Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-07-14 / 15. szám

Romos Pirizs (1948). Lent: Óvóhelyen S ty lte n, Zilzer Gyula emlékkiállítás a Nemzeti Galériában Gázháború Akt nagy hazai ígéretnek látszott, de a Tanácsköztár­saság bukása után külföldre emigrált. Kitárult előtte a világ, s ő kitárta lelkét, művé­szetét a világnak: jött München, Párizs, New York, kiállítások tömege Franciaországon, Anglián át az Egyesült Államokig. És mégis, a látszólagos sike­rek ellenére, örökösen küszködő művész volt. Küsz­ködött az anyaggal a kifejezés tehetségéért, s küsz­ködött a külvilággal, a puszta mepélhetésért. Tíz éven át film- és díszletterveket vállalt, nem csu­pán az újdonság varázsáért s fiatalos vállalkozó­kedvből, amely egyébként oly jellemző rá, hanem azért, mert amit igazán megfesteni, elmondani akart — az nem volt mindig „üzlet". Már 1926-ban izgatja az emberiség önpusztító őrülete, így születik a Gáztámadás című album, amelynek előszavát Romain Rolland írta. Műveiben később is szinte rögeszmeszerűen visszatérő motí­vum a görcsös aggodalom és kiáltó figyelmeztetés. A Nemzeti Galéria falain függő képeiben az élet s az ember szeretetét éppen ez a csodálatos vál­tozatosság tükrözi: egy szelíd toszkán vagy nor­mandiai táj s mellette — vázlat a Háború című falfestményhez, vagy az Óvóhelyen című alkotás. Az óvóhelyen riadtan összebújó alakok, a fojtogató sötét pincemélyből a semmibe meredő tekintetek: sikoltó fájdalom és tiltakozás az embertelenség el­len. Az embertelenség pedig ott csörtet a másik vásznon, a Háború című festmény vázlaton, amb­­lyen a gázálarcos, szuronyos, csizmás szörnyetegek valóban nem emberek, hanem szurony-karmokat, csizma-patákat növesztett, gyilkos fenevadak. S mintegy ellenpólusként bukkan föl itt is, ott is a tenger, csónakok, sirályok, dolgozó emberek, rakodómunkások, halászok, hajóépítők vagy — o finomabb ironikus New York-i utcarészlet-en — az egyszerű emberek pihenő, bámészkodó semmit­tevése. Az élet teljessége — amelyet Zilzer Gyula nem­csak érzett, hanem nagy erővel ki is fejezett. Ezt a teljességet, a szabadabb élet örömét fedezte fel, amikor hazalátogatott s az amerikai sajtóban sű­rűn hangoztatta a magyar művészek nagy kibon­takozási lehetőségét. Minden vágya volt egy hazai kiállítás. Csak részben érhette meg, 1964-ben az Egressy Klub müveiből kisebb bemutatót tett le­hetővé. Az igazi nagy reprezentatív kiállítás, amelyből Zilzer Gyulát itthon méltóképpen meg­ismerhetik, emlékkiállítás lett, postumus bemutat­kozás. Kétszázharminnyolc kép — mint a kiállítást rendező N. Pénzes Éva művészettörténész elmond­ja — s a 238-ból huszonöt a Galéria tulajdona. Vajon megfestette-e azt a bizonyos Duna-parti Utcakép New Yorkban Amikor a Nemzeti Galéria széles lépcsős, mél­tóságteljes bajáratán szemembe ötlik a plakát: „Zilzer Gyula emlékkiállítás” egyszerűen nem tu­dom azonosítani ezt az „emlék” szót — amely az elhunyt művész alkotásaira vonatkozik — az én emlékeimmel. Én az eleven Zilzer Gyulát látom. Szenvedélyes, robbanékony-lobbanékony egyénisé­ge, túlfűtött gesztusai élnek bennem, latom amint a nagymarosi művésztelep felé tartva egyszeresük Verőce körül rácsap szépen formált nagy kezével a gépkocsi sofőrülésének támlájára s harsány han­gon megálljt vezényel: „Itt ki kell szállnunk! Pontosan ez a táj, pontosan ez a kis szöglet az, ahol ifjúkoromban is megálltam! Még a fákra is emlékszem! És lefestettem! Üjra le fogom festeni!" Pattogó, kijelentő mondatokban beszélt, karját kitárta, mintha átölelné az ismerős tájat, vagy mintha egy széles ecsetmozdulattal rákenne még egy kis kéket az égre, még egy kis szürkészöldet a Dunára ... Később egy levélben azt irta, hogy az a vidék ott van vele, benne, emlékezetéből is meg­csinálja. Vajon valóban lefestette-e újra? Kétszázhar­mincnyolc műve szerepel a kiállításon. Ha azt a bizonyos Duna-parti képet nem is, de az eleven, lobogó Zilzer Gyulát minduntalan felfedezem. Azt a Zilzer Gyulát, aki huszonegy évesen részt vett a Tanácsköztársaság művészi, társadalmi mozgal­maiban, Csók István s Vaszary tanítványaként Rakodómunkás tájrészletet, amikor visszatért a tengerentúlra? Nem tudni, de az bizonyos, hogy az itthoni fénye­ket, színeket, levegőt magával vitte, halálig magá­ban hordozta. Most pedig tiszta, szublimált szín- és fényalak­ban tért vissza hozzánk. Műveiből mégis mindenki a forrongó, eleven embert ismerheti meg. Soós Magda Kikötő. Alsó kép: Férfi arckép TOKAJI ASZÚ 3 pult TOKAJI ASZÚ 4 pult. ALBERTA BRITISH COLUMBIA MANITOBA ONTARIO YUKON QUEBEC *************Kg ************* Q BADACSONYI 1 g EGRI A SZÜRKEBARÁT 1 M. BIKAVÉR ALBIITA MANITOBA ONTARIO QUEBEC SASKATCHEWAN MANITOBA ONTARIO QUEliC ★★**★***★*★** » ************* ISZEKSZÁRDI VÖRÖS RIESLING ONTARIO ONTARIO ************* m************* GOLDEN g BARACK 8 PEAR 1 H PÁLINKA AtlEITA ONTARIO SASKATCHEWAN VUKON ONTARIO Valamennyire is ígéretes kezdő íróval szemben is jogos annak a mértéknek az alkalmazása, hogy műveiből mi ígér hosszabb életet, mi marad belőlük az utókorra. Egyenesen elkerülhetetlen e mérték alkalmazása a hetvenéves Németh László esetében. Olyan imponá­lóan nagy ívelésű írói pályáról, s a művek akkora tömegéről van szó, hogy itt csak történelmi mércét lehet alkalmazni. És ilyen mértékkel mérve Németh László művei kétféleképpen is maradandók. Egyrészt az életmű, az egész emberi-írói életpálya az, ami történelmi méretű, másrészt művei sokasága, amelyek élet­művét is túlélik. Németh László életműve, egész pályája kivételes is, általánosan jellemző is. A 20. századdal együtt született, s a végéig együtt él vele. A magyar glóbuszon a harmadik reformnemzedék reprezen­tánsa volt, sokféle írói szerepben szószólója annak a meg-megújuló szándéknak, hogy hazánkban korszerű, haladó élet bontakozzék ki, s „egy nemzetnél se legyünk alábbvalóak”. És ezt a szándékot és hitet olyan században tartotta ébren, amikor nem kisebb ese­ményeket ért meg az emberiség, mint — "rövidre fogva — a követ­kezőket: az első és a második világháború, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom, és a „szocializmus egy országban” az első világháború után; a fasizmus kifejlődése, az egész világ elleni agressziója, s ennek a leverése a második világháborúban, s utána a szocialista világrendszer kialakulása, s mellette a harmadik világ felsorakozása Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában. És a má­sodik világháború után a hadviselés szülte tudományos-technikai forradalom, vagy a második ipari forradalom kibontakozása az egész földkerekségre kihatóan és a termelőerők fejlődésének soha el nem képzelt szintjét érve el. Ezt a kort élte és követte végig az író, eredendő humanista érzé­keléssel és megtanult természettudományos felkészültséggel. Ha akárki lenne, aki mindezt végigköveti, már az is nagy dolog lenne. Még nagyobb szabású jelenség, hogy mindez egy sokszorosan érzé­keny agy és idegrendszer, az európai társadalom közbeeső helyén élő magyar író éli át, olyan, aki magyar parasztok, francia értei miségiek, orosz álmodozók és forradalmárok világában egyaránt 1+0 J00.00000000000000l0t0.00'00t0.0*0 E U !t EÍ FERENC:-otthon van, s még az antik görögségre is elevenen emlékezik. Ez az életmű nemcsak nem mindennapi, hanem a történelem szintjére emelkedett. S ennek az életműnek része minden, amit tett, gondolt és leírt Németh László: ifjúkori vakmerősége, hogy hitet és szemléletet adjon nemzetének és korának, majd későbbi bölcsessége, hogy mire törekednék, „ha most lenne fiatal”. Kivételes egyenesség, őszinteség és gazdagság ez akkor is, ha tévedett olykor: összes leírt sorainak a többsége ennek a gazdag és tanulságos életműnek a dokumentuma. Ebből nemzedékek tanulhatnak. Saját maga változásainak az öntudatossága és alázatossága a leg­főbb tanulság ebben az életműben. Akár a dialektikus gondolko­dás példájaként, akár az önkritika legigazibb megnyilvánulása­ként értelmezhetjük ezt. Sajkódi esték címen összegezte 1961-ben életszemléletét és pályája fordulatait az Író. S ebben így vall: „Hiányzik az a láz, a teljesség, az áttekintés diktálta sokat marko­lás ... Aki ezeket irta, nem hiszi már, hogy valami baj történik a világban, ha meg nem szólal... legföllebb egy-két publicisztikai cikkben csap ki a közélet huzatának hatására a hajdani láng mása”. „A hajdani láng mása” — ez világít rá legjobban a vallomások jellegére. Már nem úgy vág neki a világnak az író, mint régebben. Már nem siet úgy ítélni, agitálni, viszont mélyebbre tekint és tisztábban lát. Most már nem akar mindent átfogni, viszont töb­bet megért és meggyőzőbben mutat meg. E „második hullámban” elkerülhetetlen, hogy régi megítéléseit újból visszagondolja és he­lyesbítse. Nem is tér ki sehol ez elől Németh László, s írói és emberi rangjára vall, hogy e belső revízió sem nem töri meg, sem 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents