Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-08 / 20. szám
hEmm ■Bííls cfiia m- h TV» 'I Az »utóbuszállomás AZ AUTÓBUSZ UTASAI „Hatvan forgalmas vasúti csomópont”, olvasom egy harminchat éves lexikonban — amely mindössze másfél sort szentel a Heves megyei sek helyét a vasútépítő mérnökök, hogy hol mennyi ember él a tervezett vaspálya mentén, hanem aszerint, kinek a kényelmét szolgálja Aki üdülni Indul nagyközségnek s e másfél sor is inkább rövidítésekből áll —, azután fellapozom Krúdyt, aki a hatvani „vasúti restauráció” veres lében úszó marhapörköltje fölött elmélkedik s kitekintve a resti ablakán bizonyos „búskomolysággal” jegyzi meg, hogy a sínek mellett ácsorgó emberek jobbára átutazók, a hatvani ember nagyon ritkán szánja rá magát a vasúti jegy megváltására, mert az sok pénzbe kerül. Utazik-e manapság Hatvan s ha igen, merre veszi az útját, milyen céllal vág neki az utazásnak? Erre a kérdésre sokkal könnyebb választ kapni az autóbusz-állomáson, mint a vasúton, mert Hatvanból — mint a legtöbb magyar városból — több autóbusz indul és érkezik, mint vonat, aminek több oka van. Abban a régi világban, amikor a magyarországi vasútvonalakat kijelölték és megépítették, nem mindig aszerint húzták meg a töltémajd a vasút. Ez okból találhatók még a mai vasúti térképen is terjedelmes indóházak régi kastélyok tőszomszédságában, míg a falu öttíz—tizenöt kilométer távolságban fekszik. Nézzünk tehát körül a hatvani autóbusz-pályaudvaron, ahol sűrűn váltakoznak a szürke járművek, megtelnek utasokkal és kiürülnek, s időről időre olyan mozgalmasság keletkezik, mintha nem is egyszerű őszi hétköznap volna, hanem országos vásár. A következő másfél órában hat járat is indul, de az utazók nagyrészt már itt vannak, mert a vidéki ember még nem hagyott fel azzal a kedves hagyományával, hogy az utazás napján jókor megjelenik az indulás színhelyén. Dél felé jár az idő ez azonban mit sem csökkent az utasok létszámán. A néni, aki szemérmetesen húzódozik a bemutatkozástól, karján szorongatva a füles kaskát, annyit készségesen elárul utazása célja felől, hogy Budapestre igyekszik, éspedig az Országos Rheuma és Fürdőügyi Intézet kórházába. Ott gyógyítják a férjét immár hatodik hete, hogy megszabadítsák makacs fájdalmaitól. A férj — később a neve is kitudódik: Lózsa Jánosnak hívják — távvezetéképítő, a szélfútta alföldi síkon téli munkálatok közben szerezte a vállízületeit gyötrő reumatikus fájdalmat, az ellen kapja az iszappakolást, a besugárzásokat, a gyógyító „dögönyözést”, meg a gyógyszereket a budai fürdőkórházban. A látogatásra készülő gondos feleség sült kacsát és almás rétest csomagolt a füles kaskába, mert bár jó ellátásuk van a kórházi betegeknek, gyorsabban jön a gyógyulás, ha egy kis hazaival erősödik a kórházi étrend. A fiatal férfi — Pommer Mihály — tulajdonképpen nem is hatvani születésű, szerelmi szálak fűzik a városkához, ahol a menyasszonya él, mindössze látogatóban járt Hatvanban, s most a munkahelyére iparkodik vissza. Gyöngyös mellett dolgozik a Gagarin Hőerőművet barnaszénnel ellátó külszíni fejtésen, mint markológépkezelő. Ezelőtt egy borsodi bányában dolgozott vájárként, onnan szegődött át a külszíni fejtésre, s ebben az elhatározásában már szerepet játszott a fentebb említett érzelmi kapcsolat: közelebb akar kerülni a menyasszonyéhoz, akivel szilveszterkor tartják az esküvőt. — S azután hogy lesz — kérdezem —, innen jár át Visontára, vagy elviszi a fiatalasszonyt? — Gyöngyösre költözünk, onnan már csak egy ugrás