Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-08-20 / 17. szám
aló szemével Ha e nemzet mesterének Mást is bírna vallani, Tetszett volna Istenének Más apostolt küldeni. Ám e nyakas, délceg fajta, Kardos markú nemzetet, Nem más, csak egy magafájta Harcos téríthette meg. Az oroszlánt megigézni A nagy Sámson kelletik: Magyaroknak prédikálni Erős király küldetik . . . Amint látjuk, az Arpád-kor az „erős királyt” ünnepelte Istvánban, és ha e kor saját királyeszményét nem akarta megtagadni, másként nem is gondolkozhatott a magyarok országának megalkotójáról. — „Elrendelé, hogy mindenki vegye föl a keresztséget, hol szép szóval, hol pedig — ha ez nem használt — szigorú kényszerítéssel bírta rá a vonakodókat a megtérésre, maga járván elöl a buzgalom és áhítat példájával. Határnapot tűzött ki, melynek bekövetkeztéig szabadság- és jószágvesztés terhe alatt föl kellett venni a keresztséget” — írja Sziklay János A római katolikus egyház története Magyarországon című, 1902-ben megjelent tanulmányában. Megrajzolható-e mindebből a szent arcképe? — Erre a kérdésre felelni inkább teológiai észjárást kíván. Magam talán csak annyit mondhatok, mi az, amit — természetét tekintve — István őseitől és közelebbről a szüleitől örökségül kapott. Emlékezzünk csak anyjának, Saroltnak féktelen és hirtelen természetére, amely miatt Géza — nem mintha ő szelídebb lett volna — el is taszította magától és a lengyel Adelhaidot vette másodszor feleségül. Ilyen természetet kellett Istvánnak magában legyőznie, és ha ez sikerült, már talán ez is elég volt ahhoz, hogy szentnek tekintsük. De ezen felül, az „erénynek fénylett benne sok jele” — mondja az előbb említett forrásunk. Ha államot akart alkotni egy idejétmúlt, önző, eszközeiben nem válogató törzsfői szövetségből, mint uralkodó, nem lehetett engedékeny ellenségeivel szemben. De ha végül is szent lett, nem lehetett engedékeny saját magával szemben sem. — Mik voltak István uralkodói érdemei? — A hosszú ideje tartó térítési folyamatnak uralkodói akarattal történő állami programmá emelése, és a törzsi szervezet szétverése után kialakuló feudális állami berendezkedés mellett a hierarchia megteremtése. Az esztergomi érsekség és az alája rendelt püspökségek székhelyének és területének, s nagy részben — amennyire tehette —; birtokainak kijelölésén dolgozott. — Mihez, illetve kihez mérték a kor műveltjei István nagyságát? — A vele egykorú források szűkszavúak. S ha keresztény királynak nevezik és kegyes uralkodónak, már sokat mondtak róla. De amikor szentté avatták, tehát halála után 45 évvel, a királyi bazilika klerikusai Fehérváron már nem riadtak vissza attól, hogy a tiszteletére szerzett nagy antifónában (Ave beate rex Stephane) „népüknek nemes reménységét hitük doktorának és apostolának” mondják. E jelzőkkel ékesítették fel ugyanis már korábban a feudális uralkodói eszmény megtestesítőjét, Nagy Károlyt. Az uralkodói mivolt a legmagasabb szintjén látta tehát őt népe — vagy legalábbis annak műveltjei — egy emberöltővel a halála után. Hegyi Béla Szent István ezüst hermája Wij tu, j; i > L i í. <11 i^ ik: . «a Szent István szarkofágja Székesfehérvárott (Vámos László felvétele) Szent István és Szent László képe egy lsss-ból való címeres nemeslevélen Mlssale Strigonlense. Szent István miséje az ismert legdíszesebb kezdőbetűvel Dr. Ijjas József érsek SZENT ISTVÁN MEGÚJULT TISZTELETE Szent István országalapító, első magyar király születése ezredéves jubileumának ünneplését nem előzte meg valamiféle most divatos „közvéleménykutatás” arról, hogy él-e még tisztelete a