Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-07-14 / 15. szám
Több olvasónk fordult hozzánk azzal a kívánsággal, hogy szeretnék részletesebben megismerni Magyarország gazdasági életét, tájékozódni szeretnének a jelen közgazdasági problémái, és azok megoldási lehetőségei felöl. A mostani és a következő néhány számban ezért megpróbáljak, hogy lehetőleg közérthetően, szemléletesen megvilágítsunk néhány olyan kérdést, melyek a magyar népgazdaság életére nagy hatást gyakorolnak. Első alkalommal az egyik legaktuálisabb és legnagyobb horderejű kérdéssel, az Ipar munkaerő-, közelebbről segédmunkaerő-ellátottságával foglalkozunk. — Mit nevezünk segédmunkának? — Azt a munkát, amelyet egy átlagos munkás különleges betanulás nélkül, átlagos szakismerettel elvégezhet. Ebből következik, hogy a segédmunka — tanulatlan munka — helyettesíthető, tehát egy segédmunkást bárki más munkás tud pótolni. — Milyen a segédmunkás-helyzet Magyarországon? — Magyarországon 1968-ban körülbelül 2,1 millió segédmunkás volt. Közülük 1,26 millió férfi. Előzetes becslések szerint 1975-re ez a létszám 1,8 millióra fog csökkenni. Természetesen ez a csökkenés nem egyenletes. A mezőgazdaság körülbelül ugyanannyi munkást ad át más népgazdasági ágaknak, mint amennyi újat felvesz — a munka jellegét tekintve viszont, azt tapasztalhatjuk, hogy inkább szakmunkásokat vesz fel, és segédmunkásokat ad le. A segédmunkás-szükséglete így csökken. Feltehetően csökkenni fog ezenkívül a segédmunkás-szükséglet a szénbányászatban, a fafeldolgozó-, tej- és cukoriparban. Ennek ellenére a szükséglet így is meghaladja a lehetőségeket, más szóval: segédmunkáshiány van, Ezt a hiányt bizonyos értelemben törvényszerűségnek is tekinthetjük. A gazdasági fejlődés egy bizonyos ponton intenzív szakaszába érkezik; azaz a további fejlődést nem új munkaerők bevonásával, hanem a termelékenység fejlesztésével lehet elősegíteni. Ez rendszerint munkaerő-, illetve segédmunkáshiánnyal szokott együltjárni; ezt példázzák egyes nyugat-európai fejlett tőkésországok is, ahol a segédmunkáshiányt csak külföldről behozott, úgynevezett vendégmunkásokkal tudják csak megoldani. A segédmunkáshiány azt is jelenti, hogy a vállalatok, mind több aktív vagy tartalék munkaerőt akarván szerezni, egyre magasabb munkabért ajánlanak, ami végül oda vezethet, hogy a segédmunkások bére eléri, vagy meghaladja a szakmunkásokét. Magyarországon jelenleg nem beszélhetünk egységes segédmunka-bérszínvonalról. A vállalatok fizetőképessége és az adott területen jelentkező munkaerőhiány különbségei szerint, nagyon eltérő fizetések mutatkozhatnak. — Hogyan lehet megszüntetni a segédmunkáshiányt? — Mivel Magyarország munkaerőpiacán ez a probléma a legégetőbbek közé tartozik, természetes, hogy több elképzelés látott napvilágot a megoldásra. Ezek közül ismertetünk most néhányat. A leghatékonyabb megoldások általában a legnehezebbek. Ez a helyzet itt is. A segédmunkáshiány hosszú távon való enyhítésének alapvető, s leghatásosabb eszköze a segédmunka iránti igény csökkentése — a munkafolyamatok korszerűsítésével. A műszaki fejlesztés következtében egyre kevesebb tanulatlan, kézi munkásra, és egyre több betanított gépkezelőre van szükség. A modernizálás eme természetes útját nehezíti az, hogy a beruházások olyan műszaki és gazdasági feltételeket igényelnek, amelyekkel egyszerre nem rendelkezünk. A vállalatok szempontjából gyakran kifizetődőbbnek látszik a segédmunkások bérének emelésével jutni több munkáshoz, mint drága gépeket beszerezni. Másik elképzelés, hogy a segédmunkáshiányon a hagyományos munkaerő-gazdálkodási eszközökkel segítsünk; így akár központi, adminisztratív jellegű intézkedésekkel is. Ennek a módszernek a túlzott egyoldalúság, a rugalmatlanság a hátulütője: rendeletekkel nagyon nehéz a fennálló helyzet változásait követni. Mindenesetre bizonyos szélsőséges esetekben (munkakerülés stb.) az adminisztratív intézkedések elkerülhetetleneknek tűnnek. Némi segítséget jelenthet a túlzott munkamegosztás csökkentése is. Ha a munkaköröket kevésbé mereven választjuk szét, például többletfizetés ellenében megköveteljük a