Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-12-11 / 25. szám

Célunk:

az evangélium hirdetése, a béke, a boldogulás előmozdítása

BESZÉLGETÉS PALOTAY SÁNDORRAL, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa elnökével

A Magyar Hírek kötelességének tartja, hogy időről időre megnyissa hasábjait a különböző egyházak vezetői előtt. Most Palotay Sándort, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa elnökét kerestük fel, hogy megismerjük a Szabadegyházak Tanácsa életét.

— Mit jelent az elnevezés és mi a Szabadegyházak Tanácsa funkciója?

— A Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa tagegyházai: a Baptista Egyház, H. N. Adventista Egyház, Metodista Egyház, Evangéliumi Pünkösdiek Közössége, öskeresztyén Felekezet, Keresztyén Testvérgyülekezetek, Isten Egyháza, Szabadkeresztyén Gyülekezetek, Élő Isten Gyülekezete és adminisztrációs ügykezelésből adódóan a Krisztusban Hivő Nazarénus Gyülekezetek. A Szabadegyházak Tanácsa elnöksége a tagegyházak elnökeiből és vezetőségi tagjaiból áll és ez a testület a maga körén belül választja meg elnökét. A Szabadegyházak Tanácsa jogutódja a felszabadulás előtt működő Szabadegyházak Szövetségének, amelynek alapító elnöke dr. Kiss Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, a nemzetközileg ismert anatómiai profeszszor volt. A szövetség létrehívását az tette szükségessé, hogy Magyarországon a felszabadulás előtt e tagegyházakat az 1895- ös vallásügyi törvény alapján sok sérelem érte.

— A felszabadulás után egyrészt folyamatosan és fokozatosan megváltozott közjogi helyzetünk, másrészt a tagegyházak híveinek a mindennapi életben — a szocializmust építő társadalomban — elfoglalt helyzete is kedvezően alakult. Az 1947-ben megjelent 33. törvény joghatályon kívül helyezte, közjogilag is megszüntette az. egyházak rangsorolását és egyenlő jogokat biztosított a különböző egyházak részére. Tagegyházaink helyzetének megváltozása lehetővé tette a teológiai elmélyülést, szemléletünk kiszélesítését, szolgálatunk konkretizálását. így válik érthetővé, hogy a diakóniai feladatok alatt ma már nemcsak a gyülekezeteink tagsága irányában történő tevékenységet értünk, hanem társadalmunk célkitűzése iránti elkötelezettséget, s tágabb értelemben az egyetemes emberi érdekek szolgálatát is.

„Melyen él bennünk az a meggyőződés, hogy az egyház csak az emberek iránti szeretettel és az érettük való szolgálattal bizonyíthatja Isten iránti szeretetét... Az emberiség javának munkálásában készek vagyunk minden jóakaratú emberrel együtt munkálkodni, függetlenül attól, hogy milyen világnézet vezérli az élet kérdéseiben ...” „Egyetértünk azokkal, akik a háború, az éhség, az önzés, a kizsákmányolás, a nyomor és a faji gyűlölet megszüntetéséért fáradoznak” — mondotta Laczkovszki János baptista egyházelnök az egyház fennállásának 125 éves jubileumán.

— Milyenek a Szabadegyházak Tanácsa tagegyházai híveinek vallásgyakorlati lehetőségei és milyen e tagegyházak és a tanács kapcsolata az állammal?

— A tagegyházak önállósága a teológiai különbözőségek mellett olyan együttmunkálkodási fórum, amely eligazítással, kezdeményezéssel és tanácsadással kívánja a tagegyházak érdekeit szolgálni. Azokban a kérdésekben, amely valamennyi tagegyházat érinti, kapcsolatot tart fenn az Állami Egyházügyi Hivatallal, valamint nemzetközi és hazai egyházi és társadalmi szervekkel; ilyen értelemben tehát képviseleti fórum is.

