Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-08-08 / 16. szám

Krisztus és Júdis (1957)

Levétel a keresztről (1958)

A canterburyl katedráiig számára készített St. Anselm oltár (1951—52)

A D. L. Palmert ábrázoló bronzrelief (a mű úgy készült, hogy vakok és látók egyaránt megérthessék)

Szekta Gyula és az első Gondolkodó (1937). A művet a nácik darabokra tűrték

A vak (1958). Lent: bronzrelief a melbourne-i egyetem falán (1984). A szimbolikus relief közepén egy idegsejt, körötte állatok, idegrendszerünk fejlődése szerint

A UJZT

Mé§*.

(Art Qalljtttj,

Pereg a film. A helyszín: Melbourne, Art Gallery. Jó volna odacövekelni a Rodin- vagy a Moore-szobor elé, nézegetni a delfinjátékot idéző szökőkutak mulatságos, szökellő vizét, elmerülni a kínai gyűjtemény darabjainak leheletfinom rajzolataiban, de hajt tovább az időszomj, az elkésettség kínzó érzése.

Törékeny és mégis acélosan erős kezek mutatják nekem a faragásokat, hallom a magyarázatot és a sóhajt is: „Egy élet, egy faragás”. Barázdált, idős férfiarcot látok az emlékezet vásznán, hunyorgó gyerekszemmel. Kedves, kisfiús mosollyal köszönti a régen ismerős műveket és úgy csodálkozik rájuk mégis, mintha az első élmény lázát újra meg újra töretlenül élné át. Mészáros Andor szobrászművész társaságában járom — pontosabban, rohanom át — a termeket. Pedig milyen jó volna hosszan megállni a gyönyörű Rembrandt-önarckép előtt (ez már a szegényház előtti korszakból való; szomorú, örökké könynyező szemek, vörös orr, puffadt arc. A hullócsillag zuhanása közben; a végső pillanatok előtt is könyörtelen pontossággal hagyja hátra az utókornak a klinikai állapotrajzot.) Mészáros Andor örömmel magyaráz, született pedagógus. Szuggesztív előadó, csodálatosan fogalmaz.

<A. nuubmmktrt

Pereg a film. Változik a szín, átúszik a kép, a műteremben vagyunk. Albumok, szobrok, érmek. A művész fáradhatatlanul magyarázza, bemutatja egy életpálya dokumentumait. A művekről szívesen, önmagáról alig beszél. (Az adatokat úgy kellett később öszszeszednem: 1900-ban született Budapesten. Tanulmányok: Budapest, Bécs, Párizs. 1931: Szobrászati díj. 1951: Madrid: a legmagasabb nemzetközi kiállítási érem. 1956: olimpiai díj. Canterbury oltár: 15 láb magas fafaragás. 1968 óta az Ausztrál Szobrászok Szövetségének elnöke. 1970: az angol királynő leplezi le a melbourne-i repülőtéren Mészáros Andor kétméteres portré-érmét.)

Pereg a film. Nézem az alkotások képeinek hosszú sorát. Hogy fér ennyi munka egy élet törékeny kereteibe? A szobrász az indulásról beszél. Szekfü Gyuláról, aki melléállt, és a megalázásokról, amelyek végül elűzték otthonról. Fasizmus, fajgyűlölet, háttérbeszorltás, menni kellett. A megkapaszkodás évei az új kontinensen, az ismeretlen világban. Nemcsak a neve nem csengett ismerősen, nemcsak önmagát kellett megismertetni, hanem az érmészetet magát is. Négy év alatt 400 érmet készített, szerencsés művészeknél egy hosszú élet termése ez a mennyiség. Sikerült „befutnia”, áttörni a kicsinyes féltékenységet, megteremteni életük anyagi alapjait, megszerezni az elismerést. Az embertelen erőfeszítés „üzemköltsége”: a fáradt, ideges, hunyorgó szemek. A vakok intézete rendelt egy reliefet a vakságról. Sokáig járt ki, míg megszületett a megoldás, a mű, amelyet a vakok is „láthatnák”, kitapogatva megértenek. A vakok közötti tartózkodás, a teljes beleélés azzal a következménnyel járt, hogy félni kezdett a megvokulástól. Ezt a féléi-