Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-04 / 7. szám
Döbbenve Piroska küszöbén ott álla, Előtte a férje iszonyú halála. Sikolta egyet csak, mint ölyű, mint héja. Mereven, ahogy néz. maradt szeme héjjá. Keze a szivére maradott kulcsoltan, Térdei megtörtek: összerogyott — holtan. Még azon éjjel két tolvaj lakatosnak (Neve Hincz és Kuncz a két gyalázatosnak), Az vala napközben kieszelt gaz terve, Hogy az új sírboltot gonoszul fölverje. Mennek is. álkulccsal, éjféli sötétben, Hamar a sok zárat kinyitották szépen, Hanem a nagy kővel száz olyan sem bírna: l p,dj, attól nincs mód beférni a sírba. J Toldi nem állhatja, odaomlik térdre,'^' Csókolja ruháit, kezét, ahol érte. Lett zavar és sürgés a Rozgonyi háznál, Gondolhatni bizony, ily leverő gyásznál; Rozgonyi is megjött Kesziből harmadnap, Alig bírja magát, inai roskadnak. Leányát pedig a koporsóba zárak. Vele sok szép kincset: egész falu árát. Másnap hogy’ mene a nagy temetés végbe Nem volna leírni se hossza, se vége. Gellérthegyi kőszál Üregébe tették, S húszán a nagy sziklát ráhengeritették. Vállait a szirtnek alája feszíte. ,Az nagy bálvány követ el-felemelílé. S bemene. Benn függő kicsi lámpa égett. Melyet oda zártak lassú halál végett; Szomorú fényt hinte a két ravatalra. Hol jobbra feküdt Tar, szép hitvese balra, Toldi a koporsó fedelét fölvette S maga borult, nyögvén, a holtra helyette. „Itt vagy. e n y i m vagy hót én egyetlen-egyem Hült poraid közzé óh hadd elegyedjem!” Karjába szorító, szívét szíve mellé, ARANY JANOS elbeszéld költeménye nyomán összeállította Cs. Horváth Tibor, rajzolta Korcsmára Pál. ____ Míg ezek ott ide-oda tébnek-labnak, Hallók dobogását súlyos erős lábnak, Látták is — az egyik nyomba’ megismer Hol a hold egy sarka a homályt elverte. Nosza „vesd el magad!” lehet azt gondolni: laj volna nekik, hogy tetten érje Toldi, Jaj volna nekik, hogy tetten érje T — Mert ő vala, nem más. kit az éji Hoza kedveséhez bús látogatóra. Eleven teleikét ajkára lehellé Szívta, melengette hosszú erős csókkal: S im — a halott felnéz, felriad ily szókkal: „Hol vagyok én? ... Ki ez? ...” s mozdúla, felüle. Toldiban a vér is megaludt, meghűle; Lassan szedi züllött gondolatit össze: F.nyim vagy, enyim vagyy te ki másc voltál. Kit tőlem irigyelt az élet, az oltár. Most u halál keze, a feltámadásé. Ad vissza: enyim vagy! soha, soha másé: Jer velem!... elviszlek. angyalod, a mennybe Örök új életre, boldog szerelembe! Maradj a világnak ezután is halva: Nekem élj egyedül, Udvcm birodalma ... Fuss tőlem örökre, gyilkosa férjemnek! Nevét te ne említsd bűnös szerelemnek; Vér van miközöttünk. a sír fenekén Is: Átkozott légy Toldi — és az legyek én is! Elkábula Miklós c mennykő csapástól, Rohant ki vakon, mint hegy-rázuhanóstól S Piroska, miatta a nagy indulatnak. Aiúlva hanyatlók ismét le, halottnak. KAPOSY MIKLÓS: (Bwiuiaikezáj, fa néhány mentség 28 éves koromig annyi rossz viccet csináltak velem, hogy elhatároztam: ezentúl magam igyekszem csinálni jobbakat. A Ludas Matyi közölte első humoreszkjeimet, s attól kezdve mindenhová írtam, ahol erre fölkértek, de ahol nem kértek föl, oda soha