Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-11-28 / 24. szám
ZÁROSOK. iTAK II. ÍÓRUSON Barátcellából lakószoba A Borostyán fogadó Sárospatak történelmi magjába épült, azzal szorosan összenőtt, a levegő azonban a régi Patak, a kollégium és a Bodrog-parti vityillók felöl áramlik be a faragott kapun s magával hozza Patak barátságos lakosságának nyíltságát, szívélyességét, s ezt a rejtelmes áramlást egy öreg tanárember magyarázta meg, akivel — útbaigazítást kérve — eszmecserébe bonyolódtunk a fogadóból kilépve, a vén tölgyek árnyékában, a zöld gyepen, ahol nyárias felhevültséggel futkároztak a kisdiákok. — Patak, tisztelt uraim — mondotta régidivatú kalapját megemelve az öreg tanár — mindig diákváros volt s diákjai nemcsak a kollégiumban kaptak szállást, hanem a polgárházaknál is, ahol tiszteletre méltó hagyomány volt kosztosdiákot tartani, olyan diákot, akinek már nem jutott hely a kollégiumban. Diákot fogadni és diákot tartani, édes szülője helyett édes szülője lenni pedig a vendéglátás legmagasabb fokát jelentette. Aki átlépte a vendégfogadó pataki ház küszöbét, az egyszeriben családtaggá változott, az előtt kinyílt a kamra és a komód, az úgy érezhette magát, mint aki mindig otthon volt annál a háznál, ahol koszt-kvártélyra fogták. Ha nem így érzett az idegenből érkezett diák, az a ház népének nagy szégyent okozott, az többé nehezen kapott kosztosdiákot. Gondolom, tisztelt uraim, ebben rejlik annak a magyarázata, hogy Patakon mindenki otthon érzi magát, akár a Borostyánban vesz magának szállást, akár helyszűke miatt a vendégszerető pataki házaknál. Az esti fénysugarak ezalatt beterítették lompos őszi árnyakkal a hajdanvolt kolostorudvart, ahol a kámzsás barátok helyett a fehérsüveges szakács sietett át, hogy a raktárból előhozzon valamely hidegen tartott vadhúst s abból zempléni különlegességet süssön. A pincérmester a pincébe ballagott, hogy topóval megfaggassa a hegyaljai borokat őrző hordókat s kiválassza azt a furmintot, amelyet a vadhúshoz majd felszolgálnak az étteremben. A gvárdián egykori cellájában esti pillangó nyakkendőjét kötötte egy angol vendég s azt a rövid, ám találó mondatot forgatta a fejében, amelyet másnap majd bejegyez a Borostyán vendégkönyvébe, hogy a maga módján megörökítse egy töretlenül szép nagy emlékét Sárospatak városában, ahol nagyon sok kisdiák folyékonyan beszéli Shakespeare nyelvét. Baráti Géza A kollégium kapuja A KOLLÉQIUM JELENE (Vámos László felvételei) zettség, hiszen olyan nevek csendülnek elő a múltból, amelyekre minden életre készülő fiatal tisztelő elkötelezettséggel emlékezhet. A példák súlya alatt meg lehet görnyedni és fel lehet növekedni. S talán egyetlen magyar iskolában sem gyűlt úgy össze a példaadók tömege, mint Sárospatakon. Ügy érezte a krónikás, az épületből, a folyosókból, az osztálytermekből megfoghatatlan, patinás „iskolaszag” sugárzik, valami nagy nyugalom, a készülődésre alkalmas biztonság levegője. Az órák végét harangkondulás jelzi, a zengő fémes moraj mintha a múltból csendülne elő, szólítván a jelent. Így érzi ezt a krónikás, tagadhatatlan közelséggel: együtt a múltat, a jelent, s a készülődés áhítatát. Több mint 900 fiatal tanul a sárospataki gimnáziumban. A végzős diákok jelentős része egyetemre megy. A tanárok között sok az egykori diák, több mint az ország bármely más iskolájában. A visszatérésre csábító vonzást leküzdeni úgy látszik nehéz. Mikor Sárospatak múltját idéztük, megemlítettük, hogy valamikor a XIX. század közepén Európa avatkozott közbe, hogy a sárospataki kollégium valóságában és szellemében fennmaradhasson. Comenius hajdani iskolájáról a világ nem feledkezett meg azóta sem. A sárospataki gimnázium az UNESCO támogatását élvezi, ez a tény azt is bizonyítja, nemzetközi tekintélye van. És még valamit meg kell említenünk a fennmaradt hagyományok közül: az itt folyó nevelés modern ítéletű hazafias szellemét. Az igazgató szavait felidézve: „a gimnázium humán jellegű maradt”, habár tagadhatatlan, hogy a korunkban oly fontos természettudományok oktatására is nagy súlyt helyeznek De mégis az irodalom, a történelem levegője érződik itt és túl ezeken, Sárospatak specialitása a nyelvoktatás. Működik itt egy angol és egy orosz nyelvű tagozat, mindkettő országos hírnévnek örvend. A diákok az országos tanulmányi versenyeken évről évre előkelő helyezéseket érnek el. A pedagógusok a legkorszerűbb nyelvtanítási módszereket alkalmazzák, a tanulók döntő többsége