Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-30 / 22. szám
OR. SZILAGYI FERENC: „Lepje meg magyarországi ismerőseit! Megbízásait teljesíti, ajándék- és vtaégküldeményeit ön helyett megvásárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGALAT! CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSILINSZKY ÜT 20. TELEFON: 123—523, 290—290 Ótörök jövevényszavaink száma mintegy kétszázra tehető, az oszmán-törököktől átvett szavak közül azonban ötven se vált mai szókincsünk részévé. Ez a kétszáz szó nem olyan sok, ha arra gondolunk, hogy nyelvünk ősi, finnugor eredetű szavainak száma mintegy ezer. Török jövevényszavak viszonylag nagy száma azonban sok tudóst ahhoz a téves feltevéshez vezetett, hogy nyelvünk nem finnugor, hanem török eredetű. E nézetnek még a múlt században is akadtak lelkes, elszánt védelmezői. Hasonló volt némileg' a helyzet szláv eredetű jövevényszavainkkal, amelyeknek viszonylag nagy száma — mintegy 550 — arra a téves következtetésre vezetett néhány külföldi nyelvészt, hogy a magyar egyfajta szláv nyelv. Diderot, a jeles francia író is ezt mondta még a híres francia Enciklopédiában, hogy „A magyar nyelv egy szláv nyelvjárás”; smég a XX. században is lehetett olvasni efféle téves megállapítást. Egy nyelv rokonságának hovatartozásának megítélésben különben sem csupán a szavak számítanak, hanem a szavak összefűzésének, egybeszerkesztésének módja: a nyelv szerkezete is. S ezt tekintetbe véve nyelvünk kétségkívül a finnugor nyelvekkel mutat rokonságot. Hanem lássuk: hogyan, milyen úton-módon került ez a mintegy félezer szláv jövevényszó nyelvünkbe! Hogy a legelején foghassunk hozzá, vissza kell utaznunk újra az ősi hazába, hiszen tudjuk, hogy a magyarság vándorlása orosz földön folyt le, s így őseink már ott kapcsolatba kerülhettek szláv nyelvű népekkel. Az első ilyen találkozás Dél- Oroszországban történhetett meg, ahol a történeti kútfők tanúsága szerint a magyarok orosz rabokat adtak el a bizánciaknak. Legősibb szláv szavaink tehát óorosz eredetűek, s bár számuk nem nagy, fontosak, mert azt bizonyítják, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt szorosabb művelődési kapcsolatba került szláv népekkel. Ilyen óorosz eredetű szavunk a lengyel nép neve, a jászok neve, továbbá a halom szó, s a ma már ritkán használt kerecsensólyom nevének első tagja, továbbá a halászatban használt varsa s esetleg a tanya, amelynek eredeti jejelentése ,halászóhely’ volt. Még az is lehetséges, hogy a szombat, a kereszt és a karácsony is az oroszból kerül a magyar nyelvbe a vándorlások során; a kereszténység ugyanis nem volt egészen ismeretlen őseink előtt már a honfoglalást megelőzően sem. A szláv szavak nagymértékű beáramlása azonban akkor következett be, amikor a vándorló magyarság a mai Magyarország területén megtelepedett és államot alapított. A honfoglalás idején a Duna völgyében szétszórva sokfelé élt szláv lakosság: a nyugati részeken sűrűbben, a keleti területeken ritkábban. A keresztény vallás felvétele s a nyugati királyságok mintájára megszervezett államigazgatás révén a magyar királyi ház szoros kapcsolatba került a szláv uralkodóházakkal: lengyelekkel, ukránokkal és szerbekkel. Ennek a korszaknak nyel10 vi emléke a mai szókincsünkben is élő szláv eredetű király, ispán, megye, tiszt, pénz, perel, pecsét szavunk. A keresztény vallás terjedésével ekkor kerül be nyelvünkbe a keresztel, a szent, a malaszt, a pap, a barát, az érsek, az apáca, az apát, a zarándok, a pünkösd szó s a hét napjai közül a szerda, a csütörtök, a péntek és talán a szombat neve. Sokat fejlődött a földművelés és az állattenyésztés is a szláv népekkel való együttélés hatására: a bolgár-török eredetű búza és az árpa után (ebből alakult különben az Árpád személynév, a honfoglaló magyarság