Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-06 / 3. szám
76ái&tn imtdéy (Badaraién ANJA SILJA, MEDÁK SÁRI ÉS CHRISTOPH VON DOHNÁNYI — Kit dirigál a magyar szerzők közül? — Bartóknak valamennyi művét, Kodály Psalmus Hungaricusát, a Székelyfonót rádióban, meg a Háry szvitet. De sor kerül másra is. Christoph von Dohnányi Münchenben szerzett karmesteri diplomát, és 27 éves korára, amire aligha volt példa, már főzeneigazgatónak nevezték ki Lübeckben. Aztán Kassel következett, majd a kölni rádió. Három évvel ezelőtt került a frankfurti Opera élére. Ma 41 éves. Gách Marianne A töprengő Anja Sllja (Jánosi Ferenc felvételei) — A második Salome előadás másnapján — mondja Medák Sári — máris vissza kell repülnöm Londonba, mert jelen akarok lenni a Bartók Vonósnégyes két koncertjén. Az egyiket a Wigmore Hallban Bartóknak szentelik, az I. a 111. és az V. kvartettet játsszák, a második estét a BBC rádióstúdiójában nyilvánosság előtt Beethoven születése napjára tűzték ki. Az ám, Medák Sári, a Bartók Vonósnégyes impresszáriója is, szeretik is nagyon. Medákot egyébként is érdeklik a fiatal magyar zenei tehetségek, örül, ha egyiketmásikat segítő szárnyai alá veheti. Christoph von Dohnányi is csatlakozik a beszélgetéshez. Anja Siljával együtt még ittmarad néhány napig, hiszen csak a következő héten lesz a második hangversenye. Én már alig várom, hogy végre hitelesen megtudjam, miféle rokonság fűzi Dohnányi Ernőhöz ... — Az unokája vagyok — felel. — Az én nagyanyám, Kunwald Elza volt Dohnányi Ernő első felesége. De még egy rokonság kiderül: Kunwald Elza nővére volt Doráti Antal édesanyjának, aki a minap ünnepelte kilencvenedik születése napját Berlinben. S ha már a családfát vizsgálgatjuk: Christoph von Dohnányi édesapja, Hans von Dohnányi részt vett ama emlékezetes Hitler elleni júniusi összeesküvésben, s a nácik ki is végezték. A karmester fivére, Claus von Dohnányi ma gazdasági államtitkár. Christoph von Dohnányi az egyetlen a Dohnányi-leszármazottak közül, aki a zenei hivatást választotta. — Kezdetben zongoristának készültem — mondja —, nagyapám is annak szánt, hiszen tőle tanultam Floridában. De aztán úgy éreztem, hogy ha pianista leszek, túlságosan egyoldalúvá válik az életem. A dirigálás jobban izgatott. — Hallotta-e Dohnányit valaha is dirigálni? — Nem hallottam, sohasem. Tudom, ő szeretett dirigálni, talán azért is, mert a zongoragyakorlást unta. Pedig csodálatos tehetség volt. — Hogyan tanított? — Az volt a módszere, hogy előjátszott. Sose figyelmeztetett az ujjrendre, vagy más kisebb mozzanatra. Utána várta, hogy én is eljátszszam, amit tőle hallottam. Nagyon toleráns volt, abban, hogy valamit más elképzelésben zongoráztam, mint ahogy ő mutatta. Elfogadta, ha elfogadhatónak ítélte. — Vajon Dohnányi Ernő tanításának a hatása megmutatkozik-e ma is, karmesteri pályáján? — Ö vezetett rá Schumann, Schubert, Beethoven, Brahms stílusára. Ezt a viláA három vendég egyazon napon érkezett Budapestre, a Royal szállóba. Anja Silja, a világhírű énekesnő, aki már másodízben vendégszerepei nálunk; impresszáriója, a több évtized óta Londonban élő Medák Sári, aki ugyancsak nagynevű énekesnője volt Európa operaszínpadjainak és minden esztendőben hazalátogat, és Christoph von Dohnányi, a majna-frankfurti Opera főzeneigazgatója, akit most harmadszor láttunk viszont a Zeneakadémia koncertdobogóján. Anja Silja, hátborzongató és ellenállhatatlan Saloméjának a hírére a közönség valósággal megrohamozta Operaházunk pénztárát. — A Salomét — mondja az énekesnő — háromszáznál többször énekeltem, jóformán minden nagy opera színpadán vendégszerepeltem már vele Európában és Amerikában. 