Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-09-05 / 18. szám

korában már Magyarország kötött- és szabadfogású ifjúsági birkozóbajnoka.

— S ha Skultéty nem használja a „gyáva” szót? ...

— Akkor engem az idén a kanadai Edmontonban nem várnak a repülőtéren a magyarok, akik annyian voltak, hogy olybá tűnt: nem Kanadába, hanem a Ferihegyre érkezem. Valami negyven, ötven autóval jöttek ki á magyar csapat elé, s akinek a kocsijába már nem jutott hazai sportoló, az esdekelni kezdett, hogy ha embert nem is, de legalább valakinek az egyik csomagját szállíthassák be á városba. Megindítóan megható volt a fogadtatásuk.

Varga János a Honvéd sportolója, a néphadsereg századosa, a kétszeres Európa- és kétszeres világbajnok ezután egy teljes pálya során bizonyított, hogy nem gyáva. Térdporcleválás után is versenyzett itthon és a világban tovább, igaz, hogy már nem szabadfogású, csak kötöttfogású birkózásban.

„Te, fiam, gyáva vagy?”,.. Skultéty Sándor bácsi kedves és konok korholó szavát, úgy látszik, egy életre megjegyezte. Törött bordával küzdött 1963-ban a svédországi Helsingborgban, a kötöttfogású világbajnokság döntőjében. Ellenfele — a világbajnoki címért küzdött vele —, a háromszoros világbajnok és olimpiai bajnok szovjet Karavajev lett, akinek szorításától összecsúsztak, egymásra szaladtak a bordái a jobb oldalon, s egyik borda vége el is tört. A „gyáva", az elszánt, az erős, a nem rettenő, törött bordával küzdött tovább, kifárasztotta ellenfelét és megnyerte — Skultéty Sándor hatalmas örömére — a kötöttfogású birkózás világbajnokságát.

A győzelem után elsőnek a „szovjet gyerek” gratulált neki:

— Ilyen akaraterőt még nem láttam — mondta volt —, mikor megszorította a kezét.

A győzelem után a bordát leragasztották:

— S már a fájdalom sem volt fájdalom — mondja Varga János. — A fájdalom egyszerűen eltűnt.

Itthon, a szép lakásban, négyesztendős fiával szokott birkózni. A négy esztendős az ablakokat bevágó, a szobát fölforgató hirtelen vihar erejével hömpölyög be, az őzbőr szőnyegen (Varga nagy horgász és vadász) lábát szétveti és megfenyegeti a harmincegy esztendős világhírű, világbajnokot:

— Megittam két pohár tejet, apa.

S muszklijait édes gyerr.i ek-Popeyként meg-megtmelve, megfenyegeti az „öreg”-et:

— Jó lesz vigyázni.

S birkózóállásba helyezi magát.

Ruffy Péter

WIT ORSIM

ÍAJNOK

T FELFEDEZTEK;

— Most beszélje el kérem nekem, hogyan avatkozott bele a sorsába Skultéty Sándor?

— Keményen — feleli.

A hatgyermekes abonyi MÁV-kocsirendező fia gyermekkorában is vékony, s ha nem is,félénk, de tartózkodó gyermek volt. Nem verekedett, mert gyenge volt, s tartózkodott összetűzésektől, mert tisztelte — bár nem félte — az erősebbeket. S ennek a gyenge, s ha nem is félénk, de a testi viadaloktól tartózkodó fiúcskának azt mondta egyszer az a bizonyos Skultéty Sándor, aki ismerte őt is, meg a szüleit:

— Gyere el egyszer birkózni a körbe.

A gyerek harmadik kérlelésre sem ment. „Mindig kerültem az ilyen dolgokat", jegyzi meg. Skultéty nem tágított. Fölkereste Varga János édesapját, aki tréfás írásos beleegyezést adott, mert a fiatalkorúak sportolásához erre szükség van: „Beleegyezem abba, hogy János fiam bajnokjelölt legyen." A „bajnokjelölt” elment az első edzésre, ahol olyannyira kiporolták, hogy a fiú rejtekezve élt tovább, a kört messze ívben elkerülte, birkózásról soha többé hallani sem akart.

Hetek múlva szembe jött vele az utcán, az abonyi két torony árnyékában, Skultéty Sándor:

— Nem jössz többé? — kérdezte volt.

— Nem — felelte a fiú.

— Akkor, úgy látszik, tévedtem. Te, fiam, gyáva vagy.