— Az állam és az egyház viszonyát — így konkrétan tagegyházainkét — döntő módon meghatározta egyrészről az utóbbi 25 év teológiai elmélyülése, másrészről igen jelentős mértékben az a tény, hogy az Alkotmány kimondta — és az életben megvalósult — az állam és az egyház szétválasztását, és a vallás- és lelkiismereti szabadság alkotmányos rendjéből lehetővé vált, hogy tagegyházaink törvényes keretek között működhessenek, híveik pedig a maguk meggyőződése szerinti hitéletüket gyakorolhassák. Valamennyi tagegyházunk szabadon és nyíltan tevékenykedhet lelkészei és prédikátorai pásztorolása mellett, ki-ki a maga teológiai meggyőződése szerint élheti keresztyéni életét. Tényként állapíthatom meg — s az élet bizonyító ereje vitathatatlanná teszi —, hogy az állam és tagegyházadnk viszonya nemcsak elfogadható, hanem jó, és az esetenként adódó kérdések mind ez ideig őszinte és nyílt légkörben való tárgyalásokkal nyertek megoldást. A tagegyházak vezetői és a gyülekezetek tagsága egyre növekvő állampolgári öntudata, a Hazafias Népfront programjában jelentkező és az életben gyakorlattá vált demokratizálódási folyamat még inkább biztosítja, hogy az állam és az egyház viszonya jónak mondható.

. — önt, mint a Szabadegyházak Tanácsának elnökét és a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagját nyilván fog-Palotay Sándor

lalkoztatja az a törekvés, miként lehet tovább erősíteni a kapcsolatot a hazai tagegyházak és a külföldön élő magyarság között?

— Az Egyesült Államokban és Kanadában tagegyházaink híveként sok magyar él. Elsősorban olyan helyeken, mint Toronto, Cleveland és más, úgynevezett magyarlakta területen. Ismeretes, hogy a régebbi kivándoroltak, az „amerikások” jó részénél — bár elsősorban a mindennapi kenyér megszerzéséért hajóztak át az Újvilágba —, főleg a munkás és paraszti rétegnél, a társadalmi számkivetettség mellett a meneküléshez az is hozzájárult, hogy a vallási türelmetlenségből fakadó zaklatástól akartak szabadulni. A velük való kapcsolat — a személyi és az egyházi is — sohasem szakadt meg, és az utóbbi időben csak erősödött. A kanadai és északamerikai magyar baptista szövetség miszsziói elnöke, dr. Haraszti Sándor, aki az egyházi kapcsolatok mellett az anyanyelvűnk ápolását is szorgalmazza, az utóbbi években többször hazalátogatott. Amikor legutóbb itt volt, hivatalos megkereséssel fordult hozzánk, hogy Kanadában és Amerikában élő magyar misszióterületnek a fenntartásához a Magyarországi Baptista Egyház folyamatosan küldjön néhány évre lelkészeket. Ezek a lelkészek, e fontos egyházi küldetésük betöltése mellett, a hivatalos megkeresés szerint, nyelvünk ápolójaként is fontos missziót teljesítenének odakint. A magyar állam és a Magyarok Világszövetsége kész támogatni ezt a törekvést, s reméljük, hogy a terveink valóra válván, még elmélyültebb lesz az ország határain túl élőkkel való kapcsolatunk. A hazalátogatók — a velünk kapcsolatban levő híveink sohasem mulasztják el egyházukat, gyülekezetüket fölkeresni — természetesen hírt visznek az óhaza mai életéről. Ebből is adódik nagyfokú érdeklődésük s mi igyekszünk kielégíteni ilyen irányú kíváncsiságukat.

— Egyházi lapunk, énekeskönyveink, hitbuzgalmi kiadványaink, kórusműveink híradást jelentenek nemcsak szabaddá vált egyházi életünkről, hanem a megváltozott gazdasági, társadalmi, kulturális viszonyokról is.

— Az együttérzés jellemzésére hadd idézzem az elmúlt évi árvíz szomorú napjaiban szerzett egyik élményemet. Emest Gerzeny parmai (Ohio) baptista gyülekezeti tag tízezer dollárt küldött, és így rendelkezett: ötezer dollárt fordítsunk az elpusztult egyházi értékek pótlására, de ötezer dollárnak megfelelő forintot utaljunk át a kisari községi tanács részére, s ez az összeg az ottani újjáépítésben nyerjen felhasználást. Nagy hatást tett ránk ez a küldemény és a levél írójának gondolkodása. Valószínű, a külföldön élőkre is így hatott az a hír, hogy a magyar állam 350 ezer forint hosszú lejáratú, kamatmentes kölcsönt nyújtott részünkre, az árvíz által megrongált templomok, imaházak és lelkészlakások rendbehozására.

Államunk és az egyház közötti viszonyt az a közös törekvés határozza meg, amely egyébként jellemzi a külföldön élő magyarokkal való kontaktust is, hogy nekünk valamennyiünknek közös célunk a béke világának megteremtése, az egyetemes emberi élet szebbé és jobbá tétele. S mi ezekért a nagy célokért is küzdünk egyházi eszközeinkkel éppúgy, mint a szülőföld és a külföldön élő magyarok kapcsolatának erősítésével.

Cs. I.

ARCKÉPEK A MÁBÓL

./HLalkfraizktj, &i'ziébet

JELMEZTERVEZŐ

i

RIPORTER: Hogyan lett jelmeztervező?

MIALKOVSZKY: Véletlenül, ' vagy szükségszerűen? —, mert más pályához nemigen van érzékem. A véletlen annyit jelent persze, hogy 8—9 éves korom óta papírbabákat készítek mániákusan és minden szabad időmben, óra alatt a lányoknak, hogy segítsenek a számtandolgozat megírásánál és hosszú vasárnapokon reggeltől estig és minden karácsonyi szünetben. Átböngészve minden divatlapot. ami egy vidéki kisvárosba eljutott, tgy kerültem 14 éves koromban Pestre az Ipárrá jziskola divattervező szakára, és innen tovább a Képzőművészeti Főiskola festőszakosztályára. (Noha sohasem gondoltam, hogy festő lehetnék, de a továbbtanulás szükségét éreztem.)

Innen két év után, polgári származásom miatt, hitettek, és ekkor kezdett égetni a helyzet, hogy mi lehetnék? Míg egy véletlen folytán egy távoli ismerős egy eszpresszóban megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. S az ő ajánlatára megpróbáltam színházhoz, jelmeztervezőnek szerződni. Persze ez nem történt ilyen simán. Előbb egy pályázaton vettem részt, amelyet Moliére Dandin György című darabjához készített jelmezterveimmel megnyertem. így 1950-től másfél évig a Nemzeti Színházban, mint jelmeztervező-gyakornok lestem el a színház labirintusában ennek a megtanulhatatlan mesterségnek rejtelmeit.

RIPORTER: Melyik színháznak dolgozott eddig?

MIALKOVSZKY: 1951-tól a Madách Színház megalakulásával átkerültem, mint másodtervező a színházhoz — első tervező nem volt, de így szerződtettek —, ahol húsz éve megszakítás nélkül dolgozom, több igazgatót és főrendezőt átélve, házat is cserélve, ebben a hosszú házasságban, őszintén szólva örömmel, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Természetesen emellett, mint vendég más színházaknál is dolgoztam, sok filmben és tévé-játékban is.

RIPORTER: Mi a szerepe a jelmeztervezőnek egy produkcióban? Kérem beszéljen a munka folyamatáról.

MIALKOVSZKY: A jelmeztervezőnek egy produkcióban feladatonként mindig más és más a szerepe, amit a feladat milyensége. határoz meg. (Talán ezért nem lehet megunni ezt a mesterséget.) Persze van egy állandó alapállás, ami minden feladatra nézve azonos. Ezt talán így sorolhatnám fel: a dráma ismerete, a kor ismerete, irodalmi érzéklése, a rendezővel, való konzultálás és az elvek tisztázása, hogy mit is szeretnénk egy új darab létrehozásával prezentálni. Ez természetesen

nem csak a rendezővel, hanem a díszlettervezővel is összhangban történő munkát kíván. A szereposztás nagyon döntő, mármint az, hogy a jellemeket ki alakítja, és abból nekem szerep szerint mit kell megjelenítenem a dráma mondanivalója érdekében. Ekkor elkészülnek a tervek. (Amire mindig nagyon kevés idő van.) Ezt megbeszélések követik, először a rendezővel, színészekkel, maszkmesterrel, fodrászokkal. Innen kerül az elképzelés a realitások területére, a műhelyekbe. Feladata még a tervezőnek a megfelelő anyagok kiválasztása és a műhelyek munkájának ellenőrzése, a cipészműhelytől a kalaposig. Mindez sok törődést és figyelmet kívánó munkaszövevény, amiben sohasem szabad elveszteni a jelmeztervezőnek a fonalat. Tudni kell, mindez mihez készül, ki viseli, mikor és milyen körülmények közt. Ügy is mondhatom tehát, hogy ez egy karmesteri feladat, kimunkálni a részleteket, mégis kézben tartva a fő dallam ritmusát és egészét.

