Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-04 / 7. szám
I? II. Vissza Budapestre, egyenest a Nemzeti Színházba. A portásfülkénél Csathó Kálmánba ütközik. A legalkalmasabb pillanatban jött! — mondja. Levelet adott Kissnek Reinitz Bélához, aki a kcmmün alatt a színészek kormánybiztosa volt. Ambrust is felkereste, aki szívesen fogadta a fiatal színészt, de ragaszkodott ahhoz, hogy színpadon láthassa. A Vígszínház akkoriban a Tanítónőt játszotta. Hátha abban sikerülne a bemutatkozás? El Reinitzhez. Milyen különösek a véletlen játékai: akkor a budapesti színházak gazdasági vezetője Maróczy Géza volt, a nagyszerű sakkozó. Sakkozásai során ismerte meg Kiss Ferit, a hajdani csodagyereket. Maróczy hát rögtön bevitte Ferit Reinitzhez, aki viszont összeismertette őt Faludi Jenővel, a Vígszínház igazgatójával. Faludi hüledezett, hogy egy ismeretlen fiatal vidéki színészt ráerőszakolnak a nagy Vígszínházra és abba a szerepbe, amelyben Fenyvesi Emil, a színház sztárja brillírozott. Bárdi Ödön volt a színház Flambeau Rostand Sasfiókjában (1931) egyik rendezője. Próbát nem adott a vendégnek, Illetve adott volna, ha a tagok közül bárki is eljött volna próbálni... éppencsak a színházi szabó állott rendelkezésére, hogy a szerep ruháit némileg ráigazítsa. Valahogy híre ment a szokatlan bemutatkozásnak. Az előadásra elment Ambrus Zoltán, Csathó Kálmán, Beöthy László, sőt a szerző, Bródy Sándor is. — Ahogy visszaemlékezem, a legparányibb izgalom nélkül, mint biztos nyerő, akit láthatatlan belső erő húz a kijelölt cél felé, éltem át pályámnak ezt a döntő néhány óráját — mondja Kiss Ferenc. És neki lett igaza. Előadás végén Faludi is, Beöthy is (az akkori Magyar Színház igazgatója) szerződtetési ajánlatot tett neki, Bródy Sándor pedig ezt mondotta: „Fiúkám, a fene se hitte volna ezt! Gratulálok! Honnan a csudábul pottyantál ide?” Amikor Feri másnap beállított Ambrus Zoltánhoz, az igazgató — kis, szürke bajuszú, csendes beszédű apró emberke volt — azt mondotta neki: — ön az a magyar művész, akire a Nemzeti Színház évtizedek óta vár. Nyomban aláírta a Nemzeti Színházhoz szóló szerződést. Első szerepe az ikerfiú volt Shakespeare Vízkereszt-Misantrope (1939) jében, a második Borghese herceg, Pogány József Napóleonjában. A Tanácsköztársaság bukása után igazolóbizottságok vizsgálták a művészek magatartását. Itt különböző vádak hangzottak el Nagy Adorján ellen, akivel szemben a vádat Kiss Ferenc tanúvallomása alapján ejtették el. Nagyon érdekes ez a momentum a két művész kapcsolatában, mint az a későbbiek során kiderül. 1919 december: Herczeg Ferenc darabjainak sorozatos előadása. Az Árva László királyban Beregi Oszkái-nak is fel kellett volna lép-Kovács kapitány az Olympiában (1927) nie, de az akkori jobboldal nyomásának következtében nem szerepelhetett többé. Beregi Bécsbe ment, szerepét — mondja Kiss Ferenc — Abonyi Géza vette át, aki jó színész volt, de Beregit meg se tudta közelíteni. Másik érdekes partnere a Bizánc című Herczeg-darabban Várkonyi Mihály volt. Gyenge színész, később Hollywoodban világhírűvé vált filmszínész. Gyakori partneréről, Bajor Giziről ezt írja — többek között — Kiss Ferenc: Cyrano (1925) „Sok darabban volt nagyszerű, csodálatos partnernő. Szerepeinket