Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-11-28 / 24. szám

BESZÉLQETÉS A „RÓZSA ALATT

sait tanulmányozza. A gyűjtő, például a habán kerámiák gyűjtője...

A Morvaországból vallásuk miatt elüldözött habánok egy részét Rákóczi György telepítette le Patakon, itt borult virágba csodálatos művészetük. Az építészek számára itt van a későgótika, a reneszánsz, a barokk, s az erdőbényei vöröstéglából épült Vöröstorony, az öregpalota

— az országnak, építészetben egyik ritka kincse. Ebben valaha országgyűlést is tartottak, Rákóczi országgyűlését, 1708-ban.

Az országgyűlések zárt színhelye, a szabad rákosi mezőt kivéve, mindenesetre eltűnt, semmivé lett ebben az országban, csupán a huszadik század parlamentjeinek színhelye, a pesti országgyűlési palota ép.

— S mi ez a rejtély, az a csoda, hogy Patak megmaradt?

— A várkastély, a történelmi leírásokban olvashatóan, sokszor pusztult, gyakran égett, nem egyszer épült át

— végső soron megmaradt. Ez benne az egyedülvaló.

A nap permetez, a nap játszik a falon, a nap fénye fürdeti a rózsát a fejünk felett. Állva beszélgetünk, az időtől már teljesen elszakadva.

Mit is jelent számunkra Patak?

Valóságos, megmaradt színhelyét annak, hogy mennyire küzdelmesen nagy volt történelmünk. Patak az egri várvédő Dobó-családot is jelenti. Patak még őrzi Balassi Bálint lábanyomát, s valóságos emlékét Erdély fejedelmeinek. Patak egy roppant Rákóczi uradalom központja volt, még mutogatják a Vöröstoronybam azt a szűk, homályos termet, ahol a család gyöngyökkel és gyémántokkal kivarrt bivalybőrökben tartotta tenger pénzét; ahol magyar, román, szlovák, ruszin nyelven őrizték a munkaszerződéseket; ahol a gótikus falakat a Perényi-, Dobó-, Lórántffy-, Rákóczi-családfák borítják, mert a leszármazás döntött végső soron a bonyolult birtokfoglalási, örökösödési, háborgatási perekben.

— S még valamit őriz Patak, a várkastély, a Rákóczivár — mondom a rózsa alatt.

A magyar nyelvtudomány mutatta ki, hogy az irodalmi magyar nyelv a Patak—Kassa közti területen alakult ki, s napjainkban is ennek a vidéknek a népe beszéli legszebben a magyar nyelvet.

— Mert itt olyan főurak éltek — hallom —, akik magyarul beszéltek, s akiknek e nyelv ápolása gondjuk volt.

Végül is Patak sziget-voltát emlegetjük, holott a valóságban nem az, hiszen a szelíd, sejtelmes, finom és csöndes Bodrog partján áll.

— Magyarország szíve, az ország közepe török hódoltság alatt élt. Buda, szegény Buda, évszázadokig német ajkú városnak számított. Patak mindig magyar volt. Patak sziget volt.

Körüljárva, bár egyhelyt állva a Sub rosa erkélyén, történelmünk néhány fejezetét, végül kísérőm kérdez:

— S ön miért zarándokol el mindig a pataki Rákóczivárba?

Már szinte kívülről tudom az öregpalota őrségszabájában elhelyezett utasítását I. Rákóczi Ferencnek: ha „valaki vigyázáson, cirkáláson részegen aluva, vagy helyén nem találtatik ...”, akkor milyen büntetés vár rá. Vagy azt, mit sütött Antal mester — e felirat az öregpalota konyhájából való — Perenyi Gábor menyegzőjén: „egy ökröt, az mely ökörbe csinált vala egy juhot, az kövér juhban egy gyermekded borjút, az borjúban egy kövér kappant. Mikor immár az ökör megsült, az kappant kivötte s meglátta, ha megsült, tehát az ökör is megsült”. Mármár le tudnám rajzolni, anynyit láttam és szemlélgettem, a Rákóczi-birtokok roppant területéről készült földrajzkártyát.

A sárospataki Rákóczi-várban, annak is a Wesselényiösszeesküvésből ismert „Sub rosa” erkélyén, azt mondja kedves kísérőm, ősz hajú aszszony:

— Ide mindenki eljön.

— „Mindenki”?...

— Legyen az külföldi vagy hazai, az UNESCO embere, vagy a nemzetközi műemlékvédelemé. Eljön ide minden jelentős külföldi vendégünk, s jönnek az iskolások, turisták, katonatisztek, víkendező autósok vagy filmesek.

A sárospataki vár

— Filmesek is?

— Valamikor régen, még a Windischgrátzhercegek idejében itt vették fel Harry Baur híres francia filmjét, a Tarasz Bulbát, s idén itt forgatták a Szép magyar komédiát, a Balassi filmet magyar és lengyel művészekkel.

