Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-12-25 / 26. szám
Olvasóink írják Faragó Ferenc magyar főkonzul, Vanics Mária, az egyesület pénztárosa és Htdvéger István a kitüntetésével Az egyesület tánccsoportja, melynek szép műsorához a pécsi magyar népizenekar adta a kíséretet Most kaptuk meg a Grazi Magyar Kultúregyesillet szüreti báljáról kiszült felvételeket. A jól sikerült szüreti mulatság jelentőségét emelte, hogy ez alkalommal ünnepelték meg az egyesület elnökének. Mrivéger István honfitársnak elnökkéválasztása 25. évfordulóját, valamint 77. születésnapját. Az egyesület elnöksége a tagság nevében gratulált is kitüntetést adott át Htdvéger Istvánnak az egyesületben kifejtett nemes tevékenységéért. Az elnököt a magyar nagykövetség nevében is kitüntették, megajándékozták, s a Magyarok Világszövetsége vezetősége az MVSZ székházában ugyancsak átadta ajándékát. A Magyar Hirek szerkesztősége ezúton kíván sok boldogságot Hidvéger Istvánnak, valamint jó egészséget további hasznos munkásságához, a grazi magyarok körében. * az első afrikAt járt MAQYAR NŐ Nagy érdeklődéssel olvastuk B. G. honfitárs különös tudományos csemegével szolgáló levelét. Elbeszéli, hogy Angliában a BBC televízióban vetítettek egy igen érdekes, kitűnően rendezett s a helyszínen forgatott filmet a Nílus eredetéről. A sorozat keretében bemutattak egy híres angol kutatót, Sir Samuel Bakert (1821—1893), aki a feleségével együtt hatolt be Afrika mélyébe s fedezte fel az Albert-tavat. „Egy mellékesen tett megjegyzés rendkívül felrázta a figyelmem — így szól a levél —, Baker felesége magyar volt. Megtudtam, hogy leányneve Sass Florenc volt, akit Baker magyarországi tartózkodása idején 1860-ban ismert meg és vett nőül.” Majd így folytatja sorait: „Egy magyar asszonyé tehát a dicsőség, hogy mint fehér nő, elsőként járt Afrika belsejében. Florence bátran kísérte férjét, nehéz útján vállalva a sok ezer kilométeres gyaloglást, a dzsungel veszedelmeit”... Kedves B. G. honfitárs, igyekszünk adatokat szerezni Florence Baker személyéről, esetleges munkájáról tudós férje mellett, s ha ez sikerül, visszatérünk rá, talán cikk formájában. Addig is köszönjük, hogy felhívta figyelmünket erre a nagyszerű magyar asszonyra. A szocializmusban a munkaerő nem áru. Miért beszélhetünk mégis munkaerőpiacról? Az alkotmány minden munkaképes magyar állampolgárnak biztosítja a munkához való jogot. Ezen túlmenően, a gyakorlatban ténylegesen is az a helyzet, hogy aki Magyarországon dolgozni akar. az talál is munkahelyet. Mivel a társadalmi tulajdon évtizedek óta az uralkodó forma, a munkások tulajdonosai is a gyáraknak, üzemeknek. Így minden dolgozó tulajdonképpen hármas szerepkört vállal, amikor munkába lép: tulajdonos, vállalkozó és munkavállaló egyszemélyben. Tulajdonos és vállalkozó, mert részt vehet a vállalat üzleti és belső politikájának kialakításában. javaslatokkal és észrevételekkel támogathatja vagy bírálhatja az üzemi vezetést, részesedik a vállalati nyereségből — ugyanakkor munkavállaló, mert köteles a munkaszerződésben vállalt munkát elvégezni, és ezért munkabért kap. Minden dolgozó önmaga döntheti el, hogy hol kíván dolgozni, választhat a képzettségének megfelelő munkaalkalmak közül. Ebben senkit, semmilyen eszközzel nem szabad befolyásolni, vagy korlátozni. Természetesen mindenki a jobb munkahely, nagyobb kereset, nagyobb nyereséget fizető vállalat, egészségesebb munka felé törekszik. Így munkaerőkereslet és kínálat áll egymással szemben, amely a piac törvényei szerint mozog. Kialakul a munkaerőpiac. Mi jellemzi a munkaerő-helyzetet? Egy szóval megfogalmazva : munkaerőhiány. A gazdaság úgynevezett „extenzív” tartalékai kimerültek, más szóval a munkaképes férfiak száz százaléka, a munkaképes nők 65 százaléka dolgozik. Az 1971. év rendelkezésre álló adatai szerint a termelés bővítését, a nemzeti jövedelem növelését úgy értük el, hogy ugyanannyi új dolgozó állt munkába, ahány év közben nyugdíjba ment, 5 5 ftm... a munkaerőpiacról tehát a munkáslétszám — körülbelül ötmillió fő — változatlan maradt. Ez világviszonylatban is igen magas szám, 100 dolgozóra körülbelül 105—106 eltartott jut. Néhány éve — egy húsz évvel ezelőtti népesedéspolitika következtében — hirtelen nagy létszámú fiatalság állt munkába, a hetvenes években viszont az először munkát vállalók száma nagymértékben lecsökkent. Ez még jobban súlyosbítja a munkaerőgondokat. Minden szakma munkaerő-gondokkal küzd? Természetesen nem. Körülbelül 10—12 olyan szakma van, amelynek utánpótlási gondjai vannak, kevés fiatal szánja rá magát, hogy kitanulja. Ilyen például a kohász szakma. E foglalkozásoknál munkabéremeléssel