Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-08-19 / 17. szám
VISSZAÉS ELŐREPILLANTÁS két konferencia között Mire lapunkat olvasóink kezükbe veszik, már véget ért az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottsága hazai és külföldi tagjainak Budapesten, augusztus 14-től 19-ig megtartott ülése. Kővetkező számunkban részletes tudósítást adunk a tanácskozásról, most — mintegy elöljáróban — dr. Lőrincze Lajos, a Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottsága elnökének az ülésen elmondott beszámolóját közöljük. A TANÁCSKOZÁS CÉLJA számvetés és előretekintés: mi történt a debreceni konferencia óta, hogyan hajtottuk végre határozatainkat; hogyan készüljünk az 1973-as esedékes második anyanyelvi konferenciára, amely meghatározza anyanyelvűnk őrzésére, magyar kultúránk ápolására irányuló további feladatainkat, tevékenységünket. Az én feladatom az, hogy legalább vázlatosan bemutassam az elmúlt két év eredményeit, eseményeit, a lehetőségig tárgyilagosan megállapítva, mit végeztünk, mit végezhettünk volna jobban, hol vannak még tennivalók, mi az, amit az elmúlt két év eredményeiből és kudarcaiból a jövőre nézve tanulságként levonhatunk. Beszámolóm szükség szerint csak vázlatos áttekintés, hiszen a legtöbb kérdésről külön előadás és részletes vita lesz. Megteszi majd jelentését végzett munkájáról pedagógiái munkabizottságunk, elmondja tapasztalatait, terveit, gondjait dr. Imre Saipu, A magyar nyelvért és kultúráért című időszakos lapunk szerkesztője; meghallgatjuk és megvitatjuk Maróti Gyula beszámolóját a klubkeretek közötti anyanyelvi oktatás, ismeretterjesztés helyzetéről, feladatairól. Részletesen fogjuk élemezni azt az előterjesztést is, amely a Magyar Nyelv Barátai Köre szervezeti formájára működésének módozataira tesz javaslatot. Természetesen mindegyik kérdéskör megbeszélésében, megvitatásában, a viták eldöntésében s a napirenden esetleg még nem szereplő, de fontosnak mutatkozó kérdések fölvetésében is várjuk és kérjük kintről érkezett barátaink, kollégáink igen tevékeny részvételét. Többen közülük már jelentkeztek is, alaposan kidolgozott referátumokkal. Velük együtt fogjuk majd részletesen kidolgozni a II. Anyanyelvi Konferencia programját, Kálmán Béla professzornak, konferenciánk debreceni gazdájának előterjesztése alapján.- A részletes elemzések, viták előtt tehát mintegy „madártávlatból” nézve adok jelentést az elmúlt két év eseményeiről, eredményeiről. 1. A KONFERENCIA UTÁNI ELSŐ FELADATUNK az előadások, megbeszélések anyagának kiadása volt. Ez a „Jegyzőkönyv” — amelyet nemcsak a konferencia résztvevőinek, hanem igen sok érdeklődőnek is megküldtünk — bár több esetben csak vázlatosan adja a tanácskozás anyagát, mégis pontos tükörképe debreceni és budapesti tanácskozásainknak, dokumentuma annak a sokrétű munkának, annak a hasznos, termékeny kezdeményezésnek, amelynek elindítója a debreceni konferencia volt. 2. HATÁROZATAINKNAK MEGFELELŐEN elindítottunk egy időszakos folyóiratot, a „Tájékoztatóit, azzal a céllal, hogy ez a két konferencia közt állandó kapcsolatot létesítsen itthon és külföldön azok között, akiket az anyanyelv megőrzésének, ápolásának gondolata összeköt. Dr. Imre Samu szerkesztésében negyedévenként jelenik meg a Tájékoztató, (— eddig hét füzet látott napvilágot —), s mint barátaink már látják, nagyjából már ki is alakultak bizonyos állandó rovatai, kifejlődött — a szükségnek megfelelően — saját (és sajátos) arculata. Hogy csak néhány rovatot említsek: esetenként megszólal-lapunkban a magyar művelődési életnek egy-egy jelentős személyisége, hogy elmondja gondolatait nyelvünkről, kultúránkról. Tervszerű tájékoztatást közlünk az anyanyelv ápolásának itthoni eredményeiről, de — ami ugyancsak igen fontos — a határainkon kívül élő magyarság nyelvmegőrző tevékenységéről, lehetőségeiről is. Minden szám közöl az anyanyelvi oktatásban közvetlenül felhasználható cikket, módszertani fejtegetést. Egy igen fontos dologban kell még leginkább előbbre jutnunk. Abban, .hogy Tájékoztatónk összeállításában, megszerkesztésében több segítséget kapjunk határainkon kívül élő olvasóinktól, a magyar nyelv kinti munkásaitól: híreket, beszámolókat, módszertani cikkeket. így láthatja el igazán