Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-21 / 6. szám
őszülő hajú, baráti mosolyú, a szellem örök fiatalságát, vagy inkább kornélküliségét s tisztaságát sugárzó tekintet a belga zenetudósé. Első ízben találkozunk, de rögtön, mint régi ismerősnek mutatja meg az élete legbensőbb izgalmait magukba foglaló becses kéziratokat: Bartók Béla kottáit, leveleit, jegyzeteit. Szinte lélegzetet venni is alig merek a megilletődöttségtői, ő azonban — noha senki nem érzi át nála mélyebben e pergamenszínű lapok értékét — olyan közvetlenséggel és melegséggel kezeli a kéziratokat, mint eleven barátot. De hiszen közelről ismerte Bartókot, s számára Bartók jelenik meg a kéziratokban. És amikor ezeket felkutatja, publikálja, azt akarja, hogy mások számára is, mindenki számára megjelenjen, megnyilatkozzon. Itt ez a levél arról szól, hogy kell megszervezni egy központot a magyar népzene gyűjtése céljából. Ebben az arab zenével kapcsolatos gondolatok állnak. Ez itt 1936- ban feljegyzett két dallam egy falusi lakodalomból. — Megjelenik a „Dokumenta Bartókiana” — mondja Denijs Dille —, ismeretlen Bartók—Kodály-leveleket tartalmaz, olyan anyagokat, amelyek még soha nem kerültek nyilvánosságra. Megjelenik 20 népdal 1906-ból, Bartók és Kodály gyűjtése, fakszimile kiadásban. Kiadásra kerül az 1904-ben írt zongoraötös, továbbá öt olyan magyar népdal, amelyeket 1930-ban átdolgozott Medgyaszay Vilma számára, s amelyeket ebben az átdolgozásban még nem adtak ki. Bepillantok az egyik kéziratba. Kis cédula. hevenyészett írással, ahogyan önmaga számára fogalmaz meg az ember egy felvillanó gondolatot: „...eddig elvétve akadt egy-egy magyar ember, aki állami, vagy esetleg akadémiai segéllyel, de legtöbbször minden támogatás híján, csak nagy nehezen végezhetett kutatómunkát. Pedig még mennyi végeznivaló van!" Arra gondolok: ha ezt a Bartók Archívumot és az itt folyó munkát láthatná ... Ismét érzem a torokszorító megindultságot. amikor Dillé-től búcsút veszek. De az intézettől nem, mert néhány szót mindenképpen szeretnék váltani még Szabolcsi professzorral. Ismét hellyel kínál, annak az embernek a természetes mozdulatával, akinek életét folyamatos alkotómunka tölti be s mindenre, ami e munkának csak töredékes részeként jelentkezik, az egésznek kijáró gondossággal figyel. Az érdekli, vajon az eddigiek során kimaradt-e valami, ami fontos. Kiderül, hogy Denijs Dille szerénységében csak éppen azt nem említette, amin ő maga tíz esztendeje dolgozik, s ami ezentúl az egész Bartók-kutatás alapvető munkája lesz. Bartók gyermekkori és ifjúkori müveinek jegyzéke 1903-ig. Továbbá a Bartók és kora címmel tervezett gyűjteményes munkáról nem esett még szó. Zenészek, irodalmárok, történészek, képzőművészek kapnak helyet a kötetben, hogy Bartók alakját — miután már annyifelöl oly sokféle közelítéssel igyekeztek bemutatni — ismét újabb oldalról világítsák meg, s tegyék teljesebbé. Arra kérem, mondja el, hogyan látja Bartók összekötőkapocs-szerepét Magyarország és a nagyvilág között. — Bartók zenéje a XX. század nagy törekvéseit. humanizmusát a legnemesebb s legmagasabb szinten foglalta össze, életműve ember és ember között, nép és nép között, világrész és világrész között a legmélyebb és legtermészetesebb kapcsolatokat teremtette meg. Ha valakire, rá elmondhatjuk. hogy interkontinentális művész. Szeretném tudni, hogy vajon egy olyan zenetudósnak, mint Szabolcsi Bence, aki az egyetemes zenetörténettel foglalkozik, mit jelent Bartók Béla. Lényegében azt válaszolja, amit felfelé jövet, a lépcsőfordulón, a Bartók-portré alatt megsejtettem. — Nézze csak — mosolyog —. a kettő, az egyetemes zenetörténet és Bartók — örökre összetartozik. Amikor a világ zeneirodalmával foglalkozom, akkor is azt csinálom, amire ő tanított. A lehető legmélyebbre leszállni, s a legszélesebbre széttekinteni. Kilépek a kecses barokk műemlék épületből, amelyben a Bartók-évre kívántam közelebbi fényt deríteni. De .