Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-11-27 / 24. szám
AZ ÁLLHATATOS VAROS A nagykőrösi krónika első fejezetében azt iparkodtam fölvázolni, milyen útonmódon, miféle történelmi buktatókon érkezett el a szétszórt pusztai település a városi ranghoz, mi módon lett Cegléd és Kecskemét feleútján város a nyakas „körözsi” polgárok menedékéből. Ügy érzem, ezzel a vázlattal kötelezettséget is vállaltam arra, hogy a nyakas város múltjának és részben a jelenjének ismeretére támaszkodva, a közeli s távolabbi jövőt is megmutassam, hiszen Nagykőrös ebben a korban öltötte fel a jellegzetes magyar kisvárosok köntösét, s különösen érdekessé teszi a számunkra az a körülmény, hogy fekvésénél, gazdasági helyzeténél fogva a következő évszázadban sem lépi túl a kisvárosok fogalmi körét. A városi tanács tervosztályának fiatal vezetője szerint a város mai huszonötezer főnyi lakossága az ezredfordulóra éppen csak eléri a 30 ezer főt. (Debrecen mai negyedmilliós lakossága 2000-ig fél millióra gyarapodik, dehát a nagyvárosok fejlődési törvényei merőben mások, mint a kisvárosoké.) Miképpen megy tehát végbe a nyakas városnak állhatatos várossá való átalakulása, miképpen fejlődik az igazi modern városok módján Nagykőrös, amikor lélekszámának gyarapodása a következő harminc esztendőben alig éri el a mai lélekszám egynegyedét? Erre a kérdésre elsősorban az urbanizáció folyamatában kell keresnünk a választ, s ennek az összetett folyamatnak nagykőrösi viszonylatban legfontosabb eleme a lakásépítés. A széles kiterjedésű, földszintes Nagykőrösön az elmúlt tíz évben 126 korszerű lakás épült, míg 1971—75 között kereken ötszáz, nagyobb alapterületű, teljes komforttal fölszerelt és távolról fűtött lakás épül. A lakásépítési program megvalósulása egyben szükségessé teszi az urbanizációs folyamat járulékos beruházásainak megvalósítását, s e szélesebb körű program tételei közt lapozgatva, nyomban szembetűnik, milyen egyszerű és mégis összetett módon megy végbe Nagykőrös állhatatos megmaradása a kisvárosi rangkörön belül, s egyben a korszerű városi lét kiépítése. Látogatásunk időszakában már épült a központi vízmű és az egész várost behálózó vízvezetékrendszer. Vízgondjai nincsenek és a tudományos vizsgálatok szerint hosszú ideig nem is lesznek Nagykőrösnek, mert víz bőségesen van s elegendő lesz a város legfontosabb ipari ..bázisának a konzervgyárnak is, holott egy konzervgyár vízigényének kielégítése nem tartozik a kis feladatok közé. A vízellátás kérdéseinek megoldásával párhuzamosan folyik a szennyvízcsatornázás. A főgyűjtő csatornát már lefektették s most a feldúlt utcákon mindenütt annak a tevékenységnek a nyomaival találkozik a látogató. A szennyvizet rövid időn belül valamennyi lakóházból intézményesen vezetik el ahhoz a közös derítőműhöz, amely a város és a konzervgyár közös vállalkozásában épül. Ugyanez vonatkozik a gázhálózat kiépítésére, ami az országos szénhidrogénprogram keretében valósul meg, ugyancsak városi-gyári közös vállalkozásban. Egy kisváros és egy nagyüzem ilyenfajta sokágú összefonódása, szoros érdekszövetsége nem ritka és nem különös dolog Magyarországon, ahol a letelepedő és fejlődő ipar szabja meg sok emberi település fejlődésének a kereteit, s egyben ki is tölti ezeket a kereteket magasabb jövedelmi lehetőségekkel, magasabb műveltségi igényekkel. A gyár jelenléte nem csupán azt bizonyítja, hogy Nagykőrös kis lélekszámú, de nagy kapacitású üzemi központ az alföldi síkon, de azt is, hogy az iparnak meghatározó szerepe van. Nem véletlen, hogy éppen Nagykőrösön épült fel a Toldi Miklós nevét viselő szakközépiskola és szakmunkásképző intézet, amelyhez ezer személyes kollégium is csatlakozik. Ebben a nagy oktatási intézményben élelmiszeripari szakembereket képeznek ki, főleg konzervgyári technikusokat, de