — a szegedi egyetem egyik kiváló diákja — dolgozószobámban megjelent. Föltűnően magas volt, udvariasan készséges, szemmelláthatóan szerény. A hosszú hajra célzást sem téve, de a hosszú hajúság magyarázatát keresve, arra kértem, beszélne nekem 'huszonkét évnyi életéről, mindenekelőtt pedig arról, mi foglalkoztatja, mi foglalkoztatta, milyen világban él, milyen világ kiformálására tör.

Már azzal is, hogy kérdésekkel nem zavart elbeszélését ilyen feszesre húzta, ilyen tömören mondta el, kitűnt, hogy a hosszú hajúnak határozottan van szerkesztési készsége.

— Nyíri Béla a nevem, Pesten születtem, szegedi egyetemi éveimet nem számítva ide. Pesten élek, a pesti I. István Gimnáziumban érettségiztem kitűnő osztályzattal, és szeptemberben már negyedéves hallgatója leszek a szegedi jogi egyetemnek. Édesapám jogász, bíró, a Pest Megyei Bíróság elnöke.

—* Életem első hobby-ja — mert az minden gyereknek és nagyon sok felnőttnek van — az ólomkatona volt. Az ólomkatonák. Ezt követte a gombfoci, később pedig éveken át az akvárisztika. Látom önön, a szemével kérdezi szinte, hogy ezt miért szerettem? A csend vonzott ebben, a halak nyugodt mozgása, a vízi növényzet szépsége és vízbuborékok játéka, a levegőbuborékoké és az a fény, amely halas akváriumaimat áthatotta. Két; egyenként hatvan literes akváriumom volt, és egy kis, mindössze három és fél literes halszaporitóm. De még ebben a csendben is az élet érdekelt. Az élet őrzése, szépsége, védelme, megtartása. Észrevettem, hogy egyik díszhalam, talán Black Molly fajta volt, ez a feketehal, beteg. A növényzet mellé húzódott, vergődött, táplálékát — ezek élő kukacok, szárított bolhák voltak — nem találja, vagy nem látja. Talán a látásával van baj? Észrevettem, hogy szemén zöld hályog van. A víz színére emeltem s egy gombostűvel levettem a zöld hályogot. A hal újra jól látott, vergődése megszűnt, rendesen táplálkozott, meglelte táplálékát.

— A következő hobby a magnózás volt. Volt egy házi stúdióm, benne két magnó, lemezjátszó, rádió. Kezdetben a beat, később már a komoly zene érdekelt, ezeket a számokat vettem föl, játszottam át, hallgattam ófákon át, A romantikusok, Chopin, Liszt; álltak és állnak hozzám a legközelebb. A szeme kérdezi, hogy miért? Az én koromban, a huszadik század második felében, ebben a Holdat ostromló időben, ebben a zaklatott atomkorban? Talán azért, mert a mi korunkból, a kor muzsikájából a dallamosság' hiányzik a legfőképpen. A mai fiatalok pedig, ellentétben bizonyos véleményekkel, erősen szentimentálisak. Szentimentálisak és sok tekintetben gátlásosak. Hogy néha nagyképűek és vagánykodók? Higgye el, ez nem más, mint a gyenge, a szenvédést okozó gátlásosság takargatása, leplezése.

— A következő hobby-m, de itt már nem használok múlt időt, az irodalom; magyar irodalom és világirodalom. Próza és költészet. Már az általános iskolában is olyan tanár tanított, akinek szenvedélye volt az, amit előad, s a szenvedély árad és ragad, beleömlik a tanítványba, képes teljesen átitatni. Ezt még megtetézte gimnáziumi magyar tanárnőm, Márta néni, aki. rendkívüli

Itt élek én, a Vas utcában

A hosszú hajú (Novotta Ferenc felvételei)

módon hatott ránk gátlástalan viselkedésével. Márta néni — hatvannégyben lettem gimnazista — lófarkas frizurát viselt, előadás közben felült az asztalra, lábait lógatva és olyan kitűnő módszerrel ■ tanított, hogy minket teljesen magával sodort. Egyszer azt mondta például, olvassuk el az Antigonét Elolvastuk valamennyien. A következő három óra alatt csak az Antigonéval foglalkoztunk: megalakulta bíróság, a védő és a vádló, elkülönült az osztály védelmezőkre és támadókra; teljesen áthatott valamennyiünket a mű szelleme. Márta néni kezdett engem „felfedezni", érettségizők dolgozatait adta át, javítsam ki azokat, és mondjak véleményt. Felnőttként kezelt már, az önállóság szellemét plántálta belém. Ügy léptünk ki a gimnáziumból érettségi után — pedig fizika-kémia szakos osztályt végeztünk —, mint az irodalom rajongó hívei. S hogy ezek után véletlenül vagy tudatosan lettem-e joghallgató, arra egészen pontos választ adni nem tudok. Mindenesetre utalok arra, hogy nagyon sok író, nagyon sok filmes, igen sok művész, itthon is, külföldön is, jogászként kezdte. Jogot végzett, mint Jancsó Miklós, filmrendezőink közül a legnagyobb.

