Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-09-05 / 18. szám

s

Losonczi Pál afrikai körútra indult

Augusztus 21-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete — dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, Púja Frigyes^ a külügyminiszter első helyettese, dr. Szalai Béla, külkereskedelmi miniszterhelyettes, Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, és Nagy Miklós, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese — afrikai körútra indult. A tíznapos út során az Elnöki Tanács elnöke és a delegáció látogatást tett a Szudáni Demokratikus Köztársaságban, a Tanzániai Egyesült Köztársaságban és az Egyesült Arab Köztársaságban.

Losonczi Pál Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnökének kíséretében a repülőgéphez indul

(MTI felv.)

zép ünnep volt az idei augusztus 20-a. Népköztársaságunk alkotmánya létrejöttének 25. évfordulója mellett megemlékezett az ország népe államalapító nagy királyunk, I. István születésének 1000. évfordulójáról és üdvözölte az új kenyeret is, amelynek hagyományos ünnepnapja ugyancsak augusztus 20. Szerte az országban gazdag program, új létesítmények avatása, nagygyűlések, munkás-paraszt találkozók, népünnepélyek tették emlékezetessé ezt a napot. A budapesti program kiemelkedő eseménye volt fegyveres erőink új tisztjeinek nyilvános avatása a Kossuth Lajos téren, az állami zászló előtt. Háromszázhatvan ifjú tiszt tett fogadalmat, majd a tisztavatási ünnepség után a Dunán megkezdődött a budapesti honvédelmi nap leglátványosabb programja, a színpompás légi- és víziparádé, amelyet mintegy 500 000 érdeklődő tekintett meg. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa államalapító nagy királyunk születésének millenniuma alkalmából koszorúzási ünnepséget rendezett István király Szentháromság téri szobránál.

Egyébként országszerte egyházi ünnepségeket tartottak első királyunk születésének évfordulóján. Budapesten, a Bazilikában a katolikus püspökök, dr. Ijjas József kalocsai érseknek, a magyar katolikus püspöki kar elnökének vezetésével koncelebrált misét pontifikáltak. A nagy papi segédlettel bemutatott misén dr. Fábián Árpád, a római Pápai Magyar Intézet rektora olvasta fel VI. Pál pápának a magyar egyházhoz intézett apostoli levelét. Az ünnepi istentiszteleten megjelent Ilku Pál művelődésügyi miniszter, Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Barati József, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára.

Az alkotmány ünnepén az ország sok városában, községében gyűlést rendeztek és mindenütt ünnepélyesen megszegték az új búzából sütött kenyeret. Székesfehérvárott megnyitották az István király emlékkiállítást.

A gazdag programra a koronát esztendőről esztendőre a tűzijáték teszi fel. Most is így volt. Az ünnep estéjén 1200 színes rakéta repült a levegőbe a Gellérthegyről.

U

EMLÉKEZÉSEK BARTÓK BÉLÁRA

Néhány hét múlva 25 éve lesz annak, hogy a New York-i West Side Hospitalban, a Hatodik Sugárút és az 57. utca sarkán álló kórházban megszűnt dobogni egy magyar zeneszerző szíve. 1945. szeptember 26-án, röviddel déli 12 óra előtt meghalt Bartók Béla. Hogy művészete és zenéje felette áll a mindennapoknak és túléli a múló időt, azt korának legjobbjai már akkor világosan látták. De hitték, remélték, hogy a háborútól, emigrációtól megtépett idegzetű ember tovább él — és alkot még. A nagy kortárs és értő barát Kodály Zoltán írta azokban a nehéz időkben: „Akaratereje legyőzte a test gyengeségét. Már-már elpusztíthatatlannak hittük, azért ért halálhíre mindenkit annyira váratlanul."

Halálának 25. évfordulója ünnepi alkalom arra, hogy ismét emlékezzünk a zeneszerzőre, a zongoraművészre, a kutatóra, a magyar és más népzenék tudós ismerőjére, a pedagógusra. Egész kulturális életünket átfogja az az ünnepi eseménysorozat, amely szeptember 25-én az évforduló előestéjén kezdődik. Ekkor tart ülést a Bartók Béla Emlékbizottság Ilku Pál művelődésügyi miniszter elnökletével. Az emlékbizottságban, amelyet áprilisban alakítottak meg, hazai kulturális életünk olyan kiválóságai foglalnak helyet, mint Fischer Annie, Ferencsik János, Kovács Dénes, Szabolcsi Bence, Illyés Gyula.

A budapesti Szilágyi Dezső téri Bartók-emléktábla megkoszorúzása az első lépés.