RIPORTER: Mit kell tudni az ön szakmájához?

MIALKOVSZKY: Banális,

sokszor leírt kritikát ismételve: stílusérzékének kell lennie elsősorban a jelmeztervezőnek. Egy rendező sohasem»adhat annyi utasítást, hogy önállóan ne kellene működnie egy stílusóraműnek a tervezőben, hiszen tervezni egyben rendezői munka is, a ruháknak a figurát a megjelenésekor értelmezniük kell. Kapcsolatban kell lennünk a legújabb képzőművészeti irányokkal, tudni kell, mi a divat, utazni kell sokszor és sokfelé. Hogy az ember sohase legyen megelégedve és eltelve azzal, amit csinál, sok" színházat kell látogatni, Londontól Moszkváig, és nézni az embereket.

RIPORTER: Milyen tendenciát fedez fel a színházművészetben az ön szakmája vonatkozásában?

MIALKOVSZKY: Magyarországon a kritika mostohán kezeli a színházi szcenika fontosságát, szerepét. Kritikusaink nem tartják ezt a művészeti ágat elég jelentékenynek, amiért lehet panaszkodni, de ez a helyzeten nemigen változtat. A világon a kosztümcentrikus divat egyre elburjánzóbb, gondolok itt a gyakran üres színpadokra, ahol a kosztüm díszletelemmé is válik.

RIPORTER: Melyik tervezés jelentette az ön számára u legérdekesebb feladatot? Általában milyen fajta da-Mialkovszky Erzsébet

rabok rendezését kedveli leginkább?

MIALKOVSZKY: Ezt a kérdést nem szívesen válaszolom meg. Erre ugyanis nincs más válasz, noha húsz éve működöm ezen a változatos pályán, hogy nincs legérdekesebb. Amit ma rámbíznak, az kell, hogy a legérdekesebb legyen. Hiába írnám, hogy a Hamlet, vagy a Kaukázusi krétakör volt a legérdekesebb, mindegyik mindig a maga pillanatnyi aktualitásában. Most például Csehov Sirálya a legérdekesebb, mert azon dolgozom. Mindenfajta darab tervezését szeretem, mert mindenfajta színt szeretek, mert oda pont az a jó, és egyáltalán, aki színházi területen dolgozik, nem élhet kikötésekkel, hogy mit szeret és mit nem. Nem mondhatom, hogy nem szeretem a 10-es évek divatját, vagy szeretem a barokk kort, mi „mindenevők■” kell hogy legyünk, itc nincs válogatásnak helye. Ebben az a szép, hogy mindent fel kell tudnunk használni, ami kort, atmoszférát teremt és láttat, ismernünk kell tehát az építészetet, az autók karosszériáját, a történelmet, és jó ha még azokat az emberi alapérzéseket is ismerjük, amik nem is tudom hirtelen, milyen könyvben találhatók meg. És így próbálkozunk megint és megint egy új darabnál. S ha újra szól a telefon és hívnak, hogy csináljuk együtt ezt és ezt, akkor megint újra kezdjük a reménykedést a sikerben, ami a színház ősi és elengedhetetlen mozgatóereje. Gyönyörködtetni, játszani a kö zönségnek, olyasvalamit, amiért érdemes felöltözni és végignézni az előadást. A jelmeztervezés egy öszszetett és bonyolult mesterség, sok örömmel, mérhetetlen sok vesződséggel és fáradsággal, sok-sok kompromisszummal, mint minden olyan pálya, amit társasjátékként művelünk. Ez nem önálló művészet, ez szolgálja a drámát, kifejezi a szituációt, a kort, ezer kötöttsége van, ezen belül kell, hogy jót csináljon, ha sikerül. Engem ehhez a pályához a rongyok iránt érzett olthatatlan szerelmem vezetett, amely most is tart.

RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét.

Salamon Pál

NEHÉZ AZ ÉLET...

(Révész Tamás felvételei)

6