Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-10 / 12. szám
i n a m 2 2 5 kilmiitei d nh ecp'ddi üuuíeitbwk — A szentendrei járásban például hány női tanácselnök van? sen, de nem is hagyom magam kiszorítani a férfi kollégáktól. Pedig, de sokan megpróbálják, hogy kiszorítsanak a forgalmi sávból, de azután megtanulják, hogy az én kezemben is szilárdan áll a volán. Egy ízben egy hírneves magyar szemészprofesszort szállított a klinikáról egy óbudai utcába, ahová sürgős konzíliumra hívták. A professzor telefonon hívott taxit, de a hívott kocsi késett s Papp Mihályné éppen megállt a klinika előtt, ahol a professzor várakozott. A sietős útra induló tanár beszállt a felszabaduló kocsiba, de megmondta, hogy telefonon másik kocsit kért. Pappné udvariasan, de határozottan arra kérte, tegye le a portára a telefonhívásra induló kollégának járó pénzt, azután elindultak. A Belváros közepén jártak, ahol a leglassúbb a forgalom, s professzor megkérdezte: — Magát nem zavarja, ha én elkésem a konzíliumról? — Nem zavar, professzor úr. Inkább tessék kissé megkésve érkezni a konzíliumra, mint időben a mentőkórházba. Pappék a budai Frankel Leó utcában, öröklakásban laknak, a törékeny taxisofőr egyúttal anya és háziasszony is, meg műkedvelő kertész, aki a nagytétényi Baross Gábor telepen vett kis kertjüket szenvedélyes buzgalommal ápolja. A taxisofőrök jövedelmének nagy részét a borravaló teszi ki. Szeretném hallani, hogy Papp Mihályné kitől kapta életében a legnagyobb és a legkisebb borravalót? — A legnagyobbat egy amerikai nagynénitől, aki a Ferihegyi repülőtérre érkezett rokonlátogatásra. Rokonai várták, s a viszontlátás örömei közt elfelejtkezett arról, hogy be kell váltani a dollárcsekkjeit, közben a repülőtéri bankfiók bezárt és az amerikai nagynéni ott állt egy fillér magyar pénz nélkül. Behoztam őket a Keleti pályaudvarhoz, ahol éjjel-nappal van pénzváltás. A nagynéni nagyon örült, százforintossal fizetett az ötvenforintos fuvardíjért és nem kért vissza semmit, majd — kis gondolkodás után — adott még egy százast aztán még egyet. — A legkevesebbet? — Egy lottómilliomos társaságtól. Hárman voltak, felvették a másfél milliót, amiből félmillió jutott egyre-egyre. Beültek a kocsimba és az autószalonba hajtattak. Egész úton arról beszéltek, hogy azonnal vesznek három kocsit és azon mennek haza vidékre. Autót nem kaptak azonnal, úgy látszik, ettől felmérgesedtek, mert amikor fizetésre került a sor, a tizenkilenc forintos fuvardíjat százassal fizették. Elkezdtem visszaszámlálni a tízeseket s vártam, hogy egyszer csak azt mondják: elég, a többi a magáé. De nem mondták, Így a milliomosoktól kaptam életem legkisebb borravalóját, egy forintot. Ügy látszik, a pénztől meg lehet részegedül. — Es mi történik akkor, ha nem a pénztől részeg utas száll be a kocsiba? — Szabályzatunk előírja, hogy ittas utast nem szabad szállítani. Ha enyhén spicces az utas, akkor szabad, de az a szokás, hogy akkor előre kérjük a vitel— Nem sok. Az egész országban általában nem sok. A szentendrei járás tizenhárom községében például kettő. Tahitótíalun és Vlsegrádon van női tanácselnök — válaszolja Ráckevei Erzsébet, Visegrád tanácselnöke. A