Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-12-25 / 26. szám

„Nemes erőfeszítések nélkül nem tudok élni../*

Színpadkép Szokolay Sándor Áldozat című balettjéből

HÁROM ÚJ MAGYAR MŰ

Szokolay Sándor az Áldozat

Talán nem vele kellene kezdenem ezt a beszámolót. Nem Szokolay Sándorral. De ellenállhatatlan kényszer, hogy az ő nevét írjam le elsőül, amikor ebbe a szabálytalan tudósításba belevágok. Holott mindenekelőtt el kellene mondanom az Operaházunk igazgatójának, vezetőségének néhány esztendeje megfogalmazott programját, hogy tudniillik fontos célkitűzésük: a régi klasszikus művek évről évre történő felújítása mellett új magyar alkotások életre hívása. Természetesen az elhatározás és a nyilatkozat nem szül műveket. De az ösztönzés, a légkör, a feltételek megteremtése — igen. És Operaházunk megteremtette ezeket a feltételeket. Bizonyságai az 1962 óta bemutatásra került új magyar operák: Petrovics Emil: C’est la guerre, Szokolay: Vérnász, Mihály András: Együtt és egyedül, Szokolay: Hamlet, Petrovics: Bűn és bűnhödés... S végül a legújabbak, az 1971. novemberében bemutatott három magyar

balett, melyek közül tulajdonképpen csak Szokolay Áldozat című balettje készült frissen, eredendően erre az alkalomra. A másik kettőnél csupán a színpadra állítás új. A Vonósszimfónia, mint zenekari mű, tizenöt éve keletkezett, a Lysistrate muzsikája tíz esztendeje.

A Vonósszimfónia táncai nagyszerűen fejezik ki a zene feszültségeit és finomságait. A kosztümök színeinek árnyalata éppen úgy, mint a táncosok mozgása, a folytonos szétválás és újratalálkozás — akár a modern festészet — megragad puszta szépségével anélkül, hogy valóságos cselekményt fejezne ki. Ezzel ellentétben Petrovics Emil Lysistrateja meghatározott tartalomra épül, Aristophanes pompás víg játékából nő ki s virul tovább zenével és tánccal gazdagodva. Mert miközben a klasszikus sorok (Devecseri Gábor fordításában) újraélednek, csatlakozik hozzájuk az aristophanesi szöveg csípősségéhez szellemesen simuló zene, s csatlakoznak

Petrovics Emil Lysistrate című egyfelvonásos operájában Házy Erzsébet és Sebestény Kamiin

Pártay Lilla és Erdélyi Sándor az Áldozatban Jelenet az Áldozat című balettből: Jurkovlts Mátyás, Pártay Lilla és Péter László Maros Rudolf Vonósszlmfó

A mennyek országának vannak olyan titkai, amiket csak a kisgyerekek ismernek, akik még közel vannak az éghez és a költők, akik közel vannak a kisgyerekekhez.

Például tudják-e azt a felnőtt okos emberek, hogy a mennyországban minden karácsonykor csinálnak a kis Jézusnak egy betlehemet? Egészen olyant, amilyennel régebben n betlehemesek jártak itt lent a földön, míg a világ hatalmasai be nem tiltották a karácsonyi kántálást, de sokkal nagyobbat. Olyan életnagyságú betlehemet, amibe a a Máriácska maga is belefér, s a jászolba belefektetheti a kis Jézust igazi valóságban. Abban a percben, mikor ez megtörténik, az angyalok rázendítik a Gloria in excelsis-t, a Kisded mosolyogva tapsikol virágbimbó kezével, mosolyától megfényesedik az egész mennyég, a fényesség lesüt ide a földre és az emberek idelent azt mondják, hogy megszületett a Jézus.

Szent József, a liliomos ácsmester mindig azon a napon szokott munkába fogni, mikor a földi sötétségben kigyulladnak az első hajnali mise gyertyái. Idejében kell kezdeni, mert lassan lehet haladni az égi betlehemmel, hiszen minden hozzávalót a földről kell felszállítani Emberformába öltöznek az angyalok, mint a régi fametszetes bibliákban, megrakják aranycsillaggal a tarisznyájukat s azon veszik meg idelent a gerendát, a nádat, a deszkát a szöget, a minden egyet-mást, ami egy tökéletes betlehemhez megkivántatódik.

Hát az idén is így volt. A mennyei mérnökök idejében elkészítették a terveket — hiszen a

mennyei mérnökség éppen abban különbözik az idelent valótól, hogy legfeljebb egyszer kell megsürgetni. Amúgy azonban ez is mindig póthitellel dolgozik, de erről természetesen ő se tehet.

