Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-10-16 / 21. szám

A Hortobágy jövőjéről tanácskoztak Debrecenben Hogyan lehet megmenteni a Hortobágyot, hazánk e külön­leges természetű tájegységét a jövő számára? — ez a kérdés szerepelt a Debrecenben lezajlott kétnapos tudományos ta­nácskozás napirendjén. A megbeszélésen felszólalt Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Mint rámutatott, a Hortobágyot — növény- és állatföldrajzi nevezetességeit, természeti szépségeit, ősi magyar háziálla­tait — külföldön is jól ismerik. A puszta életét, s magát a pusztát nemcsak nemzeti, de nemzetközi kincsnek kell tekin­teni. A technikai forradalom, a civilizáció hatásai azonban egyre jobban veszélyeztetik ezt a kincset. Megmentéséért ad­dig kell megtennünk minden lehetőt, amíg lehetséges. A mű­emlékeket — hangoztatta Bencsik István — lehet restaurál­ni, újjáépíteni, de a Hortobágy sajátos életét újrateremteni .képtelenség volna, mert hiszen létrejöttéhez évmilliókra volt szükség. A tanácskozás részvevői a vita során hangoztatták: a Hor­tobágy hatékony védelme széles körű tudományos munkát igényel s e munkához nemzeti parkká nyilvánítása adná a legideálisabb kereteket. A tanácskozás részt vevői helyszíni szemlét is tartottak a pusztán, s megbeszélésük során számos fontos tennivalóra tettek javaslatot. „Lepje meg ma­gyarországi isme­rőseit! Megbízásait telje­síti, ajándék- és viTlágküIdeményeit ön helyett megvá­sárolja és a kért címre szállítja a BOY SZOLGA­LAT! CÍM: BUDAPEST, V., BAJCSY-ZSI­­LINSZKY ŰT 20. TELEFON: 123—523, 290—290 Haumann Péter kodik vele. De még nincs lakásom, és ezért kényte­len vagyok pénzre szert tenni. Az ember könnyen elpazarolhatja magát, és ez mindenképpen káros. Ügy érzem, van bennem erő arra, hogy bizonyos felkínált szerepeket elke­rüljek. De az, hogy ezeket „elkerülhetem”, jó helyzet. RIPORTER: ön sokoldalú színész; játszott zenés víg­játékban, operettben, drá­mában. Nem fordult-e meg a fejében, hogy „az igazi" rang, mondjuk, ha valaki Shakespeare-színész? HAUMANN PÉTER: Az iga­zi rang: jó színésznek len­ni. Ha egy jelenet vagy egy egész előadás után azt mondhatjuk, hogy amit láttunk, ahhoz kétség nem férhet, mert ilyen az em­ber, ilyen vagyok én is, ak­kor az, akit láttunk: jó szí­nész. Különben Shakes­­peare-t nagyon nehéz lehet játszani. Aki. az általa megírt jellemeknek eleget tud tenni, annak az én szememben komoly rangja van. RIPORTER: Kedvenc szere­pei, és úgynevezett „sze­repvágyai”? HAUMANN PÉTER: Shakes­peare: III Richárd-jában az írnok szerepe, A. Miller Pillantás a hídról című da­rabjában, Eddie Carbone, Azdak, a bíró, Brecht Kau­kázusi Krétakör-ében, Ar­turo Ui szerepe, T. Wil­liams Tetovált rózsá-jában nagyon szerettem a sörfőző figuráját, Heltai Jenő Lumpáciusz Vagabundusz című, zenés, verses játé­kában a részeges csillagjós Vargát és Szokratészt. Ne­vessen ki, Mixi grófot is nagyon szerettem a „Mág­nás Miská”-ban. RIPORTER: Köszönöm a fi­gyelmét és az idejét. Salamon Pál A „MINDSZENTY-HÍR“ Előző számunkban mi is közöltük a Magyar Távirati Iroda jelentését arról, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya és a Szentszék kö­zötti megállapodás alapján Mindszenty József bíboros szeptember 28-án véglegesen elhagy­ta Magyarország területét és Rómába utazott. A hír, mint az várható volt, bejárta a világ­sajtót és számos kommentárt váltott ki, noha — mint azt a német rádió egyik adása meg­jegyezte — „néhány évvel ezelőtt még világ­­szenzáció lett volna, az elmúlt napokban alig volt több napihírnél..Anélkül, hogy vitatni kívánnánk ehelyütt e megállapítás el­ső felét, érdemes felfigyelni a második felére, amely — némileg