Magyar Hírek, 1971 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-17 / 8. szám
Hol tartunk ma Dr. Lőriucze Lajos az anyanyelvi konferencia óta végzett munkáról és a tervekről Mint röviden már hírt adtunk róla, március 26-án dr. Bérezi Géza akadémikus elnökletével ülést tartott az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a Magyar Nyelv Baráti Köre Előkészítő Bizottságának magyarországi részlege. Az ülés után néhány kérdést intéztünk dr. Lőrincze Lajoshoz. — Mi volt a megbeszélés célja? — Rövid tájékoztatás az Anyanyelvi Konferencia főbb tapasztalatairól, a konferencia óta végzett munkáról, továbbá a soron következő feladatok áttekintése. — Meg van-e elégedve az eddigi eredménnyel? Balról: dr. Imre Samu, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Igazgatóhelyettese, dr. Kálmán Béla debreceni egyetemi tanár és Töltési Imre, a Hazafias Népfront képviselője — Ha tízszer annyit végeztünk volna is, mint amennyit végeztünk, akkor sem lehetnénk megelégedve az eredménynyel. Tudjuk, milyen sokat várnak tőlünk azok, akikkel a nyáron itt együtt tanácskoztunk, azóta is többüktől érkezett üzenet, bíztatás, sürgetés, nehogy az ígéretekről megfeledkezzünk. Persze megfeledkezésről szó sincs, csak a végrehajtás mindig nehezebb, mint a tervezés. De a tárgyra térve: először is beszámolhattunk arról, hogy megjelent az első száma annak a „Tájékoztató” című sorozatnak, amelyet még a konferencián terveztünk, s amelynek célja, hogy két konferencia között rendszeresen tájékoztassuk az érdeklődőket az anyanyelv s általában a magyar kultúra ápolásának kérdéseiről, az itthoni és a kinti eseményekről. Közösen szeretnénk szerkeszteni ezt a Tájékoztatót kinti barátainkkal. Ügy látszik, a rendszeres megjelenés biztosítva van, a második számot hamarosan kézbe vehetjük, s készül a harmadik is. Terveink szerint évente négy alkalommal jelentkezünk tájékoztatónkkal. A második szám után kezd kialakulni közleményünk véglegesnek látszó, állandó arculata. Mindegyik számban akarunk közölni egy elméleti-módszertani cikket az anyanyelvi műveltség ápolásával, fejlesztésével kapcsolatban. Állandó rovat lesz az „Édes anyanyelvűnk” is, ebben az azonos nevű rádiósorozatból közlünk egy-egy ide illő cikkecskét. Külön és rendszeres rovatot igényel az anyanyelvi oktatás kérdése is: ide módszertani problémákkal és a gyakorlati nyelvoktatással kapcsolatos írások kerülnek. Az irodalmi nevelés, az irodalomművelés szintén állandó rovatot igényel. Állandó rovatot érdemelnek a klubélet, a közösségi élet kérdései is. A Tájékoztató szerkesztését dr. Imre Samu, az Előkészítő Bizottság tagja vállalta, de — mint mondtam — az volna a kívánatos, ha minél több gondolatot, ötletet, javaslatot kapnánk külföldről is. Egy gondolatot éppen most kaptam dr. Nagy Károly levelében. Ezt kérdezi: „Kinőhetné magát a Tájékoztató a külföldi magyar tanítás folyóiratává, amely elkezdhetné ily módon is összekötni a külföldi magyar iskolákat?” Szeretnénk, ha folyóirattá izmosodna Tájékoztatónk, s méginkább, ha jó szolgálatot tehetne a közös célért küzdők összekötésében. Azt a javaslatot máris örömmel fogadjuk, hogy a következő számok egyikében közöljük a jelenleg ismert külföldi magyar iskolák címlistáját. Tudjuk, hogy ez nem teljes. Jó lenne, ha a listában még nem szereplő iskolák beküldenék címüket az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének, hogy a Tájékoztatót és a pedagógiai munkájukat segítő anyagot