— Természetesen a film, a színpad is nagyon érdekel, a film a legújabb hobbym. Érettségi után először a Színművészeti Főiskola rendezői szakára szerettem volna bejutni. A rendezés, akár egy színműé, akár egy filméf beért, kialakult egyéniséget föltételez. Lehet-e ezt mondani egy tizennyolc éves ifjúról? Jogásznak mentem, mert azt hittem, mert úgy gondolom, mert 'az a fölfogásom, hogy a jogászi, bírói, ügyészi munka minden műveltséget befogad, hagy műveltséget föltételez; mert az a véleményem, hogy a diplomás ember művelt ember kell legyen. Sokoldalúan művelt, sokoldalúan szomjas. Még másfél évem van hátra a diploma megszerzéséig, de az államvizsgát akár már most

is letehetném, mert azokból a tárgyakból, amelyek az államvizsgához szükségesek, már vizsgáztam. Ösztöndíjjal tanulok, az ösztöndíj összege tanulmányi eredményeimtől függ. tanulmányi eredményeim általában jók, néha kitűnőek.

— Nem a dolog olcsósága miatt, nem gerinctelenségre való utalásként értem, de úgy gondolom, hogy minden közéletiséghez, jogi pályához, bírói, ügyészi munkához kell valamilyen jó értelmű színészi képesség is. Hogy az sem fölösleges. Már az átélés szenvedélye miatt sem. Ott voltam a szegedi egyetemi színpad keletkezésénél, mint segédrendező működtem közre Déry Tibor Óriáscsecsemő-jénél. Most Fekete Sándortól a Hőség havá-t játsszuk majd el, de a pestitől eltérő szövegváltozattal. Rendeztem és játszottam, mert úgy gondolom, hogy szépen, szabatosan beszélni és előadni tudni; ez is eljövendő hivatásomhoz tartozik majd. Közben pedig filmezek.

— Lehet azt is mondani, hogy még a lépcső leg-legalsó fokán állok. Most, a nyári szünidő alatt például két hétig kellékeskedtem Makk Károly mellett, aki Örkény Macskajáték című filmjét forgatja. Mi a kellékeskedés? Kell Makknak egy kosár rózsa vagy két rántott szelet. Nosza, ugorj taxiba, megveszem a kosár rózsát, vagy egy étteremben csináltatok két rántott szeletet, és rohanok azzal vissza. De lehet azt is mondani, hogy „önállóan" filmezek. Ez a kifejezési forma is izgat, nyugtalanít, foglalkoztat örökösen. Van egy felvevőgépem, amelyet szüleimtől kaptam akkor, amikor Japánban jártam. Ezzel kis amatőrfilmekel készítek, a nyersanyagot és az előhívást a szegedi KISZ-szervezet téríti meg. Legutóbb hat-hét perces kisfilmet készítettem az utolsó szegedi papucskészítőről, a munkát bene.vezik a miskolci egyetem őszi kisfilmfesztiváljára.

— A szegedi egyetem jogi karán megszerveztük az önképzőkört is az én kezdeményezésemre. Heti két-három előadást tartunk csak jogászoknak. Rendeztünk egy előadást Somlyó György költészetét bemutatandó, elhangzott egy előadás Amerikáról, én pedig japáni utamról meséltem. Japánba tavaly szeptemberben jutottam ki az Expressz ifjúsági utazási iroda egyik társasutazásával Elgondolkoztatott a harminc tagú társaság összetétele. Én voltam köztük a legfiatalabb. Egy iéesz főkönyvelő, egy autókarosszéria lakatos, egy szobrász, három építészmérnök volt velünk, nyolc orvos és nyolc pincér! A többiekre hirtelen nem emlékszem.

— Az önképzőkört egy pincében rendeztük be nagyon korszerűen. A pincét — a bölcsészkar épülete alatt — egy adjunktusnö szerezte, remekül berendeztük, csak egyet nem tudtunk. A berendezett pincében, afféle kis pinceszínházunkban a talajvíz miatt minden megpenészedett. Most ez a gondunk: mi lesz az önképzőkörünkkel, hol tartsuk áz előadásokat?

