Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-20 / 6. szám
A jelentős személyiségekben, nagy tehetségű művészekben oly gazdag magyar színháztörténelem egyik legérdekesebb alakja Kiss Ferenc. Pályája a rakéta lendületével ívelt felfelé, sikert sikerre halmozott, a közönség és a sajtó kedvence volt, színigazgatók vetélkedtek érte, mindent elért, amit színész elérhetett. Azután jött egy történelmi fordulat, az események kakasztrófális irányba terelték a nemzetet. Ezekben az években Kiss Ferenc, az ember, megingott. Minél magasabbra repítette művészi képessége és egy politikai áramlat, amely szekerébe fogta, annál mélyebbre zuhant a kiszolgáltatottak szemében. És utólag a saját szemében is, mint arról — egyelőre kiadatlan — önéletrajza tanúskodik. Az ország egyik legbefolyásosabb kulturális tényezője lett, utána — rab. Nyolc évi fegyházra ítélték, mint háborús bűnöst. Kiszabadult, visszakerült pályájára. Megint jött egy tragikus fordulat, 1956. Az ellenforradalom napjaiban Kiss Ferenc becsületes emberhez méltóan viselkedett. A nemzet megbocsátott neki, teljes rehabilitációja folyományaként megkapta a legmagasabb színészi kitüntetések egyikét: a Magyar Népköztársaság érdemes művésze lett. Tovább játszott, egészen nyugdíjaztatásáig, alkalmasint még azon túl is. Ma, 1971-ben, 78 éves korában színpadi szerepet már nem vállal. Utoljára Kaposvárott lépett fel az Adáshiba című szatíra főszerepében. (Ezt a szerepet a budapesti bemutatón Páger Antal játszotta, Kiss Ferencnek nemcsak pályatársa, de sok tekintetben sorstársa is ...) Ma már csak itt-ott vállal egy-egy rádiószerepet. Sokat olvas, sokat ír. Erős, egészséges férfi ma is, bölcs, kiegyensúlyozott boldog családapa, feleségével és 16 éves gimnazista leányával él Budán, tetőteraszos lakásában, amely tele van egy kacskaringós művészpálya emlékeivel. Ezeket az emlékeket meg is irta; sok száz gépelt oldalra terjednek emlékiratai. Ezt a munkát hagyja örökül családjának. Címei, alcímei: „Mindenért fizetni kell! Őszinteség. Játék az élettel, Nemzeti Színház: Liliomíi (1920) valóság a színpadon. Életrajzi regény, írta Kiss Ferenc.” Irta és élte. Ez az élet olyan változatos, annyira romantikus, derűs, de tanulságos is, hogy valóban könyvbe kívánkozik. S tele van kitűnő megfigyelésekkel, korrajzértékű adatokkal, egy művészethez nagyon értő szakember megjegyzéseivel. Az alábbiakban, néhány folytatásnyira zsugorítva, megkísérlem elmondani mindazt, ami érdekes Kiss Ferenc életében. Sokat beszélgettem vele, sokban támaszkodom írására. A Kiss Ferenc-sztorí tehát hiteles. Remélem, érdekelni fogja azokat, akik ismerték öt személyesen vagy színpadról, filmről, rádióból, őt és híresnél híresebb kortársait. S akik soha nem látták, nem hallották, azok megismernek az ő révén egy darab magyar színháztörténelmet. '■¥ Székesfehérvárott született 1893-ban. Édesapja fodrász volt, a tíz gyermeket felnevelő édesanya fehérneművarrással járult hozzá a családfenntartáshoz. Feri a testvérei közül legjobban Miklóst szerette, aki 11 évvel volt idősebb nála. Azt mondja Feri: — Külsőre nézve a családomban és voltam a legcsúnyább. Görbe lábam, tatáros arcom, tömzsi alakom volt. Hat elemi után a reáliskolába került. Imádott füleslabdázni, távolugrani és sakkozni. Máig is szenvedélyes sakkjátékos. A színipályához fűződő vonzalma iskolai szavalásokkal kezdődött. Nagy keservesen lerakta a kereskedelmi érettségit, de közben megtanult majdnem száz verset. A család kétségbeesett, hogy Miklós után már a második fiú megy komédiásnak, de amikor egyik szavalása után a fehérvári püspök is azt mondta, hogy „Ferit aktornak kellene adni,” belenyugodtak a változtathatatlanba. 