tanácselnök egy falu, egy község, egy helység elöljárója. A helyi közigazgatás feje. Minden panasz gyűjtőládája. Minden gond viselője. Minden újítás kezdeményezője. Minden tervezés elindítója. —A magyar közigazgatásban talán „mellőzik” a nőket? — Senki sem „mellőzi” őket. így alakult a helyzet. Kevés a női tanácselnökünk. Visegrád kivétel. Vlsegrádon egyenesen „nóuralom” van. — Hogyan értsem ezt? — kérdezem a visegrádi Fő utcában, a nagyon szép, gondos, tisztán tartott, virágokkal díszített tanácsházán. — Ügy, hogy a helyi közigazgatásban nyolc ember dolgozik, s mind a nyolc nő. Nő még a hivatalsegéd is. Egyetlen férfi tartozik a tanács „állományához”. Egy utcaseprő. De a másik két utcaseprőnk is nő. Egyetlen férfi utcaseprőn kívül csak nők intézik, vezetik annak a helységnek az ügyeit, amely a magyar történelemben olyan nagy szerepet játszott, amely valaha királyi székhely volt, s amelyet... Közbevetem: — ... 1483-ban egy pápai legátus „paradiso terrestri”-nek, földi paradicsomnak nevezett. — Nem ezt akartam idézni. Hanem azt akartam mondani: amelyet évente egy millió külföldi keres fel. Visegrád „régi dicsőségünk” színhelye. Visegrád a legsajáVisegrád kapuja dijat. A megadott cím után minden taxisofőr úgyszólván fillér pontossággal tudja, hogy mennyi jár. Ehhez úgy kell ismerni a várost, mint a saját tenyerét. — Pontosan úgy ismerem. Huszonkét év alatt Nagybudapest minden utcájában jártam, ismerek minden sarkot, minden egyirányú utcát, minden főútvonalat, de ismerem a pesti utcák valamennyi gödrét, zökkenőjét is. Tudom, hogy melyik sarkon hány kilométerrel szabad befordulni esős időben, hánnyal száraz időben és hóban, hogy ki ne faroljon a kocsi. Nekem fontos a magam testi épsége és még az utasé is. Napi kilenc órát dolgozik, s az előírás szerint a kocsinak egy óra alatt negyvenkilenc forint bevételt kell csinálnia. Pappné a legutóbbi kimutatás szerint óránként 61 forintos forgalmat csinál, ez természetesen növeli a jövedelmét, és tekintélyét a férfi sofőrök között is. A negyvenhét fő létszámú csoportban húsz nő dolgozik, azok közül első helyen áll. Beszélgetésünk derekán gyöngéd szeretettel beszélt a nagytétényi kertről, ahová minden szabad idejében kijár kertészkedni. Ez a hobby nagyon sok embernél autótartással jár, az autót egyébre alig használják, mint hogy szabad idejükben kisuhanjanak a telekre. Pappéknak nincs kocsijuk, nem Is akarnak venni. Hogyan utazik tehát a húsz kilométerre fekvő telekre? — Autóbusszal. És mindig a busz végében foglalok helyet, mert látni sem szeretem, más hogyan vezet. Barótl Géza tosabb, legvonzóbb magyar „község”. E pillanatban már „nagyközség”. Visegrád a Duna, a hegyek, az erdőkoszorúk, a folyó kanyarulatának olyan ölelkezését mutatja be, amely e tájat egyedülállóvá avatja. Visegrád egy nemzet történelmének fölülmúlhatatlan hazai emlékhelye. — Olyan jó légkör vesz körül — jegyzem meg. — A tanácsházán is minden olyan gondos, ápolt, tiszta. Ragyognak a szobák. Ez a nőuralom érdeme? — Fogalmazzunk inkább így: talán mi előbb látjuk meg, ha valami nem tiszta. Ez egy „kisikált” valahai főváros, ez a tündér! Visegrád. Az utcákon rend, tisztaság, a tereken