Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-11-14 / 23. szám

Ülést tartott az Anyanyelvi Konferencia Titkársága és az Előkészítő Bizottság hazai munkacsoportja

SZABÓ PÁL HALÁLÁRA

Az Anyanyelvi Konferencia Titkársága és a Konferencián alakított Előkészítő Bizottság hazai munkacsoportja, dr. Lőrincze Lajos professzor elnökletével 1970. október 19-én ülést tartott, amelyen az alábbi kérdéseket vitatták meg:

Dr. Imre Samu, az MTA Nyelvtudományi Intézetének helyettes igazgatója beszámolt az Anyanyelvi Konferencia jegyzőkönyvének folyamatos munkálatairól. A konferencia anyagának szerkesztése befejeződött, a kézirat sajtó alatt van. Az anyag „A MAGYAR NYELVÉRT — A MAGYAR KULTÚRÁÉRT” címmel kb. 300 oldalon 2000 példányban jelenik meg.

Maróti Gyula, a Népművelési Intézet osztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a külföldi résztvevők (dr. Nagy Károly, dr. Bodolai Zoltán, stb.) javaslatai szerint az oktatás és az iskolán kívüli népművelés segítését szolgáló szakirodalmak összeállítása megtörtént. A „mintacsomagokat” felhasználás és véleményezés céljából útnak indították a címzettekhez.

A konferencia javaslatainak részletes feldolgozását az Előkészítő Bizottság és a Titkárság megkezdte. Egyes javaslatok megvalósítása megkezdődött, illetve megtörtént.

Elhatározták, hogy az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és az Előkészítő Bizottság külföldi tagjainak írásban számolnak be a konferencia óta végzett munkáról. A tájékoztatót eljuttatják a konferencia meghívottaihoz is. Ugyancsak kiküldik az Anyanyelvi Konferencia záróülésének dokumentumait, a konferencia munkaprogramját és az elkészült fényképeket.

Az ülés résztvevői megállapították, hogy az I. Anyanyelvi Konferencia összehívását és munkáját kedvezően fogadták a külföldön élő magyarok. Egyben azt is hangsúlyozták, hogy a konferencia céljainak megvalósítása csak elkezdődött és a további munkához kérik, várják közös ügyünk, édes anyanyelvűnk fenntartása, ápolása minden hívének támogatását.

Árucsere-forgalmi, gazdasági és műszaki együttműködési megállapodás Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság között

Negyven évvel azután, hogy Móricz Zsigmond 1930- ban felfedezte és kiadatta Emberek című első könyvét, Budapesten, hetvenhét esztendős korában meghalt Szabó Pál Baumgarten-dí jas, József Attila-díjas és kétszeres Kossuth-díjas író, a két világháború közti hazai parasztmozgalmak egyik kiemelkedő szervezője, a Talpalatnyi föld szerzője, az Elnöki Tanács és a Magyarok Világszövetségének volt elnökségi tagja, az országgyűlési képviselő, a Nemzeti Parasztpárt egykori vezetője, Bajcsy-Zsilinszky Endre volt harcostársa, a Szabad Szó és a Kelet Népe valamikori szerkesztője, irodalmunk és közéletünk „Pali bácsi”-ja.

Ezerkilencszázharmincban a magyar paraszti világ, a biharugrai szülőfalu „irtózatos és kegyetlen” csendjéből jött, ítéletet osztva, vihart kavarva, a paraszti kínt kimondva. egy viharmadár vijjogásának erejével: „Üj. nagy írót küldött a falu ...” írta felfedező cikke címében Móricz Zsigmond, s így folytatta: „Van neki egy holdja! Van neki egy talpalatnyi földié.. . Hat elemit végzett, tehát megtanult írni és olvasni. Tehát lön belőle ennek az irodalomnak egyik legtökéletesebb munkása.”

Harminchét esztendős korában tette le az irodalom asztalára ekt a kiáltást, Emberek című első könyvét a volt kőművessegéd, az ugrai zsellérivadék, az egyholdas magyar paraszt. Első könyvéhez — az Emberekhez —, az ugrai szegénységhez, az Alsósor, a Temes-zúg. az ugrai Keres-széle, Nagy utca népéhez azután végórájáig hű maradt. Irodalmunk mesteri műveit (Talpalatnyi föld. Isten malmai, Üj föld) írta meg a Bölöniek, a Tiszák egykori földjének népéről, szorongattatásáról, felszabadulásáról, az új élet néha gyötrelmes, s soha sem könynyű indulásáról, az új paraszti létezésformáról. Ahogyan telt az idő, érett a történelem, s gazdagodott a Szabó Pál-i életmű, úgy népesedett be a román határ széli Biharugra regényhősökkel, Piros Gózokkal, Juhos Marikákkal. Az Alsósor fia megírta, s irodalmunkba emelte faluja majd minden lakóját, a literatúra foglalatába illesztve népének új történelmét.