— S mit lelnek meg itt a filmesek?

— A XV. század légkörét, falait, emlékeit, például az öregpalotában, a Vöröstoronyban.

Fejünk felett a „rózsa”, a történelmi nevezetességű rózsa alakú zárókő az erkély mennyezetének közepén. Erről nevezték el a sárospataki Rákóczi-vér erkélyét „Sub rosa” teremnek. Sub rosa „terem”? A valóságban nem nagyobb két lépésnyi hosszú térnél, csak arra lévén alkalmas, hogy „négy-öt magyar” összehajoljon. Az összehajlásnak vérpad lett a vége. Történelmi összeesküvéseink sorsa, általában.

— S mit talál meg „mindenki” a Rákóczi-várban?

— A katonák például a fegyvertermet keresik fel: nézik a szablyákat, régi buzogányokat, török páncélingeket, Rákóczi testőreinek testőrbárdját, handzsárokat, kuruc fokost. A gyermekek, kisiskolások...

— Igen, a gyermekek? Mit tudnak, s főleg mit értenek ők a Pálócziak, Dobók, Lórántffyak, Rákócziak egykori várkastélyából ?

— A romantikát keresik. S megértik — mohos várfalak, szűk folyosók, lovagterem, kápolna, II. Rákóczi Ferenc rodostói halotti leple, pincelejáratok, gyilokfolyosó — a történelemnek talán sehol másutt nem látható jelenlétét, s megérzik légkörét.

(MTI felv.)

— Sehol másutt?... — kérdezem a rózsa alatt, de inkább csak magamtól.

— Másutt ilyesmi már aligalig látható — jegyzi meg az ősz hajú asszony.

Visegrád rom. Mátyás budai palotáinak mását csak metszetekről ismerjük. Hol keressük, hol találjuk meg az építészet egymásra terülő különböző rétegét, hol leljük meg, egyetlen épületen, épületsoron belül, reneszánszunkat és a magyar barokkot, s főképpen történelmi múltunk le nem írható, mert ki nem fejezhető, s csak a falakból, némán, áradó légkörét?

— Talán még Sárvárott. Talán még Vay Ádám kuruc generális várkastélyában, a Nyírségben. De sehol sem ilyen teljesen — s az ősz hajú asszonynak igaza van.

— A Wawel ép, Versailles ép, — mondom — Schönbrunn nemkülönben, megmaradt a wártburgi vár, még a törökök Héttornya is a Márvány-tenger partján. Ügy látszik, a mi műemlék-szegénységünk, másrészt a mi műemlék-gondozásunk szinte páratlan gazdagsága varázsolja olyannyira kiemelkedővé Sárospatakot.

— Itt vasárnaponként — jegyzi meg az ősz hajú kísérő — mindenesetre mozogni sem lehet. Mindenki itt keresi, itt szemléli, itt leli meg azt, amit másutt nem kereshet, s nem találhat meg.

— Az ép falakból áradó történelmet?

— Nem csupán azt. A régész a földrétegeket faggatja: mit rejt még ez a vértől áztatott? A művészettörténész az egymással ölelkező, egymást kiegészítő korok stíluöszl fényben a várkert

A VSröstorony és a sarokerkély

— Hogy én mit keresek újra meg újra Patakon. Rákóczi emlékét.

— S ebből az emlékből — mert tenger gazdag — főként mit? — elindulunk a rózsa alól.

— Hogy volt valaha egy urunk, egymillió holdnyi birtokával, a korabeli Magyarországon a leggazdagabb. S odadobva ezt az egymilliót, csak arra tört, a végórájáig szinte, hogy ez az ország független, ez a nép pedig szabad legyen.

S elhagyjuk a mennyezet egyetlen rózsájának a színhelyét. Ruffy Péter

cAíW&KIS

SÁROS

KÁVÉ A I

Ebéd után a pincér előzékenyen hozzánk hajlik és megkérdezi:

— A kávét itt, vagy a kóruson óhajtják meginni?

Miután elfogyasztottuk az ebédet a hajdani trinitárius kolostor kápolnájának boltívei alatt, felballagunk a kórusra, hogy egy forró fekete mellett elgondolkozzunk afölött, hogyan is lett egy rommá változott régi kolostorból Magyarország egyik legkedvesebb és legnépszerűbb szállodája, illetve fogadója, mert a pataki várral szomszédos Borostyán ezzel a szép régi míves szóval határozza meg önnön szerepét.

„Borostyán fogadó” — s a kőből rakott hétszázéves falakon valóban egy száz évnél idősebb borostyántörzs örökzöld indái kúsznak, körülfonják a kökeretes ablakokat, a szélben lengő elszabadult ágak megkocogtatják a tetőt.

