Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-09-18 / 19. szám
'ÁROSOK. AN I. STÉ LY — Mikor járt Hatvány Lajos utoljára a hatvani kastélyban? — Erre a kérdésre nem tudok felelni. Az uram nem szerette a kastélyt, mert nem szerette azt a világot, egész élete e küzdelemben telt el, amelynek egy kastély a jelképe volt. Csak nagyon-nagyon szerette e kastély utolsó Hatvany-lakóját, a húgát, Hatvány Irént. E kastélyt valamikor Grassalkovich herceg, a gödöllői későbbi királyi nyaraló kastélyának az építtetője építettette. A Grassalkovich hercegektől vásárolták meg azok a Sina bárók, akik görög eredetűek voltak, az egyik közülük Széchenyi barátja, s a Lánchíd építésének egyik finanszírozója. A Sináktól vette meg az épületet, tudomásom szerint uram dédapja. A második világháború után nem vették el az épületet, hanem meghagyták Hatvány Lajos tulajdonában, s erről értesítették öt. Még Oxfordban, Angliában kaptuk az értesítést az új Magyarország kormányától, a felszabadulás után, hogy a birtokból is az uram érdemeire való tekintettel 300 holdnak megfelelő hatvan hold szőlőterületet Hatvány Lajosnak ítélnek. Még Oxfordból ajánlottuk fel a kastélyt népi kollégium céljára, s a hatvanholdas szőlőt bérbeadtuk egy tangazdaságnak. Az államnak juttatott bérlet maradt ez 1957-ig, amikor a tulajdonjog átváltozott életjáradékká. Később a Hatvanylevelezést a Magyar Tudományos Akadémia megvásárolta, s vételárként havi nyugdíjat ajánlott fel Hatvány Lajosnak, majd esetleges halála után özvegyének. S azért nyugdíjat, mert a valaha óriásgazdag, mesésgazdag báró dr. Hatvány Lajosnak, irodalmunk legnagyobb mecénásának, minden tehetség megszállott támogatójának és kutatójának, a magyar irodalom, a Petőfi-életút kutatójának, kis falvak böngészőnyomozó, irodalmi emlékek után búvárkodó emberének, a Beszélő tájak, a Beszélő házak irodalom-szerelmes írójának, aki 81 esztendős korában halt meg Budapesten, semmiféle anyagi bevétele, jövedelme, állás utáni nyugdija nem volt. Bármilyen furcsán hangzik — nem volt. Ezen segített az életjáradék, s később a nyugdíj. A nyugdíj csekélyke, igen szerény nyugdíj volt. — S az utolsó látogatás a kastélyban? A QYAR ötvenhárom esztendeig dolgozott a Hatvani Cukorgyárban Pintér István. 1879-ben született és 1902-ben halt meg; visszamaradt feljegyzései híven megőrizték a cukorgyár alapításának történetét. „Mi, hatvani vénemberek — írja —, azt a földdarabot, amelyen ma a cukorgyár áll, gyermekkorunkban elhagyatott, posványos, náddal-sással benőtt területnek ismertük. Az 1888-as esztendőnek két nevezetes eseménye volt. A zsombékok rejtekén vonatfosztogató zsiványokon ütött rajta a rendőrség, néhány hónappal később pedig egylovas olasz kordék jelentek meg tízes-húszas sorokban a nádasok tövében, és a partosabb részeken százával telepedtek le taligás szerszámaikkal a távoli vidékekről jött kubikusok. Egy napon a mérnökök kihúztak két hosszú vonalat, majd rámérték a szélességet, ez lett a gyár alapja. Minden mozgott e darab földön, kordék, taligák nyikorogtak, emberszázak nyüzsögtek. Kicsinyben hasonlított a munka a bibliai Bábel építéséhez, mert a vezetők legtöbbje idegen volt, más nyelven beszélt, csak a kétkezi dolgozók voltak magyarok.” így kezdődött el az építkezés, az ország egyik legrégibb, most már több mint nyolcvanesztendős cukorgyárának építése. Az első gépeket és berendezéseket a cseh Skoda- és Ringhoffer-cég szállította. A gyárat — régi mendemondák szerint — eredetileg Jászberénybe akarták telepíteni, de az ottani nyakas magyarok elhárították ezt a megtiszteltetést. 