úgy érzem, az derült ki, hogy amint Bartók az egyetemes zenetörténet része, úgy a Bartók-év része az intézetben folyó szüntelen munkának, amelynek a Szabolcsi- és Dille-formátumú tudósok az életüket szentelik. Soós Magda )I, nyelvünk ápolásáról és teendőinkről idegenben a magyar nyelvet. Találkoztam olyan hazánkfiával is, aki fél évszázad után most járt itthon először, s folyékonyan beszéli nyelvünket. Vagy itt van előttünk Fábián Lajos Franciaországból írt levele. Fábián Lajostól, stílusa után ítélve, ki hinné, hogy 48 esztendeje idegenben él. LÖRINCZE: Noha azt szintén nem valljuk egészen betű szerint, hogy nyelvében él a nemzet, mert magyarnak megmaradhat az is, akinek a szókincse nem olyan gazdag, de azt mondjuk, az az igazi, az a valódi, ha valaki a nyelvet fenntarja, mert ez a leglényegesebb kapocs az országhoz. Engem nagyon meghatott Fábián Lajos levele, azt írja, hogy „a nyelv az olyan, mint a bőr, nem lehet levetni." ö úgy érzi, hogy ha a nyelvétől megfosztanák, akkor mintha a bőrét nyúznák le. A valóságban persze nem így van, mert lassan lehámlik a nyelv. Éppen ö említ meg egy 56-os fiatalt, aki már rosszul beszéli nyelvünket. Én nem mondanám azt, hogy ez a fiatalember elfelejtette anyanyelvét, letagadná az édesanyját is, inkább azt mondanám, elfelejtette az édesanyját, amikor gazdagabb nevelőszülőkhöz került. Ez persze valóban nem illő, nem szép, a mi falunkban ez nem szokás. BERÉNYI: Különösen a második, harmadik generáció hovatartozása az elgondolkoztató. Mit tegyen a kint élő szülő, hogy tovább ápolja a magyarságtudatot, a magyar nyelviséget gyerekeiben és unokáiban? LÖRINCZE: Olyan környezetet teremtsenek maguknak, amelyben tudnak magyarul beszélni. Mi azért tartjuk meg a magyar nyelvet, mert állandóan magyarul hallunk, magyarul beszélünk. Ha egyénenként elzárnának bennünket, a mi szókincsünk is megkopna. Tehát egy környezetet kell mesterségesen megteremteni, azaz a családban beszéljenek magyarul, néha hívják össze a rokonságot, az ismerősöket. Járjanak magyar klubokba, társas körökbe, szervezzenek iskolákat, hogy a gyerekek magyarul olvassanak, írjanak, beszéljenek, Tegyenek szert minél több magyar könyvre. Ebben persze mi is nagyon sokat segíthetnénk. BERÉNYI: Igen, mi itthon élők. Asztaltársaságunkban foglal helyet Bognár József professzor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Lőrincze Lajos, az MVSZ elnökségének a tagja. Mit tehetne a Világszövetség annak érdekében, hogy a magyar kultúra, ezen belül a magyar irodalom messzebb eljusson, mint az ország határa? BOGNÁR: Sokat tettünk és még többet akarunk tenni. Elhatároztuk a Magyar Nyelvművelő Társaság megalakítását. A Debreceni Nyári Egyetemnek olyan hungarológiai központnak való megszervezését, ahol az idén első alkalommal különböző nyugat-európai és tengerentúli magyar iskolák tanárai, lapok szerkesztői és különböző magyar egyesületek vezetői kelhetes nyelvkurzuson vesznek részt, ők azután majd tovább viszik azt, amit itt kaptak a jelenlegi magyar nyelvtudomány legmagasabb színvonalán. A résztvevőknek alkalmuk lesz a magyar nyelv alaposabb megismerésére, és én azt hiszem, hogy ez a befogadó országoknak is javára válik vagy legalábbis nem ellentétes a befogadó országok érdekeivel. LÖRINCZE: Vendégeink az oktatási segédeszközöket, olvasó- és daloskönyveket hazavihetik magukkal. BOGNÁR: Az idén Budapesten megrendezzük a külföldön élő magyar művészek képzőművészeti kiállítását. 50 jeles művészi hívtunk meg, s akik már biztos, hogy jönnek, azok közül megemlítem Kepes Györgyöt, Huszár Vilmost, Orbán Dezsőt, azután Várnai Zseni fiát, Peterdi Gábort. Üjra eljön Amerigo Tot és Victor Vasarely is. VÁCI: örömmel jelenthetem be azt, hogy a magyar országgyűlés kulturális bizottsága napirendre tűzte a Nyugaton élő magyarok kulturális kérdéseinek, oktatásának az ügyét. Ez szerintem nagyon jó dolog lesz, mert a kultúrális bizottságnak módja van különböző miniszterekkel, intézmények vezetőivel megvitatni az elképzeléseket és azokra anyagi alapot is teremthet. Emellett szeretnénk létrehozni a nagyobb országokban — például Kanadában, az Egyesült Államokban. Ausztráliában — egy olyan társulást, amelynek az alaptőkéje kétharmad részben a Magyar Népköztársaság támogatásából, egyharmad része pedig az ottani magyaroktól származna. Egyegy ilyen társaság vagy társulat foglalkozna a kettős utascserével, ösztöndíj- és könyvcserével. Mi szívesen segítenénk az ottani magyar házak oktatóinak munkáját is. Ennek első lépése a Debreceni Nyári Egyetem gondolatával már meg is kezdődött. BERÉNYI: Beszélgetésünket nem kívánjuk összefoglalni. Az itt elhangzottak valószínűleg számos hallgatónkat gondolkozásra késztetik. Bizonyára lesznek, akik nem értenek velünk egyet, de közös nevezőre jutni csak nyílt vita alapján lehet. Ezért kérjük honfitársainkat, írják meg műsorunkról véleményüket, és mi készen állunk arra, hogy egy újabb adás keretében tovább folytassuk eszmecserénket. Bavlók mellszobra a Margitsziget művészsétányái*. Szabolcsi Bence Denijs Dille 5
