Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-15 / 10. szám
Tjalálkozáj cSionlmn Hideg tavaszból szinte nyárba: így érkeztünk Pilinszkyvel a havasok alá. A gyümölcsfák virágban álltak; a hegyek hósipkája hajnaltól alkonyig lilás-kékesrózsaszínben lebegett a föld és az ég között. Ez az a vidék — Valais, vagy Wallis, a Rhone völgye — Sión és Sierre tája, amely „olyan különös varázzsal hatott” Rilkére; Raronban, ahol nyugszik, sírja mellett, miután átmásztunk a restaurálás alatt álló templom állványain, egy ragyogó délutánon magunk is elgycnyörködtünk abban a „dombokkal űzött sakk játékban”, amelyről egyik levelében ír. Híres sírfeliratának („Oh Rose, reiner Widerspruch tábláját átmenetileg, a restaurálás idejére, kiemelték a templomfalból, de a sírlapon ott a három néma betű: RMR; egy szál vörös rózsa fonnyadt keresztben rajtuk, Cs. Szabó László előző napi hódolata. Ebben a keretben folyt egy héten át (április 12—18) „Hogy egyek legyenek — közös felelősség népünkért” jelige alatt az az ökuménikus tanácskozás és találkozás, melyet a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom és az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia Szabadegyeteme rendezett — először együtt, az egység jegyében. Katolikusok és protestánsok közösen: ez volt az „egység", illetve a „közös felelősség" egyik ténye; a másik: külföldön élő magyarok közt két itthon élő magyar író jelenléte és irodalmi estje. Mi volt a döntő benyomásom erről a hétről? így tudnám sommásan megfogalmazni: a határok elmozdulása. Persze nem a földrajzi határoké. Hanem a szemléletbelieké, magatartásbelieké. Elmozdulása, vagy az elmozdulás kezdete. Mert hiszen nem mindenki örül neki. De vannak visszafordíthatatlan folyamatok, az élet törvényszerűségei szerint; és azt hiszem, ez is ilyen. Akárhogyan is próbálnak talán itt-ott másként ,.manipulálni’”, hogy ezt a divatos szót használjam. Egyszerűen idősebbek (vagy fiatalabbak) lettünk egy-két évtizeddel; és a tegnapi álláspontok mára nem — vagy nem egészen — érvényesek. Lehet, hogy egyes helyeken változatlanul tovább mondják a régi szövegeket; de az egyre kövültebb szövegek mögül és alól mégiscsak kisarjad az új, másfajta, élő élet. A gyökerek valahol találkoznak, és a friss lombokat rokon irányba fésüli a szél. A határok tehát kezdenek nem ott lenni, ahol sokan még mindig látni vélik őket. És ahova konokul rajzolják is még mindig egyesek őket. Hogy katolikus — de Sionban a protestánsok számára sem idegen — szóhasználattal beszéljek: itt már rég nem az egykori (politikát is beleértett) „világnézeti ellentétek” a határt szabó erők, hanem az, hogy „zsinati” módon gondolkodik-e valaki, vagy sem. Vállalja-e a „közös felelősséget" az emberért, vagy sem. Testvérének tudja-e a másik embert, mégha más a nyelve, más társadalmi rendszerben is él s egyben-másban más tapasztalatok alapján más is a véleménye, vagy sem. Hívők voltak együtt, és a gondolat, mely valóban együvé ölelte őket, így hangzott (Békés Gellért előadásának címe szerint): „Közös keresztény feladatunk a szekularizált világban." Világban, és a világ javára, a világért, nem pedig a világ ellen. Semmiféle szekularizált világ ellen nem emelt szót senki; és ez jelezte számomra leginkább a határoknak azt a bizonyos változását: hogy egyre inkább azok vannak egyfelől, akik az egységesülő világban és világért akarnak dolgozni a maguk keresztény hite szerint, és azok másfelől, akik egy idejemúlt partikularizmus szellemében a világ egyik felét kitagadnák az óhatatlanul létrejövő emberi egységből azért, mert nem úgy gondolkodik, mint ők. De ez alatt az