Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-29 / 9. szám

i FRANCIAORSZÁGI MAGYAR FIATALOK r A N C O/C_ Fürge lábak ropják a csárdást a Sorbon­ne színpadán egy este, 1958-ban. A párizsi Magyar ház tánciskolásai vendégszerepei­nek, ragyogó sikerrel. De, vezető hiányában a fiatalok mégis szétszélednek s a Magya­rok Világszövetségétől kapott táncruhák egy időre gazdátlanok maradnak. Nem so­káig. A roubaix-i táncosok kölcsönkérik egyszer, kétszer. Aztán végleg nekik aján­dékozzák, és meghívják őket ide, Párizsba. Táncolnak, szépen, lelkesen a roubaix-iek, az itteniek meg irigykedve nézik. S ez cse­lekvésre ösztönöz. 1960 szeptemberében 3 fiú és 6 leány kezdi tanulni az első tánc­lépéseket az akkor már 15 éves magyar ze­nekar kíséretében. A zenekar és vezetője, Herzog Béla örömmel üdvözli a táncosokat. Olyanok voltunk nélkülük, mondták, mint a csárdás-kiskalap rozmaring nélkül. S tü­relemmel, jóindulattal segítik a rozmaring bimbókat a kivirágzásban. Tavasszal „ugra­nak ki” a színpadra, a Háromugrós, a Rá­bai koreográfiája után betanult tánccal. — Olyanok voltak, mint a virágok, ami­kor kisorakoztak a szép, új kosztümökben. Nem akartam elhinni, hogy mégis sikerült. A nagy örömtől elsírtam magam — emléke­zik a nevezetes estére Kiss Péterné, igazga­tóasszony. Elsírja magát még ma, tíz év után is, va­lahányszor a fiatalok sikereiről van szó. Ez a gyengéje. Számára a csoport tánca a leg­jobb, a legszebb, és természetesen — meg­unhatatlan. Lehetne-e ezt az anyai elfogult­ságot, ezt a könnyes büszkeséget a szemére vetni? Hivatalosan csak adminisztratív ve­zető, de valójában gondos anya, aki di­csér, aki biztat, aki megköti a lányok köté­nyét, megigazítja a fiúk nyakkendőjét, és be-bekukkant az esti próbákra, mint ott­­jártunkkor is. Jól megtermett szép lányt mutat be. Burger Patricia, az első fecske, tíz évvel ezelőtt ő keresett táncolni vágyó­kat. — Főleg lányok jöttek. A fiúk szégyenlő­­s'ebbek. Inkább csak elkísértek bennünket. Megtörtént ugyan, hogy egy-egy ilyen „kí­sérőből” lett a legjobb táncosunk. Mi lá­nyok voltunk többen is; Kuti Pösze, Stern Colette — számolja az ujján a régieket, akik már elmaradtak tőlük. A csoport másik „öregje”, Adorján Gyu­la. öt a véletlen sodorta ide. — Valaki szólt, hogy franciaországi ma­gyarok jönnek hozzánk táncolni. Az lehe­tetlen, gondoltam, csak viccelnek. S amikor megláttam őket, rögtön közéjük vágyód­tam. Már otthon is táncoltam, gyerekkorom óta. Gyors számvetés. Heti két próba, utazá­sokat és szerepléseket nem számolva is, 2400 óra. Csak próbákra. Nem tűnik elveszett időnek? — Sok mindent elmulasztottam, szinte minden időmet a táncra fordítottam, de nem sajnálom. A tánc kell nekem, akár az alvás. S mint ahogy nem számoltam, hány órát aludtam, azt se, hányat táncoltam vé­gig — mondja a vékonydongájú fiatalem­ber. Az első dobogó a Magyar Ház után ne­kik is a Sorbonne. Itt kezdik megismerni és elismerni őket. A számos meghívás elő­ször Párizsba és környékére, később messzi városokba szól. Később külföldre is. Végig­táncolják Franciaországot, két alkalommal a francia televízióban is szerepelnek. Vi­szik, terjesztik a magyar népi kincset, olyan lelkesen, olyan színvonalasan, hogy ahol csak megfordulnak, ahol látják őket, bizonyára nem felejtik el többé a magyar táncot, magyar muzsikát. Többször nyer­tek díjat, így 1966-ban a Valanc d’ Agen­­ban rendezett népi táncversenyről őriznek egy szép porcelán vázát, Pieasso-festmény­­nyel díszítve. — A legnagyobb sikert, a leglelkesebb közönséget mégiscsak a Magyar Ház ad­ja. Itt nőttünk fel, ismernek, szeretnek ben­nünket, s ha jól táncolunk, ha nem, mindig megtapsolnak — mondják nevetve a lá­nyok, akik leálltak egy kicsit kifújni ma­gukat. A legnevezetesebb külföldi utat kérdez­ve kissé elbizonytalankodnak. Aztán csak kibökik. Az Magyarországra vezetett. Először 1962-ben járnak otthon. Néhá­­nyan akkor lépnek először az óhaza föld­jére. Kéthetes jutalomüdülés — csak ke­veset táncolnak. De két évvel ezelőtt csakis táncolni, és nyerni repülnek haza az euró­pai táncc :o tortok versenyére. Magukkal hozzák az első díjat — az ezüst kupát — és Rábai Miklós, a zsűri elnökének elisme­rő szavait. Jól jön a biztatás. Hanyatlás jelei mu­tatkoznak, Az ok: belső változások. Az el­ső öt évben alig, de a másodikban annál többen maradnak ki, családanyákká, férjek­ké válnak. A kis közösségen belül is kötőd­ének, barátságok, házasságok. Négy táncpár­ból házaspár lesz. Van olyan is, aki kintről hoz férjet — táncospárnak. Így került ide az olasz