Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-10-30 / 22. szám

cJA/YU6AT két

Fenyő Miksa — aki a Magyarok Világszövetsége, a PEN Club és Petőfi Irodalmi Múzeum meghívására látogatott haza, találkozott a Nyugat második nemzedékének képviselőivel, Illyés Gyulával és Keresztury Dezsővel. Keresztury Dezső író, irodalomtörténész, az MVSZ alelnöke köszöntötte az idős Fenyő Miksát, a híres folyóirat egyik alapító tagját és szerkesztőjét.

A találkozó napján névnapját ünneplő Fenyő Miksának Kárpáti József, az MVSZ főtitkára adta át a szövetség ajándékát.

Az összejövetelen részt vettek Fenyő Miksa és felesége, Lányi Sarolta költő, Vezér Erzsébet irodalomtörténész, Illyés Gyuláné, Illyés Gyula, Kardos László irodalomtörténész, Boldizsár Iván író, Baráti Dezső és Illés László, a Petőfi Múzeum vezetői, és a házigazdák: Keresztury Dezső, az MVSZ alelnöke, Kárpáti József főtitkár és Szántó Miklós, a Magyar Hírek főszerkesztője.

*

A Magyarok Világszövetsége tanácskozótermében találkozott Fenyő Miksa a régi gárda és a Nyugat második nemzedéke néhány tagjával. Az idős író szervezetét megviselte a néhány hónappal ezelőtt történt sajnálatos baleset, de szelleme friss; most is, mint mindig, jókedvű, vitára, visszavágásra kész. Az egykori Nyugat alapítótagját Keresztury Dezső üdvözölte és többek között a következőket mondotta: — A második nemzedék nevében köszöntőm az első, a kezdet nagy generációja egyik kiváló személyiségét. Jelképes és természetes, hogy mellette itt van Illyés Gyula, mint a folytonosság képviselője, a Nyugat munkatársa, aztán — a folytatás — a Magyar Csillag szerkesztője, aki azóta is, ma is ébren tartja és műveli azt, amit a Nyugat szellemi örökségének nevezünk.

Ugyanakkor túl kell lépnem a Nyugat-nemzedékek és az irodalom körén, sőt túl az itthoni milliókon is. A Magyarok Világszövetsége nevében is szólok, tehát a nagyobb kör, „minden magyarok szövetsége” — a határokon belül és a határokon túl élő magyarság — nevében is joggal szólók, amikor Fenyő Miksa személyében köszöntőm azt a szellemet, amelyet a Nyugat sugárzott szét, amelyet a nagy társak közt Fenyő Miksa is segített megteremteni. Azok az eszmék, melyeket Ady, Móricz, Osvát és Babits megfogalmaztak, egybeölelik a magyarságot ma is, és mi boldogok vagyunk, hogy köztünk van és lehet az idős harcos, a nagy idők tanúja.

Illyés Gyula, a Nyugat megszűnése után annak örökébe lépett Magyar Csillag első szerkesztőjeként szólalt fel.

— Személyes emlékezéssel kezdem: nekem először Nagy Lajos, a forradalmár és szocialista író beszélt mély megbecsüléssel Fenyő Miksáról, aki akkor a GYOSZ egy vezető munkatársa volt és ugyanakkor kitűnő író, a művészet és irodalom önzetlen barátja. Aztán személyesen is megismertem Fenyő Miksát, az embert. Az írói életmű ismeretében mondhatom, hogy mindaz, amit Fenyő Miksa annak idején Magyarországon és aztán külföldön következetesen folytatott, a két szakasz földrajzi távolsága ellenére elválaszthatatlanul egy tömb maradt.

— Nem véletlen, hogy a Magyarok Világszövetsége ünnepli őt, az a szövetség, amely a szétszórt magyarság összetartó vonásait keresi, azokat a régi és új formákat, amelyek a történeti tragédiák által szétszórt népünket egybeforraszthatják. Tízmillió magyar él itthon, ötmillió a határokon túl és mi fokozott felelősséget érzünk a határon kívül élő magyarságért is. Batsányi, Kölcsey, a múlt nagyjai még úgy látták és azt hirdették, hogy „a nemzet: a nyelv”, a nemzet a nyelvében él, és ha a nyelve elvész, elpusztul a nép is. A történelem, más népek sorsa megmutatta, hogy korunkban másképp alakulnak a dolgok: az írek például elvesztették nyelvüket, de megmaradtak nemzetnek. Más népek a barlangokból előkerül ötezer éves irattekercsekből tanulják újra régen elfeledett, elvesztett ősi anyanyelvűket. A. magyarság kultúrája, a magyarsághoz tartozás tudata, messzebb terjed és tovább él, mint a nyelv. Irodalmunk, tudományunk, a népélet olyan értékeket teremtettek és teremtenek, amelyekért érdemes magyarnak megmaradni a határon túl; akkor is, amikor az új nemzedékek már nem tudnak jól magyarul, amikor a huszadik század új realitásai között talán nem tudják megőrizni anyanyelvűket. Addig is — és mindennek ellenére — munkálkodni kell nyelvünk érdekében, és Fenyő Miksa életműve tanulság e tekintetben is. Mindig azért fáradozott, hogy fennmaradjon a magyarság irodalma, nyelve, kultúrája, szelleme.

