Magyar Hírek, 1972 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-10 / 12. szám
A szellem napvilága címmel jelent meg szép írás az újvidéki Rádió M-stúdiójában megrendezett Petőfi-emlékestról, a Magyar Szó május 20-1 számában. A cikkíró utal Simon István Kossuth-díjas költőre, aki a szabadság, szerelem, költőjét, Petőfit méltatva mondta ezen az estén, hogy a létezés emberi alapigazságait, a társadalom—nemzet—emberiség egyetemes kérdéseit megéneklő Petőfi nyomdokain óriások lépkedtek, de „mégis ő a legnagyobb”. És hogy mekkora volt, hogy mekkora ma is, azt ez a születésének 150. évfordulójára megrendezett emlékest — amely a soron következőknek mintegy nyitánya — méltóképp s a lehető legjobb módon bizonyította. alkalmi méltatások helyett a versek sok színben pompázó csokrával, a vallomások lélektől lélekig ható mélytengeri áramlásával. A román írószövetség 1971-es dijával kitüntetett könyv Soó Zöld Margit illusztrációja Kányádi Sándor: A bánatos királyleány kútja című könyvéhez Az életmű kincsesházából jól összeválogatott lírai és forradalmi verseket mint „oxigént", a költészetet mint szentegyházat, „ahová belépni / Bocskorban sőt mezítláb is szabad” — jeles magyarországi és újvidéki művészek tolmácsolták — olvassuk a tudósításban. Fegyelmezetten, alázattal, értőn, sokszor rendkívüli művészi élményt nyújtva, de mindvégig háttérbe parancsolva egyéniségüket, hogy csakis Petőfi lánglelke, csodálatos hatású, egyéni és közösségi érzést, gondolkozást egyaránt formáló s étforrósitó költészete kerüljön fényözönbe, emberközelbe. A Szabadkai Tanítóképzőben valóban nem mindennapi ünnepséget rendeztek május 12- én — olvastuk az újvidéki Magyar Szó egy másik tudósításában. A centenáriumról megemlékező tanintézmény vendégül látta szinte az egész ország, de főleg a Vajdaság területéről összesereglett diákjait, a tudomány misszionáriusait, de voltak köztük olyanok is, akik ma már kiemelkedő politikusok, tudományos munkások, írók, zeneművészek, képzőművészek. A városi múzeumban — Berkes Lászlónak, a Pedagógiai Intézet igazgatójának méltatásával — megnyitották A tanítóképzés száz éve elnevezésű kiállítást, amelyen Pálinkás József igazgató, az iskola alapításáról, egyévszázados fejlődéséről, eredményeiről beszélt. Az ünnepi napon a Szabadkai Népszínház műsorán Varga Péter zenetanár A tudáshoz című kantátájának ősbemutatójára került sor, a jelenlegi és egykori diákok kórusának közreműködésével. A jubileumi ünnepség pedagógiai szimpóziummal folytatódott, a többi közt dr. Dávid András a vajdasági oktátónevelő munka sajátosságairól tartott előadást. Gyermekrajz kiállítás, és az egykori tanárok és diákok irodalmi estje zárta a szabadkai tanítóképző centenáris ünnepségét. A dél-bánáti magyar művelődési egyesületek kovini tanácskozásán a veszendőben levő néprajzi értékek összegyűjtésének módozatairól tanácskoztak — adja hírül a Magyar Szó. „A dél-bánáti magyarságnak hosszú ideig olyan volt az élete, hogy megőrizhette népi hagyományait, a falusi élet szokásait. A tárgyi és szellemi néprajz egy-egy faluban valóban a nép tulajdona még. Néprajzosaink azonban már óva Intenek, hogy itt van a begyűjtés utolsó pillanata, mert a hagyományok hordozói egyik lábukkal már a sírban vannak. A hagyományokat őrző falusi életforma nálunk is kiveszőiéiben van. Ma már igen nehéz nem szakavatottan nyúlni az elkallódás útjaira került értékekhez.” Nagy Sívó Zoltánnak, a pancsovai gimnázium igazgatójának beszámolójából idézte a cikkíró a fenti szavakat, amelyek a dél-bánáti magyar művelődési együttesek május 13-án Kovinban megtartott tanácskozásén hangzottak el. A dél-bánáti magyarok, székelyek és csángók gazdag szellemi és anyagi hagyományainak helyzetét ismertető tanácskozáson egyúttal egy tömegmozgalom megindításáról, a gyűjtés megszervezéséről, programjáról és a begyűjtött anyag feldolgozásáról tárgyaltak. Hangsúlyozták, hogy a néprajzi értékeknek a begyűjtése művelődési munka a szó legtágabb értelmében, bővítik, gazdagítják a kulturális tevékenység tartalmát, fényt vetnek a múltra, világosabbá teszik a Jugoszláviában élő népek egymásra utaltságát... Egy ilyen akcióval a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek elősegíthetik a Vajdaság tényleges képének megformálását, a nemzetek és nemzetiségek alaposabb megismerését, egymáshoz való közeledését, és ezáltal az akció az egész közösség érdekét szolgálja. Ugyancsak a néphagyomány-kutatás feladatairól, sőt, már a tapasztalatokról olvashattunk a romániai magyar újság, az Előre című napilap egyik korábbi számában. Bura László tanár arról ír, hogy Szatmár megye a néphagyományok kutatása és ápolása terén parlagon heverő terület volt az utóbbi évekig. Nyelvjárásáról azt mondták, hogy nagy részét Csüry Bálint, az 1941-ben elhunyt nyelvész, egyetemi tanár már szótározta, népköltészete nincsen, s ha valami akad is. az néhány közismert dal vagy ballada, semmi újat, érdekeset nem Jelentő változata. Eltűnt az írástudatlanság, hanyatlott tehát a nép íratlan költészete. Két-három év kutatása azonban fényt vetett sok lappangó népi alkotásra. Szatmáron, Dobrán s másutt is Iskolamúzeumot létesítettek, mindegyikben számos tárgyi emléket rendszereztek. Dara mai zenei folklórját gyűjtötték össze, Szllégylelében mesemondót fedeztek fel, s úgy hírlik, még az avasi hegyekben is él magyar mesemondó. Népművészek, népművészeti alkotások kerültek elő, van népmonda-gyűjtőjük s a megye három kutatópontján gyűjtik a készülő tájszótár terjedelmes kérdőívét. A faddt Váci Mihály Művelődési Ház MINT En ügy szeretnék népem mesélő emlékezetében pár szóban megmaradni, ahogy ma a beszédben példa s bölcseeség-képpen közmondást szoktak bólogatni. öreg mondja a fiatalnak, mindenki eltűnődve hallgat: — Igen I e pár szó mily Igaz 1 — — s egy életen át megfogadja; eszébe sem Jut nem kutatja, hogy aki a tanácsot adta, hol van már, hol van! és ki az7 Váci Mihály szavai három évvel ezelőtt még itt hangzottak Fadd on az egyik emlékezetes író—olvasó találkozón. Az azóta elhunyt Kossuth-díjas költő gondolatai ma már tettekké érlelődtek a Tolna megyei faluban. A főtéren a templom árnyékában, szokatlan formájú épület áll. Felülnézetben olyan, mint egy szárnyait bontogató kotlós madár. Búbos borítású, kör alakú előcsarnokából kétoldalt klubszobák, könyvtár, előadóterem, presszó és irodák nyílnak. Ez a falu művelődési háza. Faddot a statisztika az „egyéb jellegű, erősen fejlett, mezőgazdasági települések" kategóriájába sorolja, ötezer lakosának java a Lenin nevét viselő termelőszövetkezetben dolgozik. A szellemi munkásoknak minősíthetők száma a faluban száz körül van, köztük a pedagógusok nincsenek többségben. — A községi tanács évente 40 ezer forintot biztosította kultúrház Üzemeltetésére. Ennyi tellett, ebből kellett gazdálkodnunk — mondja Krassay Gyula —, a ház igazgatója. Könnyű kiszámítani, hogy egy hónapra menynyi jutott belőle valóban kulturális célra, főleg, ha a fenntartás, takarítás, tatarozás, kisebb javítások költségeit is levonjuk... A 8500 katasztrális holdon gazdálkodó termelőszövetkezet kulturális alapja évente átlag 300 ezer, a szociális alap másfél millió forint. Esztendők óta folyt a huzavona, hogy a téesz járuljon hozzá a művelődési ház fenntartásához. Hornok István elnök közismerten célratörő ember. Kijelentette: az ilyen, esetenként juttatott alamizsnák nem oldják meg a helyzetet. Javasolta hát, hogy adják át a szövetkezetnek a kultúrház működtetését. — Először hallani sem akartak róla — emlékezik az elnök. Aztán a művelődési ház rendbehozatalára egy hónap alatt csaknem félmillió forintot költött a termelőszövetkezet. Bevezették az épületbe a vizet, zenegépet vásároltak, a posta rendszeresen kézbesítette a napi- és hetilapokat, a mezőgazdasági szakfolyóiratokat a könyvtárnak ... Megszületett az ország első termelőszövetkezeti és községi művelődési háza. A szövetkezet évi négyszázezer forintot szán az intézményre, az állam továbbra is adja a támogatást. Ezzel a téesz — gyakorlatilag — a községi kultúrház fenntartójává, az egész falu művelődésének mecénásává vált. Az elmúlt évben 70 ezer ember fordult meg a művelődési ház rendezvényein. Itt tartotta az Állami Déryné Színház Németh László: Villámfénynél című drámájának országos bemutatóját az író jelenlétében. A termelőszövetkezetnek minden rangosabb rendezvénye a mezőgazdasági tanfolyamoktól a zárszámadásig, itt zajlik. Egyetemi tanárok és kiváló művészek találkoznak a művelődési házban a téesz dolgozóival, a falu lakóival. És még sorolhatnánk tovább, de a példáknál úgy érezzük, beszédesebb az a tény, hogy a faddl fiatalokat nem csábítja a város: számításaikat megtalálják a helyi téeszben, szórakozni, művelődni pedig a környékből is ide járnak a fiatalok. — Vidéken élünk, nem falun — fogalmazta meg tömören a fiatalok véleményét is, dr. Csehák Judit, aki nemcsak a falu orvosnője, hanem a művelődési ház legeredményesebben működő klubjának vezetője is. Hétfői összejöveteleiken igaz és okos szavak hangzanak el arról, hogy mit és hogyan tovább. A falu értelmiségét és a faddl értelmes fiatalokat összetartó klub Váci Mihály nevét viseli. Sobók Ferenc A népi alkotások és művelődési tömegmozgalom Szatmár megyei irányító központja, amely 1972. évi tervébe vette a megye magyar nyelvű zenei folklórjának szemelvényes bemutatását, felkérte Bura László tanárt, hogy Brejan-Albert György zenetanárral közösen végezzen közlésre is alkalmas gyűjtést. így indultak faluról falura, ahol szinte mindenütt azt állították nékik, hogy aligha akad feljegyzésre érdemes alkotás. A tapasztalat azonban ennek az ellenkezőjét bizonyította. Szatmár megyében nagyon gazdag anyag lappang és él. És legalább anynyian éneklik a népköltészet alkotásait, mint a mai táncdalokat. Családi összejöveteleken, lakodalmakkor, a termelőszövetkezetek munkabrigádjaiban is, itt-ott a művelődési házakban is sokszor felcsendülnek régi és új dallamok. Többszáz, közlésre érdemes dalt jegyeztek fel, egyharmaduk ősi pentaton, a többi újabb stílusú. Tematikájukat tekintve nagyon változatosak. Számos szerelmi- és katonadalt, csikós-gulyás nótát, humoros dalt, csúfolódót foglalhattak gyűjteményükbe, s természetesen — előremutató elemként — új dalokat is. Mint Bura László tanár cikkében megemlíti, a feljegyzésekből 53 balladát és 84 népdalt gyűjtöttek csokorba, a gyűjtemény remélhetőleg még ebben az évben megjelenik. És megemlíti azt is, hogy másfél évtizede a megyében húsz magyarszakos tanár sem volt, ma mintegy száz, egyetemet, főiskolát végzett magyarszakos dolgozik, háromnegyedük falun; van tehát, aki munkálkodjék. Mert meggyőződése: sok még a tennivaló a megyében a népi hagyományok feltárása és szakszerű feldolgozása területén, s étfogó, alapos munkával gazdag falu-monográfiák születhetnének. H. M. Szuhanek Oszkár: Bega-híd A 85 esztendős Szuhanek Oszkár festőművész Nagy Albert: Aranyosszékiek. (Az Illusztrációkat a romániai Ötünk és az Igaz Szó című lapokból vettük át)