egy betűt se. így aztán nem mondhatják rólam, hogy kéretlenül lettem humorista. Alig néhány hónap múltán behívtak a rádióba (ahol senkit sem ismertem, s ahol így már akkor sem volt protekcióm), és megkérdezték: nem akarok-e kabarékat szerkeszteni. Akartam. Mivel addig 22 foglalkozásom volt (hogy csak az érdekesebbeket említsem: voltam bélyegkereskedő, házitanító, borárus, laptudósító, mezőgazdasági napszámos — kivált a gyapotszakmában jeleskedtem —, téglagyári segédmunkás, kazánfűtő, gyárkéményépitő, kubikos, kőműves, egyháziadó-beszedő, lámpaernyöviszonteladó, képügynök, statiszta, sőt, egyszer három éjszakára házmester is), gondoltam: humorügyben sokáig nem kell majd témaszükében szenvednem. Azóta szerkesztettem vagy hatvan kabarét — köztük nyolc szilveszteri műsort — a rádióban, körülbelül húszat a televízióban (kis országban ez nagy szám), de még ez se tudta kedvemet az írástól elvenni. Mivel ezt a bemutatkozó oldalt is magam állítottam össze, szerkesztőként is, humoristaként is számadással tartozom a Magyar Hírek olvasóinak. Idáig ugyanis, ha rossz műsort szerkesztettem, a felelősség egy részét a szerzőkre háríthattam: „mit csináljak, kérem, ha egyszer ilyen műveket kaptam, én nem írhatom meg senki helyett”. Ezt a bevált mentséget most nem használhatom, mert itt a szerző is én vagyok, kudarc esetén tehát csakis a szerkesztőt, vagyis önmagamat vádolhatnám. (Ez a kusza helyzet Karinthy lidércnyomásos álmához hasonlítható, mikor is két macskának álmodta magát, akik egymással játszanak. Kétségbeejtő, hogy a Mester ezt is megírta előttem...) Jogos a kérdés: hogyan ítélte meg Kaposy Miklós, a szerkesztő, K. M.-et, a szerzőt? Anélkül, hogy rosszakarattal vádolnám magam, kijelenthetem, hogy nem bántam velem kesztyűs kézzel. Több mint 800 írásommal kopogtattam az ajtómon, és ezekből 798-at nem fogadtam el magamtól. Műveimnek több mint 99%-át tehát visszautasítottam; ilyet egyetlen pályatársammal se tehettem volna — igaz, hogy szerkesztő kollégáim se bántak így velem soha. Mindazonáltal javamra vált, hogy ilyen gyakorlott szerkesztő foglalkozott munkáimmal — persze, az is igaz, hogy ritkán találok ilyen könnyen kezelhető szerzőt. Egész idő alatt egyetlen hangos szó sem esett köztem és köztem. Ha pedig nem szidnak majd nagyon az oldal elolvasása után, biztos, hogy madarat fogathatok majd velem. Kaposy Miklós Lepje meg magyarországi ismerőseit! Megbízásait várja és teljesíti a BOY SZOLGÁLAT! Cím; Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky út 20 Telefon; 123-523 9 Hyacinto di Fernandez, kétszeres Fantázia-díjas galapagoszi rézmetszőművész magyarországi látogatását gondos előkészületek előzték meg. A program összeállításakor az illetékesek szeme előtt szünet nélkül ott lebegett az a törekvés, hogy a kitűnő művész átfogó képet kapjon a rézmetszés magyarországi helyzetéről. Különös buzgalommal igyekezett a rendezés a műsor homlokterébe állítani mindazon képzőművészeti vonatkozásokat, melyektől várható volt, hogy a rangos vendég szakmai érdeklődését kielégíthetik. Rezesbanda köszöntötte a repülőtéren az érkezőt, majd az első hagyományos üdvözlések