Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-08-20 / 17. szám
stván, első királyunk születésének ezredik évfordulójára emlékezik ebben az esztendőben a magyarság, a nemzet idehaza, s azok is, akik külhonba szakadva együtt örülnek-éreznek velünk. A Magyar Hírek — hivatásának megfelelően — számot adott eddig is a millennium minden eseményéről. Most, elérkezve augusztus 20-hoz, lapunk jó részét a nagy király alakja felidézésének szenteljük. Közöljük Dr. Ijjas József kalocsai érseknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének nyilatkozatát, további cikkeinket pedig részben a Vigília katolikus folyóirat munkatársai írták, hiszen szimbólumként sem találhattunk volna nemesebb ügyet az együttműködésre, mint éppen a nagy király — mindannyiunké ő, hívőké és nem hívőké egyaránt — emlékének felidézését. E hasábokon tehát egy modern István-portré körvonalai bontakoznak ki, amelynek során véleményt mond a katolikus író és a kutató, az Istváni problémakörrel foglalkozó történész professzor, Györffy György egyetemi tanár is. m'*-3r' rí-JHf k *gy W .‘-‘HíW c- ér Lotz Károly: István alamizsnát oszt Szent István Az 1970 augusztusától 1971 augusztusáig eltelt évben ünnepeltük meg István király születésének millenniumát. Az 1938-ban, halálának kilencszázadik évfordulójára megjelentetett háromkötetes Emlékkönyvben Szekfü Gyula így ír róla: „Apostoli királyunk, azaz vallási térítő és egyben államalkotó uralkodó: ez a két vonása Szent István egyéniségének az, ami egyúttal hírét és hatását is hosszú időre, még napjainkra kiterjedőleg is, meghatározza. Kettős alkotása: a magyar állam és annak kereszténysége az ő korában tulajdonképpen felbonthatatlan egységet alkotott, és még sokáig tartott, míg a középkori gondolkodás változásával, az emberek el tudták választani egymástól a kettőt.” Az Emlékkönyv a hazai történetkutatás legjobbjainak munkáit tartalmazta, s első összegezése. tudományos felmérése volt István király államalkotói és egyházszervezői tevékenységének, valamint a kornak, melyben tetteit véghezvitte. De érvényesek-e ma is az Emlékkönyv szerzőinek István személyéről és koráról tett megállapításai? Mennyiben kell azokat módosítanunk? Melyek e három kötetnek a mostani megemlékezésen is értékelhető, István születésének ezredik évfordulóján is hasznosítható tanulmányai? Kérdéseinkkel a középkor avatott ismerőjéhez, Mtzey László irodalomtörténészhez, paleográfushoz, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársához fordultunk. — Igen helyes a Szent István Emlékkönyvvel kapcsolatos kérdés ilyen megfogalmaz'ása, mert az István korával foglalkozó ehhez a három kötethez kénytelen nyúlni, ha e témákban vizsgálódni akar. Az Emlékkönyv kiadása óta elég idő telt el ahhoz, hogy megállapítsuk, melyek benne a legidőtállóbb tanulmányok. Elsőként Alföldi Andrásnak a pannóniai kereszténység és a honfoglalás korában ismert római maradványokat tárgyaló dolgozatát említeném meg, aztán Moravcsik Gyulá két tanulmányát, amely ma is változatlanul alapvető munka. Az egyik a Szent István előtti Magyarországgal és a vándorlás korával, a másik Szent István görög monostoraival, a Veszprém-völgyi Istenszülő apácakolostor alapításának körülményeivel és alapító oklevelével foglalkozik. A Szent Istváh-i egyházszervezés előzményeit tárgyalja Váczy Péter, az egész korabeli magyar államterület nemzetiségi, nyelvi és települési kérdéseit vázolva. Kniezsa István Szent István korának népeivel foglalkozik tanulmányában. Mindezek máig sem túlhaladottak. A mai kutatók számára hasznos tanulmányok sorát ezzel még nem merítettem ki, de azt sem lehet elhallgatni — most már nevek említése nélkül —, hogy a három kötetben számos olyan tanulmány van, amely nemcsak a jelenlegi, hanem az akkori ismereteink színvonalán is alig áll meg. Ez a negatív megállapítás azonban ennek a