vezérének neve) most kerül be szókincsünkbe a szláv eredetű rozs és zab, a gabona (amelynek eredeti jelentése .bőség, bő termés’ volta szláv nyelvekben); e kor nyelvi emléke a ,bot, husáng’ jelentésű csáp, amellyel a szemet a gabonából kiverték, „kicsépelték”; a cséplésből visszamaradó szalma a pelyva neve ugyancsak szláv eredetű, akárcsak a szénáés az asztag. Az ótörök eredetű borsó után most kerül nyelvünkbe a szláv eredetű bab és lencse, a gyümölcsök közül az ótörök alma, körte után a szilva, a cseresznye, a barack, a szamóca. (Jegyezzük meg zárójelben, hogy e szavak a szláv nyelvekben sem mind eredeti szavak: a barack például latin eredetű: a latin persica azaz .perzsa’ szóra megy vissza, amely a malum Persicum — szó szerint .perzsa alma, gyümölcs’ — kifejezésből keletkezett; ez a szó van meg — bármily furcsának tűnik is — az .őszibarack’ jelentésű angol peach szóban is: a latin persica, szóból az ófranciában pesche lett, innen került át a közép-angolba. Ilyenformán a mi barack szavunk azonos tőről sarjadt az angol peach-csel, s mindkettő azt jelentette szó szerint eredetileg: .perzsiai gyümölcs’.) A szlávból átvett cseresznye is latin, illetőleg végső soron kisázsiai görög eredetű. A szó átkerült más nyelvekbe is: az angol cherry is egy tőről sarjadj, a magyar cseresznyével, csak hozzánk a szláv nyelvek közvetítésével került, az angolba meg a francián át. S e kis kitérő után kanyarodjunk vissza a gabonaföldekre: a barázda, az ugar, a mezsgye szintén a szláv népekkel való találkozás emlékét őrzi. De szláv eredetű paraszt szavunk is, amelynek eredeti jelentése .egyszerű, nyers, durva’ volt; a parasztvászon a nyelvjárásokban ma is azt jelenti: ,durv,a szövésű vászon’. Sok új szóval gyarapodott az állattenyésztés szókincse is: az ősi finnugor eredetű juh, és ló, az iráni eredetű tehén, öszvér s az ótörök bika, borjú, tinó, ürü, kos, disznó után megjelenik a szláv eredetű bárány, birka és jerke (.nőstény bárány’). A tinók az udvaron jászol-nál rágják a szénát; — a jászol is szláv jövevényszava nyelvünknek, akárcsak a járom, az iga vagy a zabla. A ház körüli bokros, erdős helyek eladdig ismeretlen vagy esetleg más szóval jelölt növényei új neveket kaptak: juhar, jegenye, boróka, cser, galagonya, rekettye, páfrány, gomba, moha — ez mind szláv jövevény nyelvünkben. Sok állat nevét is az itt élő szlávoktól vették át az úi hazába települtek: a veréb, a galamb, a gerlice, a szarka neve most került be nyelvünkbe, a vizek lakói közül meg a csuka, a pisztráng, a rák, a vidra neve gazdagítja szókincsünket A mesterségek, a ház és berendezése s a ruházkodás is sokat változtak, fejlődtek, a szláv népekkel történt találkozás révén. A donga s az abroncs, akárcsak a velük foglalkozó bodnár meg a kádár neve ugyancsak szláv eredetű nyelvünkben, akárcsak a kovács, a kalapács meg a szekerce. Persze ebből nem kell arra gondolnunk, hogy a honfoglalás előtt ismeretlen volt őseink előtt a kovácsmesterség: voltak kovácsaik, csak másképp hívták őket: vasverő-nek, a kalapácsukat meg egyszerűen verő-nek nevezték. A ház, a lakás szókincsébe ekkor kerül a gerenda, az asztal, a lóca, a pad, az asztalra az abrosz, a padra a párna, az ősi ágyra a dunyha, az ajtóra a zár, a retesz, a zárba a kulcs (a nomádéletben a sátoron feleslegesek voltak ezek). Eddig fazékban, lábosban, szabad tűzön főtt a hal meg a vadhús, most a házhoz konyha épül (végső fokon rokon az angol kitchen, a német küche szóval; közös ősük a .konyha’ jelentésű latin coquina, ill. a coquere .főzni’ ige, az angol to cook őse). A konyhába katlan és kémény, a katlanra kondér került, a kondérba káposzta és kolbász. A kaláccsal s a szalonnával meg a pecsenyével is ekkor gyarapodik éléskamránk. Az asztalnál vacsorához ül össze a család, amely a