előadásról előadásra tovább csiszoltuk. Soha sablonosán nem játszottunk, minden előadás új mozzanatokat, apró finomságokat eredményezett. Elvünk volt: minden előadás külön művészi átélés következménye. Ezt tudta Bajor Gizi hangban, egy-egy elejtett mozdulatban, rebbenő nézés-Beethoven (1937) ben kifejezni. Nem volt búgó orgánuma, szárnyaló dikciója, de lágy kis hangja megrendítő tudott lenni. S fantáziája szinte emberfeletti volt. A színész pedig fantázia nélkül csak mesterember ...” A kedvenc pályatársak közé tartozott Ághy Erzsi („Böce”), később Uray Tivadar felesége, Bodnár Jenő, a nagy jellemszínész. Szek-Corlolanus (1924) szárdról származott, szerette a borocskát. Híres színészutánzó volt. Márkus Emília Rákosi Jenő egyik történelmi drámájában a 16 éves Johannát játszotta. 10 éves volt akkor I ÉS a legnagyobb: Pethes Imre. Szigorú partner, szigorú rendező, Kürti Józsefen és Ódry Árpádon kívül úgyszólván senkinek a tehetségét nem ismerte el (S itt elmondja Kiss Ferenc, hogy a nagyszerű művész és ember, Pethes Imre iránti tisztelete következtében ő vitte el Ambrus Zoltánhoz Imre bácsi félénk fiacskáját, Sanyikét. így került Pethes Sándor (ma a Vígszínház tagja) a színi pályára.) A következő nagy Kissszerep Sámson Mihály volt a Süt a napban, Zilahy Lajos színművében. Pethes Imre játszotta a református papot. „No, Feri öcsém, ebben a szerepben nem fogsz tarolni!” — jósolta Imre bácsi. Aztán amikor hatalmas nyíltszíni tapsot kapott egyik jelenete után, Imre bácsi megcsókolta a színfalak mögött és azt mondta: „Büdös paraszt, taroltál!” Egy szép napon Ambrusnak el kellett hagyni az igazgatói széket. A nagyszerű szakember hírében álló fiatal rendezőt, Hevesi Sándort nevezték ki utódául, ö volt hivatva arra, hogy a színházban anyagi téren is rendet teremtsen. Abban az időben a Nemzetiben évi 16 ezer korona volt a legmagasabb gázsi, ugyanakkor például a Vígszínházban Hegedűs Gyula 40 ezer koronát kapott. Pedig milyen nagyszerű gárdája volt a Nemzetinek! A már említetteken kívül Paulay Erzsi, Ligeti Juliska, Nagy Izabella, Rózsahegyi Kálmán ... Csupa színészzse-Macbeth (1931) x 1923: a Király Színház a Mézeskalács című daljátékra készül, szövegét Ernőd Tamás, zenéjét Szirmai Albert írta. Beöthy László, a Király Színház és a Magyar Színház akkori igazgatója horribilis gázsit ajánlott Kiss Ferencnek, ha átszerződik hozzá. Fél évig folytak nagy titokban a tárgyalások, végül is Kiss Ferenc megingott. Aláírta a szerződést. Hevesi Sándor izgatottan fogadta a hírt. Valóságos harc indult meg a Nemzeti Színház és az Unió (Beöthy László színháztrösztje) között, amely azzal végződött, hogy Kiss Feri a Nemzetié maradt, amely azonban kölcsönadta őt egy szerepre, a Mézeskalácsra. Ebben a daljátékban mutatkozott be a budapesti közönségnek Honthy Hanna. Amikor Kiss Ferencnek a Nemzetiben kellett játszania, Jóska katona szerepét Gózon (Jkniulalju k: (pjfíre Jmtrét Győré Imre ahhoz a költő generációhoz tartozik, amely gyerekfővel élte át a második világháborút, de mégis meghatározó élményként hordozza magában. Költészetében érdekes kettős vonulat érezhető: személyes magányérzete és költészetének közéletisége. Amikor azonban tudatosan közéleti költővé válik, magányérzete