Szent Pál apostol is idejekorán élesre köszörülte az aranyszakállú názáreti ácsmesternek azt a jó öreg ácsbárdot, amely a szent család képein mindenütt a sarokba támasztva látható. (Azért Szent Pál, mert tudnivaló, hogy kissé bizarr eszmetársulásnál fogva ő nemcsak az újságírók védőszentje, hanem a köszörűsöké is.)

Az angyalok közül Háfael volt megbízva vele, hogy a bevásárlásokat elvégezze idelent a mindenféle árusok közt. Az emberekkel való bánásmódot ugyanis ő szokta meg a legjobban még abban az időben, mikor az ó-testamentomi istenfélő Tóbiás fiával azt a hosszú utat megtette Rágeszbe, amelyről a serdültebb korúak olyan értékes dolgokat olvashatnak az apokrifusokban.

Azóta azonban eltelt néhány ezer év és az emberek mintha megváltoztak volna egy kicsit. Az arkangyal lehorgasztott fejjel tért vissza a földi expedícióról. A négy növendék-angyal, aki lent járt vele, üres kézzel állott mögötte.

— Rossz világ van odalent, uram — jelentette Szent Péternek, az egek kincstartójának. — Kinevettek a szálházban, mikor deszkára alkudtam. pedig ez még csak a kezdet kezdete. Legalább egy összmarék aranycsillagot kérek még.

Szent Péter megcsóválta a fejét, mint ez mindenütt szokása a kincstartóknak, de azért csak belemarkolt a csillagos ládába.

— Hát amiket levittél magaddal? — kérdezte, mikor észrevette, hogy a tarisznya üres.

— Azokat lent hagytam foglalóba — magyarázta Ráfael. — Azt mondták az árusok, hogyha egy órával későbben megyek, akkorra már drágább lesz minden. Ezzel teszik egymásnak emlékezetessé az emberek a karácsonyt.

De az emberek időmérője nem az angyaloknak van kitalálva. Nekik nem kell ahhoz egy óra, hogy térül jenek-forduljanak ég és föld között. ök olyan gyorsan érkeznek, amilyen gyorsan Isten mosolya leér a földre, vagy a gyermeki imádság fölér az égbe.

Mégis megelőzte az angyalokat a drágulás. Mire az angyalok újra lesuhogtak a szálházba. akkorra tíz percenttel fölment a gerenda ára, beleszámítva a forgalmi adót is.

Pedig hát még hátra volt a vasáros, a nádáruló, a vásznas — a Jézuska pólyájához —, a méccsel kereskedő s még csak azután jött volna a neheze.

A jóravaló betlehembe báránykák is kellenek, egy mélaszemű, kajlaszarvú ökör is kell, amelyik párájával melengette a kisdedet s a szamárkát se lehet elengedni! Hát még a gomolyatúró s a többi tejtermékek, amiket a csordapásztorok tiszte a jászol elé rakni. S két fenyőszálat is oda kell strázsának állítani a betlehem elé!

— Mire készen leszünk, az idén nem marad csillag az égen — vetett ráncot Szent Péter homloka.

Vajon nem jobb volna-e, ha a Gyermek megint lemenne megszületni, mint kétezer évvel ezelőtt? A csillagok megmaradnának és a föld mégis világosabb lenne, mint az ég.

A gondolatot sokan jónak találták, de Máriácska gránát-virág arca elfelhősödött. Neki a föld nem adott egyebet, mint hétfájdalmú tőrét. S ő megint odaadja a fiacskáját a földnek.

Azt határozták, hogy leküldik a négy evangélistát, nézzenek szét a világban, kínálkozik-e valamelyik zugában puha és meleg fészek a Szeretetnek, aki Megváltónak neveztetik az írásokban?

A tanulmányútról János adott számot, a látnok. Azt mondta, Pátmoszban nem látott olyan apokalipszist, mint amilyen most van a világon.

— Nem adom, nem többet hét világ megváltására se — mondta elfehéredett arccal a Máriácska és ahogy lehervadt róla a mosolygás, elfehéredtek az égen a felhők és elkezdett esni a hó.

Mit volt mit tenni, Ráfaelt újra fel kellett tarisznyázni aranycsillagokkal és karácsonyböjtjére mégis csak elkészült minden. Szép nagy tornyos betlehemet ácsolt össze Szent József, s olyan jászlat bele, hogy az igazi Betlehembe is beillett volna. Nem hiányzott abból semmi se, csak éppen a szalma.

— Ejnye, hogy azt meg elfelejtettük! — haragudott magára Ráfael —, pedig egy tanya mel-