Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-11-27 / 24. szám
YÁROJOIL NÍTÖ Olyan jól éreztem magam, a válaszokat jegyezgetve, Arany János régi iskolájában. — Hol, mikor ébredt fel önben, asszonyom, irodalmunk, népzenénk ilyen szeretete? — Mindig szerettem olvasni. Mindig szerettem a zenét. De volt egy tanárunk, magyar tanárunk a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban, ahol férjemmel együtt tanultunk... — ...ezt hogyan értsem, hogy férjével együtt tanult? — Nézze, mind a ketten huszonnégy évesek vagyunk, ugyanabba a gimnáziumba jártunk, ugyanabba az osztályba és az első gimnázium óta ismerjük egymást. S volt egy magyartanárunk, dr. Vámosi Nándor, aki csodálatos magyarórákat tartott. 0 ébresztette föl férjemben is, bennem is, a magyar irodalom, a zene szeretetét. — A zenéét is? — Igen, mert a balladákról, a népdalokról, a népzenéről is beszélt s mi úgy átitatódtunk .az irodalom, s zene szeretetével, hogy én Szegedről mindig fölmentem eljövendő férjemhez Pestre koncerteket, operát hallgatni, ő meg mindig lejött hozzám Szegedre, hangversenyeket, szabadtéri játékokat nézni. — S hogyan kerültek Ceglédről Pestre és Szegedre? — ö a pesti állatorvosin, én pedig a szegedi tanárképzőn tanultam. S elbeszéli, hogy a férje édesapja is állatorvos, az 6 édesapja pedig nagyon fiatal ember még — csupán 46 éves —, és híres kádármester Cegléden. — Tudna mondani egy írót, aki „kedvence"? Régit vagy mait? — En mindig azt szeretem, amit éppen tanltok. — Es most mit tanít? — A népballadákat. Es a műballadákat. Aranyt is. Éppen ezért jöttünk el az Arany János Emlékmúzeumba. — Es hogyan tanítja a népballadákat? — Ortutay nagy balladagyűjteménye alapján. Felolvasunk balladákat, de van bábcsoportunk is, s egy-egy balladát bábokkal adunk elő. Arra is sikerült rávenni a gyerekeket, hogy gyűjtsenek. Régi szólásmondásokat, régi népi dallamokat, s azokat igyekezzenek lekottázni. A körösi padlásokról összegyűjtik a régi könyveket, én pedig minden nap bemegyek a könyvesboltokba Kőrösön, s néha otthon, Cegléden, és böngészek új könyvek, meg régi antikvárius darabok között. Mi jelent meg, mi friss, ezt azután az iskolában elbeszélem. Vagy ha találok régi balladáskönyvet, olyan, de olyan boldog vagyok... A romlatlan egyszerűségnek, a nagy belső tisztaságnak, a szomjas életszeretetnek, a gyengéd gyermekszeretetnek a légköre veszi körül. Jó légkör. — Von egy nagyszerű új balladáskönyv — mondom —, a Balladák könyve, amely lesöpri szinte az asztalról a Kriza-, vagy az Ortutay-gyűjtemények és válogatásokat. Kallós Zoltán tanító több népballadát gyűjtött össze Erdélyben, Moldovában és Bukovinában, mint összes elődje... Maiakat! — Es hol kapható? — Romániában jelent meg, de néhány példány a közös könyvkiadás keretében hozzánk is elkerült. — Juj, azt meg kell venni. Azt igazán meg kell venni — mondja, szava oly tiszta, oly szép, mintha nem emberi szó volna, hanem fényes felhő a fejünk fölött. Ruffy Péter A KISAUTÓ A Szabadság téren, a város középpontjában egymás mellett sorakoznak az üzletházak. A riporter megáll egy időre, nézi a be- és kifelé áramló forgalmat, a fejkendős öregasszonyokat, a csizmás gazdaembereket, aztán egy pillantást vet az önkiszolgáló élelmiszerbolt kirakatára: francia konyakot lát, skót whiskyt, tonikot, brazil kávét, jófajta magyar paprikás tokaszalonnát... Esztendőkkel ezelőtt nem csupán itt, Nagykőrösön, hanem a főváros csemegeboltjaiban is elképzelhetetlen volt az árúbőség, a választás ilyenfajta — szinte gazdag — lehetősége. Természetesen nemcsak a felsorolt különlegességekre gondolok, mert teszem azt, nincs abban semmi dicsérnivaló, ha egy tanyai magyar Camus-konyakot iszik. Azt hiszem, többre becsüli a szilvapálinkát, csésvilágos, Nyárkútrét — hajdan a magyar vidék legelzártabb részei közé tartozott; a tanyai ember nem ismerte a várost, nem volt kíváncsi „ékességeire, kincseire”, különböző vonzásaira. A vásár volt a kapcsolat valamikor a tanya és a világ között, egy borjú árából kitellett egy pár csizma, egy hordó borból egy ünnepi öltöny. Élelmiszert vinni a tanyára, hasonló lett volna ahhoz, mint amikor valaki vizet mer a tengerbe; hiábavalóságok hiábavalósága. Esztendőnként egyszer ha a városban vásárolt a tanyai gazda, s volt olyan is — különösen az asszonynép között —, aki egész életében el sem mozdult a pusztáról, ott született és ott halt meg, beérte vele. Most viszont, ahogy nézem az üzletek portáljait — s túl rajtuk megnyílik a belső, üveg mögötti világ —, korta