bolti kiszolgálótól, hogy takarítson is, nagyon sok, egyébként megoldhatatlannak tetsző munkaerő-problémát oldhatnánk meg. Ide tartozik néhány vállalatunk kezdeményezése is. Ezek a vállalatok úgynevezett „fregoli brigádokat” hoztak létre, amelyeknek nincsen meghatározott munkaköre, állandóan a váratlan, nagy munkaintenzitást követelő, soron kívüli feladatokhoz rendelhetők ki. Elképzelhető olyan módszer, hogy nagyobb méretekben, esetleg központilag létesítsenek ilyen munkaerő-tartalékokat, akik az alkalmi munkásokhoz hasonlóan, mindenkor a legtöbb munkást követelő helyekre vezényelhetők. A vállalatok gyakorlatilag munkaerőt bérelhetnének egy központi szervtől, számukra ez előnyös volna. A módszer előnye abban is megmutatkozna, hogy a szállító eszközöket sokkal ésszerűbben lehetne beosztani és kihasználni, mint ma. — Egyenletes-e a segédmunkáshiány? — Mint már említettük, nem. A legnagyobb hiány a fővárosban van, míg vannak területek, ahol még túlkínálatot találhatunk. Mindennek követkézménye az úgynevezett „ingázás”, vagyis az, mikor a munkások nem lakóhelyükön dolgoznak, hanem más településből utazgatnak oda-vissza, rendszeresen, naponta vagy hetente. Ez nagyon sok időt elvesz a munkásoktól. Megoldása nem a városok megnagyobbítása lehet, hanem a mostanában erősen érezhető gazdaságpolitikai törekvés, az ipar területi decentralizálása, magyarán egyes vállalatok vidékre, kisvárosokba költözése. Ez, bár tagadhatatlanul többletköltségekkel jár, hosszú távon feltétlenül előnyös: területileg egyenletesebbé teszi az ipar szerkezetét, és kiküszöböli a munkaerőkereslet és -kínálat (ezenbelül természetesen e segédmunka) aránytalanságait is. — Életcél-e segédmunkásnak lenni? — Mind ez ideig egyértelmű nemmel válaszolhattunk erre a kérdésre, s mégis azt tapasztalhattuk, hogy a segédmunkások nagy része élete végéig az marad. A magyarázat a segédmunka tanulatlan jellegében rejlik: aki nem vált szakmunkássá, nem is tudott más munkát vállalni. Ha ma válaszolunk a kérdésre, nem szabad megfeledkezni a bér- és az oktatási viszonyokról. A segédmunkáshiány felhajtja a béreket, növeli a pálya vonzását, más oldalról viszont az oktatás kiterjesztése, az általános és szakmai műveltség megemelkedése törvényszerűen a kvalifikáltabb munka irányába tereli az ifjúságot. S ez így helyes. A probléma abban áll, hogy segédmunkásnak lenni ez ideig kényszerpályát jelentett, kevés felemelkedési lehetőséggel. Ha viszont valaki képesítést szerez, elképzelhető, és a gyakorlatban egyre megszokottabbá válik, hogy néhány évre segédmunkát vállal — a magasabb fizetésért. Így tulajdonképpen bármikor kiemelkedhet a segédmunkából, csak addig végzi ezt, míg anyagi érdekei így diktálják. Magyarország, mint az intenzív gazdaságfejlesztés útjára lépett ország, meglehetősen szűk munkaerő-tartalékokkal rendelkezik. Más oldalról viszont kevés a lehetősége az azonnali segédmunka-helyettesítő beruházásra. Ezért még néhány évig nem nélkülözhetjük a tömeges segédmunkát, de az oktatás jelenlegi magas nívóját ismerve, elképzelhető, hogy a most munkába lépő segédmunkásoknak ez nem a végállomást jelenti: kiemelkedési lehetőségük biztosított. Sós Péter Szerkesztői üzenetek: GRA TULÁLUNK BENCZE MIKLÓSNAK — diszpécser szó és társai — Legutóbb 1970. telén írtunk Bencze Miklósról, amikor Budapesten járt. Most híre jutott el hozzánk. Hír, amely közismert nevét újabb sikerrel erősíti meg. Az Egyesült Államokból három különböző újság érkezett szerkesztőségünkbe, mindegyik jelentős cikket szentel az eseménynek: az ismert operaénekes, aki egyszersmind előad a Mississippi-egyetem zenei tanszakán, most legutóbb az igen megtisztelő és nagy elismerést tükröző „Az év tanára” címet s a vele járó ötszáz dolláros díjat kapta meg. Az újságcikkek Bencze Miklós operaénekesi Bencze gets honors at OM Miklós Benze, Artist-in-Residence at Ole Miss and teacher of voice, was handed his $500 award for being named Outstanding Teacher of the Year at Ole Miss, during graduation exercises at the University Sonday. Selection of the former European opera star kvalitásai mellett hangsúlyozzák nagyszerű pedagógiai