jelentős, és nem kizárólag a katolikus tudományosságra vonatkozó összefoglalásból megszületett alkotásnak értékéből nem sokat von le. — Az Emlékkönyv megjelenése óta 32 esztendő telt el. Lehet-e folytatni ezt az összegezést? — Lehet, sőt kell is. Kell azért, mert egy nemzedék választ el lassanként bennünket azoknak az erőfeszítéseitől, akik akkor tudásuk javával igyekeztek képet alkotni Szent Istvánról. Kell azért is, mert merőben más történelmi és társadalmi közegben mozgunk most, amikor Szent Istvánnal, alakjával és alkotásával újból szembenézünk. A továbbjutás lehetséges, mert az elmúlt és kora — a kút Beszélgetés Mezey Lászléval negyedszázad olyan új, és 1938-ban még csak nem is tárgyalt, gazdasági és társadalmi ismeretek birtokába juttatott minket, amelyek Szent Istvánt és művét többé nem egy szinte légiesen ható eszmeiségben közelítik meg, hanem a kor nyers valóságában. Az Istvánra vonatkozó források újabb filológiai és történeti vizsgálata, műve kulturális jelentőségének újabb átgondolása nem egy, már 1938-ban is retorikusnak és programszerűnek tűnő megállapítás gyökeres helyreigazítását teszi szükségessé. — Hogyan oldhatók meg ezek az újabb feladatok és mik a nehézségei? — Természetesen ugyanúgy, mint elődeink tették, csak a legszélesebb értelemben vett tudományos együttműködés segítségével. Szent István személye és alkotása nem csak vagy nem elsősorban az egyházi tudományosság által vizsgálható probléma. Ezért az előbb említett eredmények számbavétele után azok összegezését kellene elvégezni, ami azonban nem rövid ideig tartó és igen komplex feladat. Azt mondhatnám, hogy Szent István államszervezői tevékenysége ma tisztábban és biztosabban rekonstruálható, mint egyházszervezői munkássága. Ennek oka a magyar egyháztörténeti kutatásnak és Írásnak több évtizedes stagnálása és módszerbeli elmaradása. — A középkori államban legnagyobb jelentőséggel — olvashatjuk az Emlékkönyvben — a király személyes tulajdonságai bírnak. Ügy tudjuk, István eszménye a szentágostoni igazságos, kegyes és békeszerető király volt. A Sélyei Nagy Ignác, Székesfehérvár első püspöke által szerkesztett Szent István litánia (1785) így dicséri: „Szent István király, ki a békességet szeretted, ki a betegek gyógyítója voltál, a béketűrés nemes példája, az igazságos fejedelem mintaképe ..Milyennek látjuk ma István alakját? — A kérdésre nehéz egyértelmű választ adni, hiszen az eltelt évezred folyamán alakjában a szent és az uralkodó szinte elválaszthatatlan egységbe forrt nemzete tudatában. Az is bizonyos, hogy a szent király legendái — főként a Hartvikféle változat — a szent vonásait rajzolták ki erősebben. Volt azonban Szent Istvánról egy másik forrás is, melynek létezésével kutatásunk már évtizedek óta foglalkozik. Ezen életrajz által megrajzolt keresztény Vajk arcvonásait abban a Szent István napi verses zsolozsmában fedeztem fel évtizedekkel ezelőtt, amelyet lerövidített formában néhány éve a magyar katolikus papság ismét használatba vett. Az eredeti és teljes História rhytmica még a XIII. században, Kun László idejében keletkezett. Szövege egyébként magyarul is hozzáférhető Sík Sándor Himnuszok könyvének függelékében. Azt hiszem, a szentnek és a királynak kettőssége, ha úgy tetszik, és a sokat emlegetett és vitatott Szent István-i módszerek megítélésében reálisabb és megbízhatóbb forrásunk alig lehet. Hogy a kérdésre teljes értékű választ adjak, középkori irodalmunknak ezt a szép alkotását kellene egészében idézni. Egy-két részletet azonban legyen szabad az egész helyett is, és válaszul a feltett kérdésre, mint a magyar középkor válaszát, a Sík-féle fordításban bemutatni. Boldog férfi: juhakolba Cipeli a párducot, Vad oroszlánt felkarolva Jászol mellé állított. Kér is, ád is, fenyeget is, Hívja, vonja, kergeti, Gonoszát is, szelídet is: Krisztusban megszenteli.