és hevenyészett nyilatkozatok uitán Hyacinto di Femandez szállására hajtatott. A repülőút eléggé megviselte, legszívesebben leheveredett volna, de nem lehetett, mivel már várta a Magyar Rézmetszők Központi Szövetségének főtitkára, hogy elkísérje a tiszteletére adott villásreggelire. Közvetlenül a villásreggeli utón kanalasebéd következett a Rézügyi Főosztály rendezésében, tizenhét fogással és számos üdvözlőbeszéddel. A kiadós lakoma után alig gyújtott szivarra a galapagosziak büszkesége, máris előállt a kocsi, hogy a Citadellára röpítse, szemügyre veendő a pesti panorámát. Az egri bikavér és az ínyenc hidegkonyhai készítmények ugyan némileg elhomályosították a kilátást, ez a körülmény azonban nem akadályozhatta meg a délutáni programot, mely szerint Hyacinto di Fernandez látogatást tett a Vaskalap- és Szemellenző Gyár rézmetsző szakkörében. A dolgozók nagy szeretettel figyelték a meszsziről jött vendéget; hány pohárka barackpálinkával öblíti le a remekbe készült csirkesalátát, amelyről a szakszervezet gondoskodott. Sajnos, a tervezett baráti beszélgetés csupán a házigazdák kímálgatására és a vendég udvarias szabadkozására szorítkozhatott, mivel a porosbereki Rézangyal Termelőszövetkezet már így is harmadszor telefonált, hogy kihűl a vacsora. Valósággal röpült a kocsi Porosberekre, így úgyszólván késedelem nélkül vehette kezdetét a reprezentatív disznótor. Egyesek szóvá tették ugyan, hogy a vendég csak ímmel-ámmal csipeget a májashurkából; a komolyabb sértődést mégis sikerült elkerülni, mivel a tokaji szamorodniból viszont becsülettel hörpölgetett. A kétszeres Fantázia-díjas művész és kísérete meglehetősen ziláltan ért vissza a fővárosba. Hála a gyors tolmácscserének, a rádió riportere valahogy összehozta a riportját, a Tv-híradó azonban kénytelen volt eltekinteni a csukló és bandzsító kitűnőség megszólaltatásától. Hyacinto di Fernandezt másnap reggel még álmában, gyöngéd erőszakkal ültették autóba, hogy jelenlétével tüntethesse ki a Tihanyban megrendezett Rézmetsző Kongresszus tisztújító közgyűlését. Bekapták a halászlevet, rádöntöttek egy kevés badacsonyit, s már száguldottak is vissza Pestre, a Rézmetszők Lapjához, a sajtófogadásra (libamáj és barna sör). Rajongóival a Royal Szállóban találkozott (whisky és krokambustorta). majd részt vett a Rézművészeti Múzeum díszvacsoráján (étlap helyszűke miatt nem közölhető). Hazánkban tett látogatása során Hyacinto di Fernandezt huszonhét alkalommal etették le a sárga földig, további hetvenegy esetben lakott jól a rosszullét határáig, és háromszáznégy pohárköszömtőt kellett mosolyogva átvészelnie. Eközben kilenc tolmács dőlt ki mellőle, ő maga viszont harmincnégy eredménytelen kísérletet tett az étkezések elől való megszökésre, és kétszázhatvanra ugrott föl a vérnyomása. A vendégművész kissé sápadtan máj szolga tott búcsúztatásakor a repülőtéri büfében. Még egyszer méltatta a magyar és galapagoszi rézmetszők kapcsolatainak megszilárdítását, majd a gépmadár ajtaja becsukódott, és a kétszeres Fantázia-díjas kimerültén rogyott ülésére. A világ újságolvasói azóta sem értik, hogy amikor a repülőgépen