Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-12-12 / 25. szám
XX. századi magyar származású műrészek kiállítása ARCKÉPEK A MÁBÓL ÍVÜK ITT ÉL TOVÁBB Fabri Ralph (Fábri Rezső): Hit A Szépművészeti Múzeum ajándékot kapott — hárommillió forint értékben. Ezt hallom az eseményről, mint első gyors információt, s amennyire megörvendeztet a tény, oly különösen hat az összegszerűség a Szépművészeti Múzeum falai közt. Népgazdasági beruházásoknál szokta meg fülünk a nagy összegek emlegetését. De vajon ebben az esetben nem épp úgy közös nemzeti kincsről beszélhetünk-e, mégha egy pillanatra elfog is a kétely, hogy ezeknek a képeknek, szobroknak az értéke — amelyeket alkotóik a múzeumnak ajándékoztak — forintban kifejezhető-e egyáltalán. Mert erről van szó, nagyvonalú ajándékról. A XX. századi magyar származású művészek kiállítása becsukta kapuit. A képek lekerültek a falakról, a szobrok talapzatukról. De némelyik csak átmenetileg. Mert ittmaradt a múzeum tulajdonában. Részben úgy maradt itt, hogy a múzeum megvásárolta, részben pedig, s nem csekély részben, hanem — és ismét leírom az összeget, mint egyetlen lehetőséget e szépség-vágyon érzékeltetésére — hárommillió forint értékben, ajándékként. A kiállítás alkalmával hazánkban járt művészek nagy része így intézkedett. Általában nem fűztek hozzá megjegyzést, magyarázatot. Festők, szobrászok önkifejező eszköze nem a szó, tehát semmiféle belső kényszer nem indította eket arra, hogy e sok rejtett érzelemmel teli gesztus lelki motívumait megfogalmazzák. Sőt, az ügy többnyire igen egyszerűen bonyolódott le. A múzeum felajánlotta, hogy X festő vagy szobrász valamelyik alkotását, amely a kiállításon szerepelt, megveszi. A művész azt mondta: „A múzeumnak adom.” Hogy hányán voltak, s ki mindenki mondta el, vagy írta le ezt a pár egyszerű szót ? Nos, ha őket nem hajtotta belső kényszer, hogy beszéljenek — hiszen beszélt a mű a kiállításon —, minket viszont kényszerít az öröm és a hála, a különböző égtájakról, különböző törekvésekkel érkezett, de a közös humanista meggyőződés jegyében összetalálkozott művészek iránt, hogy valamennyiük nevét följegyezzük. A fölsorolás — akár ábécé sorrendben, akár ötletszerűen történik — egy pillanatra épp oly furcsának, telefonkönyvszerűen ridegnek tűnhet, mint a hárommillió forint emlegetése. S mégis ezt kell tennünk, fel kell sorolnunk, „A múzeumnak adom” mintájára, azaz: épp oly egyszerűen s épp oly szeretettel, valamennyiüket. Álljon itt mindegyikük neve: Lucien Hervé, Vasarely, Pan Márta, Val Aurélia, Prinner Anton, Nicolas Schöffer, Székely Béla és Vörös Béla, Hévízi Endre, Soós Jóska, Nemes Endre, Csorba Tibor, Képes György, Peterdy Gábor, Freund Tibor, Weininger Andor, Bodnár Bertalan, Ralph Fabri, Borbereki Kovács Zoltán, Kónya Sándor, Judy Cassab. Szántó Lajos festőművész grafikáit — az ő végakaratából — barátja és művésztársa, Károlyi Andor ajánlotta fel a Képzőművészeti Múzeumnak, az elhunyt művész pesti hozzátartozói útján. Soós Jóska (Soós József): A torreádor totemképe Az ajándékozók tehát a földgolyó különböző tájairól, s a képzőművészet, a műfajok, a stílusirányzatok különböző tájairól származnak. Van a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott művek között olajportré, kisplasztika, fotómontázs, mozaikkő-relief, grafika, épülettanulmányrajz, szoborcsoport s olyan sajátos, az eddigi ismert műfaj-sémákba alig sorolható alkotás, mint Nicolas Schöffernek — az új „Eiffel-torony” építőjének — két kicsiny lumino-dinamikus konstrukciója. Van az ajándékok közt absztrakt és realista mű. Érkeztek az Atlanti-óceánon és az Indiaióceánon át, és érkeztek a belső szférák ismeretlen útain. Létrejöttükben különböző emberi sorsok, művészi törekvések, társadalmi környezeti hatások érvényesültek. S most egyszercsak van valami, ami közös bennük, ami miatt egyszerre s együtt emlegethetjük valamennyiüket: alkotóiknak az az elhatározása, hogy művük itt éljen tovább, itt beszéljen róluk tovább a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Garas Klára főigazgató fejből sorolja a neveket s a nevekhez kapcsolódó ajándékalkotásokat, anélkül, hogy valami jegyzékbe nézne. De hiszen ugyanígy betéve ismeri a múzeum valamennyi Kincsét s most már ezek a legújabbak is az elmúlt századok jelentős képzőművészeti alkotásaiból hozzánk került, nálunk őrzött gyűjtemény részét alkotják. Csatlakoznak hozzá — a mi századunkból. És végül Garas Klára mond még valamit, ami úgy tűnik, többet jelent, mint a hárommillió forint. — A mi képzőművészeti múzeumunk igen gazdag, megtalálhatók nálunk a festészet, szobrászat legnagyobbjainak alkotásai. Azonban van egy terület, amelyen lemaradtunk más világvárosok múzeumai mögött, s ez: a kortárs-művészet, amelyet nem csupán alkalmanként kellene bemutatni, hanem amelynek állandó otthont szeretnénk teremteni. Csakhogy a világon fellelhető jelenkori értékes művek megszerzése rengeteg nehézségbe ütközik. Most mégis azt tervezzük, hogy létrehozunk egy modern képtárat és szoborgyűjteményt. Nem kevesebbről van tehát szó, minthogy a külföldön élő magyar művészek ajándékaikkal egy leendő modern képzőművészeti múzeum alapjait rakták le Magyarországon. Soós Magda Nemes Endre: Sírfelirat egy kísérleti egérről. Korda Vince: Tájkép (Novotta Ferenc felv.) Val Auréllá: Kompozíció I. JUattiLízkl Qé-ziel KERÜLETI KÖNYVTÁRVEZETŐ RIPORTER: Hány éves? MARUSZKI: Harmincnégy. RIPORTER: Miért lett könyvtáros? Hivatásszerűen érdekelte, vagy mert könnyű, tiszta munkának ígérkezett? MARUSZKI: Véletlenül lettem könyvtáros, de nem azért, mert könnyű és tiszta munkának ígérkezett. Matematikus szerettem volna lenni, de nem sikerült. Érettségi után különböző helyeken dolgoztam. Közben adódott egy lehetőség, hogy a lakásunkhoz legközelebb eső könyvtárban, mint kisegítő dolgozzak. Ez akkor számomra elsősorban praktikus szempontból volt jó. Rövid fél év alatt éreztem meg, hogy mennyi szépsége van ennek a munkának. Most már tizenöt éve vagyok könyvtáros. Menetközben szereztem szakmai képesítést. RIPORTER: Könyvtáráról melyik adatokat tartja a legfontosabbnak? MARUSZKI: A majdnem harmincötezer lakosú József Attila lakótelepről körülbelül 2600 felnőtt olvasó látogatja rendszeresen a könyvtárat. Évi 30 000 kölcsönzési alkalom és 120 000 kötet forgalom mellett 8000 olvasótermi látogatónk van. A könyvtár állománya jelenleg 24 000 kötet könyv. Azt hiszem, itt nem is a nagy mennyiség, hanem az állomány korszerűsége