Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-08 / 1. szám
VÁROSOK. KÉNY I. A JASZSAQ ZHANQJA Az elmúlt négy esztendőben, mint parlamenti tudósító a magyar képviselőház szinte valamennyi ülésén részt vettem. Alkalmam volt megismerni a „honatyákat”, s bizony a múltban egynéhányszor eszembe jutott, hogy kevés közöttünk a fiatal. Persze, az ember hajlamos arra, hogy a bölcsességet összefüggésbe hozza az életkorral. Az is tagadhatatlan: a közéleti elhivatottság, az érdem, a társadalmi hatósugár nem hirtelenében bontakozik ki, tapasztalat, tevékenység, bebizonyosult rátermettség szükséges ahhoz, hogy valaki kellő súllyal képviselhesse egy nagyobb közösség éredekeit. Tehát az életkor bizonyos értelemben valóban velejárója a küldetésnek. Mégis újra és újra úgy éreztem, társadalmunk, amely a jelent mindig a szüntelen haladás egyik szakaszénak tekinti, a legjelentősebb ügyek intézésekor sem mondhat le az ifjúság véleményéről, közreműködéséről. Nem csupán bizalom kérdése ez, hanem a jövő letéteményeseinek a jussa. Az idei választásokon azután a magyar országgyűlés alaposan megfiatalodott. Számos harminc év alatti képviselő került be a Parlamentbe, de van köztük olyan is, aki még nem töltötte be a huszadik évét. A Jászság egyik küldöttje, Burka Ilona, megválasztásakor mindössze tizenkilenc esztendős volt. A Jászberény környéki tanyavilágban nőtt fel, sorsa most is összeköti a Jászság tanyavilágának népével, körülbelül 30 ezer ember érdekeit képviseli a Parlamentben. A 19 esztendős Burka Ilona jelölése nem elszigetelt eset, hanem része az előzőekben említett folyamatnak. A jászsági lány jelölésének három fontos tényezőjére érdemes felhívni a figyelmet, mindhárom a mai magyar társadalom törekvéseit fejezi ki. Tehát: a képviselő fiatal, fizikai dolgozó és nő. Mindez csupán általánosságban ítélhető jelentősnek, hiszen számtalan más ember is eleget tesz e három feltételnek. A mi számunkra az a fontos, miért éppen Burka Ilonára esett a választás. Közéleti kérdésről lévén szó, a demokrácia gondolata óhatatlanul felmerül, elvont formában is: Burka Ilona kellő érzelmi és gondolati hovatartozással tudja-e képviselni az országgyűlésben választóit, s túl ezen, a Jászság fiataljait. Erre a kérdésre a leghatározottabb igennel felelhetünk: ez a 19 éves lány pontosan ismeri ' azokat a gondokat, vágyakat, törekvéseket, amelyek a hozzá hasonlókra jellemzők, azok közül való, akik korszerű életérzéseket hordoznak, felnőtté válásának ideje egybeesik a magyar vidék változásának idejével. Tizenöt esztendős kora óta dolgozik, munkája és életmódja hasonló sok más jászsági, alföldi fiataléhoz, de — itt kell közbevetnünk — a legértelmesebbekéhez, a legtisztességesebbekéhez hasonló. Azokéhoz, akik értik a jelent, ösztönösen-tudatosan szolgálják a változás folyamatát, nem csupán önmagukban, hanem közösségi tevékenységükkel is. És ez a pont, ahol tagadnunk kell a véletlen szerepét. A jászsági Aranykalász Termelőszövetkezet, ahol Burka Ilona dolgozik, a legjobb termelőszövetkezetek közül való, létezése tette lehetővé azt, hogy a fiatal lány a világra nyíló szemmel éljen. A jászsági tanyavilágban kerestem. „Menjen végig azon a földúton — igazított útba egy öregember —, bal oldalt már majdnem a kiserdőnél a legutolsó ház az övé. Nemrég építették, talán fél esztendeje költöztek oda.” Csak édesanyját és nagyanyját találtam otthon, a képviselő bement Jászberénybe, ahonnan én idejöttem. A ház pici, kétszobás. Édesanyja apró helyiségbe ban már hazánk nyugati határain járt, az alföldi városok bekapcsolódtak a lassan meginduló élet vérkeringésébe, elsősorban a kifosztott, kivérzett és kiéhezett főváros megmaradt lakosságának megmentésébe. Az újonnan alakuló demokratikus hadsereg előtt harci feladatként állt felzárkózni a hitleri hadsereg utolsó állásait ostromló és a fasizmus maradványainak eltiprásáért küzdő szovjet hadsereg oldalára. Mindez nem ment könnyen, mint egyetlen történelmi forduló sem zajlik le könnyedén és természetesen. A Budai önkéntes Ezred részt vett a magyar főváros felszabadításában, súlyos véráldozatokat hozott a budai belterületen megrekedt fasiszta erők ellen vívott harcokban. Így állott elő az a hadtörténelemben ritka helyzet, hogy megalakult egy hadsereg, amelynek már nagy számban voltak hősei és hősi halottai, mielőtt hivatalos keretei megszülettek volna. Az ideiglenes nemzeti kormány felhívására olyan nagy számban jelentkeztek önkéntesek, hogy a szervezés lényegében néhány hét alatt befejeződött s a hadosztály április 