Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-07-14 / 15. szám
TULAJDONOS VAGY MLNKAERÖ „Helyzetünk hasonló a tudathasadáshoz” — egy szakszervezeti ember nemrégen így foglalta össze az állami vállalatok munkásainak valóban különös álapotát. Lehet-e valaki egy személyben tulajdonosa és alkalmazottja ugyanannak a gyárnak. Ilyesmi átmenetileg előfordulhat egy családi kézben levő nagyvállalatnál, ahol a tulajdonos atya beteszi fiát — a jövő tulajdonost — inaskodni és tanulni. A tőkés korporációk kialakulása óta azonban ez is egyre ritkább. Szocialista országokban viszont ez a helyzet — jó is hogy ez. Persze rendkívül nehéz megszokni és a mindennapok gyakorlatában aszerint élni, hogy a dolgozók egyben munkáltatók és munkavállalók. A népgazdaság korábbi irányítási szakaszában ez még nem volt annyira szembetűnő, hiszen a centralizáltság egyben azt is jelentette, hogy az igazgató, csakúgy mint a különböző rendű-rangú beosztottak, a minisztérium terveit és utasításait hajtották végre, a lényegi kérdések nem vállalati szinten dőltek el. Ez az állapot gyökeresen megváltozott az új irányítási rendszer bevezetésével. A vállalatot nagyfokú önállósággal ruházták fel, igen széles keretek között maga dönthet beruházásairól, új termékfajták bevezetéséről, racionalizálásról, piackutatásról, reklámról, tevékenységének középpontjában a gazdaságos, nyereséges termelés áll, mindezen túl a nemzetközileg ismert nagyvállalataink megkapták az önálló külkereskedés jogát Is. A vállalat jó vagy rossz munkájában egyszeriben mindenki messzemenően érdekeltté vált, hiszen a gyár prosperitásától függött az órabér, a jutalom, a nyereségrészesedés. Az első ellentmondás éppen az érdekeltségnél jelentkezett s rögtön igen összetett formában. Ebben az igazgató és általában a gyárvezetés érdeke megegyezik a munkások érdekeivel. A gyár dinamikus fejlődése, a piacok szélesítése, az értékesíthető termelés növelése egyaránt érdeke a gyár egészének. Csakhogy — s itt kezdődnek a nehézségek. Csakhogy a gyár korszerűsítése, új technológiák bevezetése, modern üzemszervezés a munkaerő átcsoportosításával s logikailag végigvive, a fölösleges munkaerő elbocsátásával jár. Az üzem, amely nem követi ezt az utat, óhatatlanul lemond nyereségének egy részéről. Mit mondjon erre a szakszervezeti ember, akinek feladata a munkásság érdekeinek képviselete? Természetesen nehezen beszélheti rá az üzem munkásait, hogy keressenek maguknak más állást, más munkahelyet, mert az üzem racionalizálása ezt követeli. Es mit szól tulajdonosi minőségben az a munkás, akinek felmondanak — élesebben fogalmazva —, aki felmondott önmagának? A következő ilyen kérdés a munkaidő csökkentése. A szocialista gazdasági-társadalmi rend küzd a munkaidő csökkentéséért és a szabad idő növekedését, az ember önmegvalósításának nagy szocialista programja csakis úgy valósítható meg, ha a dolgozók egyre növekvő szabad idővel rendelkeznek. De a munkaidő csökkentésért küzdenek a tőkés országok munkásai is. Már most hazánkban jelenleg körülbelül kétmillió ember dolgozik rövidített munkaidőben, ötnapos munkahétben. A munkavállalók egy része még hat napon keresztül dolgozik, és teljes mértékben jogos az igénye, hogy az ő üzeme, vállalata is áttérjen a rövidebb munkahétre. Ennek jelenleg számos munkahelyen a feltételei még nem teremtődtek meg, mindezen túl az immár országosan jelentkező munkaerőhiány is akadályozza a munkaidő megrövidítését, mert ez a