Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-08-20 / 17. szám
LCSÖ feltárásával? Kinek köszönhető, hogy a Várhegy omladékai, betemetett rétegei alól kiásták, kiásatták ezt a középkori kis remekművet, francia, s magyar mesterek faragásaival, a Bölcsességet, a Mértékletességet, az Erőt és az Igazságosságot jelképező freskóival, kápolnadíszítéseivel, ősfalaival? — Az, aki ezt elkezdte, dr. Lépőid Antal, Csernoch prímás titkára és esztergomi kanonok, ezidén halt meg 92 esztendős korában Bécsben, mint a Pazmaneum egykori rektora — ezzel fogad Rosdy Pál főtisztelendő úr az érseki palotában. Lépőid esztergomi kanonok, az amatőr történész, az amatőr régész kezdeményezte a harmincas évek elején az ásatásokat, amelyeket Gerevich Tibor vezetett. Ez a négy esztendeig — 1934—36. — tartó munka tárta föl Ul Béla palotáját, a négyzetes lakótornyot, két francia származású feleség — az első Chatillon Anna, a második Margit, VII. Lajos francia király leánya volt — otthonát, a románkori termeket, amelyekben egykor Peire Vidal provencei trubadúr énekelt. Földünket közben más, gyilkos erők mozgatták meg, s forgatták föl, valamennyiünk szülőhelye borult lángba a világháborúban. Az ásatások félbeszakadtak. S azóta száz meg százezer látogató, hazai és külföldi képzeletében és tudatában azonosult egy kép: annak az Esztergomnak, amely Magyarország első fővárosa volt, s háromszáz éven át, ennek a városnak a Várhegyén a XII. században uralkodott III. Béla (1172—1196) királyi palotája, megmentett palotája áll. A régészet föltételezte ugyan, hogy vannak itt ennél a kornál is ősibb kövek betemetve, de — ásatások híján — nem tudott bizonyítani. — Nagy Emese ásatásai azután nagy meglepetésekkel, tudományos szenzációval szolgáltak — jegyzi meg Rosdy Pál főtisztelendő úr. Hét esztendővel ezelőtt, 1964-ben indultak meg az új esztergomi ásatások, igen jelentős anyagi áldozattal, s évi öt-hat hónapos helyszíni munkával. Hatvanhétben rövid időre abbamaradt a munka, végül újra folytatódott, tehát Nagy Emese már hét esztendeje vezeti és irányítja a Várhegy belsejének kérdezö-kutató-föltáró munkáját. Mi derült ki e hét esztendő alatt? Mai régészeink messzebb, tehát mélyebbre akartak menni, mint a harmincas évek közepének a kutató emberei. Hátha a III. Béla féle palotánál ősibb falak is mutatkozni fognak a gyengéd ásóforgatás nyomán? A hét esztendő értékes vallomást tett az elsuhant ezer évünkről: olyan kőfalak bukkantak elő, amelyek a X—XI. századok fordulójának az építkezéseire vallottak. Kitűnt, hogy III. Béla XII. századi palotája mellett, alatt, s oldalt, régebbi falak is föltárhatok. Föl is tárták azokat. A régi XII. századbeli lakótorony alatt, föltűnt egy még régebbi toronynak a fal-emléke, falomladéka, s az ásók nyomán kezdett kialakulni egy szentistváni, István király korabeli körépítmény néhány részlete. Kiástak négy-öt olyan ősi helyiséget, amelyek valaha homokkőből épültek, s István király apjanak, Gézának a korára utaltak. Találtak nagy mennyiségben ősi cserépmaradványokat, s előkerült egy igazgyönggyel díszített aranyfüggő is. Ezeket a fölfedezéseket a tudományos sajtó, s a napi sajtó már nyilvánosságra hozta. Mire utalnak, mit vallanak, mit mondanak ezek az esztergomi ősfalak, e szentistváni örökség, hagyatéka egy kornak, amely ezer év előtt volt? Nem kevesebbet, mit annyit, hogy Esztergom, a Várhegy, ez a sziklafok a Duna közelében, már