Kőműves múltját tekintve munkás volt, s talpalatnyi földjére gondolva, szegény kisparaszt, Móricz Zsigmond szellemi gyermeke, egy falu gondozó apostola, a paraszti népnek irodalmunkban kiemelkedő ábrázolója, a felszabadulás utáni élet nemegyszer gondokkal viaskodó közéleti személyisége, fiatalok kedves Pali bácsija, s valamennyiünk ébresztője. Veres Péterhez hasonlóan mindig népben, nemzetben gondolkozott, s Kazinczyhoz hasonlóan, jelképesen szólva, vérébe mártott tollal írt, mert tulajdon életét, saját népe sorsát, valamennyiünk küzdelmét, s igazát mondta ki.

Veres Péter után elment ő is. Abba a talpalatnyi földbe, amely küzdelmes igazsága volt és beterítő végső otthona lett. R. P,

A Millenniumi emlékmű a Szépművészeti Múzeum oszlopai közül nézve

(Novotta Ferenc felv.)

A magyar Külügyminisztérium Dísz téri vendégházában Vályi Péter pénzügyminiszter és dr. Kari Schiller, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi minisztere aláírta a Bonnban ez év szeptemberében parafáit magyar—NSZK hosszú lejáratú, ötéves árucsere-forgalmi, gazdasági és műszaki együttműködési megállapodást.

A megállapodás aláírásánál jelen volt dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Szálai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, továbbá a Külügyminisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa. Ott voltak a dr. Kari Schiller miniszter kíséretében levő magas rangú személyiségek.

A megállapodás, amely a két ország első hosszú lejáratú egyezménye, visszamenőleg 1970. január 1-től 1974. december 31-ig érvényes. Az eddiginél szélesebb alapokra helyezi a két ország gazdasági kapcsolatait, és az árucsere-forgalmon túl a gazdasági-műszaki kooperációkra is kiterjed. Alapvető célként mondja ki, hogy az áruforgalom évről évre bővüljön és kiegyensúlyozottan, harmonikusan fejlődjön. A megállapodásban a Német Szövetségi Köztársaság kormánya kifejezi szándékát, hogy folytatja a liberalizáció politikáját, azzal a céllal, hogy a magyar áruk bevitelénél még fennálló mennyiségi korlátozásokat fokozatosan megszüntesse. A vállalatok kooperációs tevékenységének elősegítésére a felek az ilyen ügyletekből származó áruszállításokat mentesítik a mennyiségi korlátozásoktól és készek arra, hogy az országaikban érvényes rendelkezések keretén belül kölcsönösen vám- és egyéb kedvezményeket nyújtsanak.

Dr. Kari Schiller a megállapodás aláírása után sajtókonferenciát tartott, amelyen a többi között ezeket mondotta:

II. PERTH

A katolikus pap

J. Fazekas atya, a Hungarian Convent vezető lelkésze húsz éve él Ausztráliában. 1962-ig Sydneyben volt, azóta Perth-ben szolgál. A Hungarian Convent öregek otthona. Lakói között már kevés a magyar. Az idős embereket tizenkét apáca gondozza, valamennyien magyarok, Kalocsáról valók. Fazekas atya nagyszerűen ismeri az ausztráliai magyarság gondjait. Pontos, kerek, „nyomdaérett” mondatokba foglalja gondolatait.

— Míg Sydneyben 50—50 százalék az 1945-ben kivándoroltak és az 56-osok aránya, Perth-ben 70 százalék a régi bevándorló. A magyar emigráció élete stabilizálódott. Az elmúlt évek során szinte mindenki házat szerzett, vagy épített. Évekig éjjel-nappal azért dolgoztak, hogy a telket kifizessék, aztán újabb négy-öt év telt el, míg felépült a ház. Amíg nincs saját portája egy-egy családnak, addig minden esetleges. Gyökértelenek, könnyen tovább vándorolnak, futóhomok életűek.

A mai Magyarországról a következőket mondja :

— A szülőföldről a Magyar Hírekből tudunk, a hazalátogatóktól, meg a kivándorolt öregektől. Az idős emberek közül sokan látogatóba érkeznek gyerekeikhez, de rendszerint „terepszemlét” is tartanak: meg tudják-e szokni ezt az itteni világot, megfelel-e végleges otthonuknak. A legtöbben visszamennek. Más a levegő, a víz, a kenyér íze is. Egy öreg bácsi azt mondta nekem: „Itt mindent megvehet az áruházban, a világ minden étele kapható. De bableves füstölt kolbásszal, csak otthon az igazi.”

