Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-07-08 / 14. szám

A Dózsa nevét viselő úttörőcsapatok ünnepélyesen zászlót cserélnek az emlékmű előtt

Kállai Gyula ünnepi beszédét mondja

Húszezer ember a ceglédi piactéren. LENT: A múltat idézi a szfnpompás felvonulás (Gábor Viktor felv.)

A Dózsa György születésének 500. évfordulójával kapcsolatos ünnepségsorozat keretében június 24-én Cegléd híres piacterén, ahol annak idején Dózsa nevezetes beszédét mondta, országos ünnepséget rendezett a Hazafias Népfront és a Dózsa Emlékbizottság. Az ünnepségen húszezer ember előtt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront elnöke beszélt Dózsáról és történelmi örökségéről, majd felavatta Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész új Dózsa-emlékművét.

*

Petőfi születésének 150. évfordulójára egész estét betöltő színes játékfilm forgatását kezdték meg a budapesti Gyarmat utcai filmstúdióban. A film arról szól, hogyan él Petőfi a mai ifjúság gondolkodásában. Valamennyi szereplője középiskolás diák. S még egy hír: Petőfi-versekre írt dalokból jelentetett meg albumot a Zeneműkiadó, Illyés Gyula előszavával.

Kivi. Pál pápa koronázásának kilencedik évfordulóján Ijjas József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke ünnepi szentmisét mutatott be a budapesti Szent István Bazilikában.

*

A magyar művészeti élet egyik jelentős eseménye lesz Chagall tárlata a Műcsarnokban. A kiállítás szeptember 12-i megnyitóján a tervek szerint Chagall személyesen is részt vesz.

*

Első alkalommal szerepelt magyar együttes a belgrádi nemzetközi színházi fesztiválon. A Huszonötödik Színház a Fényes szelekkel mutatkozott be.

*

Űj egyetemi rektorokat neveztek ki: dr. Ádám György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, dr. Simon Sándor, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem és dr. Szontágh Ferenc a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora lett.

*

A Német Szövetségi Köztársaság szövetségi bankjának elnöke dr. Kari Klasen, feleségével és kíséretével a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. László Andor államtitkár meghívására hazánkban tartózkodott.

*

Dr. Straub Brúnó akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökét, az Országos Atomenergia Bizottság elnökhelyettesét Bécsben beválasztották a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 12 tagú tudományos tanácsába.

*

I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem arab eredetű kockajátéka került a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.

*

Kende János operatőrnek ítélték oda Párizsban a Patrick Pougetdíjat, amelyet a híres francia operatőr emlékére alapítottak és az idén először adtak ki. A francia zsűri Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjének forgatásáért tüntette ki Kende Jánost.

*

Kassák emlékházat rendezett be Nagymaroson a művész özvegye. Egy kis kiállítóteremben 40—50 neves hazai, külföldi és külföldi magyar festő és szobrászművész műve szerepel „In memóriám Kassák” címmel, a többi közt Victor Vasarely, Nicolas Schöffer, Orbán Dezső, Kolos-Vary, Lucien Hervé, Hans Richter és Raoul Hausmann alkotásai.

*

Marosvásárhely új lakónegyedében, az Ady telepen új, modern templomot avatott Márton Áron gyulafehérvári megyéspüspök.

*

Magyar—spanyol kereskedelmi megállapodás született Madridban. 1973. január 1-töl Spanyolország a magyar áruk exportjára megkülönböztetés nélkül ugyanazokat a könnyítéseket alkalmazza, mint bármely más ország esetében.

Készül a Biblia új teljes magyar kiadása — jelentették be a 124 esztendeje működő Szent István Társulat közgyűlésén.

*

A bécsi nemzetközi zongoraversenyen 58 résztvevő közül Németh Tamás került a negyedik. Keveházi Gyöngyi az ötödik helyre. Ferenczy György, a budapesti Zeneművészeti Főiskola professzora is részt vett a zsűri munkájában.

*

Karinthy Ferenc Gőzfürdő című egyfelvonásosát Tennessee Williams egyfelvonásosával közös műsorban mutatta be New Yorkban a Park Avenue Community Színház.

*

Gyékényesen megnyitották az első magyar—jugoszláv közös vasúti határállomást.

*

Cserháti József pécsi megyéspüspök „Az Egyház és szentségei” címmel megjelent új műve a katolikus papsághoz, illetve a teológiai alapkérdésekben járatos hívőkhöz szól.

*

A MALÉV Zürichben megnyílt irodája idegenforgalmi, valamint a közeljövőben meginduló légiforgalommal kapcsolatos helyfoglalási és jegyváltási kérdésekben ad felvilágosítást az érdeklődőknek.

*

Bogdanich Imre Dániel, a magyar csillagászat és térképészet egyik úttörő tudósa 170 évvel ezelőtt hunyt el Budán, a várbeli Csillagdában. Életművének megörökítésére a Geodéziai és Kartográfiai Egyesület a gellérthegyi Citadella udvarán emlékművet állított.

*

A Komarnóban működő Magyar Területi Színház Thalia Színpada június 29-én tartotta Kassán Sarkadi Imre Az elveszett paradicsom című drámájának bemutatóját.

*

Déry Tibor Ítélet nincs című memoárkötetéről közöl méltatást a Neue Zürcher Zeitung. A könyv német fordítása az idén jelent meg a frankfurti Fischer Kiadónál.

*

Az Eszperantó Ifjúsági Világszövetség főtitkára, Felsőné dr. Szabó Flóra Pécsről irányítja 28. kongresszusukat. A magyar fiatalaszszony az első nő, aki ezt a tisztséget betölti a világszövetségben.

*

Kiszely Gyula zeneszerző modern hangvételű, narrátoros oratóriumot szerzett „Kennedy” címmel — John Kennedy elnök és Robert Kennedy emlékére. Edward Kennedy szenátor levélben fejezte ki köszönetét a' zeneszerzőnek.

*

A Globus Nyomda jövőre ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Dr. Szőnyi Sándor, a vállalat jogtanácsosa megírja Az Üjság, a Magyar Hírlap, a Magyarság, a Budapester Abendblatt és hat másik régi budapesti napilap történetét.

Ki-Budapesti szabadtéri színpadainkon, a Margitszigeti, a Városmajori Színpadon és a Budai Parkszínpadon az idei nyári évadban 11 műsort mutatnak be, közülük két operát, egy daljátékot, két folklór műsort, három bohózatot, illetve vígjátékot, egy komoly zenei és két könnyűzenei koncertet hallgathat a közönség.

Széljegyzet

HATÉKONYSÁG

A. divat szeszélyes hullámzása nemcsak a szoknyák térdet láttató vagy bokát fedő méretkülönbségeiben, hanem a hétköznapjaink közéleti szóhasználatának változásaiban is érzékelhető. Ha nem öncélú nyelvészeti játék lenne csekély komppter-parkunkat efféle oktalanságokra lekötni, újságjaink és szónokaink szövegeit beprogramozva alighanem ez a szó villanna elő a legtöbbször mostanában az elektronikus gépágyból: hatékonyság.

Valóban, mind gyakrabban bukkan elő ez a kifejezés vállalati értekezleteken, vezércikkekben, s jóllehet, a szó kétségkívül divatos, ezúttal mégsem beszélhetünk szeszélyről, véletlenről: a hatékonyság nyelvi karrierje mélyebb gazdagsági-társadalmi folyamatokat tükröz. Talán még az a feltevés is megkockáztatható, hagy a hatékonyság voltaképpen egyetlen szóba sűrítve ad hírt a történelmi korszakváltásról, amelynek útjelzője az úgynevezett extenzív gazdaságfejlesztésről az intenzívre való áttérés.

Ahhoz, hogy a hatékonyság társadalmi jelentőségét, gazdasági szerepkörét bemutathassuk, érdemes előbb lehántanunk róla a divatos köznapi értelmezés pontatlanságait. Első pillantásra a legcsekélyebb nehézséget sem okozza a pontos értelmezés: a népgazdasági hatékonyság — tág általánosságban szólva — az eredmény és a ráfordítások, köznapibban: a tiszta haszon és az ennek előállításához szükséges költségek arányát-viszonyát fejezi ki. Ám ez az egysíkú és kétszerkettő egyszerűségű meghatározás árnyaltabbá válik, ha hozzátesszük, hogy még a közgazdász alkotóműhelyekben is vitatottak az iménti meghatározás elemei; az például: hol mérhető a legcélravezetőbben ez a bizonyos tiszta haszon, a vállalatnál-e vagy a népgazdaságban, továbbá: miként lehet a hatékonyság mérését olyan mutatóval kifejezni, összegezni, amely a gazdálkodásban felhasznált erőforrásokat sokoldalúan értékeli, egyaránt számbavéve az embert és az eszközt, a munkaerőt ás a tőkét.

Sebtiben elvágjuk itt a szakmai, közgazdasági kérdezősködés fonalát — hiszen a válaszok a gazdálkodás szakkérdéseiben avatatlanok számára rejtjelzett műhely-vitákba torkollanának. Annyit azonban ilyen módon is érzékeltettünk, hogy a hatékonyság értelmezése korántsem annyira agyszerű, mint amilyennek látszik. Világosabbá válik mindez, ha a hatékonysággal összefüggő mai vitáinkatgondjainkat a történelmi előzmények összefüggéseibe illesztve mutatjuk be.

