Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-10-03 / 20. szám
Magyar-angol közgazdasági találkozó BOGNÁR JÓZSEF PROFESSZOR NYILATKOZATA IRODALMUNK FÉLEZER ÉVES TÖRTÉNETE ANQOL NYELVEN SmJJÁM&mwd tüntették ki cALÍmt 'Duda pfő feuző-Kt A magyar irodalom 1450—1945-ig terjedő korszakát, bibliográfiai és életrajzi feldolgozását tartalmazza az a 800 oldalas kötet, amely Albert Teziónak, a minnesotai egyetem professzorának tollából jelent meg az egyik legnagyobb angolszász kiadónál, a Howard University Pressnél. Ebből az alkalomból dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézete elnöke ünnepélyes keretek között nyújtotta át a KKI emlékérmét Tezla professzornak, a magyar irodalom népszerűsítése terén szerzett érdemeiért, egész életművéért. Üdvözlő szavaiban a többi között kiemelte: a professzor tudományos és irodalmi munkásságát annak szentelte és szenteli, hogy Magyarország gazdag, sajátos irodalmát feldolgozza, értékelje és hozzáférhetővé tegye az angolszász irodalomban. Balatonfüreden szeptemberben rendezték meg a II. magyar—angol közgazdász kollokviumot. A kollokvium munkájáról Bognár József akadémikus, szövetségünk elnöke, a Világgazdasági Tudományos Tanács elnöke, a magyar delegáció vezetője nyilatkozatában a többi között ezeket mondotta: — A tavalyi, Angliában megrendezett első angol—magyar kollokviumon még valójában ismerkedtünk a partnereinkkel, főleg elméleti síkon próbáltuk vizsgálni az együttműködés lehetőségeit. A mostani kollokviumon már konkrétabb témákat, mindkét felet egyaránt érdeklő kérdéscsoportokat vitattunk meg. Szó volt az európai gazdasági együttműködés, s ezen belül az angol—magyar kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről is. A nemzetközi politikai helyzet javulása — például a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlődése is — új körülményeket teremt gazdaságpolitikai, külkereskedelmi téren. E tényre egyaránt reagálnak az angol és a magyar közgazdászok is. A magyar—angol kapcsolatokban számos örvendetes fejleményre, szélesebb körű együttműködésre lehet számítani. — Angol partnereink érdeklődése, s a nagy tekintélyű szakemberekből, az angol gazdasági és üzleti élet reprezentánsaiból álló delegáció összetétele is arra enged következtetni, hogy partnereink keresik a kapcsolatok javításának módjait. A politikai véleménykülönbségeket a vitában igyekeztünk elkerülni és a gazdaságpolitikai kapcsolatok fejlődésének lehetőségeit kerestük. Megvizsgáltuk azokat a belső gazdasági háttereket, amelyekre a külkereskedelmi kapcsolatok is épülnek. A két delegáció a kollokviumon megegyezett abban, hogy a hasonló együttműködési lehetőségeket tovább ápolja a jövőben. A NYEL V/ KONFERENCIÁRÓL A legtöbb esetben már a családban eldől, mi lesz a sorsa a magyar nyelvnek a következő generációban. Dönteni, határozni kell, hogy vállalja-e a család az anyanyelv továbbplántálásának nagyon fáradságos munkáját. S a pozitív döntés nem könynyű, mert — mint egyik külföldi előadónk, dr. Nagy Károly is kifejtette — alapos okok egész sorozata szól ellene. De ha megtörtént ez a döntés, még mindig igen messze van az eredmény, hiszen ez a vállalkozás a szülők, a család részéről nemcsak áldozatos munkát, hanem alapos hozzáértést, szakértelmet, sok leleményességet is kíván. Milyen jó vo'na, ha máris egy kiváló kézikönyvet tudnánk az érdeklődő szülők kezébe adni: Anyanyelvi nevelés a családban. S ebben az egyelőre még nem létező műben jó gyakorlati tanácsokkal, ötletes pedagógiai fogásokkal láthatnánk el a rászorulókat: hogyan teremtsék meg az egyensúlyt a régi és az új haza nyelve között, hogyan találjanak lehetőséget, alkalmat az otthoni folyamatos, rendszeres nyelvgyakorlásra; hogyan színesítsék a „nyelvtanulást” magyar nóták éneklésével; hogyan használják fel a Játékos nyelvtanulás eszközét, módszerét; hogyan alakítsanak ki a családban egy kis magyar baráti kört gyermekeik körül, hogy mindig módjuk legyen magyarul beszélgetni, játszani, egymást támogatni a nyelvtanulásban; hogyan helyettesítsék, színesítsék az anyanyelvi környezetet értékes, vonzó magnetofonfelvételekkel, hanglemezekkel; hogyan szoktassák rá a gyerekeket minél korábban magyar könyvek olvasására stb., stb. S ehhez nem elég a lelkesedés, a kitartás, a jó szándék. Az a szülő (találkoztam ilyennel), aki azzal kényszeríti a magyar nyelv tanulására gyermekét, hogy „addig nincs játék, míg a nyelvtanleckét fel nem mondod”, aligha számíthat eredményre. Azt kellene elérnünk, hogy öröm, játék legyen a nyelvtanulás, ne terhes penzum. A szülők gondjait, vagy gondjainak egy részét helyenként az iskola veszi át. A szülők ezt szívesen veszik, mert nincs elég idejük gyermekeikkel foglalkozni, meg szívesen is veszik, ha az anyanyelvi (vagy általánosságban: magyar) nevelés szakértő kezébe kerül. Tudjuk, hogy ezek a hétvégi iskolák, amelyeket jórészt az egyházak tartanak fenn, szép eredményeket értek és érnek el. Személyes tapasztalatom is van erről több amerikai városból. De azt is tudjuk, hogy sok nehézséggel küzdenek, s ennek a konferenciának az volna az egyik legfontosabb feladata, hogy a segítségnyújtás módját, ütemét meghatározza. Az alapvető hiány: nincs megfelelő tankönyv az oktatók és a tanulók kezében. De ezt megelőzően: nincs kidolgozva, kiklsérletezve sem a megtanítandó (megtanítható) anyag mennyisége, sem a tanításnak eredménynyel kecsegtető módszere. Az bizonyos, hogy a kinti anyanyelvi oktatás gerince nem lehet a nyelvtan tanítása. Ez még az itthoni iskolákban is jelentős nehézségekkel jár, pedig általában a nyelv jó ismeretére épülhet. Odakint a nyelvtan is annyiban fontos, amennyiben a nyelv gyakorlati elsajátítását szolgálja: a mindennapi beszéd, a fogalmazás, az íráskészség, a kiejtés jobbá tételét. A mai nyelv elsajátítása a legelső feladat, tehát — bármilyen kiábrándítóan hangzik is — valószínűleg arról is le kell mondanunk, hogy klasszikusaink szövegei alapján tanítsuk az Iskolákban a magyar nyelvet, legalábbis kezdő fokon. Mint már mások is rámutattak, egy-egy örök értékű klasszikus versszakot úgy kell szavanként elemezniük, a régies kifejezéseket, a tájszavakat ügy kell fejtegetniük, mintha idegen nyelvű szöveget fordítanának. A nyelvtan tanítása, az anyanyelvi nevelés sikeres módszere idehaza is foglalkoztatja a szakembereket, sőt a szélesebb közvéleményt is. Ezért hirdettük meg nemrég a Magyar Nyelvőrben a Kodály Zoltán-emlékpályázatot, amelynek célja annak kidolgoztatása volt, hogyan lehetne az anyanyelvi nevelést vonzóbbá, érdekesebbé, eredményesebbé tenni. Hogy ez valóban lehetséges, azt alighanem bebizonyította Takács Etelnek, a pályázat első helyezettjének konferenciánkon elhangzott előadása is. Pályázatunk eredményének, a sikerültebb műveknek közzétételétől — úgy vélem — nemcsak a hazai, hanem a külföldi anyanyelvi oktatás is hasznot húz majd. De ezekre is vonatkozik az, amit eddig mondtam: át kell dolgozni őket a kinti igényeknek és szükségleteknek megfelelően. Ennek az elvégzését bizonyosan vállalják is munkatársaink. Ahogy vállalnunk kell mindazt a rendszeres felmérő munkát, módszertani kutatást s ezek elvégzése utón a megfelelő szakkönyvek, tankönyvek írását, amelytől várhatjuk, hogy biztos alapja lesz a külföldi magyar iskolák anyanyelvi oktatásának. Ennek a konferenciának a feladata, hogy megállapodjunk a sürgős teendők felosztásában, elvégzésük módjában, ütemében. Minél előbb el kell készítenünk azt a szógyakorisági statisztikát, amelyet már régóta emlegetünk, s amelyre alapvető szükségünk van a kinti iskolák tankönyveinek, tanmenetének összeállításához. De szükséges ehhez a munkához az is, hogy itthoni és kinti szakemberek közösen összeállított program alapján tüzetesen tanulmányozzák a kinti iskolák helyzetét, szükségleteit, s ennek alapján készítsék, készíttessék el minden fokozat számára a szükséges könyveket, segédeszközöket. Ezt a munkát konferenciánk után azonnal el kellene indítani. Heti néhány órás iskolai oktatás, nyelvgyakorlás természetesen nem elég az anyanyelv elsajátításához, megtartásához, bővítéséhez. Arra van szükség, hogy a szórakozásnak, a társadalmi, a közösségi életnek legalább egy részében is legyen alkalom nyelvgyakorlásra. Ez nemcsak a fiatalokra, hanem a felnőttekre, a magyarságát, magyar nyelvét, kultúráját megőrizni akarók öszszességére is vonatkozik. Ezért van óriási jelentőségük a nyelv megőrzésében a különféle társas köröknek, együtteseknek. Jó közösségformáló, közösség-összetartó, s egyúttal nyelvmegőrző is egy-egy énekegyüttes, tánccsoport, alkalmi színjátszó társaság. Ezek fenntartásának a szorgalmazása, színvonalas művekkel, módszertani anyaggal való ellátása ugyancsak azt a célt segíti, amelynek érdekében ez a konferencia összeült Amikor a társadalom, a közösségi élet nyelvőrző, nyelvfejlesztő tevékenységéről beszélünk, nem lehet csak a kinti kis közösségekre gondolni. Nem én vetettem fel először, amerikai utam során hallottam több alkalommal is: mit jelent a nyelv és a magyar kultúra felfrissítése szempontjából egy-egy magyarországi utazás. Talán nem túlzók, ha azt mondom; egy itt töltött hónap felér ilyen szempontból a hétvégi iskola egy esztendejével. Ezeknek az utazásoknak, látogatásoknak az itthoni programoknak közös megszervezése a közeljövőnek fontos feladata lesz. A most vázolt gondolatokat, ennek a furcsa „nyelvművelés”nek a koncepcióját, amelyben a nyelvtanítással együtt van a népdaléneklés, a tánctanulás, az Ifjúsági táborozás és az egyházi piknik is, üzenetként is hoztam konferenciánknak amerikai utamról, amelynek során sok jó, őszinte beszélgetésem, emlékezetes találkozásom volt kinti lelkes magyarok százaival. Most az itthoniak feleletét várják ők is, nyelvészekét, pedagógusokét, a magyar kultúra munkásaiét. Nem ünnepi nyilatkozatokat, szép szavakat, hanem tetteket, valódi segítséget. Két kültSldl professzor, meg eg}' hazai: Lotz János, Slnor Dénes és Bérezi Géza akadémikus Az egyik franciaországi küldötti Szekulesz László. Lent: Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes a kongresszus zárszavát mondja Kodály Zoltánná felszólal a kecskeméti tanácskozáson (Vámos László felv.)