— Helyes dolog, hogy az ottani magyar vezetés a hazalátogatást szorgalmazza. A hazai tájakról visszatérve megváltozik a családokban a légkör, jobban törekednek a szülők a magyar nyelv fönntartására. Dicséretes az is, hogy a szülőföld meg akarja tartani az emigrációs magyarság rokonszenvét, dolgozik azon, hogy a magyar nyelv és a magyarságtudat fennmaradjon. Jól látják, hogy Nyugaton a nyelvtanításnak, a vasárnapi iskolák ellátásának súlyos nehézségei vannak és örülni kell annak, hogy nyelvkönyvvel, olvasókönyvvel, énekeskönyvvel sietnek a segítségünkre. Persze a nyelv nem az egyedüli tényező, a döntő a magyar származás öntudata. Az emigrációs magyarság levágott ág, amely szárad, és sajnos, szárítják is. Ha szabad valamit tanácsolnom, a következőket ajánlanám. Ne törekedjenek mindenáron reprezentatív könyvek kiadására. Adjanak ki népdalokat kottával, táncokat ügyes kis rajzokkal, „leaflet”-formában, olcsón nagy példányszámban

— Fock Jenővel, a magyar kormány elnökével és Vályi Péter pénzügyminiszterrel alkalmam volt megbeszéléseket folytatni a most aláírt megállapodás végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről. Egyetértettünk abban, hogy a megállapodás nemcsak gazdasági kapcsolatainkat bővíti, hanem a két ország politikai kapcsolatainak javításához is hozzájárul.

A magyar és a külföldi újságírók részéről többen tették fel a kérdést a magyar és az NSZK-beli vállalatok kooperációiról, ezek kibővítési lehetőségeiről. A miniszter hangsúlyozta: a bonni kormány a megállapodás szellemében támogatja ezt a tevékenységet. Már eddig is jó eredményre vezettek a magyar és NSZK-beli cégek kooperációi, amelyekbe az NSZK-ból 21 cég kapcsolódott be, és eddig 26 együttműködési megállapodást hoztak létre magyar vállalatokkal. Arról is szólt, hogy az ilyen jellegű együttműködés a modern ipar minden területén elképzelhető, így az energiagazdálkodás, a gépgyártás, a számítógéptechnika, az elektronikus adatfeldolgozó gépek gyártása és alkalmazása, valamint a gépjárműipar területén.

Válaszolt az NSZK gazdaságügyi minisztere a magyar áruk exportjának növelési lehetőségeiről. A miniszter kifejtette, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének útjában álló akadályok elhárítására liberalizációs politikát folytat. Augusztusban több mint négyezer importtételt liberalizáltak, s további lépéseket kívánnak tenni ebben az irányban.

Dr. Kari Schillert, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi miniszterét október 27-én hivatalában fogadta Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. A megbeszélésen jelen volt Vályi Péter pénzügyminiszter.

A UJITRAIIAI

és akkor az oktatók nem kényszerülnek arra, hogy éjszakánként kottákat másoljanak. A könyvek drágák, nehezek, a gyerekek nem szívesen cipelik. A vasárnapi iskolákon azonban egy parkban, szabadban a tanító szétoszthatja a röpcédula formájú tananyagot, a gyerekek zsebrevághatják és ez nagyon megkönnyíti a tanítást.

A Magyar Házban

Csaba László honfitárssal, a Magyar Ház vezetőjével Zentai Károly vezetőségi tag társaságában találkoztunk. (Az épületet bankhitellel és személyi kölcsön segítségével vásárolták, az adósság nagy részét már kifizették. Egyesületi életet a hétvégeken találunk, a házat napközben egy óvoda bérli. A nagyterem falai sajnos meglehetősen csupaszok, egyetlen képet és feliratot láttam: Erzsébet angol királynő képe, alatta egy réges-régi térkép a vármegyék címereivel és két felirat: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” és „Ne azt keresd, ami elválaszt, hanem mindig azt., ami közelebb hoz egymáshoz”.)

Csaba I.ászló huszonkét éves volt, amikor kivándorolt. Fél éve volt a Műegyetemen, amikor a háború kitört. Ausztráliában munkás volt, hat évig esti tanfolyamra járt, mérlegképes könyvelő lett. Felesége is magyar, a gyerekek jól tudnak magyarul. Egy fia van, két lánya, a nagyobbik a Magyar Ház Keszkenő tánccsoportjában táncol.

A magyar emigráció életéről, helyzetéről, kulturális szükségleteiről folyt a beszélgetés.

— Körülbelül háromszáz család, 7—800 magyar él ma Perth-ben. A telefonkönyv szerint több. Ugyanis 150 körül lehet az olyan magyar nevű családok száma, amelyek tagjai sohasem járnak magyar társaságba és lehet ugyancsak 150 olya/i ember, akik időnként a Magyar Házban szórakoztak, aztán nem magyar lányt vettek feleségül és végül leszakadtak a törzsről. Az ilyen családokban a gyerekek már nem beszélnek magyarul. A kis létszám további bajokat okoz. Nem kapunk filmeket Sydneyből, mert nem fizetődik ki a filmeseknek. Könyvünk is kevés van. Az Otthon életét a bálok és az előadások jelentik. A legutóbbi szüreti mulatságunkon 250 vendégünk volt. Szeret-