feladatát ez a kiadvány, s ezen az úton haladva alakulhat majd belőle — terveink szerint — egy állandó, sűrűbb időközökben megjelenő, a feladathoz formájában is, tartalmában is még méltóbb folyóirat, Azt is el tudom képzelni, hogy ez a megújult lap nevében is meg fog újulni: megbeszéléseink során majd egy találó, kevésbé nehézkes cím is fel fog bukkanni — közös fejtöréseink eredményeként. A közös fejtörést, az együttes munkát, itthoniak és kintiek gyümölcsöző együttműködését nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ki kellene próbálni — beszélgetéseink során felmerült már ez az ötlet —, nem lehetne-e egy-egy számnak azzal adni sajátos jelleget, hogy anyagának zömét egy-egy ország (nyelvterület) állítaná öszsze, a szerkesztői munkát is az ottani szakemberek végeznék, a cikkek főként az ő sajátos kérdéseiket, gondjaikat, problémáikat ölelnék fel. Ezáltal színesebb, gazdagabb lenne munkánk és folyóiratunk, 3. AZ ANYANYELVI KONFERENCIA ZARÓÜLÉSÉN — a kívánságoknak megfelelően — ígéretet tettünk, hogy a Védnökség és az Előkészítő Bizottság a lehetőségekhez képest — gondoskodik a külföldi anyanyelvi oktatás és a magyar kultúra ápolásának támogatásáról. Ebben a következők történtek: Több iskolának, egyesületnek, Valamint a konferencián résztvettek közül azoknak, akik intenzíven foglalkoznak anyanyelvi oktatással, küldtünk képeskönyveket, meséskönyveket, iskolai olvasó- és nyelvtankönyveket, kisfilmeket, hogy a nyelvoktató munkát ezzel is segítsük, s hozzájáruljunk ahhoz, hogy a magyar nyelvű közösségi élet színesebb, tartalmasabb legyen. Ezeket a küldeményeket a címzettek túlnyomó többsége igen hasznosnak találta, használta és használja ma is azokat a családban, mind az iskolai vagy egyéb közösségben. Természetesen mindig a megfelelő adaptálással, a szükségletnek megfelelő alakítással, válogatással, mert hiszen ezek a könyvek a mi. társadalmunknak, igényeinknek, gyermekeinknek készültek. A rendszeres anyanyelvi oktatást, a magyar nyelv jobb elsajátítását segítő nyelvkönyvek elkészítése nem haladt ugyan abban az ütemben, mint amely kívánatos lett volna, de azért ezen a téren is jelentős eredményről számolhatunk be. Két munkaközösség alakult nyejvkönyvek szerkesztésére, s mindkettő elkészített egy próbafüzetet. Szende Aladár és Takács Etel 8—12 éves gyermekek számára állított össze egy munkafüzetet (Magyar szavak világa), s mellékelt egy útmutatót is a munkafüzetet használó pedagógus részére. Qinter Károly és munkatársai a felnőttebb ifjúságnak (a 16—20 éveseknek) szánták nyelvkönyvüket, amelyből 80 lapnyi anyag készült el kipróbálásra „Hogyan mondjuk helyesen?” címen. Ehhez a füzethez is készült útmutató az oktatók számára. A próbafüzetek már eljutottak az iskolákhoz, reméljük, hogy lesz elég idő kipróbálásukra, s a munkaközösségek már a megfelelő kritika, tanácsok után folytathatják munkájukat. Kívánatos volna, hogy minél több gyakorló oktató részt vegyen ezeknek a tankönyveknek a kipróbálásában és további munkálataiban, mert hiszen a mi itthoni ismereteink, tapasztalataink nem elégségesek ahhoz, hogy a kinti igényeknek, szükségleteknek megfelelő, eredményt ígérő tankönyveket tudjunk szerkeszteni. Legjobb pedagógusaink, tankönyvíróink alkotásai, itthoni sikeres módszertani fogásai más körülmények között szinte bizonyos, hogy nem lesznek ugyanolyan hatásosak, sikeresek. Hogy csak néhány ilyen eltérést említsek: más a tanulásra fordított idő, más a tanulók magyar nyelvi ismerete, mások a tárgyi ismeretek stb. A mi nyelvkönyveink, nyelvtankönyveink heti több órás, egész évi foglalkozásra készülnek, nem pedig néhány hónapig tartó, heti 1—2 órás tanítási időre. Az sem lényegtelen különbség, hogy a mi magyaroktatásunk a kötelező iskolai oktatásnak integráns része az általános iskolában. De a középiskola sikeres végzéséhez (benne az anyanyelvi órák anyagának elsajátításához) is alapvető érdeke fűződik a tanulónak: tovább tanulása, társadalmi érvényesülése függ tőle. A nyugati vagy az amerikai magyar iskolák tanulói pedig önkéntesen a kötelező iskolai munka mellett vállalják ezt a munkát, a tanárnak, oktatónak tehát nagyobb gond és feladat az órákat vonzóvá, érdekessé tenni. A mi tananyagunk viszonylag egységes anyanyelvi