1889-ben Hatvanban megkezdődött a cukortermelés. Pest. Heves, Nógrád, Gömör, Borsod és Nagykun-Szolnok vármegyék gazdái (Novotta Ferenc felvételei) A cukorgyár — Nem volt utolsó látogatás. 1947-ben, angliai emigrációnkból történt hazaérkezésünk után Hatvan szociáldemokrata polgármestere meghívott minket egy előadásra. Az előadás színhelye a hatvani moziterem volt. Az uram megírta beszédét, lázas izgalommal készült elmondására. Mikor előadásának ahhoz a részéhez ért — még az elején —, amelyben megköszönte Hatvan városának azt, hogy a legszebb utcát az ő nagyon szeretett húgáról, a hitleristák által elhurcolt és megölt Hatvány Irénről keresztelték el, a moziteremben sirvafakadt, s elnémulva, beszélni, felolvasni többé nem tudott. Én vettem át tőle a kéziratlapokat és végigolvastam azokat a közönség előtt. Előadás után a kastélyba invitáltak a helyiek, néznénk meg a régi épületet. „Nem tudok belépni”, mondta Hatvány Lajos. A kastélyban soha többé nem fordult meg. Akkor sem. Nem ment be. Hatvány Lajos édesapja 1913-ban halt meg. Mesés vagyon hullt Hatvány Lajos ölébe. — Az uram halála után, leveleket lapozva, megtaláltam a Hatvany-cég jogtanácsosának ebben az időben kelt és Hatvány Lajoshoz intézett levelét. Pap Dávid, maga is Ady-barát, Ady-rajongó, ebben a levélben igen helytelenítette, s lebeszélte Hatvány Lajost arról a végrendeletről, amelyet az uram készített 1913-ban. En erről a végrendeletről soha nem tudtam. Ebben Hatvány Lajos 1913-ban, öröksége után, egész örökségét magyar írókra hagyományozta. A jogtanácsos változtatta meg a végrendeletet. Hogy mi történt Hatvány Lajos irodalmi emlékeivel, könyvtárával, levelezésével, huszadik századi irodalmunk egy jókora darabjával a világháború viharai közt, arról pedig legközelebb. Ruffy Péter Hatvány estéje (Better Dezső felv.) A modern Hatvan (A képeket „A Hatvany-kastély Hatvan'' című albumból vettük át) szerződésben vállalták, hogy megfelelő nagyságú (6500 hold) területen cukorrépát termelnek. Báró Podmaniczky Géza jelenlétében az Országos Gazdasági Egyesület házában megszavazták, hogy a közlekedésügyi minisztérium a répa, répaszelet és cukor szállítására tarifakedvezményt nyújt. A gyár alapítója és tulajdonosa Deutsch Bernát, a Deutsch lg. és Fia cég alapítója volt. A gyár kezdetben napi 60 vagon répát tudott feldolgozni, csúcsidőben. A következő évek során az üzem különböző berendezésekkel bővült, teljesítménye növekedett, elérte az évi 16—18 ezer vagont. Munkások százai a lehető legnehezebb fizikai munkát végezték a Hatvani Cukorgyárban, hiszen a gyártás folyamatának lényeges mozzanatait nem gépesítették. A magyar cukoripar érdekében kifejtett munkásságáért a Deutsch-család 1906-ban bárói rangot kapott és felvette a Hatvani nevet. A gyár történetében az egyik legnehezebb időszak a 20-as évek közepén következett be, amikor az európai piacra betört a tengerentúli olcsó cukor. A cég majdnem tönkrement. A tulajdonosok a berendezések fokozott korszerűsítésével igyekeztek lépést tartani a megnövekedett kívánalmakkal, ily módon, habár a gyár rendkívül régi, mégis toldozottan-foldozottan, de új maradt. 