magyarságban, igénye-e népünknek az ő esztendős ünneplése? A jubileumi esztendőnek országos harangzúgással hírül adott megnyitása után olyan természetes erővel lendült üde pompázásba ünneplésének sorozata, mint kitavaszodáskor a természet zsendülése és virágba borulása. Ennek a tiszteletadásnak melegségét nem most kellett felszítani, sem itthon, sem a haza határain túl élő magyarok lelkében. Csak az üdítette fel most az ünneplő kegyelet ezredéves szemlélet nagy tükrében, ami az ezer év alatt mindig is megvolt a magyar nép minden rétegében. Az csak természetes, hogy a vallásos ünneplés egybevonja emlékezésében a Szent Király ezer év előtti megkeresztelkedésének ünneplését a magyar kereszténység 1000 évének elmélyedő értékelésével. Amit egyénisége nagyságáról és hatalmas életművéről az ősi mondák, legendák, krónikák és népmesék hagyományoztak az utókornak, az mind eleven valóságban élt és életben maradt nemcsak a vallásos tisztelet hagyományaiban, hanem a nép ajkán is. Nem hozott törést a hagyományos tiszteletben az, hogy a történelemtudomány komoly kritikával értékelte újra a krónikák és legendák feljegyzéseit, majd ennek nyomán a művészek ismert alkotásait, is. Történelmünk változatos értékelései során Szent István fennkölt alakját is sokféle megvilágításban láttatták népünkkel, de lényének és nagyságának igaz tisztelete változatlanul megmaradt. Az elfogulatlan, komoly és józan vizsgálódás csak megtisztította idegen vonásoktól _és túlzásoktól, ezzel tisztázta azt a képet, mely a magyar nép lelkében „István királynak szíve gazdagságáról” mindig tiszteletben maradt. Ma növekvő ifjúságunk is úgy ismeri meg a mostani jubileumi ünneplések során Szent Istvánt, mint történelmünk egyik legnagyobb „lélekóriását”, akit ünnepelnünk kell, akinek jellemnagyságán buzdulni lehet, akinek életművét az igazolja, hogy ezer év után is itt vagyunk azon a földön, melyet ő hagyományozott a magyarságnak, hogy ez hazája legyen, és magunkénak mondhatjuk ezt az országot, melyet ő szervezett életképessé, egységes néppé, nemzetté. A magyar nép pedig megerősödik a hagyományos tiszteletben. VI. Pál pápa a jubileumi szent évre küldött apostoli levelében ilyen buzdítással szól a magyar néphez: „Tartsátok kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről ne csak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek a régi és mindig új hitről, az őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódaitoknak”. Határon belül és azon túl 1938-ban a Szent Jobb országjárása során a földön dolgozó, szántó-vető magyarok az út mentén felsorakozva hódoltak a Szent Királynak. — így hódolnak a magyarok most is ezzel a jubileummal: templomokban, iskolákban, ünnepélyeken, tárlatokon, irodalomban; énekkel, dalokkal, hangversenyeken, új műalkotásokkal, bélyegeken; búcsúkon ereklyéi előtt, nevét viselve — idehaza és távolba szakadtán. Szent Királyunknak így megújuló tisztelete igazolja a szállóigét: „Első Királyunk a hon felett, de utolsó lesz, kit népe feled.” Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának, a magyar szentek Jelenlétében. Székely Bertalan falfestménye a pécsi székesegyházban ómtu?rrtffiom8fottwm mtnsímnmofoftrtűma mfattirfnrftthifojmifaTre ^tirottofötötmisarafrí ttrsHgiWfoazmraatfnufffuo tg&aiit qw tol fenj jpaürmif tomwíw-fif&tmű Qtotá ál/injll - * ^,n rn it ft äää Jarnftmtm affair (tör ’másított ómra«» otrtmrtpíff-itwifflio ' nrutt fcapiwm ttgtß tarn ftütas tiu «rttratms mm üimmiosaliűnntnrmrae qatfltnf tf&mpír fonttá ituun flbua Ciatfim tmutmimr V miotfiirS'Pniplw t ont aoíaxt l piacunft tmprufr tőr yftíj 1