elvégezve a negyedik évfolyamot, kitűnően beszéli a tanult nyelvet, alkalmazni és használni tudja, az iskolai nyelvoktatásban szokatlanul magas fokon. Talán pontosan ezért rendkívül kiterjedtek a sárospataki gimnázium nemzetközi kapcsolatai is. A pataki diákok sok távoli ország fiataljával leveleznek, s ez a kapcsolat néha szorosabbá válik, kölcsönös látogatásokkal egészül ki, barátsággá növekszik. Sok szót lehetne ejteni még erről az iskoláról, arról, hogy mennyire jó a gimnázium viszonya a kollégium épületében székelő egyházi intézményekkel, s a város lakóival. Talán ez nem is különös, hiszen Sárospatakon a diák szó ünnepiebben, komolyabban cseng, mint az ország más tájain. Tagadhatatlan, a múlt folytatása- az, ami van. És Sárospatak példája bizonyítja, nem szabad veszni hagyni elmúlt idők nemes hagyományát. Kristóf Attila A renovált vártemplom hogy a könyvtár és a múzeum nélkül az iskolák teljességéből is hiányozna valami, hiszen a diákok e hatalmas tudományos gyűjtemények közelében nagyobb érdeklődéssel és nagyobb lehetőségekkel felvértezve folytathatják tanulmányaikat; a forrás közelében jobban sarjad a fű. Ezen a helyen szemlélődve óhatatlanul fölvetődik az emberben a kérdés: a hagyományok, a múlt évszázadok történései és törekvései való anyagként megmaradnak-e egy város légkörében vagy csak az emberi elme és lélek sajátja az, hogy kegyelettel őrzi a múltat? Lehet, hogy így van, lehet, hogy úgy, de a sárospataki gimnázium a mostani időkig megőrizte hírnevét, s ami több ennél, nemcsak hírnevében, hanem tendeje alatt kibomlik bennük az emberré válás, a többre törekvés vágya és lehetősége. Mert Sárospatak nem csupán tanít, hanem nevel is. Sokkal erősebb itt az összetartozás érzése, mint az ország számos más iskolájában, s ez az érzés kedvező hasonulásra kötelez. A hely szelleme így fonódik össze a jelen törekvéseivel, ahogy Gergely Sándor, a gimnázium igazgatója mondta: „Segítenek nekünk nevelni a hagyományok is.” Amíg felfelé ment a krónikás a szélesen kitáruló lépcsőkön, s a hosszú köves folyosókon kongtak léptei, erre gondolt: vajon az új, eljövendő kor derék, nagy fiai közül is oly sokan kerülnek-e ki majd e falak közül, mint egykoron ? Arra gondolt, nehéz lehet itt diáknak lenni, különös furcsa elköteleA múlt nem vész el. Ez a gondolat motoszkált a krónikásban, amikor megállt a sárospataki kollégium udvarán, s a négyszöget alkotó ódon épülettömbök között felpillantott az égre. Csönd vette körül, mintha az idő egy helyben állna. Jobbra a könyvtár és a múzeum régi falai magasodtak, balra a gimnázium és a diákotthonok — mindez a kollégium egészéhez tartozott egykor, s most a múltat és a jövőt felidéző jelenné vált. Mert miért is rekesztenénk ki a jelenből a sárospataki könyvtárat, levéltárat és múzeumot, hiszen mindhárom intézmény a jelent szolgálja, szorgos kutató- és alkotómunka folyik itt. A könyvtár századok fölgyülemlett szellemi kincsét őrzi, a levéltár átvészelt minden pusztítást, háborút, anyaga felbecsülhetetlen értékeket rejt, nemcsak egyháztörténeti, hanem nemzettörténeti vonatkozásaiban is. A kollégiumnak a tudományos gyűjteményeket tartalmazó épülettömbje az egyház tulajdonában és kezelésében maradt, de bizonyos értelemben állami támogatással dolgozik. Az épületek tatarozása, megóvása állami segítséggel történt, történik,- hiszen az itt felhalmozott értékek a nemzet tulajdonához tartozók. A könyvtár és a levéltár szoros kapcsolatot tart a Magyar Tudományos Akadémiával, a tudományegyetemekkel, a múzeum pedig feladatának tekinti a kollégium történetének bemutatását, hagyományainak felelevenítését. Itt Sárospatakon a múlt emlékeinek bűvöletében korunk egyik jellemzőjét tanulmányozhatjuk, az állam és az egyház új alapokra épült viszonyát. Az iskolát, a gimnáziumot 1952-ben az állam vette át, s a kollégium régi négyszögében így kerültek egymás mellé az egyházi gyűjtemények és az állami iskolák. Hozzátartozik az igazsághoz, Az ősi kollégium udvara valóságában is az egyik legkiválóbb magyar oktatási intézmény. Nevelői igazi hivatástudattól áthatott emberek, diákjai — talán e példaadás következtében — különleges tudásszomjukkal, érdeklődésükkel, kötelességtudásukkal tűnnek ki, mert az a tény, hogy aki Sárospatakon tanul, napjainkban is magasabb rendű törekvésekre kötelez. Gyakorta megtörtént, és megtörténik, hogy gondos szülők a fővárosból küldik el gyermeküket Sárospatakra tanulni, ahol, úgymond, a gimnázium négy eszk-13