is feloldódik. Verseinek formájában egy másfajta kettősség ismerhető fel: egy régebbi formai hagyomány, amely az ősi népköltészettől a magyar klasszikus költőkön át a közelmúlt nagy költőihez ível, és egy jellegzetesen mai, látomásos, a régi formákat felbontó, a hagyományokat tudatosan mellőző költői kifejezésmód. Első kötetének indító versei a gyermekkort idézik. Az eszmélés emlékeit a nyomor élménye árnyékozza be: Hetenként hét nap krumplit ettünk, szegénység Őrködött felettünk. Bordáink fényes sorban álltak, melegítő ruhákra vártak ... Tavasz című versében a háború befejezésének krónikásaként szólal meg, felidézve a béke első perceit, amikor Elhallgattak a német ágyúk. A falba nem csapkodtak sziszegő lövedékek ... A továbbiakban — mintegy a béke következményeként — megjeleníti a megvidámodott természetet, végigtekint az óvóhelyekről előlopakodó embereken és a felszabadulást hozó katonákon. A hirtelen elért nyugalom féltése csendül a fohászkodáshoz hasonló befejező sorokban: Fényben fürödtek az emberi arcok: élnek. Adj nekik immár Jó kenyeret, örömmel teli tállal, eddig mostoha élet. A „Balatonparti táj”-ban már az új élet képe is megjelenik, érdekes szimbólum keretében: A móló végén lassan kérődzve egy zsiráfnyakú daru áll. Vasat emel, majd fenyújtózva tépett felhődarabot cibál. Az újra induló élet békés képét elmélkedő, gondra hajlamos mivolta motiválja. „Egyedül” című verse pergő ritmusával, látszólag könynyed hangjával belső ellentétet alkot a szinte meghatározatlan balsejtelmet sugalmazó tartalommal: Halk macskatalpon nesztelen vizekre lép a gond. Almában ásó vág belé s párjáért sír fel a vakond. A földre sajgó bánat ül, a fákon éj kőtől. Kihull a fény kezem közül, akár a könnyű por. Az 1956-os magyarországi ellenforradalom után éles hangú politikai versek egész sorában idézi fel az immár felnőtten látottakat, újra és újra állást foglalva a munkáshatalom mellett. Ezek a versei formájukban is érdekesebbek, riadtak, a közelmúlt emlékeivel terhesek. Jellemző a Menet című versének részlete: A megtöretettek serege útnak indult, mert az élők nem akarták áttörni a falakat. Fülükben alvadt vér dugója, szájukban megcsomósodott kiáltás ... Zuhongj csak ár című kötetének címadó versében azonban mintegy tudomásul veszi a történteket: bízik egy hibás korszak lezárásában: Zuhogj csak ár, tovább előre te tiszta, forró áradat. Emeld magasra hőseid, az élőket s a holtakat. Szemléletének szinte tisztázásaként készül el Nagypéntek című hosszabb, epikusabb jellegű verse, amelynek 14 kis fejezetében summázza történelmünk legutóbbi szakaszait. Visszatekint 1944. háborús telére, amikor üldözötteket akasztottak, s a menekülés különböző módjaira. Maga a Nagypéntek a háború utolsó napjának jelképe, amely után feltámadásként a szabad május elseje tűnik fel. Megidézi a hazaérkezetteket, s azokat, akikre hiába várnak, majd megrázó részlet következik: édesanyja halála, aki a háború okozta gyógyszerhiány miatt halt meg: Hallom; nyílik a szája, hallom: nyílik a szája, átszökik hangja a résen: Öldöklés miatt, öldöklés miatt, állt meg a szívverésem. Emberek, így szól, emberek, így szól, emberek, legyetek résen, legyek a legutolsó, legyek a legutolsó, ki fekszik feketében. A