Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-29 / 11. szám
Magyar-lengyel tárgyalások Budapesten Edward Glerek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke május 14-én két napig Budapest vendége volt. Tárgyalásokat folytattak a magyar párt- és kormányvezetökkel országaik politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak erősítéséről, az együttműködés fokozásáról, nemzetközi kérdésekről, elsősorban az európai biztonság ügyéről. Kádár János, az MSZMP KB első titkára hivatalában fogadta a lengyel vezetőket. Képünk a találkozón készült: bal szélen Fock Jenő, Kádár János. Komócsin Zoltán és Gyenes András. Jobboldalt, középen Edward Glerek EGY KÜLDÖTT GONDOLATAI IGAZI MENKÁNPARLAMENT TANÁCSKOZOTT rBíu‘iú Srdei Í~f-.et'euet 'ól Ott ültem én is az építőmunkások székházának nagytermében a Dózsa György úton, a hétszáz küldött között. A részvevő hitelességével tudom elmondani véleményemet a kongresszus munkájáról. Természetesen nemcsak a küldöttek és nemcsak a három és fél millió szervezett magyar dolgozó figyelt az építők házában zajló eseményekre. Figyelt az egész ország, mert hiszen e kongresszus úgyszólván teljesen a hazai nyilvánosság előtt dolgozott, a televízió, a rádió és országos napilapjaink jóvoltából. Egy kicsit m.'.g ennél is tágabb térben keltett figyelmet; valamennyi kontinensről eljöttek hozzánk, negyvenöt ország szakszervezetének vezetői és elmondták véleményüket a magyar dolgozókat érintő és foglalkoztató kérdésekről. Mivel magyarázható ez a nagy figyelem — tettem fel magamban a kérdést, már ott az ülésteremben. S a választ a beszámolók és a vitázók adták meg. Az egyik tényező — s ezt tartom a legfontosabbnak —, hogy hazánkban rend, nyugalom van. Kiegyensúlyozott életviszonyok között élnek a családok milliói. Életbiztonságban él munkás, paraszt, értelmiségi, kisegZisztencia, és a nyugdíjas is. Ha nem is nagy, de megélhetést biztosító nyugdíjhoz jutott minden idős ember, és az évi kétszázalékos automatikus nyugdíjemelés az idei évtől biztosítja a nyugdíjak vásárlóerejének stabilitását. Hazánkban a szakszervezetek társadalmi és közéleti súlya nagymértékben megerősödött. Az utóbbi öt évben — a nemzeti jövedelem megtermelését elősegítő munka mellett — az érdekvédelmi tevékenység adja a szakszervezetek működésének gerincét. Ez abból a munkamegosztásból ered, amely a társadalom irányításában, vezetésében a szakszervezetekre hárul. Azonos célokért küzd a párt, a kormány és a szakszervezet, de más és más feladat- és tevékenységi körben. Ezt úgy lehet jól megérteni, ha elképzeljük, hogy egy ház építésén többen dolgoznak, és mindenki a maga munkáját végzi a tervrajz alapján. Mert ha mindenki ugyanazt végezné, a ház igen lassan épülne fel. Az ötvenes években ez a rossz gyakorlat — a párt, a kormány, a szakszervezetek és más szervek azonos tevékenysége — fékezte a fejlődést. Ezen mára változtattunk: más a teendője a pártnak, a kormánynak és más a szakszervezetnek. Még világosabbá lehet tenni ezt az elvet és gyakorlatot, ha például figyelembe vesszük, hogy az egyik póluson a szakszervezetek — érdekvédelmi funkciójuknak megfelelően — azt fogalmazzák meg, hogy a bérből és fizetésből élők érdekében milyen bérpolitikai, árpolitikai és szociálpolitikai intézkedések szükségesek. A másik póluson pedig a kormány saját működési körében, gazdasági adottságaink ismeretében azt fogalmazza meg: mit, menynyit és mikor, milyen feltételek mellett lehet kielégíteni? A szakszervezetek jól ismerik a dolgozókat foglalkoztató kérdéseket. Ugyanakkor ismerik a gazdasági lehetőségeket is. De ez utóbbit