1967-ben, amikor legutóbb ittjártam, boldog voltam, hogy a magyar közönség milyen nagy megértéssel fogadta Wieland Wagner Salome-koncepcióját. Mert ezt a szerepet, azóta is, az ő halála után is, mindenütt az ő elgondolása szerint játszom. Számomra az opera műfajának nemcsak az ének és a zene, hanem a színpadi játék is egyenrangú fontosságú eleme. Épp ezért hiányolom most annyira a Wieland Wagner méretű rendezőt. — S a karmester? — A karmester minden zenei produkciónak magától értetődő jelensége. De rendező nélkül inkább pódiumon lépek fel, dalokat énekelek. Pedig a színészi játék nekem életelemem. — Amikor először léptem föl a budapesti Operában, még zavart a színpadon, hogy a partnereim magyarul énekelnek. Huszonhárom év óta énekel a nyilvánosság előtt. Csodagyerek-korában kezdte, és tizenöt éves fejjel már hivatásos felnőtt operaénekesnő lett. Repertoárján ma harmincöt szerep sorakozik, ezeknek javarészét Wieland Wagner rendezésében vitte színpadra annak idején a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. — Szabad estéin jár-e sokat operába, hallgat-e sok hanglemezt? — Kezdő koromban a kakasülőről ismerkedtem meg csaknem az egész operairodalommal. Most inkább egyegy új művet hallgatok meg. Ami a lemezeket illeti, a klasszikus jazzt szeretem legjobban, nagy csodálója vagyok Ella Fítzgeraldnak. — Ügy tudjuk jól zongorázik ... — Kislány koromban én kísértem magamat a zongorán, amikor pódiumon léptem föl. De a zongorától — hogy, hogy nem — megcsömörlöttem, nem szeretem már. Jobban szívemhez nőtt a cselló meg a szakszóján. Miközben beszélgetünk, odaül mellénk Medák Sári is. Anja Silja hozzá is intézi szavait, hiszen életének-pályájának minden mozzanatát vele beszéli meg. Anja Silja és Christoph von Dohnányi a Royal szálló halijában Medák Sári Christoph von Dohnányival beszélget got ő tárta fel nekem. Nálánál jobb Schumann-játékos nemigen akadt. Egyébként zenei ízlésünk sokban különbözött egymásétól, s emiatt gyakran vitatkoztunk. Nagyapám zenei ízlése, jobbára konzervatív volt. Bartókot, Kodályt szerette ugyan, de például már a bécsi iskolát — Schönberget és követőit — nem. Én ellenben nagyon kedvelem a modern zenét, a többi között sok Henze művet mutattam be elsőnek. — Dirigálja-e olykor Dohnányi Ernő kompozícióit? — Nagyon ritkán. Műveit ugyancsak konzervatívnak érzem. — Vajon Christoph von Dohnányi a zeneirodalom melyik stílusát, melyik korszakát szólaltatja meg legszívesebben? — Nem horgonyoztam le egyiknél sem. Ha ezt tenném, akár magam is komponálhatnék. A karmester ráér, hogy hatvanéves kora után specializálódjon. Addig a jó dirigensnek a zeneirodalom minden korszakában és stílusában otthonosnak kell lennie.. Találkozás Bencze Miklóssal Egy technikai hiányosság felismerésével kell kezdenem. A legtöbb zenei vonatkozású könyvet ma már hanglemezzel illusztrálják. Milyen kár, hogy mi a zeneművészekkel készített interjúkhoz nem tudunk legalább magnószalagot mellé-Bencze Miklós (Jánosi Ferenc felv.) kelni. Ezt a Bencze Miklóssal folytatott csevegés közben szívből sajnáltam, mert beszédorgánuma is oly zengzetes, hogy az ember tüstént megérzi benne az operai hősöket, Ozmint, Don Basiliót, Leporellót... — Történetesen Castellor grófjának szerepével kezdtem