ez az iskola lesz a sütőipari szakemberek utánpótlásának a biztosítéka is. Az iskola Toldi Miklós nevét viseli, tiszteletadásként Arany János iránt, de korántsem szabad azt hinni, hogy ezzel a névadással Nagykőrös le is rótta köteles tiszteletét egykori tanára iránt, mert a tervosztály fiatal vezetőjének számsorai közül kibukkan az Arany János Gimnázium 1972-ben kezdődő teljes felújítása 15 milliós költséggel, egyúttal a teljes nagykőrösi Aranydokumentációnak egy helyre való öszszegyűjtése, rendezése és kiállítása is. A nyakas és állhatatos város tehát egyaránt figyel a múlt emlékeinek megőrzésére és a jövő kimunkálására. A kisváros régi struktúrájához tartozik és arra jellemző a városi kórház szétszórtsága. Az egyes osztályok más és más épületben, egymástól néha jelentős távolságban vannak, ma még csak a közös központi fűtés köti össze az osztályokat s e gond megoldása a legnagyobb, a következő tíz évben. Addig a gyorsabban kiépülő rendelőintézetek hálózata segít az egészségügyi kérdések megoldásában. Nagykőrös tulajdonképpen mezőgazdasági jellegű település központja, s ezt a jellegzetességet ma sem lehet letörölni a város arculatáról, még akkor sem, ha a konzervgyár olyan erőteljesen beavatkozik a város életébe. A mezőgazdasági jellegű települések, a kisebb parasztvárosok, kis- és nagyközségek életmódjára ma nagymértékben jellemző az ingázás, a lakosság rendszeres elvándorlása munkahelyére s onnan vissza. Nos, Nagykőrösön az ingázás ismeretlen fogalom, holott a konzervgyár idényüzem, amely csak tavasztól-őszig dolgozik teljes létszámmal. Miben kereshetjük tehát Nagykőrös „helybenmaradásának” okát? Pusztán abban, hogy állhatatos város, amely nem szívesen lépi át a saját határait? Ebben is van némi igazság, de jobb ha szemügyre vesszük Nagykőrös termelési adatait és pedig az ősfoglalkozás, a mezőgazdaság oldaláról. A városban és környékén őshonosak a gyümölcsös zöldségtermelő kultúrák, néhány évtizeddel ezelőtt a nagykőrösi piac volt az ország egyik legnagyobb éléskamrája, ahonnan a frissen vagy földolgozva fogyasztható zöldáru tömege indult el a kereskedelem érhálózatán. Napjainkban ez az őshonos kertész-mesterség ipari alapanyag-termeléssé alakul át, amelyben az ehető zöldségféle mellett már fontos szerepet játszik a rideg talajokon nagyobb haszonnal termeszthető celluloze-nád s a mezőgazdasági tevékenységen belül a modern szarvasmarha-tenyésztő telepek, amelyek a külföldről vásárolt tenyésztörzsek beállításával ismét nagyobb hangsúlyt adnak a tej- és hústermelésnek. Ezek után nem meglepő — de nem is fenyegető — az a számadat, amely szerint a növénytermelés aránya a nagykőrösi gazdasági mutatók szerint a városban és határában 83 százalékról 79 százalékra esik vissza, ugyanakkor a termelőszövetkezeti parasztság évenként 12—17 százalékkal emelkedik. Nagykőrös tehát megmarad magyar kisvárosnak, megmarad fejlett iparral rendelkező parasztvárosnak s mindezzel együtt nyakas és állhatatos természetének megfelelően Magyarország legmodernebb kisvárosai között foglal helyet. Baróti Géza A városháza Arany János filmszínház I NAGYRi A TA Egy régi tanár emlékét kerestem-melengettem Nagykőrösön. A régi tanár urat Arany Jánosnak hívták, kilenc évig — 1851—1860 — adott elő magyart a négyszáz éves körösi gimnáziumban. A régi skóla földszintjén, az Arany János Emlékmúzeumban álltunk és beszélgettünk Törös László tanár úrral róla. Törös tanár úr majd négy évtizeden át tanította — 1923 és 1964 között — a magyart a régi iskolában, s napjainkban, nyugdíjas korában, a maga teremtette emlékmúzeum vezetője, tudora, emlékeinek őrizője, meg a gyűjtője is. A mint mondta volt, a nagykőrösi Arany-emlékek „számadó juhásza”. E két régi, nagyszerű tanár alakja, jelleme, magatartása hűsége gyönyörködtetett el, miközben