Mire készül most, e pillanatban? — gondolom, de felel kérdés helyett is, magától:

— Sürgönyt várok Szegedről. Megígérték, hogy húsz szegedi joghallgató statisztálhat majd a Rómeó és Júlia szegedi szabadtéri előadásán. De jó volna föllépni! Egy Shakespeare-ben mozogni, játszani, ha hangtalanul is! A behívó sürgönyt várom.

S hogy miért visel loboncot? Miért visel hosszú hajat? Annyira elevenen, tartalmasén beszélt, hogy ezt el is felejtettem megkérdezni.

De minek is, kérdeztem volna meg?

Huffy Péter

A X}

Mióta csak az eszemet tudom, egyetlen téma érdekelt, az autó. Családi legenda szerint az első játékszerem nekem is egy kaucsuk csörgő volt, amelyet a sors és a játékkészítő kifürkészhetetlen szeszélyéből autóformára öntöttek. Azóta sem láttam hasonló csörgőt, mostanában megint a hagyományos gömbök és karikák vannak divatban. Persze most túlzás volna azt állítani, hogy azzal a játékcsörgővel oltották belém az autó iránt érzett szenvedélyes érdeklődést, mert abban a félig még öntudatlan állapotban ez úgyszólván lehetetlen.

(A fiatal autószerelő az autómat javítja, közben beszélgetünk a javítóműhely éles és elemezhetetlen zajgásában. A szerelők sürögnek-forognak a kocsikkal, sivítanak a fékek és hörögnek a motorok, a próbamester tűnődő, közömbös arccal sétál ebben a pokoli lármában, mint aki tudja, hogy másképpen ez nem lehetséges, az autókat ki kell vallatni a bajaik felől, mert a tulajdonosok házi diagnózisa általában megbízhatatlan.)

— Amikor megtanultam járni s fejlődni kezdett a helyváltoztatási ingerem, nekem is vettek egy kis háromkerekű járgányt, afféle ügyes és biztonságos triciklit, én azonban ingerülten feldöntöttem és sírva fakadtam. Szüleim megértették, hogy nekem a tricikli nem kell, én kisautót akarok, négy kerékkel. Így kezdődött. Tessék mondani, ha kinyomja a kuplungot, akkor szokott lefulladni a motor? „Igen — mondom —, akkor szokott lefulladni.” — Akkor jó, akkor már tudom, hol a hiba.

(Rendkívül magas, karcsú, széles vállú fiú. Olyan karcsú, mint amilyen Johnny Weissmüller volt, amikor Tarzant alakította filmen, de nem annyira széles vállú. Vajpuha és rendkívül erős izmai vannak, a legmegátalkodottabb, berozsdá-1

iI

*

Budapest kapujában

sodott csavart is sima mozdulattal, erőltetés nél- s kül lazítja fel, azután kicsavarja, bekeni valami c rozsdaoldó szerrel és gondosan félreteszi. Moz- t dulatai szakszerűek és takarékosak, semmi fölös- b legesei nem csinál.) t

— Mire iskolába kerültem, már minden autómárkát ismertem, bújtam és gyűjtöttem a szaklapokat, bár olvasni még nem tudtam és a fizi- t

káról még fogalmam sem volt, de már ismertem c

a lóerő mindenféle meghatározását és jelzését. i

Amikor az általános iskola első osztályát elvé- r,

geztem, egy rokon nekem is feltette azt a tréfá- i

san buta kérdést, amit évszázadok óta feltesz- y

nek minden hatéves kisgyereknek, tudni illik r,

azt, hogy mi akarok lenni. — „Autószerelő” — y

mondtam én s ezen mindenki mosolygott. Nem \

lovasrendőr, vagy mozdonyvezető akartam lenni, n

hanem autószerelő. Az iskolában bővültek az is- g

mereteim, de nem lennék őszinte, ha azt állíta- í(

nám, hogy szélesebb körben bővültek volna az t(általános ismereteim, mint tudnivalóim az autószerelésről. Ha megláttam az utcán egy embert, aki fölhajtva a motorház tetejét, babrálni kéz- k

dett az autóján, azonnal Odaálltam és a lélegze- e

temet is visszafojtva lestem, vajon megtalálja-e a

a hibát? A motorral bajlódó emberek általában £

idegesek és elkergetik a bámészkodó gyereket, b

nyilván a felnőttek büszkeségéből, mert röstelllk s:

a tudatlanságukat, a kudarcukat. Engem is több-. r

12

.1