S hogy ne tartsa gyávának senki, soha, Varga inkább világbajnok lett. Mert e megjegyzés után ment vissza a körbe, s tizenhét esztendős

0) küzdelmekre készen

kötöttfogásban, Európa- és a kanadai Edmontonban, kötöttfogásban, világbajnok. S ha nincs Skultéty Sándor, úgy ez a fekete szénnel kirajzolt arcú; inas, vékony, az ötvenhét kilós súlyt kötelezően tartó fiatalember ma nem a világ legjobb kötöttfogású birkózója.

S talán nem is nős, nincs felesége, gyermeke, s nincs ez a kellemes, meghitt otthona, ahol beszélgetünk vele. Hanem él Nagyabonyban, ahol „csak két torony látszik”. Sorsa ugyanis sajátos láncolat volt. Már mint híres sportoló került a tatai edzőtáborba, ahol nem is komoly horzsolást szenvedett edzés közben, bement a tábor orvosi rendelőjébe, s megismerte és feleségül vette az orvos laboráns- és asszisztensnőjét.

zik Balia (D. Dózsa) ellen, és megnyeri

Kelemen Péter megnyeri az 19í9. évi országos öttusa-bajnokságot

Egy kép Warendorfból: Balrzó boldogan borul Kelemen vállára

A VÁRATLAN VILÄQBAJNOK

A költő az örök érvényű latin meghatározás szerint: — poéta non fit, séd nascitur — nem lesz, hanem születik. A sportolókra napjaink egetverő vetélkedései közt ez az örök érvényű igazság éppen fordítva érvényes: a világbajnok nem születik, hanem lesz, bár azt a merész állítást minden bizonnyal tagadják a sport-élettan tudósai, akik szívesen beszélnek öröklött képességekről.

A legújabb és legfiatalabb magyar világbajnok, Kelemen Péter, az öttusa 1970. évi világbajnoka esetében bizonyos megalkuvásra kényszerülünk és annak a beható vizsgálatára szorítkozunk: milyen szerepet játszott a fiatal bajnok világraszóló eredményében a veleszületett képesség és a higgadt, felnőtt fejjel végzett és vállalt óriási munka, amelynek eredményeképpen Kelemen Péter a nyugat-németországi Warendorfban a bajnoki emelvény legfelső fokára állhatott, nyakában a világbajnoki aranyéremmel.

Abban a német kisvárosban, amelynek ódon falai közt az 1970. évi öttusa világbajnokságot megrendezték s mindenütt, ahol eddig Kelemen Péter versenybe lépett, hivatott szakértők és sportkedvelők egyaránt bizonyos kételkedéssel nézték a versenyző alakját, testi felépítését s úgy vélekedtek, hogy alkata szerint ez a szerény magatartású, inkább hallgatag, mint bőbeszédű fiatalember sokkal inkább birkózónak, nehéz dobóatlétának tűnik, mint öttusázónak, amely sportág összetett próbatételei sokkal több hajlékonyságot, rugalmasságot, fürgeséget és könnyedséget igényelnek, mint amennyit Kelemen Péter testi megjelenése ígér.

S valóban, a rendkívül széles, lendületesen lekerekített vállak, a csípő felé karcsúsodó „deltás” mellkas kissé szokatlan az öttusázók között. Mindez az úszó múlt emléke, amelyet Kelemen Péter a BVSC sportuszodájában szerzett évekig tartó következetes munkával. Gyerekfejjel lépett az úszók közé s kitűnt megfontolt szorgalmával, kitartásával, fáradságot nem ismerő törekvésével, amelyet azonban nem kísért igazi siker.

Kelemen Péter, az úszó, 1963-ig rótta a kilométereket az uszoda vizében, s bár jó úszónak számított, bírta a hajrákat szívvel és testi erővel, sehogysem sikerült önmagát felküzdenie az élvonalba. Ekkor — egyik napról a másikra — szakított azzal a tervével, hogy csak úszó legyen. Elhatározta, hogy összetett sportágban folytatja, nevezetesen az öttusában, amelyhez akkor mindössze annyi adottsága volt, hogy jól úszott, kiegészítő edzésként legfeljebb futott.

A BVSC-nek búcsút mondott s átlépett az Újpesti Dózsába, kifejezve azt az óhajtását, hogy kísérletezni akar az öttusával. Jelentkezését nem kísérték biztató előjelek, bizonyos tekintetben „öreg” is volt a kezdéshez, hiszen már tizenhét éves múlt s az öttusa mai élmezőnye általában 8—10 éves korában kezdi az edzéseket, először egyes sportágakban, majd háromtusában s a testi felépítés megerősödése után kapcsolódik be az öt sportág egyidejű gyakorlásába.