1939-ben a cukorgyár tőszomszédságában megalakult a hatvani paradicsomkonzervgyár. A napi 80—90 vagonos teljesítményű kisüzemből nőtt ki a mai modern nagyüzem, Magyarország egyik legnagyobb konzervgyára. A 30-as évek közepétől a fejlődés lelassult. A tulajdonosok tekintettel a gazdasági és politikai helyzetre, semmiféle beruházást nem kockáztattak meg, így történt aztán, hogy a felszabadulás idején a Hatvani Cukorgyár 10—15 esztendővel elavult, megrongált berendezéseivel, lebombázott épületeivel, üres raktáraival fogadta visszatérő munkásait, Az idő tájt pénz helyett melasz volt a fizetség, az üzem törzsgárdája azonban kitartott, a Hatvani Cukorgyár az egyik legelső a magyar élelmiszeripari üzemek közül, amely az éhező országnak ennivalót adott, s ki ne tudná, mit jelentett az idő tájt a szaharin helyett a cukor. 1948-tól, az államosítás időpontfától kezdődően, ismét reneszánsz következett. Fokozatosan kicserélték az elavult gépeket és berendezéseket, diffúziót, átemelő szivattyút, félautomata gyorscentrifugákat, nagy teljesítményű szeletpréseket, szállítóberendezéseket szereltek fel; ezzel lényegében megkezdődött a nehéz fizikai munka gépesítése. A gyár berendezései — Vajda József főmérnök szavai szerint — ha nem is mindenütt, és minden tekintetben érik el a világszínvonalat, de egyre közelednek ahhoz. Egy kedves múltbéli maradvány: csacsifogat 1960-ban 1250 fizikai dolgozóval napi 225 vagonos teljesítményt értek el, 1970- ben 400 dolgozóval 300 vagonos teljesítményt. Ez mindenképpen a korszerűsödést jelzi. öt esztendővel ezelőtt került sor a folytonos diffúzió berendezés beszerzésére a Német Szövetségi Köztársaságból, ez a beruházás másfél év alatt megtérült. A kézi működtetésű szűrőket automata sűrítőkkel cserélték fel, ezzel ismét 51 munkást tudtak megszabadítani a nehéz fizikai munka terhétől. Jelenleg a répafogadás gépesítése van folyamatban, a most kezdődött ötéves tervidőszakban pedig teljesen gépesítik az anyagmozgatást, ezzel a nehéz testi munka a Hatvani Cukorgyárban úgyszólván megszűnik. Az automatizálás és gépesítés egészségesebb, könnyebb munkakörülményeket teremt. A gyár munkásainak havi jövedelme jelenleg 2400—2600 forint között mozog. 1971. január 1-től a selypi és Hatvani Cukorgyár Mátravidéki Cukorgyár néven egyesült. Az egyesült üzemek több mint 16 ezer hektár föld répatermését dolgozzák fel, a cél a vetésterület további növelése. A gyár fejlődésével a fokozott gépesítéssel egyidőben a szociális létesítmények is fejlődtek. Gyönyörű, színházteremmel is rendelkező kultúrház működik a Hatvany-kastélyban, ugyanitt van a gyári óvoda és bölcsőde. Az üzem területén 400 személyes étterem van, korszerűek az orvosi rendelők, az egészségügyi és higiéniai berendezések. — Néhány esztendővel ezelőtt — mondta beszélgetésünk végén a főmérnök — a cukor világpiaci ára 5 dollár volt. Jelenleg 11 dollár. A cukorgyártás kifizetődő mesterség lett. A következő időkben magát a cukorrépa-termelést kell fokozottabban gépesíteni, hogy növekedjenek a termőterületek. A mi üzemünknek gazdag múltja van, úgy vélem, e múlt után legalább olyan gazdag jövő következik. Kristóf Attila 13