rendszeresen megkaphassák. — Bemutatták az ülésen az Anyanyelvi Konferencia előadásait, megbeszéléseit tartalmazó kötetet is. Milyen szempontból tartja ön jelentősnek azt a kiadványt? — Ez a kötet — „A magyar nyelvért és kultúráért” — több szempontból is fontos. Először is hű képet ad a debreceni és budapesti találkozásokról. Megmutatja, hogy valóban nyílt, őszinte eszmecsere volt, s hogy valóban közös ügyünkről, a magyar nyelvről és a magyar kultúráról tárgyaltunk. Azután: engem is meglepett a kötet gazdag tartalma. Bizonyos, hogy anyanyelvűnk munkásai sok jó gondolatot, módszertani fogást merítenek majd belőle. Ez a kiadvány (szintén Imre Samu szerkesztette) lezár egy fejezetet; most teljes erővel a határozatok végrehajtásával kell törődnünk. Ezek közül többről beszéltünk az ülésen, a legrészletesebben a tankönyvek kérdését tárgyaltuk meg, mert ezt látjuk mi is, ezt látják a külföldi magyarok is a legsürgősebbnek, a legfontosabbnak. A megfelelő tankönyv hiányát nem pótolják azok a hazai tankönyvek, nyelvkönyvek, amelyekből még karácsony előtt küldtünk egy-egy csomagot a konferencia tölpb résztvevőjének s jónéhány iskolának, átmeneti segítségként. Balról: Kornls Pál, a Kultúra vezérigazgatója, Budai Imre, a Művelődésügyi Minisztérium Kulturális és Kereskedelmi Tanácsának titkára, és dr. Gosztonyl János, a művelődésügyi miniszter helyettese — Arról van tudomása, hogy ezeket a tankönyveket több kinti lap megtámadta ideológiai, politikai szempontból? — Igen, tudok erről. Az anyanyelv oktatása és a napi politika más-más terület, amelyeket nem lehet és nem szabad összeházasítani. Ilyen értelemben tárgyaltunk odakint is sok összejövetelen kisebb-nagyobb társaságban vagy négyszemközti beszélgetések során. És ha ettől az alapelvtől eltérünk, annak éppen nyelvtanító, nyelvmegőrző törekvéseink vallják kárát. Az említett könyvcsomagok összeállításánál minket a sürgősség vezetett: adj Uramisten, de mindjárt. Abból adtunk — a külföldi vendégekkel egyetértésben —, ami már készen volt, amiből itthon a mi gyerekeink tanulnak. De arra gondoltunk, hogy az is segítség, ha egy-egy olvasókönyvnek 70—80 vagy akár kevesebb százalékát fel tudják használni a szülők vagy a pedagógusok. (Kint jártamban tapasztaltam, hogy hasonló módon eddig is több helyen felhasználták tankönyveinket az anyanyelvi oktatásban. Jól tették.) Az igazat megvallva, a politikai, ideológiai különbségek okozta nehézség viszonylag könnyen kiküszöbölhető, kikerülhető a nyelvkönyvek esetében. Ha csak ez volna a probléma, akkor nem okozna sok fejtörést a határainkon kívül élő magyar gyerekek tankönyvvel való ellátása. Az igazi nehézség ott van, hogy egészen más iskolatípusra, más általános műveltségű (szinte más világképű) és lényegesen más anya-Dr. Benczédy József, a Petőfi Dr. Horváth Miklós, a Tankönyv-Emlékbizottság titkára kiadó Vállalat osztályvezetője nyelvi tudással, ismerettel rendelkező tanulóra kell gondolnunk, mint az itthoni. És — ami szintén nem lényegtelen — más a magyar nyelvet tanító „pedagógus” képzettsége is, mint idehaza. Az esetek igen kis százalékában magyar tanár az oktató, a legtöbb esetben nem is tanár, hanem más képesítésű vállalja a tanítást, sokszor nem is felnőtt, hanem fiatal fiú vagy lány, akinek bizony nincs sok szakmai és módszertani gyakorlata. S ehhez járul még az is, hogy nemcsak tőlünk, hanem egymástól is különböznek a kinti iskolák... Ezekről a nehézségekről beszéltem az ülésen, talán egy kissé borúlátóan, s arra gondolva, hogy addig aligha tudunk igazán használható könyvet adni, amíg egy-két jó szemű, rátermett pedagógus nem tanulmányozza a kinti helyzetet. De a kollektív bölcsesség mégis úgy döntött (helyesen), hogy kár volna évekig várni a „tökéletes” könyvre, most kell elkészíteni, kipróbálásra, megvitatásra (és későbbi kijavításra) egy tanfolyam anyagát, s azt kövesse hamarosan a többi. Á napokban össze is ülünk néhány jó szakemberrel és elindítjuk a munkát. Van már tapasztalati anyag. Az elmúlt esztendő sokféle tanítási erőfeszítése, a magyar iskolák tanárainak áldozatos munkája nem volt hiábavaló. Magam is szereztem némi tapasztalatot odakint, bár nem vagyok gyakorló pedagógus, időm se volt elég, s az iskolák nagyobb része is bezárta már kapuit, amikor Amerikában voltam. De mindenesetre van alap az induláshoz. Amerikából már kaptunk is ehhez a megbeszéléshez néhány igen jó gondolatot dr. Nagy Károlytól. Teljesen egyetértek fejtegetéseivel s azoknak befejező részével is: „Legyenek a tananyag-programok csábító, élvezetes, ösztönző, kihívó, szellemes, sikerélményt nyújtó, ideológiamentes, sokat elváró, de szinte játszva tanító, nem lefelé kioktató, hanem egyenrangúhoz szóló, sokoldalú, gazdag, de nem csalódást okozóan nehéz, ízléses, művészi, színes feladatjátékai a gyermeknek, akkor szívesen, magától és kényszerítés nélkül fogja őket hásználni, szeretni”. — De a magyar pedagógusok, nyelvtanárok tapasztalatcseréjéről azért nem mondanak le? — Egyáltalán nem. Sőt, az is nagyon jó volna, ha minél több kinti oktató is hazalátogatna, hogy az ottani nyelvtanítás helyzetét, problémáit minél szélesebb síkban lássuk, de Képeink az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a Magyar Nyelv Baráti Köre Előkészítő Bizottsága magyarországi részlege ülésén készültek. Marőti Gyula, a Népművelési Intézet osztályvezetője (Novotta Ferenc felvételei) fontos volna ez a kinti pedagógusutánpótlás szempontjából is. Ennek elősegítésére különféle ösztöndíjak állnak rendelkezésünkre, ezek felhasználásáról is szó volt az ülésen. — Végül még egy kérdés: mikor fejeződik be az Előkészítő Bizottságnak az a munkája, amiért voltaképpen létrejött, annak előkészítése, hogy a magyar nyelv művelésére egy nemzetközi társaság megalakulhasson? — Végérvényesen — azt hiszem — majd csak akkor teszünk pontot erre az ügyre, amikor majd ismét összeül az Anyanyelvi Konferencia. Ez terveink szerint 1973-ban lesz, amikor Petőfi születésének 150. évfordulóját is ünnepeljük. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke két kitüntetett művésszel, Ruttkai Évával és Törőcslk Marival (Mikó László felvétele) 1971 im diibnl h m íw h zd i cLüfcLiai. JÓZSEF ATTILA DU l. FOKOZAT Goda Gábor Író, Pilinszky János költő, Sipos Gyula lró, Urbán Ernő Író II. FOKOZAT Bertha Bulcsú Író, Gerő János fró, Hárs László Író m. FOKOZAT Kalász Márton költő, műfordító, Thlery Árpád Író JÁSZAI MARI DÍJ I. FOKOZAT Máthé Erzsi, a Nemzeti Színház színművésze, Schäffer Judit, a Nemzeti Színház jelmeztervezője, Vass Károly, a Szegedi Nemzeti Színház rendezője n. FOKOZAT Benedek Árpád, a József Attila Színház rendezője, Fülöp Zsigmond, a Nemzeti Színház színművésze, Halász Judit, a Vígszínház színművésze, Husztl Péter, a Madách Színház színművésze, Kozák András, a Thália Színház színművésze, Mester János, a győri Kisfaludy Színház színművésze ni. FOKOZAT Forgács Tibor, a kecskeméti Katona József Színház színművésze, Szentirmai Eva, a békéscsabai Jókai Színház színművésze BALÁZS BÉLA Díj I. FOKOZAT Dr. Nemeskürthy István filmesztéta, Németh József fotóművész II. FOKOZAT Bodrossy Félix filmoperatőr, Gyöngyössy Imre rendező, Papp Jenő fotóművész, Szabó Sípos Tamás rajzfilmrendező, Tóth János filmoperatőr, Zsigmondi Borbála, a Magyar Televízió rendezője HL FOKOZAT Romvári József díszlettervező, Schiffer Pál dokumentumfllm-rendező LISZT FERENC DlJ I. FOKOZAT Palcsó Sándor, az Állami Operaház magánénekese, Pongrácz Péter oboaművész, az Állami Operaház tagja H. FOKOZAT Bogár Rlchárd koreográfus, Kiss István, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese karnagya, Szabó CslUa zongoraművész, az Országos Filharmónia szólistája ni. FOKOZAT Baross Gábor, az ELTE Bartók Béla Ének- és Zenekara karnagya, Molnár Lajos, az Állami Budapest Együttes szólótáncosa, dr. Szalatsy István, a Szegedi Nemzeti Színház karnagya, Varga Erzsébet, az Állami Népi Együttes szólótáncosa ERKEL FERENC DlJ I. FOKOZAT Szőllősy András zeneszerző II. FOKOZAT Kárpáti János zenetudós MUNKÁCSY MIHÁLY DlJ I. FOKOZAT Aradi Nóra művészettörténész, Oiósdy Antal festőművész, Engelsz József ötvösművész, Kondor Béla grafikusművész, Szántó Piroska festőművész H. FOKOZAT Kiss Kovács Gyula szobrászművész, Luzslcza Lajos festőművész, Németh Aladár formatervező Iparművész, Simon Béla festőművész ni. FOKOZAT Németh Éva textlltervező iparművész, Somogyi János festőművész, Vasas Károly szobrászművész YBL MIKLÓS DlJ I. FOKOZAT Heim Ernő, a budapesti fővárosi tanács építészmérnöke, Földes! Lajos, az IPARTERV építészmérnöke II. FOKOZAT Jurcsik Károly, a LAKOTERV építészmérnöke, Borosnyay Pál, az AÉTV építészmérnöke, Böjthe Tamás, az IPARTERV építészmérnöke, Murányi Sándor, az UVATERV építészmérnöke és Miskolczy László Iparművész (megosztva), Fülöp Imre, az IPARTERV építészmérnöke m. FOKOZAT Füle Lajos, a VATI építészmérnöke, Koltai Endre, a LAKÖTERV építészmérnöke, Kun Attila, az AETV építészmérnöke KIVÁLÓ ÉS ÉRDEMES MŰVÉSZEK A MAGYAR NÉPKÖZT ARS AS AG KIVÁLÓ MŰVÉSZE: Csorba Géza szobrászművész, Fülöp Viktor, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, Gács Rezső (Rodolfó), a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat bűvésze, HoUö László festőművész, Kun Zsuzsa, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, Lakatos Gabriella, a Magyar Állami Operaház magántáncosa, Lukács Pál, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, brácsaművész, Ruttkai Eva, a Vígszínház színművésze A MAGYAR NEPKÖZTARSASAG ÉRDEMES MŰVÉSZE: Bánffy György, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze, Bende Zsolt, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Berdál Valéria, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, Déry Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Farkas Aladár szobrászművész, Jancsó Adrienn, az Irodalmi Színpad előadóművésze, Kerekes János, a Magyar Állami Operaház karmestere, Kokas Ignác festőművész, Kurucz D. István festőművész, Lakatos Vince, a Magyar Filmgyártó Vállalat filmrendezője, Rácz György rendező, Reismann János fotóművész, Sólymos Péter zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, Szécsi Ferenc, az Állami Déryné Színház rendezője, Szőnyi Olga, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Törőcslk Mari, a Nemzeti Színház színművésze, Ujlaky László, a Madách Színház színművésze, Varga Nándor Lajos grafikusművész