28-án elindult a frontra. A tér visszhangjából ki lehet venni a hadosztály búcsúztatásának hangjait s ezek a hangok merőben mások voltak, mint amikor a Don mellé küldött magyar hadsereg Az új Jászberény jelképe: a Felszabadulási Emlékmű, Marton László alkotása KÉPVISELŐJE Burka Ilona a herényi könyvtárban vezet, az ablakon át a földekről friss levegő árad. „Ez az ő szobája” — mondja az asszony. A falon, a modem heverő fölött képeslapokból kivágott fotók. Sportolók, beaténekesek, művészek képei. „Mi zsellérek voltunk — mondja az asszony —, a férjem még 1951-ben, amikor összekerültünk, napszámba járt. Mi sohasem gondoltunk erre, hogy a lányunk ilyen magasra jut.” „És most?” „Nagyon büszkék vagyunk rá. Tudja, nyolc osztályt végzett a kislányom, aztán dolgozni ment. Később a termelőszövetkezet küldte el a szakiskolára. Megbecsülték, de ekkora tisztességre sohasem gondoltunk. Én nem is nagyon értettem, miért fáradozik mindig a többiek érdekében, a mi fiatal korunkban még nem volt szokás, hogy egy lány mindenben ennyire részt vegyen. Azt tudtam ám, hogy nagyon szeretik a többiek, az emberek, a fiatalok, de az értelmét nem mindig láttam.” S a riporter visszafelé indul Jászberénybe, hogy megkeresse Burka Ilonát. Nehéz elképzelni, miképpen találhatja meg, hiszen eddig csak a fényképét látta, s most csak annyit tud, hogy a fél egyes helyi járattal szándékozik hazatérni. Elindulok, végiglátogatom az eszpresszókat, hiszen a hazafelé indulásig még másfél óra hátra van. Mit is keresnék az állomáson? Aztán mégis: a peron üres, a váróteremből az olajos padló szaga árad. Egy kékkabátos lány ül az egyik pádon. Kedves, gyerekarca van. Feláll, megindul az ajtó felé. Odakint hideg van, de süt a Nap. Így találkoztam Burka Ilonával, a 19 éves képviselővel. Először arról kérdezem, mit érzett akkor, amikor képviselőnek jelölték, majd megválasztották? — Örömet és kis félelmet Is. — Végül ki nyugtatta meg? — A hozzám hasonlók, a fiatalok. — Sok fiatal dolgozik a szövetkezetben? — Igen. Nagyon jó a termelőszövetkezetünk, legalább százötvenen vagyunk fiatalok. Én vidéken éltem mindig. Jól ismerem a hozzám hasonló fiatalok helyzetét. A bajaikat, a vágyódásaikat. Azt szeretném elérni, vagy sürgetni, hogy legyen meg a fiatalok és az idősebbek teljes egyenjogúsága. És túl ezen, legyen közöttük megértés. Mert itt vidéken, s különösképp a tanyavilágban, nagyon különböző módon gondolkoznak az emberek. Én azt hiszem, a fiatalok között sok olyan van, aki az előbbrejutást jól tudná szolgálni, hiszen mi könynyebben fogadunk el minden változást, mint az öregek. Nem ellentét ez, hanem természetes különbözőség. — Ügy gondolja, hogy ez a kapcsolat, amely most az itt élő fiatalokhoz fűzi, a jövőben is erős marad? — Ami erős, az az is marad. Továbbra is itt dolgozom közöttük, együtt sportolunk, hasonló az életünk, hogyan távolodhatnék el? Azon leszek, hogy ez a bizalom, változatlan maradjon, sőt kiterjedjen, ne csupán a közvetlen környezetemet jelentse. A karácsony előtt lezajlott parlamenti ülésen ismét találkoztam Burka Ilonával. Ott ült a képviselők között — nyugodtan, magabiztosan — a 19 esztendős lány, a Jászságból származó fiatal, aki részt vesz az ország sorsának intézésében. Kristóf Attila egységeit búcsúztatták. A történelmi változás katonai látványosságára tekintett alá ez a ház és ez a tér, azokat a vezényszavakat lehet kiolvasni a tér visszhangjából, amelyek a magyar katonát végre ismét a szivében gyökerező eszmékért szólította fegyverbe. Mielőtt a hadosztály bevetésére került volna sor, a fasizmus katonai képviselői aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okiratot. A hadosztály még egy ideig Ausztriában állomásozott, rendfenntartási feladatokat látott el, ezek a rendfenntartási feladatok azonban katonai feladatok voltak, mert az osztrák hegyekben még bujkáltak fasiszta fegyveres alakulatok. 1970. március 1-én, a hadosztály megalakulásának 25. évfordulóján leplezték le az emléktáblát <s az emlékbeszédet Konyháé Mihály ezredes, a jászberényi helyőrség parancsnoka mondotta. Ez az emléktábla-avatás szerves része volt a Magyarország felsabadulása 25. évfordulója alkalmával rendezett országos ünnepség-sorozatnak, s valamivel mégis több volt. A szabadságért, a hazáért, a függetlenségért vívott harcok hagyományainak szellemében újjászületett magyar hadsereg születésnapja is volt ez a nap. A tér visszhangjából ezt is ki lehet hallani. Baráti Géza Oj önkiszolgáló bolt a Lehel vezér téren (Novotta Ferenc és az MTI felvételei)