a kormány ismeri jobban, míg az előző kérdésekben, érthető módon, a szakszervezetek tájékozottsága a nagyobb. Ennek megfelelően a kormány és a szakszervezetek rendszeres eszmecseréje és vitája ezen az elvi platformon zajlik le. Hozzáteszem: ezen az egészséges platformon. Ez a felfogás és gyakorlat érvényes iparági szakszervezeti vezetők és miniszterek, vállalati, üzemi szakszervezeti szervek és igazgatók együttműködésében is. Ennek különös jelentőségét éppen az adja meg most, hogy június végéig készülnek el a vállalatokban az öt évre szóló kollektív szerződések. Ezeket a vállalatok igazgatói és a munkásság képviseletében a szakszervezeti vezetők kötik meg. Érthető tehát, hogy a XXII. szakszervezeti kongresszus miért keltett ily nagy figi elmet. Számba vette ezen az úton bejárt négy esztendő tapasztalatait, és erőteljesebb, bátrabb tevékenységet sürgetett a munkamegosztás gyakorlatában. Fock Jenő, a felszólaló miniszterelnök is ebben az értelemben erősítette a szakszervezeti és a kormányzati munka gyakorlatát. Jellegzetes vitatéma volt az életszínvonalpolitika is. összefüggésben az árak és a bérek alakulásával. A következő öt évre elhatározott életszínvonal-politikát a szakszervezetek cselekvőén támogatják. Végrehajtásáért — minden szinten — becsületesen dolgoznak, mert hiszen életszínvonalunk tervbe vett fejlődését minden körülmények között biztosítanunk kell. Ezzel összefüggésben lehet formálni ár- és bérpolitikánkat is. A szakszervezeti kongresszus elismerte és támogatásáról biztosította a kormánynak azt a törekvését, hogy az értékarányos árak hazánkban is kialakuljanak. (Arról van szó, hogy minden árut a termelési értékének megfelelő forgalmi áron hozzanak piacra. Nálunk ugyanis nagyon sok árucikk államilag dotált.) Helyes törekvés ez, azért kapta meg a szakszervezeti támogatást. De minden lényeges ármozgást — áremelést — megfelelő értékben kell ellensúlyozni, hogy ne az életszínvonal rovására történjék a szükséges és indokolt áremelés. Lényeges eleme a szakszervezeti felfogásnak az is, hogy az értékarányos árak kialakításához hosszabb időre — két-három ötéves tervre — lesz szükség. A miniszterelnök felszólalásában e nézettel egyetértett. Hasonlóan hangsúlyos témaként szerepelt a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységének további fokozása és megalapozottabbá tétele. Hazánkban ez az egyik legbonyolultabb szakszervezeti feladat. A szocialista társadalomban egyszerre kell védelmezni és biztosítani az egész társadalom érdekeit, a csoport — (iparág, üzem) — és az egyén érdekeit is. Érthető, hogy a szakszervezetek a magasabbrendű érdeket, a társadalmi érdeket nem rendelik alá a csoportérdeknek és az egyéni érdekeket nem emelik a csoportérdek fölé. Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Tanács főtitkára vitazáró beszédében ezt úgy példázta, hogy vannak jogos igények hazánkban: szinte minden iparágban előhozhatok az elvitathatatlan igények. De ezeket egyszerre kielégíteni lehetetlen, ehhez húszmilliárd forint kellene. Ezért rangsorolni kell az igényeket: az egész társadalom érdekéből és az adott csoport szociális állapotából kiindulva. S ez a rangsorolás a szakszervezetek számára rendkívül nagy felelősséget jelent. Mert hiszen úgy nem lehet dolgozni a szakszervezetnek és a szakszervezetben, hogy szívünk csak általában dobog a munkásosztályért, a társadalmi érdekért, nagy nemzeti céljainkért és közben nem vesszük figyelembe az egyének gondjait. A kongresszus kimondta, hogy nem lehet vezető az, aki csak a nagy célt látja és nem törődik az egyes emberek boldogulásával vagy