Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-20 / 4. szám
A FÓTI TORONYÖR Megállók Foton „a legszebb magyar falusi katedrális”, a romantikus stílusban, arab és mór díszítőelemek felhasználásával, Ybl Miklós tervei alapján épült fóti templom előtt, s hirtelen francia kisvárosban képzelem magam. Ezeknek a francia kisvárosoknak a meglepetése, egy-egy jelentéktelen mellékutcában hirtelen kibukkanó román kori, vagy gótikus csoda. A fóti templom, a legnagyobb magyar „falusi székesegyház” azonban nem a román korban épült, nem a csúcsíves gótika gyermeke, mert a múlt században, 1845 és 1855 között épült, egy kétszeresen megözvegyült Károlyi gróf kívánságára, hogy építsenek számára olyan templomot, amelyhez hasonló magyar faluban „még nem volt”, s olyan sírboltot, kriptasort alatta, amely egyedülálló. ' A fiatal Ybl azután csaponghatott: félmillió forintos költséggel felépítette a negyvenkilenc méter magas, négytornyú, osztrák és olasz mesterek műveivel díszített, libanoni cédrusfából faragott főoltárral és szószékkel ékes, libanoni fából készült menynyezet-kazettákkal díszített falusi Notre Dame-ot. Amelynek a toronyőrét keresem, mert a templomot zárva találom. A plébános beteg. A kulcsokat „Pali bácsi” őrzi, a fóti harangozó és toronyőr. Nagy fehér falusi világban irányítanak el, a „48-as ifjúság utcájába”, ott találom meg kicsiny házikóban a toronyőrt. Hogy mikor keresztelték el a 48-as ifjúságról ezt a fehér, kanyargós, szinte a határba vesző falusi utcát, nem tudom. Bizonyára akkor, mikor a kastélyépítő, s a templomépítő Károlyi István gróf (1797—1881) saját költségén külön huszárezredet állíttatott fel Pesten a szabadságharc támogatására. Ez a kastélyépítő, templom - építő, ezred-állító Károlyi, aki Széchenyi mellett a Tudományos Akadémia alapítói közt is szerepel, Batthyány Lajossal együtt azután megjárta a börtönöket, végül is 100 000 forintos váltságdíjért szabadult. A 48-as ifjúság utcájában oly teljes a télvilág, hogy minden egyes házból külön kijárót kell vágni a hóban, ha valaki gyalogosan közlekedni akar. Csak így lehet, még szekéren, de még szánon is alig. A kastély díszterme Nincs otthon a toronyőr; a lányánál melegszik az utca elején, a 48-as ifjúság utcájának 4-es számú házában. Ott nyitok rá, Alacsony, nagy nyugalmú, kevés szavú, erős tartású ember. Arca biztonságot, tartása valamely büszkeséget sugároz. Átmeneti felöltőt vesz magára, zsebébe sülylyeszti kulcsait, s elindulunk a hóban vágott csapáson a legszebb magyar falusi katedrális felé. — Hány esztendős Pali bátyám? — kezdem. — Hetvenhárom Hatvanöt esztendeje élek itt, harminc év óta vagyok a fóti templom harangozója, s még ismertem a Károlyiakat, még a Mihály grófot is, aki az elsők közt volt autótulajdonos Magyarországon, s ha Újpesten dudálni kezdett, már kinyílt Fóton a kastély kapuja. Megcsikordul a nagy zár, belépünk a legnagyobb hazai falusi templomba, amelyet főúri művészetszeretet és főúri szeszély teremtett, hiszen a kastélyépítő, a templomépíttető Károlyi István gróf azért emeltette, mert kétszeresen megözvegyült, elveszítette első feleségét, egy francia dámát, azután elveszítette a másodikat is, egy Eszterházy grófnőt, s emlékek őrzésére állíttatta a fóti templomot, s a templom alatt a családi sírkertet, egy művészeti faragványokkal ékes kripta-sort. — A templom a második világháborúban megsérült, de kijavíttattuk — közli a toronyőr. — A mennyezeten csak egy libanoni cédrusfából készült kazetta rongálódott meg, azt is kijavíttattuk, s most minden ép. Az első háború idején még hét harangunk volt, abból hatot elvittek ágyút önteni. Most már csak két villanyharangunk van, egy 19 mázsás, s egy nagyon kicsi, mindössze 300 kilós. — S a toronyőr feljár még a toronyba? — Mór évek óta nem. Nem bírja a lábam, nézze meg a két kezemet, azok is lefagytak. Nézem, lilásvörös. — A nagy hidegektől, a hideg tárgyak érintésétől fagytak meg — közli. S a templom építésének történetébe kezd. Hogy az előző uraság, a Károlyiak előtti Fekete grófoknak állt itt valaha kápolnája. Miután a Fekete családnak magvaszakadt, a Károlyiak birtokába került a terület, a Károlyiak azután lebontatták a kápolnát, felépíttették a székesegyházat, de a kriptában sírboltot készíttettek a Fekete családnak is: itt pihen az apa, Fekete György gróf országbíró és fia, Fekete János, akinek a nevéről nekem hirtelen Voltaire jut eszembe. Hiszen a tokaji bor világhírét onnan származtathatjuk, hogy Fekete János gróf, „.eszméim ismeretlen hun terjesztője”, ahogyan Voltaire írta volt, tokaji bor kíséretében küldte el verseit a franciának. Voltaire a versekre nem válaszolt, a bort azonban kiválónak tartva, olyan sorokat írt le arról, amelyeket azóta is idézünk, ha a tokajiról írunk. A háború alatt a templom, mint egykor az erdélyi vártemplomok, menedékké vált, itt szorongtak a fótiak, miközben gyakran cserélődött A falusi katedráiig a híres falu, hol német, hol szovjet kézre jutva. A Fekete grófok, a Károlyi grófok híres kriptasora pedig rejtjeles távírda lett; innen futottak ki, ide érkeztek be a kegyetlen háború eseményeit irányító jelentések. Ahogyan mesélik, pontosan „eszméim ismeretlen hun terjesztőjének” hamvedre közelében. A toronyőr még mesél bonyolult családi kapcsolatokról, arról, hogy a kastély „svéd kórházzá” vált a háborúban, arról, hogy annak utolsó ura Károlyi István volt, a templomépítő dédunokája. A dédunoka 1946- ban távozott Magyarországról családjával együtt; három éve halt meg Dél-Amerikában. özvegye a nagyon rossz emlékű Windischgrätz Lajosnak, a frankper sárospataki várurának a leánya. — Három fiuk él, s egy leányuk — közli még a hiteles genealógiát. A kastély a Gyermekváros központja lett, a templom műemlék, amelyet vasárnaponként százak és százak keresnek fel, itthonról is, meg külföldről is. Ez a legnagyobb, a legszebb magyar falusi templom. — Néhány éve megjelentek a templomépítő ükunokái is. Külföldről jöttek látogatóba. — S mit kerestek? — Az emlékeket. Megnézték ükapjuk egykori kasté- * lyát és a sírját, s az ősöket a sírboltban, a templom alatt. S megszólaltatja a villanyharangot, amely delet jelez. Nagy lila lefagyott keze ráfonódik a kapcsolóra. Ruffy Péter EGY RENDHAGYÓ , A FÓT Üjpest széléről, Rákospalota határából már látni lehet a rákosi homokból kiemelkedő Somlyó-hegyet. Csak a nevében rokon némiképp ez a szelíd hegy a dunántúli Somlóval, amelynek különleges éghajlata oly neves borokat érlel, hogy azok a tokaji rangjára törnek; bár itt is teremnek borok, itt is hűvös pincék mélyednek a hegy oldalában, itt is felhangzik ősszel a víg szüreti zaj, felszáll a füst a bogrács alatt... Főt csöndessége ilyenkor már egészen mély, csak az alföldi szabad szelek fütyörésznek a léckerítések hézagain, ahogyan a tanyasi legények muzsikáltak valamikor a fésű fogain. Ebben a nagy csöndességben és nyugalomban azt is meg lehet hallani, ha Somlyóhegy oldalában valaki megnyitja a pinceajtót, mert a pinceajtók sarokvasait nem, szokás megkenni, hadd nyikorogjon, ha a szőlősgazdának kedve támad bort fejteni a pincében, s akkor is nyikorogjon, ha tolvaj akar a présházba surranni... A fóti pincék között frissen meszelt falaival, szépen felrakott kontyos tetőzetével messzire világít a Fáy présház és pince homlokzata, barátságos fények is pillognak a borház apró ablakai mögött, s e mély hallgatásba merült hegyen az embert olyasfajta érzés fogja el, mintha a köves úttal, a