Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-15 / 10. szám

AZ ALLOMÁSFŐNÖK

A helyiérdekű vasutat, a HÉV-et, Gödöllő nevezetességei közé számíthatjuk, elsősorban azért, mert ez a század elején épült „közvetlen vonal” egyszeriben közelhozta Budapesthez a dombok mögött megbúvó kisvárost. A HÉV-nek óriási szerepe van abban, hogy Gödöllőt kiránduló- és üdülőhelyként tartották számon egykoron, s abban is, hogy a legújabb történeti idők során kultúrájában, nyíltságában, lehetőségeiben amolyan „fővárosi szintre” emelkedett.

Mátyásföldet, Csömört, Kistarcsát, Kerepest, Mogyoródot érintve jut el Gödöllőig a helyiérdekű vasút. Alig egy esztendővel ezelőtt még a Gödöllőről érkező szerelvények végállomása Budapest Keleti pályaudvarnál feküdt, a HÉV villamosmozdonyok és zöldszínű kocsik a főváros belterületének. megszokott látványához tartoztak. A metró megépülése után ez a helyzet bizonyos értelemben megváltozott, a kisvasút az Örs vezér térig szorult vissza — régi helyén tovább korszerűsítik az utat —, de ez a kiszorulás egyúttal a menetidő megrövidülésével is járt, Gödöllőről alig egy óra alatt elérhető a pesti Duna-part. Délelőtt a HÉV 40 percenként, délután pedig 20 percenként közlekedik. Gödöllői végállomása — az Agrártudományi Egyetemmel szemközt — szinte egybeépült a Magyar Államvasutak pályaudvarával, a budapest —miskolci fővonal egyik legforgalmasabb csomópontjával. Az atlétikai Európa-bajnokság idején az egyetem épületében szállásolták el a sportolók egyes csoportjait. Ezidőtájt eredeti pompájában állították helyre az állomás királyi várótermét.

Dobos István öt esztendő óta állomásfőnök itt, több mint 30 éves vasúti szolgálat áll mögötte. Az állomásfőnök nem bennszülött gödöllői, habár — ahogy ő maga mondja — az itt töltött öt év szinte olyan erővel kötözi, mintha szülőhelyeként tisztelné ezt a várost. És ez a vonzalom, bizalom úgy látszik kölcsönös, Dobos Istvánt a gödöllői választópolgárok ezúttal már másodízben jelölték tanácstagnak, közügyeik kezelőjének.

— Szolnokról származtam ide — mondja Dobos István. — Kétszoba összkomfortos, kertes szolgálati lakást kaptunk Gödöllőn, a gyümölcsfáim épp ezekben a napokban virágoznak. Ügy vélem, hogy öt esztendő nem nagy idő, de elég volt ahhoz, hogy megszeressem ezt a várost, úgyszólván a magaménak tekintsem. Talán azért történt így, mert az itt élő emberek nem húzódnak el az idegentől, nyíltak, barátságosak; emlékezetem szerint már a legelső időkben csupa kedvező tapasztalatot szereztem a munkámban és az életem más dolgaiban is.

Hogyan lett állomásfőnök a szolnoki mozdonyvezető fiából? Ez a kérdés távolabbi múltba visz vissza.

Az állomásfőnök így emlékezik:

— A családunkban hagyomány volt a vasúti szolgálat, s a 30-as évek idején bizony nagy dolognak számított, ha valaki a MÁV-hoz állami státuszba került.

(Erről a korról így ír a költő, József Attila:

„Ezer esztendő távolából Hátán kis batyuval kilábol, a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,

Holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia.”)

— Azért számított nagy dolognak, mert nyugdíjas állás volt ez, mint bármelyik állami szolgálat. Sovány, de biztos kenyér. Menekvést jelentett sokaknak a nyomorból a tisztes szegénységbe. Követtem én is apám példáját. A 30-as évek végén vettek fel a MÁV-hoz forgalmi tanulónak Szolnokon. Így messziről visszatekintve semmi dolognak tűnik ez, de akkor sokat jelentett. Hiába magyaráznám el most a gyerekeimnek, nem értenék; akkor ez volt a biztonság, ők ennél többre vágynak, többet akarnak. Szóval, forgalmistaként kezdtem a MÁV-nál, aztán esztendőről esztendőre előbbre jutottam.

Gödöllői távlatok

Ahogy változott körülöttem a világ, változott az életem is. Huszonöt esztendei szolgálat után neveztek ki ide Gödöllőre állomásfőnöknek. A hozzám hasonló ember ennél többre sohasem vágyott, sőt, valamikor elképzelhetetlennek tűnt ez a karrier, hiszen vasúti munkás sok volt, állomásfőnök kevés.

Dobos István 33 ember munkáját irányítja, de felelőssége jóval nagyobb, mint amennyit ez a szám kifejez. Rengeteg személy- és tehervonatot fogad nap-nap után a gödöllői állomás, Észak- és Kelet-Magyarország áru- és utasforgalmának jelentős része itt áramlik keresztül Pest felé.

— Hát a felelősségnek tulajdonképpen kétféle jellemzője van. Egyrészt, nyomaszt, másrészt kötelez, feloldoz. Az, hogy rámbízták ennek az állomásnak a vezetését, bizalmat fejez ki, s ehhez hozzá kell tennem, hogy jó, korszerű körülmények között dolgozunk. Nagyfokú a gépesítés, modernek, biztonságosak a berendezések. Az elmúlt öt év alatt szerencsétlenség a mi szakaszunkon nem fordult elő, s az ilyesmi nem csupán a véletlenen múlik.

A felesége a Volán cégnél dolgozik, szintén közlekedési szakember. Kettőjük jövedelme meghaladja a havi 5000 forintot.

— Panaszra nincs semmi okunk. Azt, amit az én pályámon sl lehet érni, elértem. Anyagi gondok nem nyomasztanak bennünket. Ügy gondolom, az életünk egyenesen haladt, valahogy úgy, ahogy két sínpár fut egymás mellett.

Dobosék 28 éves fia a jászberényi Hűtőgépgyárban technikus, a lányuk most érettségizik, s már eljött a harmadik nemzedék is; három esztendős az unoka.

— Az elején talán úgy véltem, Gödöllő csak amolyan átmenő állomás az életemben. De mostanra már annyi szál kötözött ide, hogy érzésem szerint innen már nem megy tovább a „vonat”. Szeretem ezt a várost, s amióta mint tanácstag, a magam képességei szerint intézem is a sorsát, ezt a sorsot a magaménak tekintem.

Kristóf Attila

KIS

EQY QÖDÖLLÖI l<

Magyar kisvárosok, régi famíliák, családi levelesládák, porlepte könyvtárak még rejtegetnek föl nem fedett titkokat. Némelykor kisvárosi famíliák régi szalagokkal átkötött, már-már szakadozó levelei sietnek az irodalomtörténet segítségére. Mindig tudtam; hogy öreg kúriákban mennyi irodalomtörténeti, mi több, nemzeti kincs rejtekezik, de a gödöllői vén könyvszekrény titkáról soha nem hallotesztendőnek nevezte. Méretné Juhász Margit, aki összegyűjtötte és közzétette Mikszáth Kálmán teljes levelezését, három kötetben, az akadémiai mai kiadás sorában, egyetlen levelet sem talált 1876-ból. Pikay István újságíró, aki már évek óta szenvedéllyel kutatta ezt az évet, egyik cikkében — bár bizonyítékok hiányában — olyan föltevést emlegetett, hogy Mikszáth borzalmas sorsba zuhant 76-ban, éjszakáit Pest külvárosaiban utcaseprők szerszámosládáiban tölti.