megtörténik, hogy az áruház bejárata előtt megáll egy szekér, bejön a gazda, körülpillant, rábök egy mosógépre, egy tévékészülékre, egy vég szövetre; odaballag a pénztárhoz, fizet, felpakol a szekérre, meglöki a kalapkarimát, aztán indul haza. Most már a kitárulkozás a városi életforma felé az egész tanyavilágra jellemző, és nemcsak a legmódosabb, vagy a legfelvilágosodottabb gazdákra vonatkozik. És nem is csak a fiatalokra. A fiatalok a környezetük formálásában, a lakáskultúrában, a bútorvásárlásban járnak elöl, nem csupán a kényelmet, hanem a korszerű szépséget is keresik. Az az igazság, ha valamelyik tanyán van villany, előbbutóbb a tévékészülék is odakerül. De ez a vásárlókedv nemcsak a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik. Ha átmegy akár az önkiszolgáló csemegeboltba, akár az árujárok a piacra. Tojást hozok, gyümölcsöt, olykor baromfit, ami megterem ott kint a tanyán a ház körül. Láttam én itt nemrégiben egy kisautót, pedállal lehet hajtani, azt szándékozom megvenni az onokámnak. Négyszáz forintba kerül, ha jól emlékszem. Beleülhet, aztán hajthatja lábbal. — A gyerek vágya ez? — Hát... — pillog szégyenkezve a nénike —, nem mondta 6 sose, hogy ilyesmire vágyakozik. Még az édesapjának, a fiamnak képzeltem él valamikor a kisautót ... Persze, hogy is mondjam, nem is autó volt az eredetileg, hanem bicikli. — Hogy van ez, nénikém? Miképpen lett a bicikliből autó? — Az intézőnk fiának volt egykoron, lehet vagy negyven esztendeje, olyan három keréken járó biciklije. Emlékszem jól a tanyai gyerekek tekintetére, nagyon megkímert — úgymond — az olcsóbb is, erősebb is. Persze, nem erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra a változásra, amely híven mérhető a különböző üzletek forgalmán, a keresett áruk milyenségén. Ez a változás nemcsak abban jelentkezik, hogy a tartós fogyasztási cikkek, a háztartási gépek, hűtőszekrények, televíziós készülékek és a különböző gépjárművek egyre nagyobb számban találhatók meg a kisvárosi és tanyai portákon, hanem abban is, hogy az élethez szükséges apró dolgok, a különböző élelmiszerek, tisztítószerek, ruházati cikkek igénylése és vásárlása miféle formát öltött az elmúlt időkben. Nagykőrös különösen alkalmas az ehhez hasonló vizsgálódásra, hiszen széles, mély tanyavilága — Kálmánhegy, Nyilas, Besnyő, Felsőjárás, Hangács, Lenkülterületről jött öregasszonyokat látott, amint elmélyedt gonddal válogatnak a portékák között. Mióta megszűnt a föld utáni szüntelen éhség, több a pénz a földműves emberek kezében, a vásárlókedv, és a vásárlóerő egyféleképpen megnövekedett. Az eladó így beszél erről: — Én a magam részéről majdnem negyven esztendeje kereskedő vagyok. Jól emlékszem még arra a hajdani vegyes boltra, ahol inaskodtam, ahol kitanultam a szakmát, itt Nagykőrös környékén. Főképpen élesztőt, gyufát, ostorszíjat, petróleumot, légypapírt árultunk akkor, mást a vevők nem is igen kerestek. Az egész üzletnek petróleum- és légypapír szaga volt. Most meg pillantson itt körül. Igaz. Nagykőrös közepén vagyunk, de a vásárlóink között nagyon sok a tanyai ember. Gyaház ruházati osztályára, ott is sok, tanyáról jött emberrel találkozhat. Legtöbbször még a kenyeret is városról viszik a tanyákra; hol van már a nagy hasú kemencékben sült kenyerek ideje... Az az öregasszony, akit a riporter most megszólít, valószínűleg ismerte még a nagy hasú kemencében sült kenyerek idejét. Vesszőből font kosarat tart a karján, rojtos kendőjét a derekán csomóra kötötte. A gyermekholmik között szemlélődik, aztán elindul a játókosztály felé. — Mit keres, nénikém? Meglepődés nélkül néz az idegenre. — Valami szépet az onokámnak — feleli. — Születésnapja van, megajándékoznám. Nyár óta gyűjtöm a pénzecskémet. — És honnan gyűlik a pénz? — Hetenként kétszer beABC áruház vánták, hajtotta volna valamennyi. Énnékem akkor eszembe sem juthatott, hogy ilyesmit vegyek, de szántam nagyon a fiamat, az onokám apját, hogy ő nem pedálozhat sose maga a biciklin. És most, valamelyik éccaka belemén az eszembe, hogy veszek egyet az onokámnak. De az autó szebb, gondoltam, akkor hát autót veszek. Piros színűt... így nem mondhatom, hogy a gyerek kívánsága az, hanem az enyém, egy vénaSszonyé. Majdnem fél évszázadot várakoztam rá. Aztán most bajban vagyok, hogy jót válaszszák, ha már így rákészültem ... Körbetipeg a játékok között. Kis gombszeme csillog a fekete kendő alatt. Biztos vagyok abban, hogy jót fog választani. Kristóf Attila Gyerekek a gyári óvodából Régi utca régi zug (Novotta Ferenc felvételei)