Visonta. Később azután valószínű, hogy házat építünk, mert az após nyugalomba készül vonulni s erősen vonzódik a szőlőműveléshez. Visontán, Halmajugrán, vagy Verpeléten veszünk egy darabka földet, ám Abasér is számításba jöhet, mert az abasári rizlingbomak igen jó híre és ára van ... Szép új utazótáskával várakozik az utazók sűrűjében Székács Marika, aki voltaképpen nyírségi származású s most a Mátrába iparkodik, ahová kétheti beutalása szólítja. Foglalkozására nézve adminisztrátor, hétköznapi élete az írógép és az íróasztal között zajlik, így aztán könynyen érthető, hogy pirosló örömmel várakozik a szép őszi napokra, amelyekkel majd a Mátra megajándékozza. Olyan fiatal ez a kis adminisztrátor, hogy megkockáztatom a kérdést, vajon életében most megy először üdülni? A válasz egy kis büszke nevetéssel kezdődik, majd sorra kiderül, hogy Székács Marikának volt egy balatonfüredi nyári üdülése, azonkívül ifjúsági társasutazással járt a Magas Tátrában, s egy ízben Dubrovnikban, az Adriai-tenger partján. — De akkor repülőgéppel utaztunk.,. A mátrai autóbuszra várakozik egy sápadt fiatalaszszony, akit a férje kísér el az útra, mivel a Kékesre megy, pajzsmirigy műtét után, utókezelésre. A házaspár utazását nem ildomos hosszabb kérdezősködéssel megzavarni, mert az utókezelésre utazó fiatalasszony anyai utasításokkal látja el a megilletődött férjet — most válnak el egymástól először ilyen nagy időre, egy teljes hónapra —, s a férjnek pontosan tudnia kell, miféle teendők várnak rá otthon, a négy és fél éves kisgyerek körül. Gyors számvetés, most már feloldódik a várakozók idegenkedése és meg lehet tudni, hogy két középkorú aszszony Budapestre utazik télikabátot vásárolni „mert tetszik tudni, a hatvani áruházban is van szép áru, de azért a pesti választék mégis más” —, továbbá Gyöngyösre utazik egy negyven év körüli férfi, aki felsőfokú nyelvvizsgára készül, és Gyöngyösön lakik a tanára. Hova utazik még Hatvan ezen a szép őszi napon, amikor a cukorgyárban már megkezdődött a munka és a közlekedés másik — hagyományos — csomópontjára hoszszú szerelvények kezdik szállítani a cukorrépát? Pestre s onnan Mosonmagyaróvárra egy termelőszövetkezeti anyagbeszerző, gépalkatrész ügyben, s Miskolcra egy művezető, aki az egyetemi hallgató fiát látogatja meg a miskolci egyetemi városban, özvegy ember, magányosan él s havonta egyszer felkerekedik, hogy eltöltsön fél napot a fiával, aki mérnöknek tanul Miskolcon, ez az utolsó előtti éve. A kalauzok kocsira szólítják az utasokat, megindul az a sietős, izgatott hullámzás, amely a világ valamennyi pontján tapasztalható, ahol emberek útnak indulnak vagy megérkeznek, mert az utazás a huszadik században is mindig kaland, akkor is, ha felül az ember a londoni repülőgépre s akkor is, ha megváltja az autóbuszjegyét Hatvanból Gyöngyösre ... Baráti Géza A HATVANV A „Magyar kisvárosok" történetének, alakjainak a kutatása vezetett báró dr. Hatvány Lajos özvegyéhez, Somogyi Jolánhoz, aki Budapesten, a Pozsonyi út 40. számú bérház egyik hatodik emeleti lakásában él. A hatvani Hatvány kastély történetét mondta volt előző számunkban. A megkezdett beszélgetést folytattuk, s ennek során azt kerestem, azt kutattam, arra kértem választ, mi történt a magyar irodalom legnagyobb mecénásának a hagyatékával? — Hagyatékával? Éspedig? — A hatvani Hatvány-kastély mesés berendezésével, műkincseivel, s ami ennél is jobban érdekel, Hatvány Lajos irodalmi hagyatékával, mi lett híres könyvtárának és az írókkal folytatott levelezésének