A Budapesti Történeti Múzeumban, a Vár patinás, évszázados falai között nyitják meg a Bartók-emlékkiállítást, amely dokumentumokkal, fényképekkel, levelekkel, eredeti okmányokkal mutatja be a látogatónak a XX. századi zene egyik legnagyobb mesterét. Az elsőbbség persze mégis a muzsikáé, a hangoké, mert mivel is lehetne hívebben idézni a „szikár, szigorú zenészt”, a „hű magyart” — Illyésé a szóhasználat —, mint halhatatlan zenéjével? Az idei Budapesti Zenei Heteket Bartók jegyében rendezik meg; az ünnepi nyitány akkordjai szeptember 25-én az Erkel Színházban csendülnek fel, a világhírű Lórin Maazel karmester vezetésével. A hangversenyen Fischer Annie zongoraművész játssza el Bartók „hattyúdalát”, utolsó művét, a Harmadik zongoraversenyt. Csaknem valamennyi ismert és kevéssé ismert Bartók-mű elhangzik a november 2-ig tartó zenei hetek keretében, s a hazai előadóművészeken kívül olyan híres együttesek és szólisták látogatnak hazánk fővárosába, mint például a London Symphony Orchestra és a szovjet Szvesnyikov kór s; a távoli Japánból érk ző vonós zenekar Bartók Divertimentóját adja elő, a zenei hetek záróhangversenyén pedig Doráti Antal, a külföldön élő magyar karmester vezényli a Cantata profanát.

A zenei élet fontos eseménye lesz még, hogy az Operaház új rendezésben mutatja be Bartók három színpadi művét. Ám A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin dallamaiban az Operaház nézőterén viszonylag kevesen gyönyörködhetnek,. a televízió képernyője viszont lehetőséget nyújt arra, hogy jóformán az egész ország hallja és nézze Bartók remekeit. Mindenképpen örvendetes tehát, hogy a televízió munkatársai önálló produkciót készítettek — Ferencsik János zenei irányításával — a három színpadi műről, amelyet ugyancsak szeptember utolsó napjaiban láthat a közönség.

A gazdag és sokrétű ünnepségsorozat nem ér véget néhány hét múlva. Átnyúlik a jövő esztendőre is, hiszen tavasszal, március 25-én lesz 90 esztendeje annak, hogy Bartók Béla az erdélyi Nagyszentmiklóson meglátta a napvilágot. Az is természetes, hogy nem csupán hazánk adózik tisztelettel Bartók Béla emlékének, hanem a művelt külföld is.

Huszonöt évvel halála után már kevés ország van, ahol ne ismernék a nevét. A Kulturális Kapcsolatok Intézete vándorkiállításokat készített a zeneszerző életéről, orosz, olasz, francia, német és angol nyelvű tájékoztatókkal. Prágát, Pozsonyt, Párizst és Bolognát már megjárták a kiállítások, s rövidesen útra kelnek a szélrózsa szinte minden irányába, Hollandiába és az Egyesült Államokba éppúgy, mint Svédországba vagy Belgiumba. Egy kamarakiállítás megrendezéséhez szükséges fényképösszeállítást küldenek a többi között Spanyolországba, Indiába, Kuwaitba, Chilébe. Franciaországban már megrendezték — Bartók zenéjét ünnepelve — a magyar hetet, Ausztriában a Collegium Hungaricumban szeptember 17-én lesz emlékest, a zeneköltő özvegyének, Pásztory Dittának a közreműködésével. Svájcban megalakult a Bartók Emlékbizottság és a tervek szerint a New York-i ENSZ-palotában decemberben kiállítást és több hangversenyt rendeznek.

Együtt, közösen idézi fel tehát a művelt világ Bartók Bélát. S minden rendezvény, ünnepi beszéd akkor mondható eredményesnek, ha hoz-, zájárul ahhoz, hogy mind több ember ismerkedjék meg Bartók mélységeket és magasságokat feltáró, kristálytiszta muzsikájával. A zenei hetek, a koncertek, a nagyszabású hazai eseménysorozat, a külföld megemlékezései hadd segítsék ezt elő, Kodály mondta: „Hadd jussanak ezek a művek oda, ahová szánva voltak: az emberek szívébe." (martin)

KASSÁK LAJOS

dl mÍFlaj. lei'fxmißfe

BARTÓK BÉLA

Szóljunk valamit a zeneszerzőről is.

Láthatod szárnyas kabátban a dobogón s az utcán, amint levett kalappal sétál a reggeli napsütésben.

Olyan vékony, mint a halszálka olyan fehér, mint egy liliom de ha leül a zongorához,

Sárkánnyá változik át

csörömpöl, sír és néha ugat

hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.

Egyáltalában nem arra való figura

hogy a gyermekek elé álljon és megtanítsa őket

kesztyűbe dudálni s a szülők iránti tiszteletre.

