Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-10-08 / 20. szám
Tanácskozik az országgyűlés Or. Korom Mihály igazságügyminiszter expozéját mondja a kormány nevében Ilku Pál művelődésügyi miniszter előterjeszti az ifjúsági törvényjavaslatot Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese ŐSZI ÜLÉSSZAK A szövetkezetekről és az ifjúságról alkotott törvényt az országgyűlés Országgyűlésünk őszi ülésszaka — szeptember 22-én és 23-án tanácskozott — két, az egész társadalom életére kiható törvényt alkotott: törvényt a szövetkezetekről és az ifjúságról. Már a javaslatok fogadtatása, a közvélemény reagálása is bizonyította, milyen érdekeket érintenek. Az új szövetkezeti törvény gondolata, az érett, a magasabb fejlődési szintre jutott szövetkezeti mozgalom kérdései egységes törvénybe foglalásának kívánalma azokban a szövetkezetpolitikai irányelvekben fogalmazódott meg először, amelyeket 1970 májusában hozott nyilvánosságra a párt. Szövetkezeti taggyűléseken éppúgy, mint az érdekképviseletek magasabb fórumain — közgyűléseken, kongresszusokon, a szövetkezeti központok tanácskozó testületéiben — és a sajtó hasábjain azóta tízezrek mondták el gondolataikat, fűztek a tézisekhez megfontolandó javaslatokat, analizáltak és bíráltak. A közvélemény, a legérdekeltebbek szava, tette törvényéretté a javaslatokat, amelyeket azután a törvényelőkészítők és a törvényalkotó képviselők tapasztalata, vitája, közös tanácskozása öntött végső formába. Az ifjúsági törvényről szólva ugyanezt mondhatjuk. Nem, mégse pontos a fogalmazás. Ha a szövetkezeti törvényt tízezrek vitatták, az ifjúságról szólót százezrek. Mert a tízmilliós magyarságnak majdnem a fele fiatal, mert az ifjúság sorsa még a legközömbösebbeket is érinti, mert népünk szereti gyermekeit, s mert a fiatalság formálni akarja saját életét. Hosszú heteken át folyt egy, a kis falvakat és a nagyvárosokat egyaránt bekapcsoló vita a televízióban. „Alkossunk törvényt!’’ — ez volt a címe. Ifjú szakmunkások és mérnökök, fiatal vidéki pedagógusok és művészek, jogászok és parasztgyerekek vitatkoztak, bíráltak. tanácskoztak, a felelős állampolgár öntudatával mondtak véleményt. Meghökkentően friss és életrevaló ötletekkel egészítették ki az ifjúsági szövetség által is kidolgozott téziseket és azokat a szavakat, amelyeket az „idősebbek” Magyarországa mondott e kérdésben. Így került, ilyen kiérlelt formában az ifjúsági törvényjavaslat is az országgyűlés asztalára. Miért kellett a szövetkezetekről új törvényt alkotnia a parlamentnek, amikor volt régi is? Valóban, született az elmúlt időkben nem is egy. Hoztak törvényt már 1947-ben, azután 1959-ben, s legutóbb a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről, 1967-ben. E törvények a fejlődés különböző szakaszait tükrözték, kodifikáltak átmeneti viszonyoknak megfelelő jogokat. De ma, négy esztendő után is, alapvetően más a helyzet. Bizonyítják ezt a kormány nevében expozét tartó igazságügyminiszter, dr. Korom Mihály szavai is: A több mint egymillió tagot tömörítő mezőgazdasági termelőszövetkezeteink adják a mezőgazdasági termelés hetven százalékát. A közel negyedmilliós tagsággal rendelkező ipari szövetkezeteink a belső forgalomba került hazai ipari termékek tizenhat százalékát, a szocialista szektor által épített lakások huszonhárom százalékát adják. Az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek taglétszáma több mint másfél millió; a kiskereskedelmi és a vendéglátóipari forgalomnak közel egyharmadát, a községek jelentős részében teljes egészét bonyolítják le. Takarékszövetkezeteink körülbelül nyolcszázezer, lakásszövetkezeteink pedig hatvanezer tagot számlálnak. Igen jelentősek a szövetkezetek számszerűen nem mérhető társadalmi eredményei; részvételük a szocialista tudatformálásban, a kulturális élet, a nevelés. a szakképzés, a szociális ellátás különböző területein’’. A szövetkezetek fejlődése az új gazdasági mechanizmus eszközeinek, útjának helyességét is igazolja: felhasználva a szövetkezeti termelés nagyobb mozgékonyságát, rugalmasságát, alapvető, mindannyiunk számára szükséges cikkek kerülhetnek ki a szövetkezetek műhelyeiből, szolgáltatási vákuumot töltenek be fontos területeken, szolgálva így a lakosságot és saját boldogulásukat is. Amit pedig nem kell különösebben hangsúlyozni: a mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek egy egész népgazdasági ágazat alapvető termelési egységei. A törvénynek az a célja, hogy jogi téren is további segítséget adjon az eddig tapasztalt fejlődési tendencia erősödéséhez, i'ilágos választ esetleges kétségekre. A törvény legfőbb ereje, tételei ezt igazolják: a bizalom. Az állam bízik a szövetkezetekben és a szövetkezett milliók bizalommal vannak a szocialista állam politikája iránt. A törvény határozott válaszai ezt a bizalmat, a biztonság érzetét fokozzák. Mik ezek a válaszok? A legfontosabb: a szövetkezetek nem átmeneti alakulások, hanem a szocializmus felépítését szolgálják hosszú távon. A többi válasz a hogyanra felel: A szövetkezet az állam vállalataival azonos feltételek mellett működő egység; a két tulajdonforma azonos jogi megítélés alá esik, de az eltérő sajátosságból eredő vonásokat — a tagok öntevékenységét, a szövetkezetek belső demokráciáját, a tagság döntési jogát stb. — tisztelni és védelmezni kell; az állam és a szövetkezetek kapcsolata elvi alapokon nyugszik (szövetkezetek felsőbb érdekképviseletei sem láthatnak el állami feladatokat, tilos olyan feltételrendszer kialakítása, amely az állami vállalatokhoz mérten hátrányos megkülönböztetésben részesítené a szövetkezeteket); a társadalmi gondoskodás körébe tartozó juttatások mértéke (nyugdíj, társadalombiztosítás stb.) fokozatosan azonossá váljon a munkaviszonyban állókéval. \ A törvényjavaslat vitájában részt vevők szavai is megerősítették — többségük a szövetkezeti élet szakembere — hogy nem a szövetkezetek reformjáról van szó, az új törvény több mint húsz év tapasztalatait általánosítja és hosszabb távon megalapozza a szövetkezetek fejlődését, amely nemzeti érdek. Az ifjúságról szóló törvény — amelyet a kormány nevében Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjesztett elő, és amelynek parlamenti vitája is hűen tükrözte az új nemzedék iránti szeretetet — más jellegű, bizonyos vonatkozásban kerettörvény. Ha lehet így fogalmazni, kodifikálja, törvénybe foglalja az ifjúság iránti felelősségérzetet. Kifejezi azt, hogy az ifjúsággal való törődés az állam tudatos gondoskodása a jövőről. Nem arról van szó, mintha az állam eddig, akár egy percre is magára hagyta volna a fiatal generációt. A nemzet egyetemes fejlődésének — minden nehézségünk, gondunk, bajunk ellenére is — az ifjúság a legnagyobb haszonélvezője: a létbizonytalanság megszűnte, a szabadabbá vált életút, a tanulás, a munka lehetősége, a növekvő társadalmi juttatások, az érdekeiket védelmező rendeletek, hogy csak néhány gondolatot említsünk, mind ezt bizonyítják. Mégis: eljött az idő, hogy a legfőbb törvényhozó testület megszólaljon ebben a kérdésben, hogy az új nemzedék helyzetét, szerepét, életének minden vonatkozását analizálja az országgyűlés, hogy törvénybe iktassa az ifjúság jogait és kötelességeit, hogy a törvény útján messzehangzóan hallassa szavát az ifjúság védelmében. A parlamenti vita és a törvény elvégezte ezt a feladatot. „Az ifjúsági törvény életrehívásával — mondotta a vita során Pullai Árpád képviselő, az MSZMP Központi Bizottságának titkára — a mai felnőtt társadalom nem ajándékot ad ifjú állampolgárainak. A nemzet jövőjét tartjuk szem előtt, amikor e törvényt megalkotjuk... Azt szeretnék, hogy jusson majd eszébe a nyomunkban járó nemzedékeknek is; az ország jövője mindig és mindenütt összefonódott az ifjúság holnapjával”. A törvény szól a legifjabbak nevelési problémáitól kezdve a tanulás, az oktatás, a sport, a család, az élet védelmének legfontosabb dolgairól, elutasítva ugyan az üres ígérgetést, de minden felelős szervre kiróva az elodázhatatlan penzumot, hangoztatva ugyanakkor, hogy az igények minél teljesebb kielégítésének a szocialista fejlődés előmozdítása a legfőbb záloga. Eszköz, jó eszköz az ifjúságról szóló törvény ahhoz, hogy az új nemzedék képességei még jobban kibontakozhassanak, hogy minden felelőst rádöbbentsen kötelességeire, hogy ifjúságunk ügye immár az egész társadalom ügye legyen, s hogy a fiatalság még jobban tudatára ébredjen: jelene, léte, jövője elválaszthatatlan a társadalom egészének életétől. Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Tanács főtitkára. Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára és Kádár János, a Központi Bizottság első titkára az ülésteremben