egy hét alatt ebben a maroknyi kis közösségben, ökuménében úgy éreztem, s végül azzal a meggyőződéssel jöttem haza, hogy ezek a kizáró és kitagadó törekvések valójában már inkább csak elhaló ágak egy növekvő fán. Mert a lényeg mégsem az, ami a felszínen látszik: a még úgy ahogy élni látszó (s néha tán mesterséges ojtásokkal is táplált) régi ágak szívós szövevénye, hanem a kéreg alatt dolgozó friss nedvek munkája, a friss hajtások ereje és okos vitalitása — a fejlődés már kivehető iránya. Mégegyszer a magam terminológiájában: úgy gondolom, ma már egyre erősebb és valóságosabb az a határ, amely itt és ott, itthon és a külföldön élő magyarok — főként értelmiségiek — közt, „zsinatiak” és „zsinatellenesek” közt húzódik, mint az, amely a hazait meg a külföldön, szocialista vagy kapitalista társadalomban élőt választja el egymástól. S akár ilyen, akár olyan társadalmi rendszerben éljenek, a „zsinati" keresztények, kölcsönösen tiszteletben tartják minden ökuméné alapfeltételeként a másik más társadalmi tapasztalataiból fakadó nyílt és becsületes meggyőződését. Ebben a szellemben folyt le a találkozó; ez nyilatkozott meg az előadásokban is. Néhány egészen kiválót hallhattam, kitűnő szakemberek kitűnő munkáját; például Gánóczy Sándorét, a katolikus tudósét Kálvin időszerű örökségéről, a berlini egyetemen most katedrát kapott Bállá Bálintét („Közös felelősség népünkért, egyházunkért”), Bárczay Gyuláét az új erkölcs izgalmasan bonyolult kérdéseiről, vagy az innsbrucki Morei Gyula professzorét „Egyház és vallás Magyarországon, a vallásszociológia elvi szempontjai” címmel, amihez aztán — a meghívott előadó elmaradása miatt — magam próbáltam hirtelenében valamiféle tájékoztató „korreferátumot" kerekíteni. Ez persze „rázós” téma lett volna, ha a találkozóra nyílt vagy rejtett „hidegháborús” törekvések jejelentkeztek volna. De, mondom, ilyesminek nyoma sem volt. Talán sehol nem tapasztaltam olyan világosan, mint itt és ekkor, ezen a befejező szombat délelőttön, előadásban és utána hozzászólásokban is, hogy nem birkózni akarunk egymással, hanem tanulni egymástól, s nem másféle érdekekért szószólóskodni, hanem képviselni és megvalósítani tőlünk telhetöleg, és nem is mindig könnyű feltételek közt, a „közös felelősséget népünkért és kereszténységünkért”. Ezért volt aztán végülis az egész hét, ragyogó napfényben és igazi ökuménikus összhangban, szakemberek tárgyilagos törekvésű tanácskozása. Rónay György ÚJ KÖNYVEK $ Magyar Imre: Ruth — — — — — — — — — — — — — 1,60 Birkás Endre: Mondd, meddig kell még élni — — — — — — 0,80 Szakonyl Károly: Harmincnégy ember — — — — — — — — 1,20 Galambos Lajos: Azok az álmok — — — — — — — — — 2,20 Moldova György: Hajósok éneke — — — — — — — — — 1,90 Dékány Endre: Fölfelé az Etnán — — — — — — — — — 1,— Nemes György: Tettenérés — — — — — — — — — — — 1,40 Kertész Magda: Benéztem Beneluxékhoz — — — — — — — 1,70 Palásti Imre: 80 naplóval a föld körül — — — — — — — — 1,70 Demeter István: Köszönöm a tüzet (Tímár József élete) — — — 1,80 Ormay Imre: A gróf a vízbe fúl — — — — — — — — — — 1,80 Czobor Agnes: A Szépművészeti Múzeum — — — — — — — 2,80 Lukács Sándor: Szélhámosok szabadlábon — — — — — — — 0,80 Zolnay Vilmos: Pokoljárás — — — — — — — — — — — 2,70 Lukács György: Szellemtörténet és irodalomtudomány — — — 1,40 Szauder József: Az este és az álom — — — — — — — — — 2,20 Devecseri Gábor: Kalauz Homéroszhoz — — — — — — — — 2,— A könyvek megrendelhetők a Kultúra Külkereskedelmi Vállalattól (Budapest 62. P. O. B. 149.), vagy külföldi megblzottaitól. Az Itt szereplő árakhoz a kereskedők hozzászámítják a