szláv eredetű déd-del, unokával, dajkával, cseléddel, mostohával, komával gyarapodott. (Maga a család és a vacsora — akárcsak az ebéd és az uzsonna — szintén szláv eredetű szó nyelvünkben.) A ruházat átalakulására mutat a nadrág meg a harisnya, a palást, a szoknya meg a párta; de szláv eredetű maga a ruha szó is. A szellemi élet köréből a babona, a kuruzsol, a varázsol, a szabad, a drága szintén szláv nyelvekből került át nyelvünkbe. S ez a hatás nem állt meg a honfoglalást követő századokban, a szomszédság folytán (a szomszéd is szláv jövevényszavunk) manapság is jutnak nyelvünkbe szláv szavak — bár jóval kisebb mértékben, mint korábban! —, ahogyan tőlünk is kölcsönöznek magyar szavakat szomszédaink. Ilyen újabb eredetű szláv jövevényszavunk például a trehány, a .vattakabát’ jelentésű pufajka vagy a szputnyik, amely az oroszból átkerült a nyugati nyelvekbe, így az angolba Is. Bokros Birman: Ady A Sarló koszorúja 1929-ben Petőfi pozsonyi szobrán cA z tM c « JtAU ßä® p A szlovákiai magyarság igazságkeresőinek negyven éves évfordulójára A húszas és harmincas években Csehszlovákiában, a magyar egyetemi hallgatók soraiban, nevezetes mozgalom keletkezett, amely hullámverésként szétsugárzott az egész magyar nyelvterület értelmiségi fiatalságára, főként Magyarországon és Erdélyben. De kezdeményezéseit átvette a cseh és szlovák értelmiségi fiatalság, nemkülönben a haladó német ifjúság is. Ez a niozgalom volt a Sarló, tagjait sarlósoknak hívták. Nem tagsági könyvvel ellátott egyesület volt, hanem szabad koalíciója a radikális, szocialista gondolkodású magyar fiatalságnak. Most van negyven éve, hogy ez a mozgalom — 1931 szeptember végén — központjában, Pozsonyban, megtartotta ötnapos kongresszusát. Ez a kongresszus volt a Sarló törekvéseinek és célkitűzéseinek nyilvános seregszemléje, amelynek anyagát később A Sarló jegyében című könyvben jelentették meg. Pozsonyban, a belváros egyik patinás történeti utcájában, a Lőrinc kapu utcában állt az a régi ház, a 24-es számú, amelynek második emeletén, Kossuth Lajos rokonainál, Meszlényi Lujza néninél, bérelt két helyiséget a Sarló. Ide futott be 1930 és 1931 nyárvégén a sarlósok jelentése társadalomrajzi vándorlásaikról. A fiatal egyetemi hallgatók ugyanis feladatként magukra vették, hogy bejárták Szlovákia magyarlakta vidékét egyelőre a falvakat, s pontos kérdőívek alapján föltérképezik a kisebbségi sorsban élő magyarság helyzetét. E két év nyarán gyalogszerrel bejárták a Csallóközt, a Mátyusföldet, a Garam és Ipoly völgyét, Gömört, Bodrogközt és a Tiszuhátot. Valamelyes képük volt már ezekről a vidékekről, mert az előző években mint cserkészek vándoroltak faluról falura, szórakoztató műsorral lepték meg a tábortüzeik köré letelepedő falusiakat, főként a paraszt fiatalságot. Évekig tartó megbeszélések után úgy döntöttek, hogy a magyar falunak nem szórakoztató mesére, mókára, versre van szüksége, hanem elsősorban helyzetének reális tudatosítására és javítására. A csehszlovákiai magyar életformát, mint sajátos új létezést a polgári demokrácia keretében, ezek a fiatalok fedezték fel. Sokfelé pusztító népbetegséget, nyomort, elhanyagolt iskolákat, eladósodott parasztokat találtak. A sarlósok életérzését Ady Endre forradalmi és nemzetféltő költészete, Móricz Zsigmond regényeinek heves realizmusa, Bartók és Kodály százados mélységből feltörő, népi eredetű muzsikája formálta. Gimnáziumi éveik alatt önképzőkörökben, a losonci ifjúsági lapban, a Scherer Lajos szerkesztette A Mi Lapunkban, s a cserkészcsapatokban országszerte edződtek népszeretetre, a sorskérdések elemi erejű átélésére. A társadalomrajzi adatok birtokában a Sarló pozsonyi kongresszusa elhatározta, hogy a gyűjtőmunkát kiterjesztik a szlovákiai magyar városokra is, s létrehoznak egy magyar