Kortárs nem volt, aki vallott volna erről. Mikszáth már nem szólhatott. Felesége, aki már özvegyen írta volt meg a nagy palóc életét, nem tudott semmit erről a rejtélyes évről. Mikszáth, a szklabonyai fiú, feljött Pestre )ogászkodni, itt újságíró lett, lapja megszűnt, Szegedre szerződtették, ott vált országos hírűvé, s évek múlva világhírűvé — o regényeivel. De mi történt pesti lapja megszűnése és a szegedi szerződés közt? 1876-ban, rjiikor kenyér nélkül barangolt Pesten?

A gödöllői könyvszekrény beleszólt Mikszáth-irodalmunkba, megoldva minden rejtélyt. Gödöllőn tizenhat esztendővel ezelőtt meghalt egy távoli Mikszáth-rokon, Mikszáth Gyula (1871—1955). Most kissé bonyolult családi, rokoni kapcsolat magyarázata következik; a gödöllői Mikszáth unokaöccse volt dr. Mikszáth János egykori breznóbányai főorvosnak, aki viszont az író Mikszáth Kálmán másod-unokabátyja volt, s a kiterjedt Mikszáth-családnak talán egyetlen tehetős tagja. A gödöllői Mikszáth Gyula a Mikszáth-irodalomba nem szólt bele, pedig eldönthette volna az 1876 körül támadt vitát. Hallgatott. Noha mindent tudott.

Hallgatott szeméremből, hallgatott, mert a családi titkokat őrizni, mi több, rejteni akarta.

Halála után ingóságait uno-Mikszáth a válságos években

tarn. S ezzel az öreg szekrénnyel és tartalmával vonult be Gödöllő, a várossá nyilvánított volt „királyi nyaraló” a Mikszáth-irodalom kellős közepébe.

Mikszáth Kálmánnak, irodalmunk klasszikusának, a mai kor gyermeke előtt is változatlanul népszerű palócnak, remek történetek, históriák utolérhetetlen elbeszélőjének az életében volt egy rejtélyes esztendő, amelyet senki sem ismert, amelyről ő maga sohasem beszélt, s amelyet irodalomtörténet-írásunk eddig megoldani nem tudott.

Ez az esztendő az 1876-os év volt. A huszonkilenc esztendős, állástalan pesti hírlapíró, akinek megszűnt a lapja, a szülei elhaltak, s a szklabonyai kis családi föld bérlője nem fizetett neki — olyannyira pénz, állás, megélhetés és remény nélkül maradt a korabeli Budapesten, hogy feleségének felajánlja a válást, „hogy mást vehessek nőül”. Az irodalomtörténetírás azt már régen tudja, régóta megállapította, hogy az ifjú Mikszáth váltig, holtig első feleségét, Mauks Ilonkát szerette, senkit elvenni válása után nem akart, s „hazugsága" egy nemes ember hősies nagylelkűsége és oltalma volt: nem akarta a nyomorba magával rántani a mohorai földbirtokos és balassagyarmati szolgabíró leányát. El is vette, másodszor is, miután kijutott abból a mélységből, sorsa vak bugyrából, a rejtélyes 1876-os esztendőből, amelyről minden irodalomtörténész tudott ugyan, csak azt nem tudta, mi történt Mikszáthtal 1876 során?

S ezt oldta meg, s fedte fel, majdnem nyolcvan év, nyolcvan esztendő hallgatása után a gödöllői irodalomtörténeti „lelet”, egy régi família könyvszekrénye.

Mindenki sejtette ugyan, hogy Mikszáth 1876-ban mély nyomorba zuhant, már-már majdnem elveszett, mielőtt kibontakozhatott volna a magyar irodalom számára, de senki sem olvasott, fedezett fel egyetlen bizonyítékot sem. Csend vette körül 1876-ot. Bisztray Gyula, a kritikai Mikszáth-kiadás egyik szerkesztője ezt az évet rejtélyes