ténylegesen felmerült szállítási, vám- és kezelési költségeiket. AMERIKAI SZENÁTOR BUDAPESTEN Fred R. Harris szenátor, az amerikai szenátus pénzügyi bizottságának tagja, az európai szocialista országokban teendő látogatásainak során április 24-én Magyarországra érkezett. A szenátort fogadta Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese. A szenátor néhány napos magyarországi, nem hivatalos látogatása idején megbeszéléseket folytatott több gazdasági és pénzügyi vezetővel. „DALOK SZÁRNYÁN - NEW YORKBAN A „Dalok szárnyán” budapesti művészei Amerika földjére lépnek. Balról jobbra: Fehér József cimbalmos, Körmendi Vilmos zongorista, zenei igazgató, Vlrágh Vera cigány- és népdalénekesnő, Felföldi Anikó primadonna, Kállai Kiss Ernő tárogatós, Rigó Sándor nagybőgős, ifj. Járóka Sándor és édesapja, Járóka Sándor prímás „Dalok szárnyán” címmel rendezett április végén nagy sikerű előadást New Yorkban, a Julia Richman High School nagy színháztermében a Rákossy Tibor igazgatása alatt álló Amerikai Magyar Színház. Az előadáson fellépett Svéd Sándor, a világhírű magyar baritonista, Körmendi Vilmos zongoraművész, Felföldi Anikó, a Fővárosi Operettszínház tagja, Virágh Vera, a külföldön is jól ismert Gulyás Party szólistája, Járóka Sándor és zenekara. Karády Katalin első alkalommal szerepelt amerikai magyar színpadon ... A nézőtér a régi budapesti Vígszínház premierhangulatát idézte — New York-i kiadásban. Magyar és külföldi közéleti személyiségek és művészek tapsoltak a Dalok szárnyán művészeinek, a többi közt ott volt dr. Herz Ottó, dr. M. Preminger írónő, és Jeritza Mária a nagy énekesnő, akit úgy ünnepeltek, mint valaha régen Budapesten, az Operaházban... Balra: Járóka Sándor és társulata megköszöni a tapsokat. Jobb szélen: Karády Katalin TANÁCSKOZOTT A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KONGRESSZUSA Több mint három és fél millió szervezett dolgozó képviseletében öt napon át tanácskozott Budapesten a magyar szakszervezetek kongresszusa, hogy az elmúlt esztendőkről analízist készítsen és kijelölje a jövő tennivalóit. A kongresszus immár a huszonkettedik volt a hosszú sorban, mert a magyar szakszervezeti mozgalom dicső múltra tekinthet vissza, az első tanácskozást még 1899. májusában tartották. Feljegyezték a krónikák, hogy akkor, az Alsóerdősor egyik vendéglőjében ülésező 109 küldött mindössze huszonháromezer szervezett munkást képviselt. De feljegyezték a-krónikák ama kegyetlen évtizedek történetét is, amikor a szervezett dolgozók öntudatos serege megannyi nagyszerű — sokszor véres — ütközetet vívott a legelemibb életfeltételek biztosításáért, a kenyérért és a munkáért, a valamivel tisztességesebb munkakörülményekért, a háború ellen, a békéért, jogaiért. A csaták évei után a magyar munkásosztály immár a politikai hatalom birtokosává lett, és érdekképviseleti testületé, a szakszervezet, e politikai hatalom egyik faktora. Aki végig hallgatta Gáspár Sándor főtitkár, az Országos Tanács beszámolóját, a vitát, megállapíthatta: olyan emberek testületé tanácskozik itt. akik nemcsak büszkék arra, hogy a népi hatalom vezető erejének, a munkásosztálynak képviselői, de mélyen átérzik az ezzel járó felelősséget is. Mutatta ezt mindenekelőtt az, hogy a referátumban és a vitában is vezető helyet kapott a termelés és az életszínvonal közötti kölcsönhatás alapos vizsgálata. Más szóval, annak a problémának a megvitatása, miként segítheti a szakszervezet a maga sajátos eszközével még jobban a reformpolitika kibontakoztatását, a dolgozók termelési aktivitását, hiszen egy erőteljesebb életszínvonal-politika kialakítását, a