Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-24 / 13. szám

-3 mekkora érték az ilyen család. Felmérni nem tudják, csak érzik. A szülőkön csöppet sem érzelgős, de nagy, állhatatos szeretettel csüg­­genek, innen származik derűs fegyelmük, játékosságuk, kitartó bol­dogságuk. A férfi, dr. Topolyai Mihály, gyermek-ideggyógyász. Az asszony végzettségére nézve, pedagógus, de hivatását nyolc esztendő óta nem gyakorolja, a gyermekeinek él. Mindketten a gyermeket tartják az élet legnagyobb áldásának, és nem csupán a saját gyermekeiket; így hát az, amit az előbb mondtam: hogy az asszony nyolc eszten­deje nem gyakorolja hivatását, tulajdonképpen tévedés, hiszen ti­zenkét gyermeket nevel. — Tudjuk, hogy az ilyen nagy család manapság korszerűtlennek számit. Ha a magyarázatát akarjuk adni, hogy nálunk miért így történt, két különböző dolgot kellene megemlítenünk. Az egyik ok az, hogy mi az élethez nem akarunk nyúlni, hivők vagyunk. A fér­jem, mint orvos, és én mint pedagógus, ugyanezzel az érzéssel ta­lálkoztunk: számunkra nagyobb terhet jelentett volna az élet elvé­tele, mint amennyi valóságos terhet jelent a megtartása, kilenc sa­ját gyermekünk nevelése, és három új gyermekünk támogatása. Onáluk nem anyagi, hanem érzelmi segítségről van szó, a család hiányzott nekik, most hozzánk tartoznak, és ez az együvétartozás valamennyiünk megelégedésére szolgál. A férjem, mint orvos, jól keres. Különösebb anyagi gondjaink nincsenek. Csak most, hogy immár tizennégyen vagyunk, nagyon kicsivé vált ez az ötszobás la­kás. Ha valamire vágyunk, az még annyi, hogy tágasabb helyünk legyen. Úgy hiszem, az életünkből csak ez hiányzik. — Valóban, ahogy az előbb említette, korunkban szokatlan az ilyen népes család. Honnan származik az az erő, amely ezt a csa­ládot ilyen derűs, kiegyensúlyozottságban összetartja? — Az erő, szerintem, maga a család. Csak ezt az erőt nem szabad elfecsérelni. Másutt, a legtöbb helyen mindkét szülő dolgozik. Ahol több a gyerek, ott egyre többet kell dolgozni, hogy a normális lé­tezés feltételei meglegyenek. És eközben a gyerek olykor elveszik. Oly módon veszik el, hogy üresség támad benne. A szülő fáradt, el­foglalt, nincs ideje törődésre, szeretetre. Pedig a gyereket — akár­milyen ósdinak hangzik is ez a felfogás — a szeretet érleli. Ügy vé­lem, a férjem által oly szívesen használt kedves mondás igazához alig fér kétség: akkor nő a kisborjú, ha az anyja nyalja. Kilenc, vagyis most már tizenkét gyerek neveléséhez természetesen több idő és több figyelem kell, mint két vagy három gyerek neveléséhez. Mindennap, mindegyik gyerekkel beszélni kell, egyiket sem sza­bad megszólítás nélkül hagyni, olykor egy-két szó, egyetlen simo­­gatás elegendő ahhoz, hogy a gyerek egész nap „éljen belőle”. Ná­lunk óriási előnyt jelent, hogy én nem vagyok állásban, így az egész erőm a családnak jut, és én mindig úgy érzem, többszörösen kapom vissza azt, amit a gyermekeimnek adhatok. Belőlük szár­mazik az erőm, talán ezért nem tudok elfáradni, nem magamtól, hanem miattuk ilyen a természetem. Katalin, Csaba, András, Mihály, Szabolcs, Péter, Emőke, Gergő, Boglárka és a három új: Etelka, Márta, Zsuzsa nem ismerik a ma­gány érzését, és úgy nőnek fel, hogy nem tudják, mi az önzés, az összeférhetetlenség, a szeretethiány. Illetve a három új gyerek tud minderről, de a nagy családban lassan elfelejtik a múltat. Tapolyaiéknak van egy tanyájuk a Kiskunságon. Olcsón vették a megüresedett magányos épületeket, a zsenge gymölcsöskertet vala­mikor; ez a tanya nyaranként az otthonuk. Itt mindent maguk épí­tettek újjá, tettek széppé, rendeztek be kedvük szerint. Együtt a gyerekek és a szülők. Amikor eljön a nyár, elindul a nagy család egy mikróbuszon — amelyet egy skót barátjuktól kaptak ajándék­ba —, elindul a puszta rejteke felé, s a néptelen tájat vidám zsi­­valygás tölti be, a ragyogó, kék égbolt alatt „nomád” életet élnek a gyermekek és a szülők is — s ha a ember köztük van, úgy érzi, nagyon gazdagok. És eZ az érzés dehogyis csalóka. Kristóf Attila Az asszonyklub új helyisége — ■nr v ** • 51í iÜt Ü [ m mJMÍ BBSTv : K S ....