haldokló szavainak békevágyával ezt a személyes élményt is közösségi jelentőségűvé növeli. A vers innen nagy lépéssel átível 1956. októberéhez, amikor az újabb szörnyűségek láttán sorolhatnám, mi mindent láttam, miféle súlytól görbe vállam ... de a keserves számadás végén a utalva tesz hitet hazája mellett: Szózatra Ez a föld, melynek útjain kopott gyerekként átügettem ... És a költemény végén az elmúltakra visszatekintve nemcsak vállalja ezt a hazát, de optimizmussal vállalja: De ez hazám. Ez börtönöz testéhez súlyos két kezével s oldozhatatlan megkötöz holtak és élők seregével és lenyomhatna hússzor is, hogy megalázzon, vérbe, sárba, huszonegyedszer is kinyílna lelkem lobogó tulipánja. S mintha ezzel az összefoglaló költeménynyel a magányosság gondolata el is tűnne költészetéből, a közösséget érzi maga körül. Szélesebb horizontokra lel, szolidaritás ébred benne a szabadságukért harcoló népekkel. „Az is hazám...” a népi Kuba mellett szól, „Halálűző” című kis kötetét pedig a harcoló Vietnamnak szenteli. A háborúellenesség állandósul témakörében. „Ne felejtsétek el” című versében a háború ellen, a béke mellett áll ki: Ne felejtsétek el a béke nevét. En naponta háromszor is elmondom magamban miként ha éhes vagyok és enni kérek. S ne felejtsétek el a háborút. Naponta többszőr is elmondom magamban úgy mintha átkot mondanék anyáink gyilkosaira. Viszonylag kisebb számú szerelmes versei közül hadd álljon itt egy, amelyben — címének megfelelően — az ősi szokás, a „regölés”, a ráolvasás monoton és mégis ritmikus zenéje hangzik fel: Szempilládra könny ne gyűljön, ereszedre rá ne üljön. Gyökér ne botiassza lábad, szél se fújja a szoknyádat. Szád a leves ne égesse, ágyad anyád meg ne vesse. Sötét árnyék ne ijesszen, lumpok szeme meg ne lessen. Este lesz már, varázsollak: nekem hozzon el a holnap, szemem fénye rabul ejtsen, óvó karom el is rejtsen. Győré Imre kötetei az ötvenes évek közepe óta jelennek meg. A keszthelyi születésű költő jelenleg a fővárosban él, József Attila-díjas. Mélységes humanizmusa, változatos formaművészete teszi jellegzetes mai költővé. M. Kállai Magda Győré Imre köteteiből: Fény (1955) Halálüző (1966) Fényem, feketeségem (1967. — gyűjteményes) Gyula vette át. Rátkai Márton volt a nagy trió harmadik tagja. A darabról, az előadásról Feleki Géza, korának egyik legtekintélyesebb publicistája vezércikket írt a Világban. Ebben az évadban játszotta Kiss Ferenc élete első intrikus szerepét, a Bánk bán Biberachját. Gertrudis: Jászai Mari. Eleinte hűvös volt a viszony Jászai és Kiss között, de aztán Kardos Géza, a debreceni színház igazgatója együttes vendégszereplésre hívta meg őket. A vonatúton a nagy tragika megenyhült, Debrecenbe már mint jó barátok futottak be. Itt ez a mondat áll Kiss Ferenc naplójában: „Ha Pethes Imre apám, császárom, istenem volt, akkor Jászai Mari az anyám, királynőm, istennőm lett!” Kiss Ferencnek számtalan magasztaló szava akad Hevesi Sándorról, aki „a színjátszás művészetét a kisujjában érezte”. — Én az ő igazgatása alatt háromszor mentem el a Nemzetiből, de mindig visszatértem, amiben Hevesinek oroszlánrésze volt, mert Pesten abban az időben sok színház létezett, de Hevesi Sándor csak egy volt! (Folytatjuk) Szánthó Dénes 11