fölszolgálták az első uzsonnát. Hyacinto di Fernandez miért fojtotta meg a légikisasszonyt? Jelenet SZEREPLŐK: DUGOVITS TITUSZ VÁRKAPITÁNY (Szín: Nándorfehérvár, az ostromlott vár belseje. A duda szól, a munka végét jelzi.) DUGOVITS: Na végre, fájrontl Pfü, ez nehéz nap volt!... VÁRKAPITÁNY: Jó, hogy jön, Dugovits szaki! Egy kis beszédem lenne magával. DUGOVITS: Velem, kapitány úr? VÁRKAPITÁNY: Igen. Hányadika is van ma? DUGOVITS: 1456. június 22. Tudhatná, holnap fizetés! VÁRKAPITÁNY: Persze, persze, még ez is kiment a fejemből. Ez a délelőtti ágyúzás! Hallja, ezeknek a törököknek aztán van nyersanyaguk! Szóval azt szeretném mondani... DUGOVITS: Majd holnap reggel, főnök! Most kongattak fájrantot, vége a délelőtti műszaknak. Rohanok haza, csak elrakom a szerszámokat! VÁRKAPITÁNY: Ne vacakoljon már! Arra gondoltam, hogy ha délután benn tudna maradni egy kicsit... DUGOVITS: Ne legyen Dugovits Titusz a nevem, ha egy percet is maradok. Horgászni megyek. VARKAPITÁNY: Csak rövid időről volna szó! Nézzen csak le, oda! Azt a törököt kéne elintézni ott, azzal a zászlóval, aki ott kezd mászni felfelé. Nézze, milyen szép vándorzászlaja van. A magáé lehet! DUGOVITS: Manapság ez már nem divat! Eszem ágában sincs! Hagyjon hazamenni, vár az asszony. VARKAPITÁNY: Nézze, hogy mászik felfelé! Valakinek el kellene intéznie! DUGOVITS: Ismerem a tagot. A Mahmud, a négyes janicsár ezredből. Nehéz pasas, kényes munka lesz. Adja ki az ifjúsági brigádnak. Különben is, nyelezni van a buzogányom. Vételezni kellene a raktárból. VÁRKAPITÁNY: Értse meg, ember. Ez nagyon finom munka. Nem bízhatom akárkire. Maga viszont egykettőre elkészül vele, ha ráver egy kicsit. DUGOVITS: A fejire? VÁRKAPITÁNY: Akár oda! Nézze, hogy jön felfelé! DUGOVITS: Hagyjon békében, akkor sem csinálom. Nem őrültem meg, ezért az órabérért! Eszem ágában sincs. VÁRKAPITÁNY: Ne kéresse magát, Dugovits! Tudja, milyen kevés a jó szakember. Kinek szóljak, ha nem magának? DUGOVITS: Most hízeleg, mi? De a könnyű szériamunkát, amivel lehet keresni, azt a Kapisztránnak adja! Na, isten áldja. Még a múlt hónapi veszélyességi pótlékomat se kaptam meg ... VÁRKAPITÁNY: Tudja, hogy most számfejtik, a bérelszámoló lefelejtette a nevét a listáról. DUGOVITS (dühöng): Miért nem a Kapisztránét felejtették le, a kirelejzumát? De ha melózni kell, csak engem tud kiszúrni egész Nándorfehérvárban, ugye? Ilyenkor hol vannak a többiek? Ilyenkor jó a Dugovits? VÁRKAPITÁNY (idegesen néz lefelé): Nézze e törököt, már egész közel van. Mindjárt Idefenn lesz! DUGOVITS: Majd elintézi a délutáni műszak. Aztán meg ki se tudná fizetni, ha bent maradnék. Nincs is túlórakerete. Azt hiszi, nem tudom? Egész hülyének nézi a melóst maga is? Na viszlát, megyek zuhanyozni. Minden jókat! (indul kifelé). VÁRKAPITÁNY (a fejére csap, papírt szed elő a zsebéből): Várjon! Kap a várkapitányt alapból egy kis prémiumot. Itt az utalvány. Most öt perc múlva négy, ha most rögtön leugrik, még nyitva találja a pénztárat! DUGOVITS: Na jó! Adja ide, máris leugrom a pénztárba! VÁRKAPITÁNY: Tudja mit, Dugovits szaki? Ha már leugrik, vigye magával a törököt is!