tudásra, ismeretre épül, ezt kell az iskoláknak bővíteni, tudatosítani, rendszerezni. A külföldi magyartanítás ezzel szemben szinte minden esetben nagyon hézagos, sokszor szinte minimális nyelvi ismeretre építhet, a feladata tehát alapvetően a nyelv megtanítása. Ezt a helyzetet még komplikálja az is, hogy a hazulról, a családból hozott nyelvismeret, nyelvhasználat némely esetben nem a magyar köznyelvet, hanem valamelyik nyelvjárásunkat képviseli. Ugyanide tartozik az a különbség is, hogy nálunk az életkor és a nyelvi ismeret nagyjából harmóniában van, tehát az életkorral együtt fokozatosan gyarapodik a tanulók nyelvi ismerete, a 15—16 évesek tehát viszonylag egységes nyelvi szintet képviselnek, s ez lényegesen ma?°.sabb, mint a 8—10 évesek anyanyelvi tudása. A kinti iskoíákuan nincs meg az életkornak és az anyanyelvi (magyar nyelvi) tudásnak ez a harmóniája: sok esetben a 6—8 éves viszonylag jól, a 15—16, éves pedig igen gyengén beszél magyarul. S ezt a nehézséget nem oldja meg a tanításban a pillanatnyi nyelvi-ismeret szerint való osztályba, csoportba való sorolás, mert hiszen az idősebbeknek lényegesen más a felfogó képességük, tanulási intenzitásuk, nyelvtanulási módszerük, tárgyi érdeklődésük, mint a kisebbeknek. Nem elhanyagolható probléma a külföldi magyar nyelvi oktatás eredményessége szempontjából az sem, hogy a mi tanulóinknak igen sok szempontból mások a tárgyi ismereteik, más az eszmeviláguk, mint a kintieknek. Nem lehet tehát automatikusan felhasználni a mi könyveink olvasmányait, példáit az ő oktatásukban, hiszen igen sok esetben ismeretlen a tanuló számára az a fogalom, az a tevékenység, az a tárgy, amelyről szó van. Helyes tehát — erre figyelmeztetnek kinti kollégáink is — ha a külföldieknek készülő könyvekben az ottani tanulók ismereteiből, életkörülményeiből indulunk ki, s azt lassan, fokozatosan bővítve ismertetjük meg a mi világunkat, életünket, a magyar múltat és jelent, a magyar tájakat, a magyar kultúrát, tudományos és művészi eredményeinket stb. Itt valamit még meg kell jegyeznem. Igazat adok azoknak, akik szüntelenül hangsúlyozzák, hogy — a külföldi anyanyelvi oktatásunk eredményessége érdekében.— a mi olvasmányainknak első és legfontosabb feladata, hogy a magyar nyelv megtanulását szolgálják, és felkeltsék az érdeklődést és vonzalmat, szeretetet a tanulóban a magyar nép, a magyar föld, szüleinek egykori hazája iránt vallási vagy politikai elkötelezettségtől függetlenül. Az Anyanyelvi Konferencia kezdettől fogva ezen az alapon állt, ezt tanúsíthatják mindazok akik előadásainkon, vitáinkon, beszélgetéseinken részt vettek. (Arról persze aztán egyikünk se tehet, ha a kákán is csomót kereső mindenben politikát szimatol, ami mai életünkről szól; amikor például egy olvasmányunk termelőszövetkezetről tesz említést.) Sorolhatnám még tovább tankönyvíróínk, illetőleg a külföldi anyanyelvi oktatás különleges, a hazaitól eltérő gondjait. Fejtegethetném a környezet hatásának jelentőségét, a családi nevelés, az egyéni tanulás különleges szerepét, de már az eddigiekből is kiderül, mekkora feladatokra vállalkoznak pedagógus kollégáink. . Szívesen idézem most is Nagy Károly barátom kívánságait, „elvárásait” a nyelvleckékkel, a tananyagprogramokkal kapcsolatban: legyenek ezek „csábító, élvezetes, ösztönző, kihívó, szellemes, sikerélményt nyújtó, ideológiamentes, sokat elváró, de szinte játszva tanító, nem lefelé kioktató, hanem egyenrangúhoz szóló, sokoldalú, gazdag, de nem csalódást okozóan nehéz, ízléses, művészi, színes feladatjátékai a gyermeknek -..” ' ' . Hogy tankönyveink minél jobban kielégítsék azoknak az igényét, akik majd használni fogják, tankönyvíróink, Szende Aladár és Ginter Károly — Maróti Gyulával, a népművelés kitűnő szakemberével együtt — néhány hétre az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába látogattak tapasztalatcserére. Ügy gondoljuk, hogy a kinti iskolák oktatóival, tanulóival való találkozás után sikeresebben tudják ők is ellátni feladatukat. Szende Aladár majd beszámol tapasztalataikról. Látogatásuk ideje meglehetősen rövid volt, de ezt a rövid időt sikerült (Folytatása a 10. oldalon) 3 iy Balaton somogyi partján ... A távolban a Badacsony tömbje (Vámos László felvétele)