jelenlegi technikai felszereltség mellett a termelés csökkenéséhez vezethetne. A vállalatok vezetőségének ilyenformán nem áll módjukban teljesíteni a dolgozók jogos kérését. Mi legyen ebben a helyzetben a szakszervezet álláspontja? Természetesen meggyőző munkát végezhet a munkaidő megrövidítése ellen, mivel erre a körülmények még nem érettek, de a munkások ebben az esetben aligha tekintik a szakszervezetet a saját érdekeik képviselőjének. És megint csak jelentkezik az a kérdés is: a munkás mint tulajdonos miért nem járul hozzá saját munkaidejének csökkentéséhez? A kérdést szándékosan éleztem ki a végletekig, hiszen minden munkás nagyban és egészében tudja, hogy munkahely változásánál általában három érdekfajta — az egyéni, a csoport és a társadalmi — kapcsolódik össze. A vállalattól távozó munkások az esetek nagy részében azért cserélnek állást, mert 1. számukra anyagilag előnyösebb; 2. megfelel a vállalat racionalizálási tervének; 3. egyezik a munkaerő-átcsoportosítás népgazdasági követelményeivel. A hármas érdek természetesen nem jelentkezik mindenkor párhuzamosan és egyidejűleg. Ezért beszélünk vándormadarakról, akik saját anyagi érdekeiket mindenek fölé helyezve sűrű egymásutánban változtatnak munkahelyet, vagy beszélünk extenzív, korszerűtlen gazdálkodásról, amikor a termelésben feleslegesen sok az „élő” munka. Nem említem itt a hanyagul dolgozókat, mert ők tulajdonosnak éppoly gyengék, mint munkaerőnek. A tulajdonosi és munkavállalói ellentmondás az öntudatos munkás szerint csak látszólagos. Mint az ország gazdája tudja, hogy tulajdonosi mivolta nem kapcsolódik kizárólag egyetlen üzemhez, hanem az sokkal általánosabb, kollektív jellegű, s magában foglalja az állam valamennyi vállalatát. Az alkotmányban biztosított munkához való jogot nem is szűkíti le egyetlen, meghatározott vállalatra, de még Iparágra sem, mint ezt a szénbányászok esetében láthattuk, hanem a népgazdaság egészét tekintve értelmezi. Ott dolgozik, ahol a legnagyobb szükség van rá, ez a közösségi érdek, ugyanakkor a kereslet-kínálat törvényének megfelelően számítását is ott találja meg legjobban. A munkaidő rövidítésének is két oldala van még jelenleg. A rövidebb munkaidő nem járhat kevesebb termeléssel, következésképp kisebb jövedelemmel. Ahol csak ilyen módon lehetne csökkenteni a munkaidőt, ott a munkás úgy is mint tulajdonos és úgy is mint bérből élő dolgozó ellenzi az áttérést. Hozzátéve persze. hogy mindent elkövet gyárának korszerűsítéséért, gépi felszerelésének megjavításáért, egyszóval az ötnapos munkahét feltételeinek mielőbbi megteremtéséért. Mindez szorosan kapcsolódik az üzemi demokráciához. Az üzemi demokrácia a szocialista demokrácia alapfeltétele. Nincs sok értelme szocialista demokráciáról beszélni, ha az üzemben nincs valóságos demokrácia. Ez pedig nem más, mint a gondok megosztása, más szóval az, hogy a munkás megtanuljon gazdálkodni a sajátjával. A gazdálkodás ugyanakkor a megfelelő informáltság kérdése is. Ezért közösségi, csoport- és népgazdasági érdek, hogy a munkásság a szakszervezeten és egyéb képviselőin keresztül mind teljesebben betekinthessen a vállalat ügyeibe, részt vehessen a döntések előkészítésében, konzultáljon meghozatalukban. Mi tehát a megoldás? Annak az érzésnek kell országos méretekben felülkerekednie, hogy a dolgozó ember nemcsak termelőerő, valamiféle tartozéka az ütemnek, hanem mint a munkásosztály tagja, tulajdonosa is a gyárnak. Foglalkozott