Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-20 / 6. szám
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hozzájárult dr. Balázs Sebestyén, a hazánkban működő Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett Ferencesrend tartomány főnökének kinevezéséhez. A rendfőnök Losonczl Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett alkotmányunkra. Képünkön dr. Balázs Sebestyén és Losonczl Pál az eskütétel után A Ferencváros története Budapest IX. kerületének helytörténeti szakbizottsága elhatározta, hogy összegyűjti a Ferencváros múltjára vonatkozó emlékanyagokat, szakemberekkel feldolgoztatja, kötetben kiadja, és létrehozza a ferencvárosi helytörténeti gyűjtemény- és kiállítási termet. Ezt a programot Pest, Buda és Úbuda egyesítésének századik évfordulójára megvalósítják. A tudományos gyűjtőmunka már meg is indult. A helytörténeti vonatkozású gyűjtési feladatok közé tartozik a Ferencváros fejlődésének egészen a középkori településig visszamenő feltárása, az egyes korszakokra jellemző adatok feldolgozása. Külön fejezetben írják meg a Ferencváros iparának történetét. Nagy fejezetet szánnak a Ferencvárosról szóló írások, versek, regények, novellák ismertetésére, a Ferencvárosban élt költők, írók, újságírók szerepére, a különböző művészeti ágakra. A vadászati világkiállítás várja vendégeit A Budapesten, augusztus 27 és szeptember 30 között megrendezésre kerülő vadászati világkiállítás gondos szervezést és szervezettséget igénylő munkájáról számolt be a sajtó munkatársainak Földes László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a kiállítás kormánymegbízottja. A többi közt elmondotta, hogy februárig — hazánkat is beleszámítva — 33 ország jelentette be részvételét a nagy találkozóra hivatalos nemzeti bemutatóval, ezek között 21 európai, 2 amerikai, 3 ázsiai 7 afrikai ország szerepel. Látható lesz Mátyás király vadászmentéje és bölényszarv ivókürtje, etiópiai szelídített oroszlán, Indiából érkező fehér tigrispár, a Duna medréből kikerült tízezer éves, megkövesedett szarvasagancs, a két világhírű magyar vadász, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond személyi emléktárgyai, hogy csak néhány érdekességet említsünk. A kiállítás alapgondolata — amint ezt már korábban megírtuk — az „ember és a természet” kapcsolata. Nemcsak a vadászat történetét, a vadgazdálkodást, a vadvédelmet, a művészet és a vadászat kapcsolatát mutatja be, de helyt ad a sporthorgászatnak, a turizmusnak, különféle lovasrendezvényeknek, kutyaszépségversenynek és általában mindannak, ami az embert valamiféle módon öszszekapcsolja a természettel. A vadászati világkiállítás rendezvényei közül kiemelkednek majd a nemzeti napok. A KULTÚRA NEM „ÁRUCIKK“ Válaszsorozatunk befejező részét a művészetek, főleg az irodalom problémáinak szenteljük. A levelek jelentős részben e témakörhöz kapcsolódnak. A következő években válik gyakorlattá mindaz, amit a X. kongresszus határozata mint cselekvési tervet, elveket és módszereket tartalmaz. A valóraváltás esztendei jelentik az elméletek próbáját. A Magyar Hírek továbbra is hűséges krónikása lesz mindannak, ami hazánkban a szocializmus építése során történik. Nem fogjuk elhallgatni a gondokat, a buktatókat sem. A legtöbben — a hazalátogató honfitársak — személyes tapasztalataik alapján is véleményt alkotnak. A régi kérdőjelek egy részét feleslegessé teszi maga az élet; lesznek új kérdések, és a régi miértek egy része új hangsúlyt kap majd. A továbbiakban is örömmel várjuk a kérdéseket és szívesen felelünk, lapunk hasábjain vagy levélben. „Amint lapjaikban olvasom, gyakran használják a „kulturális forradalom” kifejezést. Ámde ezt az utóbbi években sokféleképpen értik" — írja egy olvasónk Angliából. „Nemrég kezembe került az Élet és Irodalom című budapesti hetilap egy száma és abban arról olvastam, hogy a kulturális fejlődés megállt és új forradalom kellene a kultúrforradalomban. A Magyar Hírekben, amelynek előfizetője vagyok, nemigen láttam cikket a *►megrekedésről«, ahogy ezt a cikkíró fogalmazta. Nem