Az üdvözlésekre Fenyő Miksa válaszolt, megköszönve a meghívást, a találkozást a régi társakkal és utódokkal. Az egész életén át rá jellemző derűvel, szavait iróniával és öngúnnyal vegyítve beszélt:

— Mindig nehezen fogadtam el, hogy az öregkor tisztelete természetes és dicséretes. A tapasztalat mást mondott, és mégis jólesően fogadom a barátság és jóakarat jeleit. Jólesik hinnem, amit mondanak, ki barátságból, ki elfogultságból, ki meg azért, mert illik.

— Az idős kor sok mindent abbahagyat az emberrel, akár tetszik, akár nem: de nem tudta csökkenteni örömöm, az elismerés iránti érzékem nem romlott. Olyan emberekkel említenek együtt, akik teljesítményeikkel tényleg kiérdemelték az utókor tiszteletét és köztük munkálkodtam a magam helyén én is, abban a korszakban, amely hosszú időre meghatározta á magyar szellemiség jövőjét. Köszönöm, hogy engem is közéjük sorolnak, hiszen ez életem nagy eredménye és büszkesége. (Túl szerény persze soha nem voltam, mindig arra törekedtem, hogy elismerjenek annak, aminek magam tartottam és tartom.)

— Keresztury Dezső és Illyés Gyula is említették az itthoni és a határon túli magyarság szellemi egységének nem egyszerű ügyét. A magyar szellemi élet szolgálata volt mindig a fő gondom, mint íróé is. Ezen munkálkodtam, hogy milyen sikerrel, erre a magyar irodalom azt hiszem mérvadó és igaz tanúm. Azt gondolom, hogy a magyar nyelv fenntartása a magyarság kőtáblára vésett törvénye legyen, bárhol éljenek is a világban és ennek érdekében minden erőfeszítést érdemes megtenni, együttes erővel, itthon és odakinn.

Keresztury Dezső köszönti a Nyugat második nemzedékének nevében Fenyő Miksát

Dlyés Gyula, Keresztury Dezső és Fenyő Miksa

Wmmj& |I|M $•' >

'] : íffliflijj

• -pL..

Mm JÜÉW&k^ --- ■

•»-itg.1

Kárpáti József, az ünnepelt és Lányi Sarolta

cA uiaqqaz nqeÍD m

in

diq a leqfú

bí) qűndútu Dúlt

A KILENCVENHÁROM ÉVES FENYŐ MIKSA HOSZPERCES VALLOMÁSA

Rosszul hall. Rosszul lát.

Kiabálva kérdezek.

Lassan, igen szabatosan fogalmazva felel.

— Számomra minden beszélgetés, minden ilyen gyakorlat szellemi torna s az én erőfeszítésem csak arra irányul, hogy elrejtsem, mennyire túlhaladja az ilyen torna az erőimet.

Űjságírói pályám legrövidebb interjúja volt ez. Húszpercnyi idő engedtetett meg. Ennyit rabolhatok el a kilencvenhárom esztendős eliramló idejéből.

E legrövidebb interjú mégis mély nyomot hagyott bennem. Nehezen felejthetem. Talán soha sem felejtem el.

Már alkony szóródott a Duna-partra, mikor délután ötkor becsöngettem. A szobában, ahol Fenyő Miksa ült, karosszékbe süppedve, plédekkel betakarva, még nem gyújtottak villanyt. A félhomályban is élesen rajzolódott ki a fürge szem. a mindig szomjas arc, a beszélgetésre — bármilyen nehezére esik is — kész ember.

— Kérdezzen csak — mondja, miután

először az évekkel ezelőtt folytatott budapesti beszélgetésünkre, az ő régi emlékezésére tértünk ki. .

Mit kérdezhetek e húszpercnyi idő alatt, hogy ki ne fárasszam, s kevéske erejéből el ne orozzak valamit? A budapesti Nyugat emlékkiállításra érkezett haza, a Nyugat egyik, kilencvenhárom esztendős alapítója, dacolva a pusztító idővel, fölülemelkedve saját fáradékonyságán.

— Egyetlen kérdést, ha szabad. Hogyan látja a magyar nyelv megőrizhetőségét külföldön, az idegenbe szakadt magyar ajkú emberek közösségében.

Nem a kérdés egészére, csupán annak egyik kis, mégis oly becses részletére, a magyar nyelv .ügyének a dolgára felel.

— Es nem fogok tudni okosan felelni — mondja. — Bármennyire szeretném is, nem tudok az anyanyelv megőrzésére gyakorlati tanácsokat adni.