boldogtalanságával. E fő kérdések mellett még sok más természetű probléma és téma került vitára. Közéletünknek és munkáshétköznapjainknak szinte egyetlen területe sem maradt ki ebből a vitából. Érthető módon nyilatkoztak úgy a külföldi szakszervezetek képviselői és a küldöttek is, hogy ez valóban egy igazi munkásparlament volt. Miért? Azért, mert a küldöttek szépítgetés nélkül szóltak országos témákról és a dolgozó embert érintő egyéni gondokról. Valamennyi felszólaló azt mondta, amit tapasztalt és érez, de egyetlen vitázó sem lépte túl a szocialista gondolatkört; valamennyien okos, jó politikánk ésszerű érvényesítése mellett szóltak. Akkor is, amikor hibákról, és bajokról tájékoztatták a kongresszust, és akkor is, amikor a büszkeség hangján nyilatkoztak hazánk és népünk szépülő életéről. Ez valóban nagy eredmény, mert jól mutatja, hogy felnőtt, felelős emberek ezrei és tízezrei vezetik hazánkban a szakszervezeti mozgalmat. Nagyszerű érzés volt, hogy a kongresszus küldöttei jól érzékelték azokat a változásokat, amelyek az utóbbi években végbementek társadalmunkban; értik a társadalom vezetésében eszközölt munkamegosztással járó gondot és a felelősséget is. Társadalmi életünk demokratikus fejlődésének fontos tényezője a szakszervezeti mozgalom. Különösen a munkásdemokrácia fejlesztésében játszik nagy szerepet. A munkásdemokrácia azonban nemcsak a kongresszusnak volt egyik központi témája, hanem vállalataink és üzemeink életében egyre izmosabbá váló gyakorlat is. Hozzászoktunk az értelmes, okos vitákhoz, amelyhez az egészséges, tiszta légkört teremtő politika adott alapot. Sikeres és tanulságos kongresszus volt az építők székházában. Most az elgondolások megvalósításának szívós, kitartó munkája következik. Siklós János Jelképesen ott volt az egész ország a makói református temetőben, amelynek földje — így akarta — magába fogadta őt. Egy ország részvéte, gyásza kísérte utolsó útjára. Még csak 61 éves volt. De ez a hat évtized egyetlen lobogásban telt el. Amit tett, csinált — és sokat tett —, azt teljes szívvel, akarattal cselekedte, A makói hagymakertész egyetemei végzett fia sose hagyta el osztályát, a parasztságot. Pedig hát akkortájt, fiatal korában, mindennapi jelenség volt az ilyesmi, iskolával, bármi módon menekülni a paraszti nyomor világából, az urak közé. Kiemelkedni, a menekülés révén. Erdei Ferenc Szegedre ment az Erdei Ferenc egyetemre jogot tanulni. De azzal a céllal, hogy tudását, életét nagy ügy szolgálatába állítsa: egész osztályát akarta a felemelkedéshez segíteni. Alig hagyja el az egyetemet, már a paraszti sors kutatásába kezd. „Királyhegyes szociográfiája" — ez a címe első ilyen tárgyú cikkének. S mennyi követi még az elsőt! De nemcsak írt a parasztokról, élte is világukat. Könyvelő, majd ügyvezető a makói hagymaszövetkezetben, aztán bejárja a németországi, hollandiai tájakat, hogy az értékesítés módszereit kutassa. S amikor hazatér, a helyi politikában próbálja érvényesíteni a kisparasztság érdekeit. 1937-ben megjelenik a Futóhomok, a Magyarország felfedezése című szociográfiai sorozatban: Erdei országos hírűvé válik. S aztán cikkei, tanulmányai, a Huszadik Században, a Gondolat, a Válasz, a Kelet Népe, a Szabad Szó, a Népszava, Magyar Nemzet hasábjain. E cikkekben kristályosodik ki politikai koncepciója: új társadalmi rendszert követel, népi demokráciát, amelyet a munkásság és a parasztság összefogása révén vél elérhetőnek. A tudós alkata egyre inkább politikussá formálódik, hiszen azok az évek nem adtak módot a csendes szemlélődésre, harcra, küzdelemre késztettek. 