— Kötött alkatú gyerek — mondták rá a szakértők, ami a sportnyelvből lefordítva azt jelenti, hogy a nehezebb mozgásra, nagyobb erőkifejtésre alkalmasabbnak tetszik, mint például a tőrvívásban szükséges villámgyors kirobbanásokra, a pisztolylövés óriási összpontosításra, a távfutásra, a lovaglásról nem is beszélve, mert hiszen a ló és az ember viszonyának kialakításához sokkal hosszabb idő szükséges, mint a lovaglás fogásainak elsajátításához.

— Kitűnő versenyző típus — mondták rá két év múlva, amikor a sportdiplomácia nyelvén fogalmazva már számításba vették, mint a junior válogatott tagját. Alig hároméves versenyző múlt állt mögötte, amikor a pozsonyi ifjúsági világbajnokságon már esélyese volt a győzelemre kortársával, Bakóval együtt, a hajszálfinom lehetőségek azonban egy egészen vékony hajszállal Bakó javára döntöttek.

Az eredmény Kelemen javára.

Ifjúsági világbajnok lett egészen meglepetésszerűen, váratlan világbajnok, az utánpótlás egyik legnagyobb reménysége, aki természetesen ismét tagja volt az 1967-ben, Angliában redezett ifjúsági világbajnokságnak. A sportban azonban a szerencse is szerepet játszik s talán nagyobb szerepet, mint a pillanatnyi idegállapot, a kitartásnak és a küzdőképességnek az a rejtelmes összetevőkből alakult testi-lelki szövevénye, amely végül is dönt.

Az angliai ifjúsági világbajnokságon a sors és a szerencse úgy hozta magával, hogy a vívásban Kelemen Bakóval került szembe. A tét túlságosan nagy volt a két fiatal, a nemzetközi versenyek forró és idegölő légköréhez még kellőképpen hozzá nem edződött fiatal versenyző számára. Mind a ketten tudták, hogy vagy az egyéni, vagy a csapatbajnokságot megnyerhetik, keményen és hevesen vívtak egymás ellen, egy kitörésnél mind a ketten megsérültek.

Az összecsapás testi épségüket tekintve nem végződött komoly sérüléssel, de végzetesnek bizonyult a bajnokság sorsát illetően, a magyar junior válogatott mind az egyéni, mind a csapatbajnokságot elvesztette, egyúttal mind a két nagyra hivatott fiatal öttusázó, Kelemen és Bakó „kiöregedett” a junior kategóriából.

A warendorfi győztes

(MTI felv.)

Azután jött Budapest, a felnőtt világbajnokság, az első Kelemen életében. S életében talán először lámpaláz fogta el, a válogató küzdelmek során nem mutatott olyan formát, amelynek alapján magára ölthette volna a válogatott mezt. A válogatás utolsó időszakában, egy verseny finisében azonban magára talált, óriási hajrát vágott ki s bekerült a nagyválogatottba, együtt versenyzett Balczóval. Élete első világbajnokságán 9. lett s a sportkrónika szerint bebiztosította a csapat bajnokságát.

1969-ben egészen váratlanul magyar bajnokságot nyert, most már „bérelt” helye volt a nagyválogatottban, bár a sportemberek nem szeretik ezt a kifejezést, mert úgy vélik, hogy egy nemzeti válogatottban nincs bérelt hely, a válogatottságot minden esetben az adott pillanatban mutatott forma dönti el. Kelemen azonban tartotta formáját s magától értetődő módon versenybe lépett az 1970. évi világbajnokságon.

Ez volt a sporttörténelem legnagyobb öttusa-világbajnoksága, ahol a két nagy versenytárs, a magyar és a szovjet válogatott külön versenyt vívott. A szovjet bajnok a terepfutásban „túlfutotta” magát, Balczó néhány másodperccel gyengébb időt futott, s így lett Kelemen Péter váratlanul felnőtt világbajnok, élete második „nagykorú” világversenyén.

Amikor az eredményt kihirdették — egy sportújságíró feljegyezte —, Kelemen átölelte Balczó vállát, és restellkedő hangon így szólt:

— Ne haragudj, főnök!

Egy váratlan világbajnok jellemét, úgy tetszik, ez az egyetlen mondat tökéletesen meghatározza.

Baróti Géza

12