1912 ősze: fel Pestre, pár koronával és egy kis ruháskosárral. A színiakadémiai felvételi bizottságban csupa nagy név: Sebestyén Károly, a kitűnő esztéta és kritikus, Üjházy Ede, Csillag Teréz, Nemzeti Színház: Liliomíi (1920) Gál Gyula, Császár Imre. Az akadémia igazgatója Somló Sándor, a Nemzeti Színház volt igazgatója. Az Orsz. M. Kir. Színművészeti Akadémia a Rákóczi úton, az Uránia épületében működött. (A palota abban az évben épült fel, amelyben Kiss Ferenc született.) Kiss Ferenc ma Az akadémia titkára Latabár Kálmán volt (a Fővárosi Operettszínházban most is játszó legifjabb Latabár Kálmán dédapja), Reszegi bácsi, az altiszt vezette be a jelölteket vizsgára. A tanári kar patkó alakú asztalnál ült. A falon Egressy Gábor portréja ... — Hány verset tanult? — Ocskay brigadéros (1923) kérdezte a jelölttől Somló Sándor. — Ügy nyolcvanat... A bizottság csodálkozva nézett össze. — No mondja el, amit legutoljára tanult. Ez a vers Farkas Imre Rákóczi indulója volt. Az első versszak elmondása után az igazgató összenéz a tanárokkal. Elég! A jelölt támolyogva ment ki. Kirúgtak ... Jó egy óra múlva megjelenik a titkár az előszobában. Felolvassa, kiket vettek fel az 1912/13-as évfolyamra. Abonyi Géza, Ághy Erzsi, Jávor Alfréd, Sebestyén Mihály, Kiss Gyula és — Kiss Ferenc. Hát így kezdődött. Kiss Ferenc elragadtatással emlékezik az akkori akadémia tanítási módszerére, légkörére. Aki akart, ott aztán tanulhatott. Csillag Teréz volt az egyik legkitűnőbb tanítómester. Három kedvence volt: Bajor Gizi, Mikovényi Attila és Kiss Feri. „ígéretpalántáknak” hívta őket. Császár Imre tanította a versmondást. Valósággal lekottázta a költeményt, részletesen magyarázott minden sort, ragaszkodott az ő sajátos előadásmódjához. Megölte a növendékek egyéniségét. De azért nagy tekintélye volt az öregúrnak, aki még 70 éves korában is tanított. Gál Gyula abban a kitüntetésben részesítette Kiss Ferit, hogy magával vitte vidéki vendégsze-Gáy kapitány Herczeg Ferenc A fekete lovas című drámájában (1919) repléseire. így tehát Gál Gyula szülővárosa, Arad volt Kiss Ferenc első fellépéseinek színhelye. 1914 májusa. Tóth Imre, a Nemzeti Színház akkori igazgatója közli Kiss Ferenccel, hogy ősztől a színház ösztöndíjas tagja lesz. Az akadémia elengedi neki a harmadik év elvégzését. Kiss Feri hazautazik Fehérvárra a jó hírrel. Édesapja, aki legjobban ellenezte a színészi pályát, azt mondja neki könnyek között: „Bocsáss meg, fiam!” És ősszel nem a Nemzeti Színházba vonult be Kiss Ferenc, hanem a Cs. és Kir. 69- ik gyalogezredhez. Kitört a háború. Harcok a Kárpátokban. Lábfagyás. Szabadság. Janovits Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója szerződést ajánl neki, de nem mentik fel. 1917-ben a zászlósi rangig vitte, aranystráfot, csillagot kapott. Ezzel némi szabadság járt együtt. Fellépések Szatmáron, Miklós bátyjával együtt. Első találkozás nagy szerepekkel. És nem sokkal később Kiss Miklós meghasonlott magával, öngyilkos lett. 35 éves volt. A háború befejeztével Kiss Ferenc jelentkezett a Nemzeti Színházban, ahová az azóta elhunyt Tóth Imre igazgató hívta. Ambrus Zoltán, az új igazgató nem ismerte Kisst, csak segédszínésznek vette volna fel. Előbb látni akarta színpadon. De ez a megoldás az önérzetes fiatalembernek nem felelt meg. Réti bácsi, korának híres színészügynöke révén Debrecenbe került. A debreceni hónapok alatt rengeteget játszott, néha csak négy-öt próbát kapott egyegy új darab. Ez bizony gyakran vezetett lélektelen munkára. Szakmailag jól képzett prózai rendező alig akadt. Jellegzetes tünetei voltak ezek az akkori vidéki színészetnek, ezért is igyekezett minden valamire való színész Budapestre. 1919 márciusában Kiss Ferenc felbontotta debreceni szerződését, és lesz, ami lesz, felment Pestre. (Folytatjuk) Szánthó Dénes A nóta vége című Zerkovitz-operett főszereplői a kiskapu előtt. Ülő sor balról: Simon Marosa, Kabos Gyula, Forgách Manci (a gyerek), Honthy Hanna, Kiss Ferenc, Vigh Manci. Álló sor: Simándy karmester, Zerkovitz Béla, Lóránt Vilmos rendező, Sebestyén Mihály igazgató és Bús Fekete László, a szövegíró (1925) ■ Benkő Imre: A Dunába esett egy Trabant H U M A Magyar Távirati Iroda fotóriportereinek legjobb képeiből, a tavalyi termésből kiállítás nyílt meg Budapesten. A fotó krónikásainak művészi képei közül bemutatunk egy csokorra valót. Jaszai Csaba: Fpül az ajkai tfmföldgyár Balogh László: Hazafelé a búcsúból. Jobbra: Petrovics László: Onyiscsenko Warendorfban Bara István: A bika felőkleli H. Matát. Lent: Jászai Csaba: Reggeli