1938-ban megjelent a Parasztok című könyve, ez a parasztság, a parasztság felemelkedése mellett tett politikai hitvallás. Hogy mennyire élt benne a hűség hite, menynyire foglalkoztatta, kísérte, nyomasztotta mindig a keserű tapasztalat, hogy a tanult fiák megtagadják apáikat, arról a Parasztok előszavában így írt: „Fölső iskolás voltam már és gyakorta kellett kimaradnom az előadások miatt a sürgős mezei munkából, amikor egyszer nagyapám rettentes komorsággal támadt apámra miattam. Mintha a legfölső átkot mondta volna ki, úgy dörgött: »jól van ez így? paraszt létedre urat nevelsz a fiadból?» Az ütő megállt bennünk és a bűn nehéz tudatában apám is, aki pedig régen fellázadt már sorsunk ellen, csak gyönge tagadással mert felelni: »hiszen nem lesz ez úr! Nem dolgozik éppen úgy, mint mink? Nem paraszt ő most is?» »Nem!» — zúgta rá a nagyapám és rideg parasztfejét elfordította rólunk". Ügy érzi az ember, hogy Erdei Ferenc egész életében a nagyapa szemének kereszttüzében élve cselekedett, hogy a makói hagymások, a zsellérházak lakói joggal mondhassák: a mi fiunk ő, értünk él. Valóban így élt, mindhalálig. Munkásságában a politikus, az iró, a tudós eggyé ötvöződött: a népe jobb sorsáért küzdő emberré. Ez a cél vezérli, amikor falukutató könyvei sorait rója, amikor 1939-ben néhány társával létrehozza a Parasztpártot, amikor a Márciusi Front programját szövegezi, amikor gyalog nekiindul a frontvonalnak, hogy mielőbb szabadon cselekedhessen. Sok tisztséget viselt — első belügyminisztere az ideiglenes nemzeti kormánynak, később igazságügyi, majd államminiszter, földművelésügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a Hazafias Népfront főtitkára, országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Üzemtani Intézet igazgatója —, de bárhol dolgozott, népe jobb életéért igyekezett tenni. Tudományos munkásságát — amelynek tekintélyes részét szövetkezetek tanulmányozása, a belterjes mezőgazdaság kérdéseinek Vizsgálata, az üzemszervezés, a hazai agrárökonómia analízise alkotja — kétszer tisztelték meg Kossuth-díjjal. Akik ismerték, jól tudják, milyen izzó hit élt Erdei Ferencben, hogy a sokat szenvedett földön végre örökre a maga kezébe vette sorsa irányítását a magyar nép, és hogy csak tőlünk függ, merre fordul életünk. A parasztoknak, akiknek — a makói hagymások, a falu megszépült életére mutatva — mindezt oly sokszor elmondta — hiszen, ha csak tehette, köztük volt — rábólintottak szavára. Mert tudták — amiben a régholt nagyapa még kételkedett —, hogy Erdei Ferenc az övék, egészen az övék. Sokan búcsúztatták ott a makói ősi református temetőben, jóbarátok, társak — Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke, dr. Bartha Tibor református püspök, Szabó Jánosné nyugdíjas, dr. Varga István, a tanács elnöke, Szűcs Ferenc vezérőrnagy — sok-sok ezer makói paraszt. Életútja szép példánk, életműve nagyszerű örökségünk. Cs. I. Két új, országok közötti távvezeték épül A Nehézipari Minisztérium vezetői a közelmúltban újabb két — az országhatárokon átívelő — távvezeték építésére kötöttek szerződést: Szeged és Arad között 1972 szeptember végéig megépítik az új távvezetéket, amely közvetlenül összeköti a román és a magyar villamosenergia-rendszert. Csehszlovák partnereinkkel a magyar—cseh villamosenergia-rendszerl egy újabb, négyszáz kilovoltos feszültségű távvezetékkel kötjük össze, amely Göd és Léva között épül ki 1973 tavaszára. A Szovjetunióból származó energia mennyisége 4,2 milliárd kilowattórára emelkedik tehát. Egy jelenet Jancsó Miklós új filmjéből, az Égi bárányból. Jobbról a második a főszereplő: Madaras József 2