virág, mindenütt valami bája és gyengédsége a féltő szeretetnek. Ha egy külföldi jön: vigyük ki Visegrádra. Ha a család kirándulni akar: szaladjunk fel a Nagyvillámra. Ha pihenni szeretnénk, teljes csöndre vágyva: szálljunk meg egy éjszaka a Silvanus szállodában. A Silvanus Visegrád fölött van, a Nagyvillám tetején, erdőborította csendben. Ha el akarunk telni a táj szépségével, ha be akarjuk fogadni a haza vonzó szépségét, a Nagyvillám tetején kell elidőzni néhány félórára. Petőfi is ezt tette valaha, amint naplójából kitűnik. Az országban sok minden szép. Visegrádon az a vonzó, hogy sok minden szép egy helyen, egyszerre találkozik. — Ezt a helységet nem lehet más magyar községhez hasonlítani — jegyzi meg Ráczkevi Erzsébet tanácselnök. — Dunabogdány és Dömös között a hegy és a Duna közé ékelődött, Gizellateleptől Szentgyörgypusztáig húzódik el. Olyan magyar „falu” ez, amelyben üdülőkórház van, ahol húsz — az Akadémiáé, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemé, a Nemzeti Banké, a Pénzügyminisztériumé, a Magyar Újságírók Szövetségéé — üdülő működik, olyan „falu”, amelynek múzeuma van, három turistaszállója, s ahol az évi egy millió külföldi látogatón kívül havonta kétezer hazai vendég üdül. — Mondjon valami jelzőt Visegrád társadalmi szerkezetére — kérem. — A helységnek egészen pontosan 1943 lakosa van, de mezőgazdasággal, tehát földműveléssel csupán négyen — négy család — foglalkoznak. Még egy ilyen magyar község nincs. Statisztikákat vesz elő. — 1960-ban még 184 család élt a mezőgazdaságból, s az idén már csak 4 családnak ad kenyeret a föld. — Hova lettek parasztjaink? — Nem tűntek el, itt vannak ők, de másból élnek. A termőföldek a hegyoldalon vannak. A hegyoldalon nehéz dolgozni. A vadak is be-bejártak, pusztítottak. A megművelt földekből azután lassan rétek lettek, egy-egy földdarabkát pedig eladnak házhelynek, víkend-telepnek. Miután községből „nagyközség” lettünk, első fokú intézkedésre vagyunk jogosultak. Mi adjuk ki az építési engedélyeket, mi döntünk telepparcellázásoknál, telepmegosztásnál. Telekvásárlásra, építkezésre. családi üdülők létesítésére nagyon nagy az igény. De ml nem akarjuk, nem akarhatjuk, hogy az egész Visegrád beépüljön. Bizonyos területeken nem adunk ki építési enge-A tanácselnök no (Novotta Ferenc felvételei) délyt, maradjon meg a zöld övezet, mert ha minden beépülne, Visegrád elveszítené ezt a csodálatos Jellegét. — Mi következik társadalmilag Visegrádnak ebből a vonzó jellegéből? — Érzelmileg az, hogy a visegrádiak nagyon szeretik községüket. Büszkék rá. Óvják, védik. Naponta jönnek hozzám építési, rendezési javaslatokkal. Itt kellene egy új parkot létrehozni, ott kellene valami újat, szépet csinálni. Egy „nagykönyvbe” a visegrádiak minden javaslatát bejegyezzük. S mikor az évi költségvetés készül, elővesszük, s felülvizsgáljuk: mire telik. Mire van, mire lesz pénzünk. Ami pedig a társadalom szerkezetét illeti, Visegrád üdülőjellegéből egészen eredeti társadalmi összetétel keletkezik. Vlsegrádon — 1943 lakosából — csupán 300 az Ingázó, az olyan ember, aki máshová jár dolgozni, de 400 ember más helységből jár dolgozni — ide. A helyi építőiparban 1960-ban 