szélben zengő távíróvezetékkel együtt egy egész évszázadot hagyott volna maga mögött. Az ember eljátszik azzal a gondolattal, hogy a fehérfalú présházban és a borillatú pincében Fáy András tekintetes úr, a volt pataki diák, pesti jurátus, veresegyházi szolgabíró, meséket írogató kurtanemes gyújtogatja a mécseket, készíti az öblös pipákba való verpeléti szűzdohányt, mivel esti borozgatásra, irodalmár beszélgetésre várja Vörösmarty Mihályt, Czuczor Gergelyt, Toldy Ferencet. Talán az örök jókedvéről híres komédiás Megyeri — „van-e ki e nevet nem ismeri?” — a széphangú Schodelné is kikocsikázik Pestbudáról, talán feltűnik az ajtó keretében az ifjú Kossuth körszakálla, a nemkülönben fiatal Deák Ferenc kerekded orcája és korán megmutatkozó tokája .. De hát a játék csak játék, bármilyen varázslatos erejű és hangulatú játék is, szétfoszlik, amint az ember lába megbotlik egy fagyos göröngyben s a botladozó látogató arra ocsúdik, hogy a nevezetes pincében nem az a mécsláng pillog, amelyet Fáy András tekintetes úr gyújtott hívogatónak és útmutatónak, bár azok a jeles emberek, akik a pincét és présházat látogatásaikkal megtisztelték, úgy ismerték a járást, hogy setét éjszaka is biztonságosan ballagtak az országúton várakozó fuvaros szekerekhez. Mi keresnivalója van tehát a mai látogatónak néhai Fáy András tekintetes szolgabíró úr, meseíró kurtanemes kicsiny Somlyó-hegyi hajlékában, amelyet a vendégszerető úriember 1832-ben vásárolt. Fáy tekintetes úr ekkor már feladta szolgabírói állását, Pestre költözött, hogy egyetlen igaz szenvedélyének, az irodalomnak hódoljon, az erjedő magyar szellemi életből a részét kivegye, írókból és politikusokból baráti kört szervezzen, mert a volt veresegyházi szolgabíró legjelesebb tulajdonsága a baráti szívélyesség volt. Pesti háza a mai Üllői út és Ferenc körút sarkán állott, nagy kertben, s a nagy kert vén fái alatt alakult ki az a baráti kör, amely később gyakori vendég lett a fóti présházban és pincében. Fáy András ebben az évben házasodott, feleségül vette a nála huszonhárom évvel fiatalabb nevelt lányát, Sziráki Zsuzsannái, megvette a fóti pincét bizalmas búvóhelynek, ahová az „illetlenül" fiatal feleséggel elhúzódott a világ nyelve elől. Ugyanakkor és ugyancsak a fóti hegyen vett szőlőt és pincét Vörösmarty Mihály, s e két jeles ember megtelepedésével a rákosi homokból kiemelkedő fóti Somlyó-hegy bevonult a magyar irodalomba, bevonult a reformkor politikai mozgalmaiba. A Pestbudáról kiránduló vendégek A hajlék a pincében és a présházban, különösképpen a fóti szüretek alkalmával találkoztak Fáy András ifjú feleségének rokonságával, akik egyszerű fóti parasztemberek voltak, mivel maga Sziráki Zsuzsanna is egy korán elhunyt fóti özvegyasszony hatéves korban elárvult kis ■ lánya volt. A szüreti munkálatokra felfogadott rokonság ott ette a hagyományos birkagulyást a kecskelábú asztalok mellett a pestbudai „előkelőségekkel”... Ismerve némiképpen a fóti présház történetét, az ember örvendezve látja viszont a hajdani Fáy-szölöben a hajdani „Vörösmarty" kunyhót, amelynek romlásán, nyomtalan pusztulásán annyi keserűháborgó verssorban lázadozott a gyalog járó költő: Berda József... A kunyhó felépült s majdnem olyan irodalmi kalákában, mint első alkalommal, 1837-ben. Fáy András tekintetes úr ekkor határozta el, hogy a szőlő végében építtet magának egy kis házikót, afféle „dörmögőt”, ahová elvonulhat, hogy ne zavarja vendégeinek vigasságát, 1837. május 30-án, Fáy András születésnapján is megérkeztek Pestbudáról a fuvaros szekerek a jeles vendégekkel, akik a szíves házigazda ünneplésére vállalták a rázós utazást. Ki volt a kezdeményező? — ezt még Kovalovszky Miklós se tudta kideríteni, aki a