ugyan egyszerűsítve —, de mégis valós helyzetre utal. A Washington Post „Mindszenty kardinális Rómában” című vezércikke így foglalja össze ezt a helyzetet: „Mindszenty visszatérése Rómába a megbéké­lés és az Európában végbemenő rendkívül gyors változások korszakát jelzi. Többről van szó, mint a Kelet és Nyugat közötti javuló kapcsolatokról általában. A Vatikán és a ke­let-európai országok az elmúlt év során nagy­mértékben kibővítették párbeszédüket. A Va­tikán céljai érthetőek. De ami igazán figye­lemre méltó tény: ez világos pozitív vissz­hangra talált a kelet-európai kormányok ré­széről”. A világlapok túlnyomó többsége hasonló szellemben értékeli az eseményt, s noha más­más aspektusból közelíti meg, hasonló kon­klúzióra jut. A Paris-Jour véleménye szerint a „Vatikán nem rejtette véka alá, hogy a bí­boros távozása nagyban elősegítené a katoli­kus egyház és a Magyarország közötti kapcso­latok normalizálását”. Az elmélyültebb vizs­gálódások a szükséges és kibontakozó párbe­széd érdekében történt lépést összekötik az­zal a történelmi folyamattal, amely elvezetett hozzá. Közülük idézzük az egyik legtekinté­lyesebb francia lap, a Le Monde római tudó­sítójának, Bemard Fér ónnak a cikkét: „Mindszenty bíboros 15 éves harc után megadta magát a nyilvánvaló tények előtt” — írja Férőn, majd ismerteti Mindszenty pálya­futását és azt írja róla, hogy kétségtelenül jobboldali mentalitású ember volt, aki érsek­ké történt kinevezése után Magyarország ré­­gensének tekintette magát. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen volt a konfliktus a ha­talommal. A cikkíró, visszapillantva az elmúlt esztendőkre, azt írja, hogy a magyar kormány igyekezett „kezet nyújtani a katolikusoknak". A Vatikán és a magyar püspökök egyaránt tisztában voltak azzal, hogy modus vivendit kell találniuk a polgári hatóságokkal, hogy az egyház betölthesse hivatását. Mindszenty helyzete azonban megakadályozta, vagy leg­alább is zavarta a tárgyalásokat. A prímás vé­gül is meghajolt azok előtt, akik bebizonyí­tották neki magatartása hasztálanságát. Végül Ferón felteszi a jellemző kérdést: „És ha va­jon valaha is visszanyerte volna tisztségét, képes lett volna-e eleget tenni az ezzel járó feladatoknak? A magyar társadalom semmi­ben sem hasonlít ahhoz, amelyet Mindszenty ismert és a római egyház is átalakult szoba­fogságának 15 éve alatt. Az egyház és az ál­lam konfrontációjának viszonyai teljesen mó­dosultak. A bíborost még a kiátkozások kor­szakában nevelték. Most át kell engednie he­lyét a dialógus korszaka embereinek”. A világsajtó ilyen, és hasonló értékeléseihez nem szükséges bármit is hozzátenni, hiszen a maguk módján kifejezik korunk bonyolult, de legjobb erőiben mégis megértésre és meg­egyezésre — azaz békére — törekvő szándé­kait. A magyar nép álláspontját pedig vilá­gosan és egyértelműen fejtette ki Kádár Já­nos legutóbbi, Tolna megyei látogatása alkal­mával tartott beszédében; „A Magyar Népköztársaság kormánya és a Vatikán között évek óta tárgyalások folynak, amelyek viszonyunkat bizonyos mértékig érin­tik mondotta. — Itthon arra törekszünk, hogy normális legyen az állam és az egyház kap­csolata, s ez megfeleljen népünk szocialista építőmunkájának. A Vatikánnal való tárgya­lások keretében intéződnek konkrét ügyek is. Ennek keretében jött létre az a megállapodás, hogy Mindszenty József véglegesen elhagyja Magyarországot és Rómába távozik. Ezt a tényt a lapokból ismerik. Az is köztudott, hogy ha mi az egyházak egyik-másik vezető személyiségével szembe kerültünk, az min­dig politikai összeütközés volt. Az embereket, mint állampolgárokat sohasem osztályoztuk aszerint, hogy ki hivő és ki nem, hanem