403, ma pedig itt helyben már 620 ember dolgozik. Ugyanezekben az években a vendéglátás, a helyi kereskedelem régen 104, ma pedig 221 embert foglalkoztatott, illetve foglalkoztat. — Én még emlékszem arra a régi Visegrádra, amely gyönyörű természeti foglalatban elhanyagolt, gondatlan helység volt. — Ez igaz. Ami itt történt, az elmúlt nyolc év alatt történt. Üj, 11-es számú út, autóparkolók létesítése. ABC áruház, Sirály vendéglő, Silvanus szálló, új panoráma út amely a Nagyvillámra vezet és így tovább. Megvalósítottuk azt, amit száz esztendővel ezelőtt Vlsegrádon kezdeményeztek. — Mit? — 1896-ban volt száz esztendeje annak, hogy megjelent Viktorin József könyve. 0 indította el az országban a szervezett idegenforgalmat, az országjárást, ő vetette fel a turizmus, a haza megismerésének, Visegrád bemutatásának a gondolatát. A százéves évforduló alkalmából Vlsegrádon ülésezett az Országos Idegenforgalmi Tanács és a Dunakanyar Intéző Bizottsága. A fellegvárhoz vezető sétánynak Viktorin sétány lett a neve, emlékére Visegrád régi katolikus plébánosának. Mert Viktorin visegrádi plébános volt. őrizzük mindenkinek az emlékét, aki Visegrád híréhez, szépségéhez hozzájárult. Itt élt, itt halt meg Áprily Lajos költő. Az „Áprily Lajos völgy” útbejáratánál olyan emlékművet állítottunk fel, amelyet Aprily verssorai díszítenek. A legnagyobb emlék Mátyás király emléke, a Mátyás király Múzeum. A múzeum már évek óta zárva van. Gombásodni kezdett az épület faanyaga, a gerendák, a padozat. Visegrád nem lenne Visegrád múzeum nélkül. Közben megszakad a beszélgetés. Egy megyei kiküldött lép be, s elnézést kérve a zavarásért, közli, hogy megkezdték a pályázatok zsűrizését. Miután távozott, megkérdeztem Ráczkevi Erzsébettől: — Milyen pályázat ez? — A Művelődésügyi Minisztérium írta ki új múzeumépület tervezésére. Hetven pályamű futott be. Az új múzeumot a negyedik ötéves terv során építik fel. Végül megkérdezem a mátyási „paradiso terrestri” mai elöljárójától, Visegrád közigazgatási vezetőjétől: — Hogyan lett tanácselnök Visegrádon? Visegrádi? — Nem. Tahitótfaluban lakom a bátyámmal, aki kőműves. Szüléink már meghalltak. A bátyám kőműves, s kőműves a nála idősebb másik bátyám is. ők tervezték, a család építette fel azt a házat Tahiban, ahol élünk. Onnan járok be minden reggel nyolc órára autóbusszal a visegrádi tanácsházára. Szeptemberben lesz harminc éve annak, hogy a közigazgatásban dolgozom. 1942-ben kerültem a tahi községházára, mint közellátási kisegítő. A felszabadulás után közellátási előadó lettem, 1950-ben pedig Tahitótfalu tanácselnöke. Négy évig voltam tanácselnök Tahin. 1954-ben a szentendrei járási tanács elnökhelyettese lettem, s az voltam tizenegy éven át. 1965 októberében választottak Visegrád tanácselnökévé. A munka után fél ötkor indulok vissza autóbuszon Tahiba. De fél ötkor ritkán. A munka mindig megnyújtja a munkanapot. — Milyen közigazgatási végzettsége van? — Tanácsakadémia. — S milyen passziója? — A kertünk Tahiban. — S mit csinál, amikor semmi más dolga nincs? — Olvasok a világ dolgairól, böngészem a világ híreit, de a világban annyi minden történik, hogy soha sem tudom utólérni magam. Ruífy Péter 13