pályám — meséli — az egykori Városi Színházban, de — noha mesterem, Lendvai Andor nagy megelégedésére végeztem tanulmányaimat — első szerepemmel kis híján kudarcot vallottam. Nem a hangommal volt baj. A rendező közölte, hogy ha nem tudok kellő grófi méltósággal mozogni a színpadon, akár ne is lásson többé. Megvallom, nagy zavarban voltam, sejtelmem sem volt róla, hogyan viselkedik egy gróf, de a fenyegetéstől, hogy veszélyben a szerződésem, egy csapásra gróffá lettem. Ettől kezdve gyakran hallhatta a pesti közönség a Trubadúrban, a Szöktetésben, az Álarcosbálban, a Toscában, a Don Jüanban, a Sevillai borbélyban. Azután a nehéz háborús esztendők következtek. Egy művész számára — aki torkában őrzi minden vagyonát, egész életlehetőségét — a fagyos Ukrajna különösen nehéznek bizonyult. Sikerült ép bőrrel, s főleg töretlen fényű hanggal átvészelnie a keserves időket, majd 1945 és 1956 között ismét Operaházunkban énekelt. 1956 őszén meghívást kapott Jugoszláviába. Ügy döntött, hogy külföldön marad. — Szép otthonom van Mississippi államban, kellemes baráti kör, művészi tevékenységem messzemenően megbecsülik. De ha azt mondanám: ez volt a könnyebb út a boldogság felé, mégsem fogalmaznék pontosan. Mert az indulás elég nehéz volt. Az első 16 hónapot New Yorkban töltöttem, de sehogyan sem tudtam szakmai körökkel megfelelő kapcsolatot teremteni, s azt a bizonyos „új életet” elkezdeni. Meg aztán már nem is voltam egészen fiatal. Egyszercsak meghívást kaptam a Baylor University-re, a világ legnagyobb baptista egyetemére. Olyan megtisztelő tanári állást ajánlottak fel, hogy pillanatig sem haboztam. S valóban nyolc esztendőt töltöttem ott, kettős értelemben — a földrajzi és emberi viszonylatokat tekintve egyaránt — kellemes klímában. Onnan, e texasi egyetemről indult operaénekesi karrierje is az Egyesült Államokban. Első fellépését szép siker, s gyors egymásutánban több meghívás követte. Később átköltözött Oxford városkába, ahol jelenleg is az egyetem énektanszakának vezetője, egyszersmind Mississippi állam egyetemének első művésztanára. Ez kiemelt pozíciót jelent, nyugdíja is magasabb, mint az átlag egyetemi tanároké. De hát nem- ez a legfontosabb — bár az elismerés sem mellékes —, ám van valami, ami ennél is jobban izgatja. Az eredmények. Tizennégy tanítványa van, közülük négy rendkívüli tehetség. Az Egyesült Államok öt „Metropolitan körzetre” oszlik, ami azt jelenti, hogy egy-egy Metropolitan körzetnyi hatalmas területről évente részt vehetnek néhányan a világ legnagyobb operaházának énekversenyén. Most — talán éppen azokban a percekben, amíg itt Pesten beszélgetünk — méri össze a többiekkel hangját, tudását legkedvesebb tanítványa a versenyen. A tanítás foglalja el a legfontosabb helyet életében. Pedig időközben ő maga is végigénekelte az USA államainak több mint a felét, összesen 32 államban lépett fel operaelőadásokon, dal- és áriaesteken. — Találkoztam az itthon töltött három hét alatt Ferencsikkel, Nádasdyval, Komor Vilmossal, Lukács Miklóssal, Mátyás Máriával, Házy Erzsébettel, egyszóval — mindenkivel. Nagyon, nagyon kedvesen fogadtak. És nemcsak a kollégák. Az Astoria Szálló előtt, a Kossuth Lajos utcában, az Operaház környékén mindenfelé megszólítottak. Egy régi taxisofőr is megismert. A hangomra — Ozmin, Don Basilio, Leporelló hangjára — talán sok esztendő múltán is emlékeztek a pestiek. És ez jólesik, ha közben végigénekeltem is fél Amerikát. Soós Magda 1it r l