■+* WZ •»*.. — WZé ^enyfarnyi anzűm fkiuh Ennek az asszonyklubnak nincsenek szigorú alapszabályai, nincs elnöksége és választmánya, nincs semmiféle tisztség­viselője és tulajdonképpen nincsenek tagjai sem. Ebbe a klubba bárki bármi­kor beléphet, anélkül, hogy felvételét kérné, következésképpen a belépés nem jár semmiféle ceremóniával, szavazással és a'jelölt anyagi és társadalmi helyze­tének mérlegelésével, mint az a klubok világában általában hagyomány. Ha jól meggondoljuk, ebben a klubban nem is férne el semmiféle hivatalos helyiség, akár egy fürdőkád méretű iroda sem, tekintve, hogy a klub alig hatszor hat méter alapterületű, a hozzátartozó má­sik helyiség sem sokkal nagyobb, de az voltaképpen nem is tartozik a klubhoz, semmiféle szerepet nem játszik a klub életében, mert a „tagok” abba a másik helyiségbe sohasem lépnek be. Mielőtt mindez, amit elmondottunk, holmi ti­tokzatos félhomályba burkolná a klu­bot, siessünk felvilágosítani az olvasót, hogy ez a szabálytalan klub voltakép­pen egy kisméretű gyümölcs és zöldség­üzlet, amelynek tulajdonosa a cégtábla tanúsága szerint Bölöni János, de a kör­nyékbeli asszonyok sohasem azt mond­ják, hogy elmegyek egy kiló krumpliért a Bölönihez, hanem azt mondják, hogy elmegyek az Ilushoz krumplit venni. A nevezetes intézmény Budapest II. kerületében, az Alsó-Törökvész út és a Törökvész út sarkán található, néhány lépésre az Országúti Ferences Rend szép, modern templomától, egy kéteme­letes, kénsárgára festett, mindössze két és fél éve felépült társasház földszinti traktusában. Az utca felől szép zöld vaskerítés határolja, míg a kirakatban természetes színpompájukban és valósá­gukban tündökölnek a falusi kertek gyümölcsei és zöldségei, a feszes héjú paradicsomok, szemérmesen piruló ret­kek, halovány kelkáposzták, hivalkodó almák és nyár utójától kezdve az édes­­levű szőlőfürtök. Kicsoda hát Ilus, aki Petőfi János vi­tézének szép szerelme után gyakran ré­szesedik az Iluska — Iluskám megszólí­tásban, mivel azonban ez a megszólítás jobbára csak idősebb asszonyok részéről hangzik el, semmiféle szerelmes hang­­zata nincsen, így csak az asszonyok tudják becézni egymást, amikor szívbéli barátságukat akarják kifejezésre juttat­ni? Iluska, asszonynevén Bölöni Jánosné, Iluska az a serénytermészetű fiatalasszony, aki tizennégy évvel ezelőtt bukkant fel ezen a budai sarkon. Akkoriban még fele­annyi ház sem állt ezen a dombos tájon, s harminc-negyven évvel ezelőtt egy­­csapásra kiépült villarend szer tágas tér­ségeit akkor kezdték beépíteni társashá­zakkal, egyszóval olyan több lakásból álló háztömbökkel, amelyek építési költ­ségeit a leendő lakók közösen viselik, gyakran kétkezi munkával is besegíte­nek az építésbe s azt úgy hívják, hogy házilagos építkezés. Tudom, ez nem a legszebb magyar kifejezés, R. P. bará­tom és pályatársam, e sorozatok írásá­ban immár évtizedes munkatársam minden bizonnyal megró ennek a félre­sikerült szónak a használatáért, de mit tehetek, az effajta építkezést íRy hívják. Tizennégy évvel ezelőtt semmisem volt a saroktelken, mert régen elbontot­ták azt a kis fabódét, amelyben egy idős házaspár szódavizet és savanyúcukrot árult a vasárnapi kirándulóknak. Ti­zennégy évvel ezelőtt azonban .néhány teherautó rakomány tégla és cserép ér­kezet a helyszínre s abból felépült egy kis házikó, amelyre nyomban ki tették a táblát: Bölöni János gyümölcs és zöldség kiskereskedő. A klub ezzel megnyitotta kapuit a környékbeli háziasszonyok előtt, akik több okból is örömmel fogadták az ala­pítást. Az új üzlet megkímélte őket at­tól, hogy felkaptassanak egy alattomos lejtőn a másik zöldségüzletbe, továbbá alkalmat adott arra, amit az asszony ok azóta gyakorolnak, mióta a kereskedel­met kitalálták, az üzletben való élv e­zetes eszmecserét, az egymás kosarát« való barátságos bekukucskálást s az eb ­ből eredő, messzemenő következtetések', levonását, végezetül — s nem utolsó sor­ban — találtak a pult mögött egy se­rény fiatalasszonyt, aki rendelkezett az asszonyok meghallgatásának példás tü­relmet igénylő adottságával. így született meg a fogalom, az „Ilus” ahogy napjainkban az egész kis üzleti vállalkozást nevezik. Iluska Szolnok megyéből származik, a beláthatatlan al­földi síkságról, a