tevékenységét, és kiemelik tanítványaihoz fűződő különösen jó emberi kapcsolatát. Gratulálunk és további sikerekben gazdag munkásságot kívánunk a kiváló pedagógus-művésznek. * Kedves olvasónk, E. J. Mexikóból gyakran ir szerkesztőségünkbe s megosztja velünk töprengéseit, gondjait az anyanyelv műveléséről. Ez a gond közös; E. J. honfitárs bizonyára tud róla. hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a Világszövetség, az anyanyelvi konferencia megtartása után kialakult bizottságok, az azóta napvilágot látott különféle kiadványok, s szinte folyamatosan a Magyar Hírek is, milyen odaadóan foglalkoznak a magyar nyelv megőrzésével. Itthon persze másként merül fel probléma: nem magát a nyelvet, hanem csak szépségét, tisztaságát kell megóvnunk. Éppen ilyen értelemben intézi hozzánk legutóbbi sorait E. J. honfitárs: a hazai nyelvhasználatot illetőleg zavarja, hogy a diszpécser szóval gyakran találkozik magyar szövegekben, újságcikkekben. Tesz is mindjárt néhány javaslatot, az idegen szó pótlására, ezek közül első látásra-hallásra az „irányító" tűnik viszonylag elfogadhatónak, csakhogy: nem fedi a diszpécser kifejezést. Hiszen irányítani egy zöldségesbolttól egy világváros közigazgatásáig sok mindent lehet. A diszpécser speciális munkakört tölt be, speciális helyzetben irányít. Természetesen, ha a javaslattal nem is értünk egyet, szívesen s érdeklődéssel fogadjuk a magyar nyelv tisztaságát célzó észrevételeket, jóllehet az idegen szavak körül folyó vita — amely a nyelvújítás koráig nyúlik vissza — nagyjából eldőlt. Kazinczy törekvése teljesen indokolt volt az adott viszonyok között, de már Kölcsey helytelennek ítélte a „Felelet a mondolatra” című művében a mindenáron való magyarkodást s a Kazinczyepigonok fejére olvas olyan — mind a nyelv esztétikuma, mind a közérthetőség rovására kiagyalt — szavakat, mint amilyen például a „foltos nyakorján” (értsd: zsiráf). A magyar nyelv vérkeringésébe az idők folyamán bekerültek idegen alkotóelemek,, sok olyan, amelyeket nem lökött ki magából, amelyek a nyelv eleven, fejlődő anyagának építő sejtjeivé váltak. Az utóbbi negyedszázad technikai fejlődése, a fizika, a kémia, az asztronautika, a távközlés, mind a haladással összefüggő gazdag forrásai az új fogalmak egész tömegének, ezek mindegyikére pedig nem akad tüstént magyar megfelelő. De nem kell megijednünk tőlük, hiszen ha minden jövevény szót száműznénk, nem beszélhetnénk televízióról, rádióról és még sok másról, ehelyett esetleg nyakatekerten groteszk, komikus kifejezéseket költenénk. Van azonban olyan giz-gaz — például a nyelvtani és stiláris lomposság —, amelytől joggal féltjük anyanyelvűnk tisztaságát. Ezeket lépten-nyomon gyomlálni kell. Hiába használ valaki kizárólag magyar szavakat, ha azokat hanyagul össze-vissza dobálja, nem ügyel a kifejezés pontosságára, a mondatszerkesztés szépségére. Természetesen a hétköznapi beszédben nem várhatunk mindenkitől cicerói szónoklatokat, de tiszta, helyes beszédet igen, amely nem válik kevésbé magyarrá attól, hogy egy-egy az adott fogalmat pontosabban jelölő idegen szót használunk. A KULTÚRA KIÁLLÍTÁSAI 1971 ŐSZÉN Hol rendez a KULTÜEA könyvkiállításokat 1971 őszén? Kérdésünkre, íme a válasz: — Elsősorban megemlítjük a frankfurti, legnagyobb hagyományos könyvvásárt, amely október 14—18 között várja az érdeklődőket. A mintegy ezer kötetnyi kiállítási anyagot valamennyi magyar könyvkiadó kiadványaiból válogattuk össze, ezek közt szerepelnek majd a Magyarországon idegen nyelven megjelent kötetek, az Akadémia Kiadó tudományos könyvei és a Corvina magas színvonalú művészeti kiadványai, Magyarországot ismertető útikönyvek, képes albumok, gyermek-, sport- és szakácskönyvek és nem utolsósorban magyar szerzők különböző nyelvre lefordított regényei, költeményei. A frankfurti kiállításon kívül jelentős hangsúlyt kapnak a magyar könyvek és hanglemezek az Őszi Bécsi Nemzetközi Vásár magyar pavilonjában és — természetesen — a Torontói önálló Magyar Kiállításon, amely október 8-án nyitja kapuit. HÁROM PAIZS-QOEBEL KÉP Szentendrei kis hid Csónakok a kikötőben Szamárhegy (PETRASS ISTVÁN REPRODUKCIÓI) 11