jobb élet feltételeit a munka teremti meg. A kongresszusnak ez az állásfoglalása már önmagában is bizonyítja, mennyire igaz az a nálunk is egyre erősödő felismerés, hogy a szakszervezetek cselekvő közreműködése nélkülözhetetlen a munkáshatalom számára. Az ország sorsáért érzett felelősség jellemezte azt a sokoldalú vitát, amelyben szó esett mindarról, ami a termelést akadályozza, legyen annak oka akár egy-egy igazgató hozzá nem értése, az újtól való húzódozás, vagy a dolgozók véleményének semmibevétele. De a referátumból és a felszólalók szavaiból legalább ilyen élesen csendült ki — hiszen a kettő, a javak előteremtésének mikéntje és a javak elosztása összefügg — egy erőteljesebb munkásvédelmi program megvalósításának követelése. Ezért szállt síkra a kongresszus egy hosszabb távú, a fontosabb részleteket is figyelembe vevő életszínvonal-politika kialakításáért, azért, hogy minden üzemben érjék el a szociális, egészségügyi és kulturális intézmények elfogadható normáját, ezért követelt szigorú fellépést az árfelhajtással kísérletező vállalatokkal szemben, Ígéretet téve mindjárt arra is, hogy a szakszervezetek rendszeresen ellenőrizni fogják, miként Irat az árak alakulása az életszínvonalra. Ezért foglalt állást a kongresszus az elosztással kapcsolatban a munka szerinti differenciálás mellett is, ezért emelte fel szavát a gyermekintézményeknek elsősorban állami, központi alapból való támogatása, a megfelelő nyugdíjszínvonal kialakítása, az egészségesebb lakáspolitika érdekében. Mindez persze nem egyszerű kívánságlista, afféle alap nélküli követelőzés. A szakszervezeti kongresszus által kidolgozott program előterjesztéséhez mindenekelőtt jogot ad az a tény, hogy a javak megteremtői, a népgazdasági tervet sikerre vivő szervezett munkásság emelte fel érte a szavát. De a kongreszszus nemcsak egyszerűen kéréseket terjesztett elő, hanem sokoldalú közgazdasági analízissel vizsgálta meg azt is, milyen lehetőségei és módszerei vannak az életszínvonalpolitika valóra váltásának. A tervek, mindenfajta jó elképzelés megvalósítása a munkásság aktivitásának alakulásától függ. Az aktivitás foka viszont attól, milyen mérvű a demokrácia ott, ahol az egész társadalom életnívóját meghatározó javakat, a nemzeti jövedelmet előteremtik, magyarul, mekkora az üzemi demokrácia. Ezért foglalt el ez a kérdés oly fontos helyet a kongresszus tanácskozásaiban. „Nekünk olyan munkáspolitikát kell megvalósítanunk — hangoztatta a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára —, amelynek folyamatában a munkásember tudja is, érezze is, mindenekelőtt az üzemben történtek révén, hogy van szava, szükség van az eszére, számítanak, támaszkodnak rá, az övé a hatalom. Az üzemi demokrácia a munkáshatalmat erősíti.” Nincs módunk rá, hogy e rövid cikk keretében kitérjünk mindarra, ami a szakszervezetek huszonkettedik kongresszusán napirenden volt, hogy felvázoljuk a kongresszus adta program teljességét. De hiányos lenne a kép, ha nem szólnánk a tanácskozás nemzetközi visszhangjáról, arról, hogy öt világrész szakszervezeteinek Budapesten megjelent képviselői biztosították szolidaritásukról a jobb életért, a békéért küzdő magyar szakszervezeti mozgalmat, amely a világ szervezett munkáshadseregének erős osztagát jelenti. NÉZZEN ÖN IS ÉRDEMES!!! Mindenki azt látja benne, amit szeretne! VILÁG-TÜKÖR HÍR-TÜKÖR KULTURÁLIS-TÜKÖR Színes, képes hetilap Színház — zene — film — TV — képes riportok folytatásos regények — sport — divat — sakk t Előfizetési ára: 1 évre $ 8,— IÁ 2 évre $ 15,— i ül 3 évre $ 21,— A Megrendelhető a KULTURA-nál Budapest 62. P. O. B. 149.