Erős és csípős ősz járja már, a látogató tehát inkább a kórust választja, mint a hajdanvolt kolostor kerengőjét, azt a kis zárt udvart, ahol a XIII. században letelepített trinitárius szerzetesek kerengtek breviáriummal a kezükben, ama sokkal szerényebb étkezések után, mint amilyeneket az utazó fogyaszthat a Borostyán étteremben.

A kóruson az orgona ezüst sípjai helyén a kávéfőző gép ezüstje csillog, a gőz úgy sustorog a csövekben, mint a dünnyögő barátok zsolozsmája, az ember nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy valamiféle tévedés történt, a sekrestye ajtaján kilép egy szakállas szerzetes és szigorú-szomorú tekintettel kérdőre vonja a vendégeket, mit keresnek itt a csönd és az áhítat honában, miféle világi parancsolat szólította az asztalokra a borostyánsárga csillanású tokaji borokat, a mélybarna konyakot, amelyet éppen felszolgálnak egy holland úrnak az illatos kávé mellé.

Siessünk leszögezni, hogy a fogadóvá alakított kolostor nem jelent semmiféle vallásellenes cselekedetet. A pataki trinitáriusok ódon kolostora már kétszáz évvel ezelőtt elvesztette egyházi szerepét és jelentőségét, amikor a rendet feloszlatták és a kolostort ahhoz az uradalomhoz csatolták, amelynek területén kőből rakott falai magaslottak. Több mint kétszáz évig világi célokat szolgált a kolostor. Volt benne ispánszállás és az uradalmi számadó hivatala, amikor is a számtisztek és uradalmi toliforgatók ugyanolyan halk tollperce-A Borostyán fogadó

géssel rótták a rubrikás könyvekbe az uradalom bevételeit, bortermését és szarvasmarha állományát, mint az egyszerű trinitárius szerzetesek a latin imákat és históriai följegyzéseket.

Minden épület kopik és hanyatlik, akármilyen tartós kövekből is rótták a falakat. Így hanyatlott a pataki rendház is, így változott lassan emberek lakó- és munkahelye után egerek szállásává, magtárrá és gépszínné. A cellákban búzásszákokat és boroshordókat őriztek, a boltíves kápolnában cséplőgépet javítottak, míg egy élelmes szövetkezet elő nem állott a tervével, átalakítaná a régi kolostort szállodának és étteremnek, hiszen Sárospatakon amúgy sincs szálloda és rangos étterem, ahol a város vendégeit méltóképpen el lehetne helyezni, zempléni falatokkal és hegyaljai borokkal megkínálni.

Két évig tartott a munka, két éve működik a pataki Borostyán, s híre ma már messze földön elterjedt. A vendégkönyvben több az idegennyelvű bejegyzés, mint a magyar s ez azt bizonyítja, a sajátos hangulatú fogadóban, a kápolna-étteremben, a kórusra menekített kávézóban eltöltött napok és órák emléke nem múlik el nyomtalanul. Még ebéd előtt betekintettünk némely szobába — száz embernek ad egyszerre szállást a fogadó — s a vendégek háborítása nélkül szemlélhettük a belső emeletekre osztott földszinti szobákat, a vaskosaras ablakokból a várra és a Bodrog-part felé kínálkozó kilátást. Ezekben a szobákban van egy-egy másfél méter magasra emelt pádimentom, azon helyezkednek el az ágyak, a folyosóval egy szinten a mosdók, a bútorok. Kényelmesek és megejtő hangulattal teljesek ezek a szobák és lakosztályok, szívesen száll itt meg a kiránduló külföldi diplomata és a hivatali kiküldött — ha éppen kap szobát. Mert a Borostyánba nem lehet váratlanul és bejelentés nélkül beállítani, a hajdani kolostor vendégszeretetét szigorú üzleti rend foglalta el. Aki előre gondoskodott szobáról, annak van éjszakai szállás a feje fölött, aki nem, az siessen Miskolcra, mert ott van a legközelebbi nagy szálló ...

Ebből esetleg arra következtethet valaki, hogy a Borostyán kiváltságos fogadó, akár egy középkori szálláshely, ahol a városi szenátus vendégeit nagyobb becsben tartják, mint az országút egyszerű vándorát. Oszlassuk el sietve a félreértést, mert a Borostyánban nem számít a rang és tekintély, aki hamarabb érkezett, vagy előre szobát foglalt, az nyújtózhat el a boltíves szobákban, az étterem pedig mindenki előtt tárva áll, akit arra visz az útja ...

De csak abból adódna a Borostyán különös hangulata s nyájasan vendégszerető légköre, hogy falait hétszáz évvel ezelőtt rakták fel a kérges kezű fráterek, hogy templomi mennyezet alatt szolgálják fel a zempléni disznópecsenyét, hogy a kávét a kóruson csurrantják csészébe az orgonára emlékeztető kávéfőző gépből? Ez sem így igaz, mint ahogy a hangulat nem a boltívek szülötte, nem a mesterien faragott kváderkövek szilárd tartásában rejlik a nyugalom és a biztonság.