A korábbi, 1968-ig érvényes gazdaságirányítási rendszerben vállalataink gazdálkodását túlnyomórészt a kötelezően előírt tervek teljesítése alapján ítélték meg, ezek a tervek pedig jobbára úgynevezett termelési-értékmutatókva, lényegében az előállított termékek mennyiségére alapozódtak. Közgazdasági ismeretek nélkül is könnyű belátni, hogy az előírt mennyiségű termék sokféle módon — más-más gazdasági hatásfokkal — állítható elő. Nyilvánvaló, hogy az egyik vállalatnál több, a másiknál kevesebb munkaerő, továbbá úgynevezett álló- és forgóeszköz — gép, nyersanyag, energia stb. — lekötésével állították élő a tervezett árumennyiséget. Még teljesebb a kép, ha hozzátesszük, hogy a társadalmi méretű hatékonyság szempontjából az áru értékesítési pályaszakasza sem mellékes tényező, hiszen hiába állít elő magas termelési értéket egy vállalat — fogyasztva az anyagot, koptatva a gépet, használva az importalkatrészért kiadott devizát —, ha az áru utóbb késve vagy egyáltalán nem talál gazdára, vásárlóra.

Mindez jelzi, hogy a gazdálkodás hatékonysága nem szűkíthető egyetlen tényező — a mennyiség — értékelésére, mert ez végül is a társadalmi javak pazarlásához, túl költséges vagy nehezen értékesíthető áruk előállításához vezethet. (A történelmi tárgyilagosság persze azt is feltételezi, hogy megjegyezzük: a mennyiség növelésének szinte kizárólagos hangsúlya, annak a korszaknak a társadalmi igényeit tükrözte, amikor az általános hiány még csupán ezt, a gyors termelés-növelést, kínálat-bővítést indokolta.)

Napjaink gazdaságirányítása — átfogó, sokoldalú értelmezésben kezelve a hatékonyságot —, az előrehaladást nem köti egy-egy résztényezőhöz. Ezt fejezi ki a vállalatok értékelésének mai mérce-rendszere: a nyereség. Ha ugyanis manapság mérlegeli a vállalati igazgató tanácskozó-asztalánál a helyi vezérkar, hogyan növeljék a nyereséget, immár aligha vezet célhoz csupán a termelés emelése. Nem kevésbé fontos az is: mennyibe kerül a vállalatnak — végső soron az országnak — ez a termelési többlet, továbbá: hogyan értékesíthető a növekvő árutömeg, szerepel a döntés-változatokban az is, vajon célszerű-e éppen ezt termelni, nem kifizetődőbb-e újabb cikkel jelentkezni a piacon.

Végeredményben a hatékonyság napjaink gazdálkodásában azt jelenti, hogy a vállalatok, szövetkezetek vezetőinek folyamatosan mérlegelniük kell a gazdálkodás tényezőinek kombinációs változatait. E tényezők sokrétűségét így összegezi a most folyó negyedik ötéves tervről szóló törvény első fejezetének paragrafusa: „A negyedik ötéves tervidőszakban a gazdaságpolitika fő irányvonala a társadalmi termelés hatékonyságának erőteljes növelése, amelyet különösen a munka termelékenységének emelkedésével, a fajlagos anyagráfordítások csökkentésével, az álló-, valamint a forgóeszközállomány kihasználásának javításával, a fejlesztési eszközök hatékonyabb felhasználásával, a termelési szerkezet átalakításának meggyorsításával ... kell megvalósítani.”

A gazdálkodás hatékonyságának növelése, mint látjuk, gazdasági cél, de korántsem társadalmi öncél! Pontosabban: a hatékonyság, amely vezérlő elv a gazdasági feladatok megoldásában, csupán eszköze a társadalom fejlesztésének. Ez a rangsorolás azt jelenti, hogy a társadalom igényeit kielégíteni, a társadalmi célokat valóra váltani természetesen nem lehet az anyagi javak bővülő menynyisége nélkül — ezt pedig a hatékonyabb gazdálkodás bocsátja a társadalom rendelkezésére. Nyilvánvaló és egyértelmű azonban számunkra, hogy a hatékonyság jelzőműszere nem alkalmazható mindenütt; sőt, érvényesítése néhol több mint hiba lenne.

Közgondolkodásunk, etikai érzékünk elfogadhatatlannak minősítené, ha például a kulturális javak térhódítását — a könyvkiadást, a színházpolitikát, a falusi művelődési házak hálózatát — kizárólag a hatékonyságnak, a haszon és a ráfordítások rideg hányadosának rendelnénk alá. Az egészségügyi ellátás, a szociális gondoskodás, az ifjúság nevelése rendre-sorra ilyen, a gazdasági mérce-rendszeren kívüleső terepei társadalmunknak.

Mindez valósághűen két megszorítással értelmezhető. Egyrészt arra kell utalnunk, hogy e közcélú, társadalmi igények kielégítését közpénzekből támogatjuk, következésképp: itt sem mellőzhető az okos-gondos gazdákodás; iménti gondolatsorunk mindössze azt érzékeltette, hogy ehelyütt nem válhat kizárólagos rendező elvvé a hatékonyság. Másrészt pedig: a vállalati-szövetkezeti gazdálkodás körében igyekszünk elhatárolni a hatékonysági és a szociális követelményeket, a hangsúlyt a kifizetődő-hatékony munkára helyezve.

T. A.