lényeges. Olyan az állományunk, amely közművelődési szinten minden igényt kielégít. Mintegy 2500 kötet olvasótermi anyaggal rendelkezünk és több mint száz napilap és folyóirat jár a könyvtárunkba. RIPORTER: Milyen munkának tartja a könyvtárosságot; elsősorban szolgáltatói vagy népművelő tevékenység? MARUSZKI: A jelenlegi tényleges helyzetet tekintve elsősorban szolgáltatói tevékenységnek látszik. Ha a könyvtáros tudatos szándékát nézzük, akkor elsősorban népművelői tevékenység, amelyre nagyon sok eszközünk, de kevés időnk van. Az előbb nem voltam pontos: azt mondtam, hogy a mi munkánk tudatos szándékunk szerint népművelés, pedig itt nem is a mi szándékunk, hanem az olvasók valóságos elvárása a fontos. Márpedig a könyvtárostól az olvasó elsősorban népművelést vár. Elmondom a tegnap délutáni kéréseket: egy középiskolás Arany János öregkori költészetéről kért irodalmat, egy ipari tanuló a légpárnákról, egy másik fiatalember az entrópiáról, egy harmadik pedig bővebb összeállítást „a jelenlegi kínai szocializmusról”. Éppen ezért a könyvtáros legnagyobb konfliktusa, hogy milyen területeken tájékozódjék. És egyáltalán specializálhatja-e magát valamilyen tudomány területére? RIPORTER: ön mennyit és milyen műveket olvas? MARUSZKI: A „mennyit”re nem tudok pontosan válaszolni. A könyvtárban, munka közben elsősorban folyóMaruszki József iratokat, könyvkritikákat, az új könyvek feldolgozásakor tulajdonképpen minden beérkező könyvet átforgatok. Buszon és villamoson elsősorban lektűröket olvasok, máskor nem jut rá időm. Szabad óráimban a modern szépprózával, filozófiával és szociológiával foglalkozom. Emellett a Politikai Főiskola kötelező és ajánlott irodalmát olvasom. RIPORTER: A könyvtár olvasóinak többsége milyen korosztályokból tevődik öszsze? MARUSZKI: A könyvtárunk sajátossága, hogy olvasóinknak több mint hatvan százaléka 26 éven aluli — elsősorban középiskolás, ipari tanuló. Ebből adódik, hogy könyvtári tevékenységünkkel elsősorban a fiatalokhoz fordulunk. A kölcsönkérésen kívül számukra megteremtettük heti egy alkalommal a klubélet lehetőségét. Vitákat, előadásokat, vetélkedőket szervezünk. RIPORTER: Igaz-e, hogy csökken a hagyományos szépirodalom iránti érdeklődés, és ha igen, minek a javára? MARUSZKI: Igaz, hogy csökken a hagyományos szépirodalom iránti érdeklődés. Egyre nagyobb az érdeklődés a tudományos-fantasztikus irodalom, sőt a futurológia iránt is. (Sajnos jó hazai művelője alig akad.) Egyre többen érdeklődnek társadalomtudományok, a memoárirodalom, továbbá a természettudományos és technikai ismeretterjesztő irodalom iránt. RIPORTER: Mi a tapasztalata a televíziónak az olvasásra való hatásáról? MARUSZKI: A televíziónézés időben az olvasás rovására megy. De ugyanakkor mindazok a filmek, televíziós játékok, irodalmi műsorok, amelyek meglevő művekből készültek ugrásszerűen növelik a megfelelő könyvek iránti érdeklődést. Izgalmas számomra, hogy milyen hatással lehetne még a televízió az olvasásra, elsősorban az ismeretterjesztés és az esztétikai nevelés szempontjából. Nagyon sok tudományos-fantasztikus művet szeretnék látni megfilmesítve, sok könyvvitát, ami a mű megértését célozza. RIPORTER: Köszönöm a figyelmét és az idejét. Salamon Pál