Povelli Angelo. „Nagy” Patricia is asz­­szony —és olasz—angol tolmács — lett az évek során, de a társasághoz ő is hű marad. Aztán a régiek mellé újak jönnek. Franciák, csehek, lengyelek, jugoszlávok is próbál­koznak a magyar tánccal-zenével, s termé­szetesen a magyar nyelvvel. A francia Tho­mas Christiane és a cseh Anicska fizetni is akarnak, hogy beléphessenek. Anyagi ha­szon alig van, áldozatvállalás, fáradság an­nál több. A táncszereteten kívül mi adhat vonzást? — Elsősorban az egyedüllét, a társaság hiánya. A franciaországi fiataloknak ez az egyik legsúlyosabb problémája — mondja a szép szőke Salman Anette, aki nem fe­lejtette el a tízév előtti önmagukat, s az akkori gondokat. — Azt hiszem, valamivel több vagyunk egyszerű tánccsoportnál — veszi át a szót Patricia, aki most éppen nem táncol. Szí­vesen emlékezik az elmúlt évekre, de töp­rengve, kissé türelmetlenül szól a jelenről. — Húsz táncunk van jelenleg, mi régiek szívesen tanulnánk újakat, de még nem le­het. Szerintem nem kellene egyelőre új ta­gokat felvenni. Nagypál Ilonának, a csoport művészeti vezetőjének más a véleménye. — Csak hadd jöjjenek az új tagok, szük­ségünk lesz rájuk. Nemsokára ketten is ki­maradnak, azokat is pótolni kell majd. Meg nem árt, ha válogatni lehet. Ehhez a témához mások is hozzászólnak. Perceken belül parázs vita kerekedik. A ze­nekar is leáll. Mára befejeződött a próba. A táncosok éjfélig vitatkoznának, ha az igazgatónő haza nem küldené őket. — Menj aludni Dominik, fáradt leszel holnap az iskolában — mondja a tizenhét éves francia-magyar lánynak. S ti is mind, menjetek aludni. Jó éjszakát! Vonnák Katalin (Párizs) A magyar táncosok „GLAUBER" gyógyvizet egészségünk védelmében! A ma emberének fokozott életritmusa fokozott egészségvédelmet követel, olyat, amely teljesítőképességének maradéktalan kifej­tését teszi lehetővé. A rendszertelen életmód és helytelen táp­lálkozás gyakorta vezet ismétlődő mikrofertőzésekhez. Ezeknek a hosszabb ideig is rejtve maradó fertőzéseknek kezdeti tünetei: étvágytalanság, kőképződés, esetleg enyhébb fokú sárgaság. Kellő időben alkalmazott Mira Glaubersós gyógyvízkúra mind­ezeknek elejét veszi: fokozza a máj sekreciós tevékenységét, átmossa az epeutakat, elősegíti az epehólyagürítést. Az ivókúra nemcsak a betegség következményeinek elhárításában, hanem a májbetegségek megelőzésében is jelentős, a fertőző májgyul­ladások utókezelésében pedig elsőrendű szerepe van. A MIRA Glaubersós ivókúra a cukorbetegek vércukorszintjének csökkentését, a szervezet cukorfelhasználásának fokozását segíti. Enyhébb esetekben az insulinadag csökkenthető és a koleszterin­szint is süllyed. A Magyarországon évtizedek óta használt és jól bevált MIRA Glaubersós gyógyvíz mindenki számára elérhető. Ismertetőnket pontos használati utasítással és adagolási előírással a coupon beküldése után eljuttatjuk Önhöz is. COUPON HA-SE Import-Export-Ges. m. b. H. Auslandsvertretungen 1090 Wien, Mariannengasse 30 — Telefon 42 51 18 Kérek tájékoztatást a MIRA Glaubersós gyógyvízről Név:............................................................................................................. Cím:................................................................................. Ország:........................................................................................................ Akit e képeken látnak, szegény Popriscsin, az iro­dista, Gogol figu­rája. Mint tudják, a nagy orosz író egyik elbeszélésé­nek hőse ő, aki Coggio jóvoltából színpadra lépett Párizsban, és most már Budapesten is. Harmadik eszten­deje — kétszáza­­dik este — beszél és magyaráz, gesz­tikulál és ágál, ne­vet és sír a sze­gény, bomlott agyú irodista a Pesti Színház színpadán. Aki Popriscsin­­ként, e monodrá­ma hőseként im­már harmadik éve szembenéz a kö­zönséggel: Darvas Iván. 46 esztendős. Popriscsinként. pá­lyája csúcsára ér­kezett. ö, aki any­­nyi szerepben je­lenítette meg a ma emberét, feltárva lelkivilágát, most összegezve nyújtja közönségének meg­szerzett tudását és lélektanilag, köl­­tőileg hiteles ké­pét rajzolja meg a hamis képzeteibe bezárkózott sze­rencsétlennek. Mindazt, amit Dar­vas színészi fegy­verzetének része­ként ismerünk — fürge hajlékony­sága, bája, gráciá­ja, groteszkre haj­lamossága, egyszó­val sokoldalú jel­­lemábrázoló-kész­­sége —, felleljük Popriscsinj&ban, aki úgy tűnik, ma­gának játszik a színpadon, miköz­ben szorongásos ál­mát feltárva, előt­tünk zuhan az őrü­letbe. (Mezey Béla felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents