Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-21 / 6. szám
A JANOS egyéniségét, úgy gondolja, van annak valami előzménye, hogy a még fiatal kohómunkás ilyen tisztán, egyszerűen is közérthetően tudja megfogalmazni politikai ars poétikáját. Kell lenni a fiatal képviselő múltjában valamiféle közéleti iskolázottságnak, a tapasztalat és a tájékozódás valamiféle csiszoló folyamatának. Ügy vélem, hogy az emberi jellem efféle megmunkálásának különböző folyamatait a felszabadulás korában kell keresni, amikor Nits János húszéves volt, fiatal munkás, egy nagy és edzett munkáskolónia tagja, aki serdülő korától kezdve ismerte a munkások életének sok gyötrelmét. — 1944. december 4 -én, amikor Miskolc felszabadult, önként jelentkeztem katonának a demokratikus hadseregbe. 1946- ban szereltem le. Szolgáltam a Budapesti őrzászlóaljban, részt vettem a határőrség megszervezésében. Ebben a szolgálatban kezdtem megtanulni, hogy az embernek minden körülmények között embernek kell maradnia, még akkor is, ha a szolgálati vasfegyelem mást ír elő. Mindig, mindenkivel emberségesen bánni annak a kornak a letűnése után, amelyben az embertelenség törvény volt. Ügy gondoltam és úgy vallom ma is, hogy mi, munkások sokkal jobban megszenvedtünk a múltban, semhogy ma megfeledkezhetnénk az emberségről. A politikusok általában tisztán és hatásosan fogalmaznak s nekem semmi okom, hogy Nits János kohászt ne tekintsem politikusnak, mert hiszen képviselői „szűzbeszédének” elmondása óta ismerem, hallottam súlyosan megfontolt mondatait, amikor az érett politikus szenvedélyével bírálta valamelyik minisztérium állásfoglalását. Egyik emlékezetes parlamenti felszólalása 1969 decemberében hangzott el. Szeretném tudni, vajon szavainak az a „kemence-izzása," amelylyel a költségvetési vitában felszólalt, átfűti-e a beszédét akkor is, amikor nem az ország nyilvá - nossága előtt beszél, hanem szőkébb hazájában, a választók szűkebb körében tevékenykedik s nem a törvényhozás tagjaként, hanem egy nagyüzem munkásaként kerül abba a helyzetbe, hogy védelmére keljen munkatársainak, akik egyébként bizalmukkal a képviselői mandátumhoz juttatták. Példával válaszol. — Egyik beszámolóm alkalmával, amikor közvetlenül találkoztam a választókkal, felhívták a figyelmemet arra, hogy az üzemben foglalkoztatott nyugdíjasok a havi 500 forintért rendkívül szélesen elhúzott munkaidőt teljesítenek. 48 órától 210 óráig terjedt az az idő, amelyet egységesen 500 forintért le kellett dolgozniuk. Erről addig magam sem tudtam, ez az üzemi adminisztráció apró titkai közé tartozik. Elmentem az igazgatóhoz és megkérdeztem, mi a véleménye erről a kérdésről. Kiderült, hogy ő sem tudott róla, holott neki ismernie kéne az aktív és a nyugdíjas munkások életkörülményeit egyaránt. Az igazgató azt válaszolta, hogy fogalma sem volt a dologról. Azt mondtam neki: szívből kívánom, hogy nyugdíjas korodban neked is 210 órát kelljen dolgozni havi 500 forintért. Ez a kemény és igazságos szókimondás egyébként parlamenti munkájában is megnyilatkozik. Választói között még vannak, akik úgy vélekednek, hogy az „ország hangja” holmi szűrőkön át jut a nyilvánosság elé. Nits egy ízben az ülésszakra kidolgozta hozzászólását a készülő törvényjavaslattal kapcsolatban s felszólalása lényegét a választói is jól ismerték, hiszen az állásfoglalás a képviselő és a választók közvetlen kapcsolatának gyümölcse. A törvényjavaslat vitája azonban másképpen alakult. Amikor Nits Jánosra került a sor s a televízió kameraman-ja rászegezte a felvevőgép lencséjét, a képviselő meggondolta magát, zsebre tette az előre kidolgozott felszólalás szövegét és egészen más szemszögből, kapásból mondta el az álláspontját. Egy hamis legenda evvel szertefoszlott. Baróti Géza (Vámos László (elvételei) JÓ QAZDA Nem most ismertem meg Sümegi Jánost, Szécsény község termelőszövetkezetének elnökét, országgyűlési képviselőt. Esztendőkkel ezelőtt találkoztunk először a falujában, elöljáróban hadd idézzem fel annak a találkozásnak az emlékeit. Meglepett, hogy ez az ember mekkora szeretettel beszél a közös gazdaságról, mennyire sorsának érzi. Fölkeltette a figyelmemet az állandóság légköre, a falu arculata, amely jómódot és nyugalmat tükrözött. Csöndes büszkeséget éreztem az emberek szavaiban, a jó gazdák személyes örömét, hogy így és ily módon dolgoznak, élnek. Jólesett nyíltságuk, egyenes beszédük. Meglepett, hogy hirtelen azon kaptam magam: a téesz elnökével nem a földről, hanem a modern művészetekről beszélünk, s nem is én hoztam szóba, hanem ő. Értelmet éreztem minden szavában, s az otthonosság érzése fogott el, mintha ezt az embert régóta ismerném és becsülném. Azóta sokszor tallákoztam és beszéltem vele, találkoztunk a parlament folyosóján, hallgattam országgyűlési felszólalását, s egy alkalommal hét napot töltöttem el a szécsényi termelőszövetkezetben. Ha ennek az embernek a sorsát akarom megírni, óhatatlanul az általánosításig jutok el, a hozzá hasonló embereket a 30-as évek derekán a „nemzet pilléreinek” nevezték, majd az ötvenes évek elején-„az ingadozó középparaszt" jelzővel illették őket. Történetünk idején ez az „ingadozás” már elenyészett: a jó gazdák az őket megillető helyre kerültek, s ha úgy fogalmaznánk át a régi jelszót, hogy ismét a nemzet haladó erőihez tartoznak, nem állítanánk valótlant. Az ide vezető út nem volt mentes zökkenőktől, de végül mégiscsak ide vezetett. Sümegi János története összefügg a szécsényi termelőszövetkezet történeté-A folyosó Sümegi János vei, ott végzett munkája révén jutott el odáig, hogy végül a magyar közélet egyik tekintélyes alakja lett. Ha azt állítanánk, hogy 1945-ig Szécsény községben senki sem hallott a közös gazdálkodásról, hamisítást követnénk el, hiszen az itt élő gazdákra a 30-as évek végén a jómód és a tájékozottság volt jellemző: gazdakört alakítottak, neves zakemberek előadásait hallgatták, részt vettek és díjakat nyertek az országos kiállításokon, pezsgő és eleven élet folyt itt, tudtak a dán, a holland szövetkezetekről, vitatkoztak is róla, mert folyton azt keresték, hogy lenne jobb. Nemcsak a munka sanyarúságát érezték, hanem diadalmát is. A jó gazdáknak tekintélye volt a faluban, s nem a vagyon, hanem az emberi tartás a munkakedv és munkasiker adott tekintélyt. A vagyon az más volt, több is, kevesebb is ennél. Sümegi János 9 holdon gazdálkodott, s hét gyermekét nehezen nevelte. Minden áldást úgy kellett kicsikarnia a földtől, a munka jelentette az életét és megfordítva, az élete a szüntelen munkát. A felszabadulás után folytatódott ez az életmód még majdnem tizenöt esztendeig. Igaz az, hogy a gazdák Szécsényben már az ötvenes évek elején szövetkezetét alapítottak, s annak már Sümegi János volt az elnöke, de ez a szövetkezet 1953-ban az első kínálkozó alkalommal szétszéledt, semmivé lett. Az 1959-es esztendő hozta meg aztán a változást, amikor az ország különböző tájain a kívülálló számára szinte váratlanul, egymás után alakultak meg a termelőszövetkezetek. Hasonlatos volt ez az idő valami gáttalan hömpölygéshez. így útólagosan őszintén szólva szinte hihetetlennek tűnik az az átalakulás, hiszen az ötvenes évek erőszakos „térítései” rendre megtörtek a nyakasabb gazdák ellenkezésén, s 59-ben lényegében erőszak nélkül valósult meg mindaz, amit a társadalom tervezett és helyesnek ítélt. Mást nem hihettünk, az idő volt alkalmas a változásra, s Sümegi János alkalmas volt arra, hogy lépést tartson az idővel. Jellemzésére először néhány falubeli gazdát szólaltatunk meg. Arra a kérdésünkre felelnek, miért Sümegi János lett a szécsényi termelőszövetkezet elnöke. Velencei János: ö volt valamikor a 30-as években a faluszövetség elnöke is. Buga Ferenc: Azért gondoltunk őrá, mert Sümegi rendes ember volt, szeretett élenjárni. Varga Pál, egykori bíró: Sümegi igazságos, józan ember volt, bíró koromban is mindig számíthattam rá, szívén viselte a község dolgait. S most feleljen ugyanerre a kérdésre Sümegi János: — Én 1959-ben aláírtam egy nyilatkozatot, hogy új téeszt alapítunk. De a szívem nem húzott oda, hiszen egyéni koromban is a gazdasági ereményeim egészen kiválóak voltak. Sokat tanakodtunk mi akkor, hogyan is lenne jobb. Nem ríttam ki én a társaim közül, egyvágású emberek voltunk valamennyien. Hasonlítottunk kétségeinkben, habozásunkban, szorongásunkban, 'összes érzéseinkben. Végül a gazdatársaim azt a feltételt szabták, akkor alakítják meg a szövetkezetét, ha én leszek az elnöke. Ez nagyon jólesett nekem, annál is jobban, mert a tudtom nélkül történt. Mikor hírét vettem, egy érzés volt bennem: én ezeknek az embereknek nem fogok csalódást okozni, én a falu népének a sorsát a magam sorsának tekintem. A szécsényi termelőszövetkezet 1960 februárjában tartotta első közgyűlését. És néhány esztendő elmúltával már az ország legjobb termelőszövetkezetei közé tartozott. — Én az ideig nagyüzemi gazdaságot csak kívülről láttam, gyakorlatom nem volt, szinte napról napra kellett megtanulnom mindent, de úgy, hogy ne a saját kárunkon tanuljak. Mindig azon voltam, hogy bizalmat adjak a társaimnak. Sikerült olyan viszonyt kialakítani magam körül, hogy azt éreztem, mindenki bizalommal van felém. Fiatal koromban szerettem olvasgatni, nagyüzemekről, új termelésiAíódszerekről és egy szép világ valósult meg előttem, körülöttem, amikor közreműködtem hasonlóban. Mintha egyenes folytatása lett volna fiatal életem vágyódásának e szép nagyüzem vezetése, amelyre hiúság nélkül büszke vagyok. 1963-ban Sümegi Jánost Nógrád megyében országgyűlési képviselőnek választották. Országgyűlési képviselő azóta is. Tagja a Hazafias Népfront Országos Elnökségének, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökhelyettese. Ezek a tények nemcsak személyének megbecsülését jelzik, hanem osztályának megbecsülését is. A termelőszövetkezet eredményei esztendőről esztendőre nőttek. Mintha a föld változott volna meg, többet kezdeni teremni és elérkezett az az idő, amikor a téesz egyszerű tagjai is nagyobb jövedelemhez jutottak esztendőnként, mint a falu hajdani módos gazdái. Ez a nagyobb jövedelem nagyobb kényelemmel is párosult, jobbfajta élettel, embernek való sorssal. Egy alkalommal a falu közelében levő kastély parkjában álltunk Sümegi Jánossal. — Látja, ott valamikor teniszpálya volt — mutatott egy ősfákkal körülvett tisztásra. — Ott lejjebb, pedig a tó, ahol a bárókisasszonyok fürödtek. Sok olyan helyről tudok, ahol a háború után a falu népe széthordta, szétrombolta a kastélyokat. Arra gondoltam, itt mindent vissza kellene állítani úgy, ahogy a múltban volt, a parkot, az épületet, a tavat, a teniszpályákat. Lenne nekünk egy üdülőnk, ahol pihenhetnének a? embereink. A múltból csak annak szabadna elpusztulnia, ami rossz. A jól meg kell őrizni saját magunknak. Ez a nagy darab, lassú mozgású férfi hét gyermeket nevelt fel. Hangosan szólni senki sem hallotta. Kilenc hold földjét olyan szeretettel és gonddal művelte, hogy becsülete lett az emberek között. A becsület tart azóta is: a jót meg kell őrizni saját magunkban. Most a parlament egyik társalgójában állunk. — Sok minden történt az elmúlt esztendőkben — mondja a képviselő. — Sokat utaztam, jártam Hollandiában Franciaországban, részt vettem a szovjet kolhozkongresszuson. És örömmel láttam, most már nekünk nemcsak tanulni kell, tőlünk is tanulni lehet. A „jó gazda” helyet kapott a magyai közéletben, részt vesz az ország sorsa! érintő kérdések intézésében, s tevékenységével, sorsával példázza azoknak k? embereknek a sorsát, akiknek élete ugyan a „régi időkben” kezdődött, d< legjobb tulajdonságainkat a jelen, e. jövő szolgálatában is megőrizték. Kristóf Attila 1.5