S megvárja, hogy lejegyezzem, s lejegyezve, megvárom, hogy folytatni tudja.

— Igen fontosnak tartom és szeretném, ha az idegenben élő magyarok anyanyelvének védelmére a Magyarok Világszövetségének a lapja, a Magyar Hírek gyakorlati válaszokat kapna. Jómagam az idők folyamán állandóan foglalkoztam nyelvi kérdésekkel és igen boldog voltam, amikor egyegy felvetődött kérdésre értelmes feleletet találtam. Igen jól emlékszem például arra, milyen örömöt okozott nekem, amikor egy értelmes spekuláció megértette velem, hogy honnan ered a következő magyar szó: „csetres”.

S külön megkér arra, hogy a kéziratban tenném macskakörmök közé ezt a szót.

(Otthon fellapoztam A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát, ahol is a csetres első előfordulását 1836-ra teszik, ezzel a magyarázattal: „Tsetres edény (Mohátsi szó Baranyában ... Mosatlan edény a Hegyalján)”. A csetres tehát mosatlant jelent, lucskosat, csatakosat, mosdatlant.)

— A magam újábbkori kutatása arra az eredményre vezetett — beszéli el a kilencvenhárom éves —, hogy ez a szó, „csetres”, a fölösleges dolgot, a hasznavehetetlennek minősített jószágot jelenti. Eredete pedig egy szokott magyar rövidítés, az ecetera, ecetera . . .

Elemi erővel kívánkozott ki belőlem a megjegyzés:

— Boldog vagyok, nagyon örülök annak, hogy a magyar irodalom egykori gazdája, a Nyugat alapítója ma is csak a magyar nyelvvel foglalkozik.

— A Nyugat egyik alapítója ... — helyesbít. A karosszékbe belesüllyedt, szinte teljesen elsüllyedt kis termetben, a kis termet arcán égni látszanak a szemek. A ránk hulló félhomályban, a sötétet szóró alkonyi órán szinte már más sem látszik, csak a szeme. — Az én legfőbb gondom mindig a magyar nyelv volt — teszi még' hozzá.

Fölteszek, idötrabló vakmerőségemben, még egy kérdést, amely a külföldi magyar nyelv irodalomra vonatkozik, de Fenyő Miksa nem erre, megint csak a magyar nyelv ápolásának kérdésére felel.

— Szebb játékot, mint az anyanye.lv épségben való megőrzését, sőt gazdagítását, elképzelni is alig tudok. En magam állandóan, évtizedeken át, itthon és külföldön, játszottam ezt a szép játékot, és úgy látom, nem haszon nélkül. Ez a játék folytonosan új nyelvi kombinációknak és új jelfordulatoknak vált 'állandó forrásává.

Ha jól értettem, játéknak nevezte a hűségét, mely az anyanyelvhez láncol. Odaköt. szinte, míg csak lélegzeni vagyunk képesek.

Szerdai napon jártam a Duna-parti lakásban, a Nyugat nagy emlékkiállítása pedig holnapután, pénteken nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Időnk lassan lejár, a maroknyi kis időnk. Ezért csak annyit kérdezek:

— Melyik nap nézik meg az emlékkiállítást?

— Vaksi szemmel, rossz látással megnézem-e, nem tudom. Látni már nem fogom tudni. De ott leszek, mert a megjelenésemmel az érdeklődésemnek, mi több, a hozzátartozásomnak kifejezést akarok adni.

Előre elbeszélem, hogy sok más közt mit fognak kiállítani: Ady egykori íróasztalát a Veres Pálné utcai lakásból, egy Kosztolányi Dezsőről készült kisfilmet, Osvát Ernő asztalkáját, Török Sophie Viaszlemezén hallani lehet majd Babits, Karinthy, Móricz hangját, s kiállítják Babits Mihály legendásan kopott régi írógépét, amelyet egy háborús bomba majdnem teljesen összeroskasztott.

Minden tárgy fölkelti érdeklődését, minden név említése egy sugárkát vonultat át az arcán.

— Ha mindezeket látnám, látni is tudnám, minden kiállított tárgyról volna mondanivalóm. De bele kell törődnöm abba, hogy ma már ehhez a mondanivalóhoz csak a képzelet segíthet hozzá.

Az alkony egészen beborítja a szobát. Majdnem sötétben köszönök el.

— S mivel köszönhet el Fenyő Miksától olyan ember akinek a magyar nyelv nem csupán szenvedélye tárgya, hanem minden- . napi munkaeszköze? Köszönöm azt, amit Fenyő Miksa a magyar irodalomért tett...

Visszanéz rám a mélyből, szinte. Egészen elsüllyedve a karosszékben.

— Ezért nem jár köszönet nekem. Ez a szolgálat a lényemből fakadt. S életem legfőbb értelme volt.

Huffy Péter