ösztönzik a szakemberhiány leküzdését. A közelmúltban például jelentősen felemelték az autóbuszvezetők évi jövedelmét, és a nyugdíjkorhatárukat öt évvel leszállították. Ennek eredményeképpen szinte hetek alatt érezhetően javult a budapesti autóbuszközlekedés. Más kérdés a segédmunkások hiánya. E rovatban mái írtunk a segédmunkát végzők problémáiról, egy-két dolgot azonban most is meg kell említenünk. Azt például, hogy a kormány egyik célkitűzése: a segédmunkát, az anyagmozgatást egyre jobban gépesíteni kell. A IV. ötéves terv végére a mainál sokkal több anyagot kell majd a szállítóeszközöknél ki- és berakodni. az üzletekben, a raktárakból kihordani — ezt a meecnövekedett munkát több tízezerrel kevesebb segédmunkás fonia elvégezni. A segédmunkáshiányt tehát kisgépekkel lehet megoldani, olyan kisgépekkel, melyeket többnyire maguk a gépkezelésre megtanított volt segédmunkások vezethetnek. Minden piaci feszültség megmutatkozik a pénzviszonyokban is. Hogyan áll a helyzet a munkaerőpiacon? Magyarországon az egy keresőre jutó átlagbér valamivel több mint havi kétezer forint — ennek megfelelően alacsonyak az árak is. A vállalatok problémája ott kezdődik, ha beruházásaikhoz Nyugatról akarnak importálni. A nyugat-európai árszínvonal sokkal magasabb a miénknél, következésképpen egy gyárnak inkább megéri az újonnan felvett munkásokat fizetni, mint vásárolni egy méregdrága gépet. Ez az út eddig járható volt — ebben az évben viszont már kimerültek a munkaerőtartalékok. A gyárak. üzemek erre egymástól csábítgatták el a munkásokat, nagyobb kereseti lehetőség ígéretével. Így az a — nem rendkívüli, de természetellenes — helyzet alakult ki, hogy egy-egy segédmunkás, ha jól kihasználta a kedvező helyzetét, esetleg többet keresett, mint egy szakmunkás, sőt, egyes helyeken, mint egy mérnök. Kialakult az iparágak közötti rivalizálás is. A jól menő vállalatok, kisipari termelőszövetkezetek többet tudtak fizetni, így elhalászták más, esetleg szintén nagyon fontos helyről a munkásokat. Egyes mezőgazdasági termelőszövetkezetek is felismerték, hogy „élelmességgel” nagy pénzhez jutnak. Előfordult az a furcsa eset is, hogy egy munkás kilépett munkahelyéről, beállt egy szövetkezetbe, s mint a szövetkezet „bérbe adott” tagja, előző munkahelyén végezte előző munkáját — lényegesen nagyobb keresettel. (Természetesen az ilyen üavek mór a gazdasági bűncselekmények kategóriájába tartoznak.) Hogy lehet megoldani a munkaerőpiac nehézségeit? A vállalatok kezdik felismerni. hogy végső soron önmaguknak is ártanak, ha egyre nagyobb kereseti lehetőségek kecsegtetésével csábítgatják el a munkásokat egymástól. Hiszen aki csábít, attól csábítanak is. Nem marad más lehetőségük, mint amit az ötéves terv is célul tűz ki: a fokozott gépesítés. Hiába drága egy-egy gép. ha a termelés gazdaságossága múlik rajta, előbb-utóbb meg kell venni. Az a vállalat jár jól, amelyik előbb szerzi meg. A másik járható út — az előbbivel együtt — a munkaerő-takarékosság. Ma sok vállalat arra az álláspontra helyezkedik, hogy célszerű munkaerőtartalékot szerezni. Vannak üzemek, amelyek kifizetődőnek tartják, hogy a .munkaerőtartalék akár hónapokig „félgőzzel” dolgozzon és kapja a fizetését, ha fennmaradó hónapokban biztosak lehetnek afelől, hogy nem kell munkások után szaladgálni, a dolgozók rendelkezésükre állnak. Ez természetesen — főleg nagy méretekben — gazdaságtalan módszer, súlyosbítja a munkaerőhiányt. Az igazi megoldást, az jelenti majd, ha vállalatok az okosan megszervezett gépesítés mellett okos, gazdaságos munkaerő-politikát is folytatnak. Magyarán teljesítik a kor termelékenységi követelményeit: mind kevesebb munkáskézzel, mind kevesebb munkaidővel mind többet, mind olcsóbban termelnek. Említettük, hogy minden dolgozó tulajdonos, vállalkozó és munkavállaló egy személyben. Ha munkahelyet változtat, tulajdonosi jogai érintetlenek maradnak. Ez a jog nem jelentkezik olyan közvetlenül és naponta érzékelhetően a dolgozó számára, hiszen a munkahelyi szervezetben való elhelyezkedésének mindennapi tapasztalatai a munkavállalói helyzetét meghatározzák: tulajdonosi és munkavállalói érdekei összeütközésbe kerülhetnek egymással. A felismeréshez, hogy ugyanis saját érdeküket is akkor szolgálják legjobban, ha szem előtt tartják a vállalati érdeket, kell az okos gazdaságpolitika és az üzemi demokrácia légköre, a gyakorlat alapján születő meggyőződés. Ha valaki „lóg”, a cége kisebb nyereséget tud fizetni. A munkaerő-politika akkor jut majd túl a jelenlegi nehézségein, ha nemcsak az üzemeket, de a dolgozók gondolkodását is modernizálja. Sós Péter TÉLI ÖRÖMÖK ■ . " i (Az MTI (elvételei) Jk