Szent István, már Géza fejedelem korában központ, uralkodói székhely lehetett. Nem kevesebbet, mint annyit, hogy mi már jóval III. Béla, a XI. század előtt, már a X—XI. századok fordulóján kőből építkeztünk, s talán még anynyit, hogy Szent István nem földvárban, nem sáncvárban, hanem egy több mint ezer éve emelt kőpalotában született, születhetett. A föltárásokat, gondosan rendezve, éppen úgy be fogják mutatni a közönségnek, az ország népének, mint III. Béla palotáját bemutatták annak idején. A munka még nem fejeződött be. Most más még nem látható, csak árok, kő. fal, omladék. Ezekben az omladékokban ringatták valaha a bölcsöt. Egy bölcsőt? Inkább kettőt amely mégis ugyanaz volt. Egy királyét, Szent Istvánét, s egy országét, Magyarországét. A kutatás olyan falakat faggat, amelyek létezésünkkel egyidősek. Ruffy Péter A SZOLQÄLAT A kupola ezen vagy azon a helyen a vallási szolgálatra jobb körülményeket teremtsünk. Itt Esztergomban ez a támogatás különös erővel érvényesül. A Bazilika restaurálásának külső munkálatait az állam vállalta, 13 millió forintos költséggel. Tulajdonképpen egy régi ígéret valóra váltásáról van szó, amely az 50-es évek viszálykodásai miatt halasztódott el. A Keresztény Múzeum felújítására is több millió forintot fordítanak. Mi a magunk részéről igyekszünk a klímaberendezést külföldi segélyként megszerezni. Ez a kérésünk jelenleg a Szent Szék előtt van. A Szent István Millennium alkalmából a budapesti bazilikában megfelelő körülmények között mutathatjuk be a Szent Jobbot, az egyház egyik legrégibb, legértékesebb ereklyéjét. Hozzátartozik még ehhez, hogy az esztergomi kispapokkal együtt társadalmi munkában részt vettünk a város egyes útjainak és vízvezeték-hálózatának építésében. Egyszóval, áramlik befelé a nyitott ablakon a friss levegő, s az íróasztalon az összekeveredett dolgok lassanként a helyükre kerülnek. Ez a szolgálat és a „helyrekerülés” a Szent István-jubileum valódi tartalmi lényegéhez csatlakozik. Az állam és egyház párbeszéde érinti a hagyományokat, s egyúttal szolgálja az ember jövőjét is. Kristóf Attila Ott, ahol — szimbólumot szimbólummal tetézve — a magyar állam és a magyar egyház bölcsője ringott ezer esztendővel ezelőtt, István király szülőhelyének tőszomszédságában, az esztergomi érseki palotában az állam és az egyház mai viszonyáról beszélgetünk Kovács Tibor érseki titkárral. Ez a beszélgetés olykor elkalandozik a múltba, párhuzamokat és tanulságokat keres, érinti a papi hivatás lényegét, a hit, az ember és a nép korszerű szolgálatát. Talán a „korszerű” kifejezés ebben az esetben idegenül cseng, hiszen ezredéves gondolatokról, hagyományokról van szó; mégis nem csupán az. újságíró tétova sejtése, hanem a valóság tényezője ez a kereső, együttműködő cselekvés, amellyel az egyház társadalmi rendünkhöz, korunkhoz közeledik. A pap és a riporter viszonyát is ez határozza meg, gondolataik, ítéleteik nem esnek messzire egymástól, véleményük a világ dolgairól. a világ különböző kaD- csolatairól nem sokban különbözik. — Akkor, amikor az állam és az egyház mai viszonyát látom, mindig egy ősi példa jut az eszembe — mondta a beszélgetés elején Kovács Tibor. — A víz és a tűz két ellentétes őselem példáia. Lényegi különbség van közöttük, de ha megtaláljuk a két elem egvüttlétezhetőségének, együttműködésének törvényét, teszem azt,, a gőzgépeknél, akkor valami dinamikus erőre bukkanunk. Számomra