ezzel a kérdéssel a májusi szakszervezeti kongresszus, és legutóbb a parlamentben Fock Jenő miniszterelnök, amikor kijelentette: „Munkahelyén minden dolgozónak ismernie kell a legfőbb népgazdasági és vállalati célokat, feladatokat. Látnia kell saját szerepét, helyét a vállalati együttműködésben, éreznie a másoktól való függőséget és a másokért való felelősséget egyaránt." Majd hozzátette: „A dolgozó ember nemcsak termelőerő, hanem a néphatalom birtokosaként az üzem, az ország gazdája is". Tény, hogy a kérdés ilyen élesen csak az új gazdasági irányítási rendszer bevezetése óta jelentkezik. Ennek három és fél éve. Azóta is tanúi vagyunk a szemlélet folyamatos változásának, annak, hogy a helyzet mégsem vezet tudathasadáshoz. Kezd kialakulni az a messzebbre tekintő felelősség, ami egy üzem egészében gondolkodó tulajdonost, és az a kollektív felelősség, ami a népgazdaság egészében gondolkodó vezető osztályt, a munkásságot jellemzi. Pethő Tibor C. P. Snow és Pamela Hazaford Hohanson angol Írók látogatást tettek a PEN Clubban. A képen a vendégek Boldizsár Ivánnal (jobbról), a Magyar PEN Club elnökével beszélgetnek (MTI íelv.) Ludvik Svoboda a parlamentben. Bárról: Losonczl Pál, Jan Marko külügyminiszter és Ludvlk Svoboda A CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE MAGYARORSZÁGON Magas rangú vendége volt Magyarországnak, hazánkba látogatott Ludvik Svoboda hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, kíséretével. A vendégeket a repülőtéren Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta. A csehszlovák delegációnak igen gazdag volt a programja. Svoboda elnök megkoszorúzta a Hősök terén a magyar hősök emlékművét., városnézés közben megtekintette az új metrót. Találkozott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárával és Fock Jenő miniszterelnökkel is. Az első nap délutánján nagygyűlést rendeztek a vendégek tiszteletére a csepeli munkások. A Csepel Vas- és Fémművekben Ludvik Svoboda beszédében ismertette a Csehszlovák Kommunista Párt feladatait, elképzeléseit, majd üzemlátogatás közben beszélgetett a gyár dolgozóival. A következő napon az elnök és kísérete megtekintette az Agárdi Állami Gazdaságot. A látottakról nagy elismeréssel nyilatkozott. Felesége, Irena Svobodova a Fóti Gyermekvárost látogatta meg. A vendégek jártak a budai Várban is, megnézték a „Fővárosunk ezer éve” című kiállítást. Köztudomású, hogy a második világháborúban Ludvik Svoboda az I. csehszlovák hadsereg tábornoka volt. Nagyon sok magyar partizán harcolt vele együtt. Ezért különösen megható volt, mikor az elnökké lett tábornok ellátogatott egykori harcostársaihoz, a Magyar Partizán Szövetség székházába. A Svoboda elnök látogatásáról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a hivatalos tárgyalások a két fél teljes nézetazonosságát fejezték ki a megtárgyalt kérdésekben. Ludvik Svoboda és kísérete a négynapos látogatás végeztével repülőn elutazott a magyar fővárosból. Az ünnepélyes katonai búcsúztatáson megjelent Losonczi Pál, valamint a magyar kormány több tagja. Ä/'- tiiahfttud Kiad fáudapestre látogatott A magyar—egyiptomi tárgyalások. Középen, egymással szemben a két külügyminiszter: Mahmud Riad és Péter János Péter János külügyminiszter meghívására Budapestre látogatott dr. Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnökhelyettese, külügyminiszter, kíséretében feleségével és több magas rangú személyiséggel. Péter János díszebéden látta vendégül az egyiptomi külügyminisztert. Mahmud Riad találkozott magyar vezetőkkel: fogadta őt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Fock Jenő miniszterelnök. A hivatalos megbeszélések után Mahmud Riad a Balatonra utazott, egynapos pihenőre, majd elutazása előtt sajtóértekezletet tartott. Elsősorban a Közel-Keleten kialakult helyzetet, valamint Magyarország és az Egyesült Arab Köztársaság kapcsolatait elemezte. Budapest készül a centenáriumára 1973-ban lesz száz esztendeje, hogy várossá egyesült Óbuda, Buda és Pest. Az egyesítési törvényt ugyan 1872 december 22-én fogadták el, de a 34-es bizottság első ülésére január 9-én került sár, az egyesített főváros közgyűlésére pedig 1873 októ ben 25-én. A történelmi jelentőségű évfordulóról ünnepségsorozattal emlékezik meg a főváros, amelynek az a célja, hogy megismertesse a lakosságot az egyesítés előzményeivel, történelmi hátterével, bemutassa Budapest fejlődését, de ugyanakkor aktivizálja is a főváros népét a városfejlesztési célok érdekében. A centenárium műsortervezete már elkészült, a program színes, változatos és széles skálájú: a tudományos ülésszaktól a művészeti hetekig minden megtalálható benne. Megrendezik a munkásénekkarok nemzetközi fesztiválját, Regélő utcák, daloló terek címmel televíziós előadásorozatot terveznek, amelyben öntevékeny együttesek és egyének is bemutatkozhatnak. A legjobbak az évforduló gálaműsorán, a Margiszigeti Színpadon is felléphetnek. Kiállítást is terveznek Budapest mai képzőművészeti alkotásaiból, sor kerül egy olyan fényképtárlatra, amelyet magyar és külföldi résztvevők Budapestet bemutató fotóiból állítottak össze. Az egyesítés évfordulójának megörökítésére számtalan pályázatot is hirdetnek. Szimfonikus zeneművek, oratórium, kantáta komponálására több zeneművész kap majd megbízást. A Képzőművészeti Kiadóvállalat elkészíti azt a grafikai sorozatot, amely Budapest legutóbbi száz évének történetét örökíti meg. A múlt Budapestjét és a főváros mai arcát. A ma Budapestjéhez a fővárosnak számtalan új és korszerű létesítménye tartozik. A földalatti is, amelynek teljes keleti—nyugati vonalát a centenáriumra átadják a forgalomnak, mintegy utalva az egyesítési törvény jelentőségére: a metró összeköti Pestet Budával. De az első, a régi földalatti teljes rekonstrukciója is elkészül a jubileum évére, korszerűsítik a fogaskerekűt, újjávarázsolját a Lánchidat. Ezeken — és sok-sok középületen — emléktábla hirdeti majd, hogy a centenárium évében adták át rendeltetésének, mert minden új budapesti intézményt megjelölnek: íme, a sok-sok küzdelem árán idáig jutottunk, s most innen lépünk tovább. A Nemzeti Bank az évfordulóra különböző címletű pénzérmék kiadását tervezi, öt grafikus máris megbízást kapott plakátterv készítésére. Forgatják már a dokumentumfilmet is, szűk kis budai utcákon, fényes nagy tereken, hogy élethűen mutassák majd be, hogyan vált a száz év előtti Budapestből modern világváros. Több érdekes kiadványt is terveznek, megjelenik majd a Budapesti lexikon, az Akadémia Kiadó gondozásában, a Fővári Levéltár négykötetes dokumentumkiadványa Budapest történetéből. A Corvina pedig olyan idegen nyelvű albumot jelentet meg, amely a főváros emlékműveit, szobrait, kiemelkedő épületeit mutatja be. Űj szálloda is épül a Hárshegyen, ahová főleg külföldi vendégeket várnak, idegenbe szakadt magyarokat, akik bizonyára nagy számban látogatnak majd haza a centenáriumi ünnepségekre. 3
