Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-07-08 / 14. szám
Kőszegi utcarészlet a várkapuból (Ifj. Novotta Ferenc felv.) A KULTÚRA Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat ajánlja: US $ Babits Mihály: ERATO — — — — — — — — — — 6.60 Berkesi András: AKIK NYÁRON IS FÁZNAK — — — — 3.10 Berkesi András: A 13. ÜGYNÖK _ — — _ — — — — 3.20 Cseres Tibor: HOL A KÓDEX? _ — — _ — — — — 2.60 Csilléry Klára: A MAGYAR NÉP BŰTORAI — — — — — 2.30 Gink K. — Kiss I. S.: MAGYAR TÁJAK MŰVÉSZETE — — — 7.80 Janus Pannonius: VERSEI — — — — — — t— — — 2.80 Jókai Mór: FEKETE GYÉMÁNTOK — — — — — — — 3.— László — Bencsik S.: NAGY MAGYAROK IDEGENBEN — — 2.30 Mikszáth Kálmán: A FEKETE VÁROS — — — — — — 3.— Mikszáth Kálmán: KÜLÖNÖS HÁZASSÁG — — — — — 2.60 Móricz Zsigmond: RÓZSA SÁNDOR I—II.— — — — — — 4.90 Passuth László: A LOMBARD KASTÉLY — — — — — — 3.40 Paul I. — Zsillé Zs.: KERESZTSZEMES HÍMZÉS MINTÁK — — 3.30 Raffai Sarolta: RUGÓSORON — — — — — — — — 1.70 Sárosi Bálint: CIGÁNYZENE — — — — — — — — 3.— Szinnyei Júlia: MEGNŐNEK A FÁK — — — — — — — 1.60 Vértes Marcell: VARIETÉ — — — — — — — — — 6.80 Györffy György: ISTVÁN KIRÁLY EMLÉKEZETE — — — 5.30 A könyvek megrendelhetők a KULTÜRA külföldi terjesztőinél vagy közvetlenül a következő címen: KULTŰRA, Budapest, 62. P. O. B. 149.. 14. FEJEZETEK EQY HAJDANVOLT NYOMDÁSZ ATI SZEDÖLEQÉNY KÉPZELT NAPLÓJÁBÓL Különös: én elképzelni nem tudnám Petőfi Sándort pipázó, nyugalomba vonult öregúrként, ő meg istenesen elképzelő magát pipázó, megnyugodott fiatalemberként is: boldog lón házasságában, s úgy érzé, a „gazdag szegénység” révébe érkezett. „Még csak egy magam valék — Tavaly ilyen tájban, — Az idén már kettecskén — Vagyunk a szobában.-------Furcsa lesz, ha már ez egy — Darabig majd így mén: — Esztendőre hármacskán, azután négy ecskén.” — írta volt a Szilveszter éje 1847- ben című versében, amely év végét már a Dohány utcai amaz első emeleti új lakásban töltött el. Egressy, a színészbarát béreié neki, s Jókainak, kivel megoszták. A három szobából a középső vala a közös nappali, míg kétfelől lakott Jókai, illetve a költő s ifjú neje. Ezen, talán vágyott, de mindenképpen eleddig szokatlan családi tűzhely melege mellől, merengve emlékezett vissza a hajdani kóborlások sáros országútjaira, midőn „komázva dalolt a sorssal”. Bolond Istókja idézi mindkét áilapotját; a vándorút ja végére érő, s romanticus boldogságot lelő Istók históriája szerintem csak színre elbeszélés. Igaz valójában, a maga képére formálta Istókot. Arany János is megéneklé ifjúságát az ő Bolond Istókjában, de csak, mi történt vele, máskülönben képzelgő, s tébláb Istókja nem saját lelki mása; Petőfi ellenben semmit sem adott a maga sorsa fordulataiból Istókjának, kitalált mese az, hanem belé lehelte lyricus egyénisége varázsát. A megérett poéta nyújt benne kezet a szépreményű kezdőnek. „Eddig csak írtam, hol van még a tett?" — kiáltott fel hamarosan, mert a családi idyll, bármennyire is kedvére való lett volna, nem illett sem szelleméhez, sem jelleméhez. Az új esztendő — 1848! — kezdetén még A téli esték genrejét dalolja: „Hova lett a tarka szivárvány az égről? — Hova lett a tarka virág a mezőkről?” — hódolván a lyrai festés azon bravúr-módjának, midőn azzal teremt a költő hangulatot, ami már nincs ... (Meg nem állhatom, hogy mellé ne tegyem egy elődóriás, Berzsenyi Dániel Közelítő tél című verséből: „Nincs rózsás labyrint, s balzsamos illatok — Közt nem lengedez a Zephir. — Nincs már symphonia . . . nem búg gerlice ...”) Hanem alig néhány nappal később már egészen másképpen kiált fel Petőfi az idyll közepén: „Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? — A ruhámat foltozgatod? — Rongyosan is jó az nékem, — Varrj inkább egy zászlót, feleségem! ... Sejtek, sejtek én valamit... Nem maradhat így sokáig, ... Drága áru a szabadság — Nem ingyen, de pénzen adják, — Drága pénzen, piros véren; — Varrá meg azt a zászlót, feleségem!” Nem légből kapott remények ezek! Januárban Olaszországban kitört a revolúció, februárban már Párizsban volt, márciusra elért Bécsbe. S a költő már a múlt eszendő végén, a Pesti Hírlap szerkesztőségében járván, azt mondá Csengery Antalnak: „Ügy érzem a forradalmat, mint kutya a földrengést!" Rá nem sokkal, rengeni is kezdett, s moraja csak egyre közelgett. Akiknek azonban igazán meghallaniok kellett volna, azok süketek maradának. Hozzájuk szólott, Az országgyűléshez intézett verse: „Sokat is beszéltek, szépet is beszéltek, — Jót