értem ezt a »forradalmat a forradalomban-' dolgot sem” — olvassuk egy franciaországi levelezőnk írásában. „A Magyar Hírek néhány évvel ezelőtt nyomatékosan kijelentette, hogy Magyarországon nincs cenzúra. Egy előadás során, amit egy hazulról kijött író tartott, hallottam az otthoni irodalompolitika alapelvéről, a három T-ről: a „tiltás, tűrés, támogatás" hármas egységéről. Ez a Tiltás vagy cenzúra, vagy az egész nem más, mint játék a szavakkal” — írja egy ausztriai honfitársunk. Kezdjük a kulturális előrehaladás vagy megrekedés körüli ellentmondással. Ahogy a gazdaságirányítási rendszer átalakításánál történt, kiderült, hogy a régi forma kifutotta magát. A fejlődés elért egy olyan szintre, amelyen túl nem hatékony többé, ezért vált szükségessé a reform. Lényegében ez történt a kultúra területén is. A kulturális forradalom — nem kínai módra, hanem eredeti lenini értelme szerint — megszüntette azt a műveltségi egyeduralmat, amely például az iskolázás terén úgy biztosította a régi uralkodó osztályok tagjainak előjogait, hogy kirekesztette a középiskolákból és egyetemekről a dolgozó osztályok gyermekeit. A kulturális forradalom az a folyamat, amelynek során a legszélesebb tömegek számára a korszerű műveltség megszerzése érdekében intézményesen biztosítják az egyenlő lehetőséget. Sokféle változást foglal össze ez a fogalom: a kulturált életkörülményeket, a dolgozó osztályokból származó új értelmiség kialakítását; a középfokú oktatás általánossá válásától, a szaktudás és az általános ismeretek magas szintjétől a kulturális értékeket választani és megbecsülni képes közízlésig, a közélet dolgai iránt felelősséget érző, öntudatos és tevékeny emberségig. Ez a folyamat hosszú, nehéz korszak. Jelenleg is tart és tartani fog még évtizedekig. A munkás- és parasztgyerekek tanulási esélye még mindig jóval kisebb a hátrányos starthelyzet, rosszabb lakáskörülmények és más tényezők miatt, mint a városi értelmiségi fiataloké. Hiába van minden faluban mozi és könyvtár, a családok túlnyomó többségénél rádió és televízió, ha hiányos az alapműveltség, ha az új technikai, művészi ismereteknek nincs mire épülni. Ma már nemcsak a jó papnak kell holtig tanulni... Ezt azonban elrendelni nem lehet, új módon kell biztosítani a folyamatos tanulást, a művelődésre való ösztönzést. A vita mögött tehát az a tény húzódik meg, hogy a kulturális intézmények kultúraterjesztő munkája nem elég hatékony, megrekedt. A szenvedélyes bírálatokat harag fűti, de „érte haragszanak, nem ellene”. Illyés Gyula például a mai emberek zaklatottsága felől közelíti meg a problémát. A helyzetet szinte kilátástalannak mondja és az utat visszafelé keresi, a múltat hozza példának. „Nem is olyan régen — írja egy cikkében — népmilliók a társadalom legalsó rétegeiben is, sőt éppen ott, testközelben éltek a művészettel... A telkeknek ezt a testmelegét hideg váltotta föl... Épp akkortól különösképpen, amikor a kényelmesebb, egészségesebb házak épülni kezdtek ...” Valóban megveszik a falvak emberei a háztartási gépeket, a hűtőszekrényt, a televíziót, eltanulják és utánozzák a városi életmód divatos vonásait. Vannak ennek buktatói is, de együtt az egész mégis alapozás, természetes emberi igények kielégítése. Nemcsak arról van szó, hogy Illyés idillt rajzol a múltról... Vajon mennyien olvasták a felszabadulás előtt a falvakban Móricz könyveit, Szabó Pált, Veres Pétert vagy éppen Illyést? Bartóknak annak idején feltették a kérdést: mi lesz, ha bevezetik falun a villanyt és elsorvad a népművészet? „Ha ez az ára, inkább vállaljuk, mint a tüdőbajt vagy a nyomort" — hangzott Bartók válasza. És nálunk nem ez volt az ára. A népművészet minden ága virágzik, hála Bartóknak, Kodálynak és Illyés műveinek is. Most pedig lássuk a cenzúra kérdését és a három T jelszavát. Magyarországon nincs cenzúra és ez nem játék a szavakkal. Nincs olyan hivatal, amely előzetesen átnézi a lapokat, könyveket és engedélye a nyilvánosság elé kerülés feltétele lenne. Az alkotóműhelyek önállóak és felelősek munkájukért. Nálunk törvény tiltja