szociográfiai intézetet, megszervezik a szocialista szakértelmiséget — vagyis építészek, jogászok, tanítók és tanárok, orvosok, írók, művészek szövetségét. A kongresszus nevezetes estje volt a nevelésügyi találkozó, amelyen Krammer Jenő érsekújvári tanár kifejtette, hogy a szocialista nevelésnek egyéninek kell lennie, ipari és mezőgazdasági szakiskolákat kell létesíteni, s hogy a nevelő igazi magatartása a szeretet tanítványai iránt. Mások a diákság öntevékenységét hangoztatták, valamint az irodalmi nevelés élményszerűségét, ez vezet — mondták — a bensőséges emberiségre. A kongresszus más napjain sorra megtárgyalták az irodalom és művészet kérdéseit, a népi művészetet, a cseh és szlovák irodalom magyar bemutatását, s a magyar irodalom csehszlovák érvényét, majd hosszasan elidőztek a kelet-európai népek és nemzetek közös sorsánál. Az irodalmi program keretében irodalmi estét rendeztek, a népi kultúra bemutatására népművészeti kiállítást nyitottak meg, amelyen egy falu, Martos község, valamint Érsekújvár látványos magyar kultúráját mutatták be. A kelet-európai kérdést a Sarló vezetője, Balogh Edgár — ma Kolozsvárt élő tekintélyes publicista — fejtegette. Kelet-Európábán — magyarázta —, meg kell teremteni magyarok, románok és szlávok, vagyis a kis nemzetek egységét. Ismertette Kossuth Lajos és Jászt Oszkár konföderatív terveit. De a Sarló nevében már ennél többet követelt: a keleteurópaiak szocialista egységfrontját. A Sarló ezt a magatartást előre jelezte hires budapesti koszorújával. Az úgy történt, hogy 1929. március 15-én Petőfi Sándor pesti szobrára akarták elhelyezni a sarlósok azt a babérkoszorút, amelyet cseh, szlovák, lengyel, ukrán, magyar, román, horvát, szerb és bolgár nemzeti színű szalagokkal kötöztek át s vörös szalaggal díszítették, hogy így jelképezze a nemzetek közti egyenlőséget és szolidaritást. De az akkori budapesti rendőrfőkapitány nem engedte meg a koszorú letételét, így aztán a Kerepesi temetőben, Táncsics Mihály sírjára került. Ehhez hasonló tüntetést rendezett a Sarló Pozsonyban is, éppen ezen a kongresszuson. Megtudták, hogy Petőfi pozsonyi márványszobra, amelyet az állami fordulat után eltávolítottak a Városi Színház előtti térről, a városi marhaistállóban fekszik, faládába csukva. A sarlósok behatoltak az istállóba, fejszével felfeszítették a faládát, s a pesti koszorú pontos mását ráhelyezték a megcsonkított Petőfi-szoborra. Így fényképezték le a szobrot. A tüntetés híre futó tüzként terjedt el Pozsonyban. A két koszorú szimbolikusan is kifejezte a Sarló célkitűzéseit, hitvallását: tiltakozás volt a cseh tőkésosztály elnyomó politikája és a magyar uralkodó osztályok tettei ellen is. (A szocialista Csehszlovákia azután a pozsonyi Ligetben újra felállította Petőfi szobrát.) A kongresszuson érdekesek voltak a kisebbségek kulturális autonómiájáról, a diákság szociális helyzetéről, az ifjúmunkások művelődéséről és sportjáról tartott előadások, és az ezekhez csatlakozó vita. A kongresszus legnagyobb külső eseménye az a kiállítás volt, amelyet a Sarló a pozsonyi Pálffy-palotában, a Hosszú utcában nyitott meg. A Sarló vezetői ugyanis azon a nyáron két francia fényképésszel bejárták Szlovákiát és Kárpátalját, s lefényképezték mindazt, amit a sarlósok szociográfiai kérdőívei feljegyzésben felvetettek. Kétszáz nagyított fénykép dokumentálta a magyar, szlovák és ruszin nép igazi életét. A kiállítás közepén helyezték el Bokros Birman Dezső Ady-fejét, mint jelképet, amelyben minden kelet-európai nép igazságkeresése egyesül. A Sarló nevezetes kongresszusa negyven évvel ezelőtt rámutatott arra, hogy a magyarságnak a valóság útján kell haladnia politikában, tudományban, irodalomban, művészetben egyaránt. Szalatnai Rezső a m c m n é'& í' VI. Királyok, papok, parasztok