férje az erdélyi Bras­só vidékéről, a havasok világából s a második világháború után, amikor Bö­löni János szerencsésen hazakerült a frontról, elhatározták, hogy zöldségke­reskedők lesznek. Szakértelmük annyi volt, amennyit az alföldi lány hozott magával s amennyit a férj megtanult (Glnk Károly és Novotta Ferenc felvételei) az orosházi mezőgazdasági középiskolá­ban, ahonnan úgyszólván az iskolapad­ból rántották be katonának és vitték a frontra. Az áruhoz tehát értettek, a ve­vőkhöz azonban nem nagyon, semmi ta­pasztalatuk nem volt a kereskedelem fortélyos mesterségében s talán ennek köszönhették a sikerüket. Szűz kézzel kezdtek egy nem könnyű mesterséghez s csakhamar kétfelé osztályozódott a feladatok köre. Jánosra hárult az árube­szerzés, Ilusra a vevőkkel való foglala­toskodás s ez a munkamegosztás módfe­lett jól sikerült. János szép zöldséget hozott a boltba és Iluska szépen tudta eladni, ami tulajdonképpen a kereske­delemtudomány alfája és ómegája. Első üzletük a Pasaréti úton volt s olyan kicsire sikerült, hogyha egy vevő háromfélét vásárolt, akkor az árut már ki kellett vinni az utcára, mert a de­geszre tömött bevásárló szatyor és a gazdája egyszerre nem fért be az üzlet­be. Néhány év alatt alaposan kitanulták a szakmát, azután jobb terep után néz­tek. Korszerű kereskedelmi szakkifeje­zéssel élve „piackutatást” végeztek, olyan területet kerestek, ahol nincs a közelben versenytárs, viszont a lakos­ság lélekszáma állandóan gyarapodik, tehát a vevőkör állandó növekedésére lehet számítani. így esett a választás a budai Török­vészre s az idő pontosan igazolta, hogy kitűnő érzékkel választották ki a he­lyet. Még autóbuszmegálló is van a ház előtt, kézenfekvő tehát, hogy a hivatal­ból hazaérkező asszonyok, a második műszak előtt „beugranak” az Ilushoz a házi élelmiszerkészletek kiegészítése ér­dekében. Ennyi lenne egy ügyes fiatal­­aszony társadalmi és üzleti karrierje? Tartozunk az olvasónak azzal, hogy megcáfoljuk a feltevést, Iluska pályafu­­futását nemcsak ezek a kétségtelenül szerencsés tényezők határozták meg. Jelentős része volt ebben az emberi és üzleti sikerben a környék lakosságának sajátos összetétele. Errefelé nagyon sok a nagymama ... Vidékről felköltözött emberek kaptak, vettek vagy építettek itt lakást maguknak, s elhozták a fal­vakból, kis városokból az öregszüléket, .akik otthon is magukra vállalták a be­vásárlás vidéken sokkal kényelmesebb és kellemesebb feladatait, mert a falusi és kisvárosi boltok megannyi állandó jellegű trécselő helyei voltak az idősebb asszonyoknak, s ennek a célnak az ön­­kiszolgáló jellegű pesti boltok nem fe­leltek meg. Megfelelt azonban az Ilus tenyérnyi boltocskája, ahol soha nem sürgettek senkit, nem nézték ki a vevőt, ha a be­vásárlás után még egy kicsit elpletykál­­gatctt a szomszédasszonnyal, sőt maga Iluska is — aki végtére maga is asz­­szony — részt vett és szerepet vállalt ezekben a beszélgetésekben, bizalmas titkok letéteményese lett, mert a nagy­mamák neki súgták meg először, hogy az unoka rövidesen el jegyzi magát. Ily módon alakult ki Ilus körül és Ilus te­véken,)' részvételével a tenyérnyi asz­­szonyklub, ahol mindenki mindenkit ismer. Természetesen Ilus ismer min­denkit a legjobban, tudja, hogy melyik nagymama főzi fokhagymával a kelká­posztát, s melyik háznál kedvelik a ra­kottkrumplit, amihez Ella burgonyára van szükség, valamint friss falusi to­jásra. Lehet, hogy mindez nem több, mint egyszerű kereskedelmi érzék. Ilusék tizenkét évig dolgoztak a bódéban, az­után egy lakásépítő társaság megvette a saroktelket, s mint „őslakókat” felszó­lította őket, hogy vegyenek részt a la­kásépítésben. Ilusék úgy döntöttek, hogy részt vesznek, felépült a kéteme­letes ház, benne szép lakásuk, az üzle­tük, a garázs,, miegymás, ami egy ilyen szép társasházhoz kell, s most már vég­leges, kellemes környezetbe költözött a tenyérnyi asszonyklub. A történetet egy délelőtt, bevásárlás közben, szedegettem ki Ilusból, mert mint bevásárló hajlandósá'gú férfi­ember, abban a megtiszteltetésben ré­szesültem, hogy a klub tagjai közé fo­gadott. Természetesen, mint pártoló tagot. Baróti Géza 13

Next

/
Thumbnails
Contents