ez a példa talán azért annyira kézenfekvő, mert az édesapám mozdonyvezető volt, angyalföldi munkásember. Amikor a napi hivatást választottam, bizonyos ellentét is létezett közöttünk, így én a családomon belül ismerhettem meg azt az utat. amely végül is két ellentétes világszemlélet békés egymás mellett létezéséhez vezet. — Mikor kezdte meg teológiai tanulmányait? \ Bazilika — A 40-es évek végén. — Milyen belső ösztönzés révén választotta akkor, abban a változó időben ezt a hivatást. — Ügy véltem, a hivatásom lényege az ember szolgálata. Makacsság is volt bennem: megpróbálom azt a nehéz utat járni, miképpen tudja szolgálni az ateista társadalomban a pap az embert. Természetesen hivatása teljességét az elhatározás idején még senki sem érzi. — A 40-es évek végére esik az az időszak, amikor a magyar állam és a katolikus egyház viszonyára nem éppen a kölcsönös szívélyesség volt a jellemző... — Nekem az a véleményem, ha valamely elsivárító akció folyik, nem mindig bölcs annak a reakciója. Az idő tájt az egyház sokkal többet tehetett volna a békességért, de vezetői önteltségükben nem akartak leülni tárgyalóasztalhoz, habár akkor is — mindkét oldalon voltak józan emberek. Szerencsére az az idő elmúlt. Mi itt Esztergomban különösképpen tapasztaljuk, hogy ha kinyitjuk az ablakot, friss levegő árad be. — Csöppnyit elmosolyodva teszi hozzá: — Hiába, itt a közelünkben van a Duna, a nagy folyó. Ha kinyitjuk az ablakot, XXIII. János gondolatát folytatva, a léghuzatban az íróasztalon összekeverednek a dolgok. Most a rendteremtés ideje van. — Tudomásom szerint titkár úr tagja az államhatalom testületének, a megye tanácsának ... — Mindig igényelte ez a város, hogy tanácsi vezetésében pao is részt vegyen. Jelenleg ketten vagyunk a helyi testületben, onnan engem egyhangúlag delegáltak a megyei tanácsba is. Ez a bizalom kifejezi az állam és egyház kapcsolatának rendjét. — Az ön véleménye szerint melyek az együttműködés lehetséges területei? — A szocialista társadalomban az egyház az állam minden törekvését fenntartás nélkül támogathatja, ha nem a materializmus kifejezett propagálásáról van szó. Együttműködési terület lehet mindaz, ami kultúra, ami szolgálja a magyar nép javát és előbbre viszi az ember gazdagodását. Ezeken a területeken nemcsak lehet együttműködni, hanem szükséges is. — Az ön pályafutása során hol történt meg először ez a találkozás? — A békemozgalomban. — Személyes elhatározásból történt? — Az együttműködés nem csupán személyes elhatározás kérdése. A zsinat is határozottan leszögezi: első a szolgálat, a közösség szolgálata. — Mit ért ezen a szolgálaton? — E szolgálatba természetesen beleillik a közös érdekek keresése, az hogy megpróbáljunk szót érteni. Ez a párbeszéd az állam és egyház között magas szinten nyílt, őszinte és egyértelmű. Az alsóbb régiókban akadnak olykor nézeteltérések, de ezeket az állami, egyházügyi és egyházi vezetők mindig közösen próbálják rendezni, szem előtt tartva mindkét fél érdekeit. Az állam fölismerte, hogy mi őszintén akarunk az új élethez igazodni, s ez az igyekvés előbbre viszi a közös ügyet. Ez nem taktikázás és nem számítás, hanem az egyház belső szükségszerűsége. — Eddig az egyház közeledéséről beszéltünk, mi erre az állam válasza? — Az az igazság, méltányos kéréseink mindig meghallgatásra találnak, sőt, több alkalommal az Egyházügyi Hivatal tanácsosaitól indult el egy-egy javaslat, hogy 13