Csak álmában fordítja felénk az arcát csak muzsikál nekünk és soha nem kérdezi, jelen vagyunk-e az Ürfelmutatás pillanatában.

Naponta átlépi a jó és rossz határát s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan, ahol a tűz kialszik s szüzek eltűnnek és a katonák meghalnak.

Senki sem hinné el, hogy ő az a furcsa ember akit az angyal tüzes karddal kiűzött a Paradicsomból.

Pedig kétségtelen, csakis ő lehet az a Sátán, aki levett kalappal sétál, vagy odaül a zongorához csörömpöl, sír és néha ugat olyan irtóztatón hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.

Losonczi Pál beszél

Kanadai magyarok csoportja Székesfehérvárott (Novotta Ferenc felvételei)

A UJZTRÁIÍAÍ

I. ADELAIDE

Elnézést kell kérnem a melbourne-iektöl. A Magyar Hírek csak kéthetenként jelenik meg, az oldalterjedelem szigorú keret, mindenekelőtt azonban az események torlódása késztet arra, hogy rövidítsem, sűrítsem ausztráliai beszámolómat és ezért — fájó szívvel bár —, de elhagyom Victoria fővárosát. Ez persze azzal jár, hogy személy szerint nem említem majd sok régi melbourne-i ismerősömet és számos új barátomat, de a témák, az ott megformálódott gondolatok szinte kísérteties pontossággal jelentkeztek Adelaide-ban is. A helyszín változott csupán, a „helyzet”, a viszonylatok ugyanazok maradtak: Nyugaton élő honfitársaink magyarságtudata, a szülőföldhöz fűződő kapcsolataik erősítése volt az alapkérdés South Australia fővárosában is.

Ezzel fogadott minket két barátunk, Burányi József és Tóth László, a Hungarian Society Club titkára már a repülőtéren( No, meg a mérnöki módon kidolgozott programmal). És a magyarságtudat megőrzésének gondjaival, s az adódó feladatokkal köszöntünk el egymástól, mérlegelve beszélgetéseink és vitáink tanulságait.

(Adelaide nagyon síép. Érthető a lokálpatriotizmus, amelyet szinte minden ottani magyar beszélgető partnerünknél tapasztalhattunk. A tenger és a hegyek közé épült „napos" Adelaide, a belváros körüli parkövezettel kellemes és szép hely. És az is természetes, hogy honfitársaink itt is a hazai városelrendezést használják tájékozódásra: „Budán” lakik, akinek az adelaide-i hegyoldalon vagy dombokon van a háza, és „Pesten”, aki a síkságon ütötte fel tanyáját.)

Vasárnap délelőtt látogattuk meg az épülő egyesületi házat. A tagság egy nagyobb csoportja lelkes munkával töltötte a pihenőnapot. A dörgő hangú Kalmár Béla tréfáin nevettek nagyokat és szinte a szemünk előtt alakultak, formálódtak a helyiségek. Az egyik szobában a fáradhatatlan Nagy Ákosné vezetésével a táncosok tartottak próbát. Nagy honfitársnő a sok sikert aratott kis együttes szervezője, táncszakértője, lelke. A gyerekek ügyesek, szép mozgásúak; csárdást és matyó táncot jártak. A magyar fiatalok számára a tánccsoport sokkal több, mint egyszerű táncos alkalom. Az egyik kislány a tánccsoportban tanult meg magyarul. Volt köztük egy ausztrál lány is, aki először csupán magyar barátnőjét kísérte el, de aztán a hangulatnak, a zenének, a közös örömnek nem tudott ellenállni, és beállt ő is a táncosok közé. A csoport egyik tagja — diáklány — a város magyar értelmiségéről írja egyetemi disszertációját. Nem tagadom, mélyen meghatott, amikor a Magyarok Világszövetsége által küldött koreográfiákból tanult táncokát néztem. (Útnak indul a távoli országokba az énekeskönyv, kotta, könyv és koreográfia. És felettük ott lebeg az aggódó kérdés: vajon megtermékenyíti-e honfitársaink képzeletét, találkozik-e a helyi erőfeszítéssel, megtermi-e a maga gyümölcseit, lesz-e belőlük magyar művészet, magyar kultúra, magyar öntudat. Adelaide-ban — és ezt a tánccsoportnak köszönöm — a bizonyossággal találkoztam. Szép a mi munkánk, szükséges és érdemes csinálni.) A kis tánccsoport létrejöttéhez kellett a hozzáértés, a lelkesedés, a szülőföld segítsége és persze kis mértékben a véletlen is. Nagy Ákosné 1962-ben egy mozielőadáson az Ecseri lakodalmas című filmet látta. Már előadás alatt lejegyezte a koreográ-2