a vallásgyalázást, az antiszemitizmust, a fajgyűlöletet, a népek elleni uszítást, a háború feldicsérését. Mindez a „tiltott” kategóriába tartozik és az alkotóműhelyek vezetőinek örömmel vállalt kötelessége eleget tenni a humánum e törvényeinek. Ha ezeket mégis megsértik, az állami intézmények joggal védik meg a törvényességet. Kiadóink tömegével adnak ki nem marxista alapállású műveket: a Vígszínház most játssza O’Neil Eljő a jegesét, mozijainkban francia filmhetet tartanak. Vagyis nincs monopóliuma a marxista világnézetű műveknek, de kritikával, támogatással, eszmei befolyással biztosítjuk a szocialista szellemű alkotások vezető szerepét. A tűrés mint gyakorlat emellett annak felismerése is, hogy a kívánatos és a megkívánt, a közérdek és az érdekes nem mindig esik egybe, az ízlés nagyon változatos. A krimi például nálunk luxuscikk. Meg kell fizetni az árát és ez „szabad ár”: kereslet és kínálat függvénye. Petőfi. Móricz és Illyés viszont mindennapi kenyerünk: könyveik ára alacsony. Shakespeare-t szubvencionáljuk, az Operettszínház egy-egy előadásán magas a helyár. Ebből a fényűzési felárból képeztünk egy kulturális alapot, amely a legszínvonalasabb, világnézetileg és formailag egyaránt legjobb művek anyagi támogatására szolgál. És végül még egy gondolat. Az élet bonyolultabb lett, az emberek naponta kerülnek „értékválasztás” elé, amely próbára teszi emberségüket, moráljukat. Az új viszonyoknak ezt az összetettségét művészileg kifejezni csak akkor lehet, ha művész, író ismeri a nép mindennapi gondjait, és azonosul az emberekkel. A híd azonban nemcsak egyirányú: a tömegeknek el kell sajátítaniok mindazt, ami művészetben, irodalomban valódi érték. Óriási hatásfokkal termelő művészeti nagyüzemek ontják a műveket, pezseg a piac. Lukács György emelte fel a szavát az ellen, hogy a kultúra terén korlátlanul érvényesülhessen a piac szelleme. Az irodalom, a művészet, a kultúra nem egyszerű árucikk, írta a marxista filozófia sokat megélt, idős mestere. A X. kongresszus határozata hangsúlyozza ezt a szocialista alapigazságot. A kormányzat nem engedi, hogy a kultúrát manipulálják a kereskedelem játékszabályai szerint; ez a dolog egyik oldala. Az igények nőnek, de a kultúra „közszükségleti cikk": a művek árai nem emelkedhetnek, igazodva ehhez az egyre nagyobb kereslethez. A szocialista állam nem lehet közömbös: tilt, tűr és támogat. Az a feladata, hogy elősegítse kultúrának és tömegeknek nemcsak futó találkozását, hanem végleges egymásra találását, elérve azt, hogy az emberiség kulturális értékei a felszabadult tömegek féltett és szeretett kincseivé váljanak. Sz. M. *«MB PANORÁMA NYÁR 1971 a ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI KIÁLLÍTÁSOK TERÜLETÉN „Lepje meg magyarországi ismerőseit! Megbízásait teljesíti, ajándék- és virágküldeményeit ön helyett megvásárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGALAT! VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS Ez a kedves, fából készült figura bizonyára a vendégek kedvence lesz. Neve: Dörgd CÍM: BUDAPEST, VI..BAJCSY-ZSILINSZKY ÜT 20, TELEFON: 123—323, 290—290 Hazai tájainkról készített sok fényképpel megjelent a Magyar Panoráma, az Országos Idegenforgalmi Tanács negyedévi — magyar, angol, német és francia nyelvű — útimagazinja. Noha e sorok írásakor még márciust jelez a naptár és Javában havazik, a lap felvételei már a magyarországi nyár örömeit hirdetik. Elsfisorban persze a Balatonét s az ország más, fotózásra legalkalmasabb vidéke kózül néhányét. Lencsevégre került a műemlékekben gazdag ezeréves Veszprém, a sümegi vár, az egri minorita-templom, a debreceni virágkarnevál és végül a ffi téma: a főváros, Budapest. A Magyar Panoráma ebben a számában fotópályázatot hirdet, szívesen Idézzük a felhívást: „Küldje be On Is szerkesztőségünkbe (Budapest 62, Pf. 223) legkedvesebb magyarországi felvételeit ! Az 50 legjobbat díjazzuk, első díjként két személy részére egyhetes ingyenes magyarországi tartózkodást ajánlunk fel.” Tehát, szerencsés fotózást! AUGUSZTUS 27 k.: ft/Ak* MátyA«