a sorsa? Az író, az egykori nagyúr, a Nyugat alapítójának, irodalmunk bőkezű támogatójának, az 1918-as őszirózsás polgári forradalom egyik előkészítőjének, a későbbi párizsi és oxfordi, bécsi és londoni emigránsnak az özvegye először beszéli el a nagy nyilvánosság számára a hagyaték történetét. E történet megértéséhez — csak fölvillantjuk a dátumokat — emlékeztetőül tudni kell, hogy Hatvány Lajos a proletárdiktatúra leverése után, 1919-ben Bécsbe emigrált, s onnan 1927-ben tért haza. Forradalmi tevékenységéért bebörtönözték. 1928 őszén szabadult. 1938-ig Magyarországon élt, 1938-ban — a hitleri árnyék már Magyarországra terült — ismét emigrált, Párizsban és az angliai Oxfordban élt, ahonnan 1947-ben érkezett, véglegesen, haza. 1961. januárjában hált meg Budapesten, 81 esztendős korában. — Mi pusztult el Hatvanban, a kastélyban? — Ezzel a kérdéssel röviden végezhetünk. Minden. Majdnem minden. Csak utalásként említem meg, hogy e kastélyban egyebek közt firenzei selymekkel bevont bútorok álltak. 1947-ben Oxfordból való hazatérésünk után a család egyik barátja, Szmrecsányi Ödön hatvani festőművész beszélte el, hogy a hitleristák, a magyarországi megszállás után, német alapossággal és kitűnő műtörténészekkel dolgoztak Hatvanban. E német műtörténészek „leltározták" a hatvani kincseket, amelyeket elszállítottak. Hogy hova, s ma hol találhatók, azt máig sem tudjuk. Ez biztos. Minden más híresztelés bizonytalan. Ez lett a kastélyberendezés sorsa. De „habent sua fata llbelli", a könyveknek is sorsuk van, különösen áll e szólásmondás a legendásan híres Hatvany-könyvtár darabjaira. Ezek közt olyan Hungarica-k Is voltak, amelyek hiányzottak még a Hungarica-k nagy országos gyűjteményéből, a budapesti Országos Széchényi Könyvtárból is. S ékezettel írom a második é-t, mert e könyvtárat Széchényi Ferenc alapította. — A könyvek eláztak. A virágkertész — Hol, mikor, milyen körülmények között? — 1938-ban mentünk el — válaszolja Hatvanyné —, s én még egyszer, 1939-ben visszajöttem, hogy legnagyobb értékeinket biztonságba helyezem. Volt egy bérházam, a Parlamenttel szemben, a Bem rakpart és a Vitéz utca sarkán, pontosan a Bem rakpart 38. szám alatt. Az épület arról volt nevezetes, hogy nem bombabiztos, hanem már gázbiztos óvóhelyet építettünk itt, még a homok, még a bányászlámpa is a helyén volt a menedékben. Amikor a Bécsikapu téri házunkat eladtuk Lamotte Károly volt budapesti alpolgármesternek, a Kereskedelmi Bank későbbi igazgatójának, ebből a házból átszállították az uram 14 ezer kötetes könyvtárát, száz ládában elhelyezve, a Bem rakparti épület gázbiztos pincéjébe. Az épület mellett a budapesti harcok idején fölrobbant egy, a villamossínekre tóit lőszeres szerelvény. E robbanás következtében a Duna vize betört a mi pincénkbe is és a száz ládát néhány pillanat alatt elöntötte. Csak ezt tudták onnan kimenteni. S egy vázát mutat. A váza a víz tetején úszott. Hogy itt mi pusztult el, annak jellemzésére csak annyit, hogy ez volt az írók barátjának, a huszadik századi magyar irodalom legnagyobb támogatójának a könyvtára, s Magyarországon, már a dedikált példányok miatt is, egyedülálló. Ehhez még tegyük hozzá, hogy Hatvány élete, pályája során magyar írókról kis falvakban, és nemzetközi könyvtárakban mindent kikutatott, Petőfi egész életét nyomon követte, hogy megírja több kötetes így élt Petőfi-jét, s mikor Londont a németek bombázták, a British Museum bombabiztos pincéjében is Petőfi-emlékek fölé hajolt, azt tanulmányozta, mert 12