min­dig aszerint, hogy reakciós-e, vagy haladó, se­gítője-e a nép haladásának, kész-e a néppel való együttműködésre, vagy sem. Aki nem, azzal mindig megütköztünk, aki igen, azzal együttműködtünk”. A Mindszenty-hír felröppent, majd lekerült a világsajtó hasábjairól. Az életnek — a hí­reknek is — azon kell munkálkodnia, ami előre visz, amit segít, hogy az emberek béké­jét, testi és lelki békéjét egyaránt megőrizhes­sük. ARCKÉPEK A MÁBÓL "1 " ^őaumanu rftéter ízhimiíaéiz RIPORTER: Mikor végzett? HAUMANN PÉTER: A Szín­ház- és Filmművészeti Fő­iskolát 1963-ban végeztem. Hogy a mesterségemet mi­kor fogom alaposan kiis­merni és megtanulni, azt nem tudom. Kevés olyan szerepre emlékszem, amely előtt ne lett volna izgal­mam, hogyan fogom meg­oldani, és nagyon kevés bemutató után éreztem elé­gedettséget. A gyanúm mindig megn\aradt: lehe­tett volna jopban is. Ta­nulság akad 'bőven; ezért az izgalom a következő szerep előtt. RIPORTER: Hogyan lett szí­nész és miért?\ Melyik szín­házaknál dolgozott? HAUMANN PÉTER: Vannak napok — rossz esetben hó­napok, — pmikor arra gondolok, hogyan lettem én színész és miért, hiszen én orvos akartam lenni. Végül is győz bennem a játékos­ság. Az a fajta játék — és kérem, ne vegye ezt sze­rénytelenségnek —, amivel az ősember karcolta fel a barlangja falára a soha el nem ejtett bölényét, mond­ván: „Ha úgy nem is, így legalább az enyém vagy!” Pár vonás csak az egész, két szín, de azóta is min­den bölény olyan akar len­ni. Hogy milyen színhá­zaknál dolgoztam? 1967-ig a debreceni Csokonai Szín­háznál, 1970-ig a Pécsi Nemzeti Színháznál és most a 25. Színháznál. RIPORTER: korábbi szí­nész beszélgető-partne­reimtől is n^egkérdeztem, hogy mi a véleményük a sokat emlegetett színház­válságról. Véleménye sze­rint, van-e ilyen? Ha igen, érzékel-e ebből személyes munkájában valamit? HAUMANN PÉTER: Hogy van-e színházi válság, vagy BUDAI FÉNYEK (Révész Tamás felvétele) nincs, azt döntsék el a szakemberek. Egy színházi embernek elsősorban a maga munkájával kell tö­rődnie. Figyelje saját ma­gát, a feleségét, a család­ját, a környezetét, a hazája és a világ sorsát, és ma­gára vessen, ha este hét órakor nem tud tanácsot adni — vagy jókedvet — annak a pár száz ember­nek, aki este fizet azért, hogy őt nézze, hallja. Ha esetleg tanácstalan, ami jobb esetben azért van, mert még nem lát tisztán, vagy ha lát — de jó is az — még nem tud rendszerez­ni, formát adni. Igen! Egy­re többször tűnik úgy, hogy áttekinthetetlen a helyze­tünk, érzéseink, választási lehetőségeink. De most áll­junk oda vitázni, ahelyett, hogy kísérleteket tennénk arra, hogy a feladatainkat próbáljuk megoldani?! Nem hiszek a kegyetlen színházban, de szeretem a „Codotra várva”-t, nem szeretem az olyan háború­ellenes filmeket, amelyek­ben megint csak gyilkol­nak. Akkor inkább meg­nézem a „Cherbourgi eser­­nyők”-et. Szeretem a poli­tikai színházat, mert hiszek abban, hogy a színháznak eleve politikusnak kell len­nie. RIPORTER: A színészek ál­talában arra törekednek, hogy a „foglalkoztatottak” kategóriájába kerüljenek. De tapasztalatom szerint a „foglalkoztatás” bizonyos konstrukciói nem kedvez­nek a tehetség kibontako­zásának. Mi erről a véle­ménye? HAUMANN PÉTER: Hát igen! Abból, amit az előbb említettem, kicsit az is kö­vetkezne, hogy egy szí­nésznek mindenhez kellene érteni, ami a mesterségé­hez tartozik. Ha csak egy speciális lelki beállítottság, vagy fizikum nem mond ellent ezeknek. Másrészt nem győzőm magam időn­ként korholni, ha azt ve­szem észre, hogy az orosz­lánt is el akarom játszani. Az említett „foglalkozta­tás" nagyon jó dolog, ha az ember megfelelően gazdái-

Next

/
Thumbnails
Contents