Aranyról faggattam Törös Lászlót, s mindkettőjük életpályája került a jegyzeteim lapjaira. A csendet, amelyben jegyezgettem, a halkságot, ahogyan Törös László szólt, egyszerre, mintha ajtó pattant volna föl, zsibongás szakította föl. Gyermeksereg tódult az emlékmúzeumba s a gyermekeket egy majdnem gyermek-ember, fiatal tanítónő vezette. De nem sokkal magasodott ki a gyermekseregben. Törös László már várta őket — a nagykőrösi Rákóczi Ferencről elnevezett általános iskola hatodik osztályának a tanulóit, lányokat és fiúkat vegyesen — s amint bezsibongtak a múzeumi terembe, megkezdődött a múzeumi „vezetés”. Ilyen volt Arany János írása, nézzétek csak meg közelről. Ilyen volt Arany János tanár úr dolgozatjavítása, figyeljétek csak meg az aprólékos gondot a diák-kéziratok hibáinak a gyomlálásán ál. Ilyen volt Arany János szalontai szülőháza, gyertek csak közelebb a képhez. Ez volt Arany tanár úr lócája, ez pedig az asztala a régi nagykőrösi gimnáziumban. Törös László csöndben, de fáradhatatlanul magyarázott, parolázott a gyerekekkel, vezette őket, tanította, elbeszélte nekik Arany nagykőrösi életét, mint olyan ember, aki már nem néz a könyvbe, nem keresi ki az évszámokat, mert mindent a fejében őriz, Aranynak talán egész életét. A fiatal lánnyal, a majdnem gyermekember külsejű tanítónővel félrehúzódtunk, hogy a gyerekek szabadon közlekedjenek a múzeumi termekben, csak tisztes távolságból követve ezt a szomjas, mindenre kíváncsi, kedves kis tömeget. — Tavaly tanultuk a Családi kör-t, s az idén kezdtem tanítani a Toldi-t — jegyezte meg a „kislány". — Kisasszony, ön a tanítójuk? — Magyart és éneket tanítok. Es már nem vagyok kisasszony. — Kedves asszonyom... — helyesbítettem, bemutatkozva. — Dr. Herczeg Istvánná vagyok — mondta ő. Kedves volt, kerek arcú, különös ragyogású szemmel. Abból a tiszta emberfajtából való, amelynek légköre olyan megnyugtató, annyira simogató. — Nagykőrösi? — Nem. En is, a férjem is ceglédiek vagyunk, néhány hete élünk csak Nagykőrösön, és éppen tegnap kaptunk lakást. — A férje? ... — ... Állatorvos, a Nagykőrösi Állami Gazdasághoz szerződött, én pedig a Nagykőrösi Rákóczi általános iskolában kaptam állást. Arany Jánosról készült régi olajfestményeket, rajzokat, metszeteket néztem a múzeumi falon. Véletlenül találkoztam az Arany János-i pálya, a nagykőrösi tanárság mai letéteményesével. A legfrissebb, a legmaibb nagykőrösi pedagógussal. Milyenek Arany János utódai? A maiak, ezek a majdnem gyermekemberek? A mai tanárok, tanítók? S már nem a parola kedvéért beszélgettem tovább a nagykőrösi tanítónővel, hanem olyan szándékkal, hogy megtudok valamit ízléséről, fölfogásáról, irodalmi vonzalmairól is. De — egyelőre csak a frissen kapott lakásnál tartottunk. Milyen a lakás? — Olyan szép az ablakok előtt a rózsakert, olyan vonzó az állami gazdaságban az ősz, s olyan nagy ott a csend. Most rendezem be a szobámat, amely teli, de telis-teli lesz régi népi hangszerekkel, citerákkal, különféle sípokkal... — Ezeket vásárolta, vagy?... ■ > — Gyűjtöttem. Enektanár is vagyok. Nagyon i égen gyűjtöm — padlásokról, régi ceglédiektől — a népi hangszereket. Közben Törös tanár úr a 48-as időket ábrázoló tárlóhoz érkezett, s egy nemzetőr dal szövegére mutatva megkérdezte a gyermeksereget: — No, gyerekek, ismeritek ezt a dalt? — El is éneklik, ha kell — tette hozzá a tanítónő. S keze intésére, a megadott alaphangra, a gyerekek zengeni kezdik: Süvegemen nemzetiszín rózsa, Ajkamon édes babám csókja. Kitűnik, hogy a gyerekek már hallottak Kodályról, olvastak Bartók leveleket, végigizgulták a televízióban a népdal-vetélkedőket, tanulják az iskolában Arany megzenésített balladáit, s a kérdésre, mi is volt a szalontai Csonkatorony, szabatos válaszokat adnak. A Toldi Mikid* szakközépiskola l* ■Ml , ~’MMhK£