is, de ebbül a hon még nem él meg, — Mert nincs rendében eljárásotok, — Ti a dolgok végébe kaptatok, — És így tevétek már rég óta mindig; — Látják, kik a múltat végigtekintik.” Mit tartott a dolgok elejének? Mivel kellett volna szerinte kezdeni? „Sajtószabadságot szerezzetek. — Sajtószabadságot, csak ezt . ide!” — kiáltotta, mert a szabadság a szellem szabadságával kezdődik. S az nem tűri magán a láncot... Hamarosan visszatérő refrain lesz ez a gondolat — mi több: program, amelyet megvalósít is! — Petőfi költészetében. De addig majd minden, látszatra másról beszélő verse is, a forradalom elkerülhetetlen érkeztét zengi. Már egy esztendővel elébb, kedves versében A Tiszáról, amely „... oly simán, oly szelíden — Ballagott le parttalan medrében ...” a múlhatatlan természeti képek, a nyugalom, az emlékezés és tűnődés hangulatai után a félrevert harangok zúgása, a „Jön az árvíz, jön az árvíz!” vad kiáltásai, mert „Mint az örült, ki letépte láncát, — Vágtatott a Tisza a rónán át, — Zúgva, bőgve törte át a gátol, — El akarta nyelni a világot!" — mind tekinthetők allegóriának is. A látszat-csendes folyó hirtelen lázadása, mindent elsöprő rohama nem csupán a természetben rejtekező indulatokat idézi... S úgyszintén nem azt a már negyvennyolcban írott vers. A puszta télen. Tájkép ugyan, semmi kétség, talán nem is több, s hadd említsem hozzá, hogy majdnem valamennyi tájképét utóbb, s Pesten írta — ha ugyan a megírás ideje mindenkor azonos, a kigondolás idejével, mint arról, Petőfi memóriáját dicsérvén, korábban már szólottám. Hanem midőn a lyrai tájkép végén az áll, hogy „Mint kiűzött király országa széléről — Visszapillant a nap a föld pereméről, — Visszanéz még egyszer — Mérges tekintettel, — S mire elér szeme a túlsó határra, — leesik fejéről véres koronája." —, akkor ugyan ki merné tagadni a képek, s hasonlatok valódi eredetét? Akinek nyelvére-tollára kiűzött király és fejéről lehulló véres korona tolul, az e lehetőséget a valóságból röpíti át a versbe. Akinek a téli égboltról alászálló nap láttán éppen ez jut eszébe, semmi kétség, a földön is erre vár! Nem kellett sokáig várnia, s bizony még az sem illik ide, hogy „várt”; éppen nem a várakozás volt az ő természete. Ismételjem meg: „Eddig csak írtam, de hol van még a tett?” Következett az is. „Eljő, eljő az a nagy szép idő, — A mely felé reményim szállanak" — írta az olaszországi eseményeket hallván, majd ráfelelt önmagának: „Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, — Vigyázzatok a házaitokra, — Hátha mire a nap lehanyatlik, — Tűzben állunk már tetőiül talpig.” Ezután következett, amit úgy szokás emlegetni: Petőfi napja. B. P. (folytatjuk) .Miért szép? száz sor legyen, és kérjük, a san értékes könyv- és hangbeküldő tüntesse fel a boriié- lemezjutalomban részesítjük kon, vagy levele elején, hogy és a legjobban sikerűiteket a MIÉRT SZÉP? pályázatra részben, vagy egészben, a küldi. Magyar Hírekben is leközöl-A pályázatnak a fenti tér je- j ük. delmi korlátokon kívül nincs semmilyen megkötése, bárki Várjuk olvasóink válaszát pályázhat, akár minden kö- Petőfi Sándor versére: zölt vers után is. A legjobb, legszebb írásokat folyamato- MIÉRT SZÉP? A Magyar Hírek pályázatot hirdet Petöfi-szeretö, irodalomkedvelő olvasói számára: kérjük, írják meg, miért tartják szépnek az itt közölt költeményt? Milyen érzéseket kelt olvasása, esetleg milyen személyes emléket, élményt idéz fel Önökben? A Magyar Hírek címére beküldött írás legalább tíz, de legfeljebb PETŐFI SÁNDOR: Tenger kéj vészén körül, Közepében lelkem fürdik ... A madár röpült csak eddig, Most az ember Is röpül! Nyílsebes gondolatunk. Későn indulánk utánad, De sarkantyúzd paripádat, Mert elérünk, elhagyunk! Hegy, fa, ház, ember, patak Es kl tudja, még mi minden? Tünedez föl szemeimben S oszlik el, mint köd-alak. Test. 1847, december (l)aMlJt&VL A nap is velünk szalad, Mint egy őrült, aki véli, Hogy őt összevissza tépni, Űzi egy ördögcsapat; Futott, futott, s hasztalan! Elmaradt.. . fáradva dől le A nyugati hegytetőre, Arcán szégyen lángja van. S még mi egyre röpülünk, Egy sziporkát sem fáradva; Ez a gép tán egyenest a Másvilágba megy velünk! — Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek. Ezek a föld erei, Bennök árad a műveltség, Ezek által ömlenek szét Az életnek nedvei. Miért nem csináltatok Eddig is már? ... vas hiányzott? Törjetek szét minden láncot* Majd lesz elég vasatok. IMWMNMIMWIMMIMMMMMIMMIMMMMMMMAMMMMWIMMAMIAMAnnAMAAmAAfWnMWIMIMWWWMlVMW ß
