Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-27 / 13. szám

Az Arpád-hídról már egy modernebb városrész távlata bontakozik ki (Vámos László felvételei) / bői előbukkanó mozaikpadlók, a vízvezetékek romja, a közép­kort a Zichyek ma is álló kastélya, amely a Nagy Lajos király anyja által emelt templom köveiből épült, a régi templomok, a még ma is álló zegzugos utcák, néhány kecses barokk házacska meg a XVIII. század végét. Mi legyen hát velük? Az új Óbuda építői úgy döntöttek, hogy leszámolnak a romantika hazugsá­gaival, de megőriznek mindent, ami megőrzésre méltó és a ma­gas házaktól körülölelten kialakítanak egy rezervátumot is. amelynek eredeti architektúrája, kisvendéglői, iparosházai meg­mutatják majd, milyen volt a régi Óbuda élete, világa, hangu­lata. Üj építkezéseink rengeteg gondot is magukkal hurcolnak. Azt is, hogy mivel a lakáséhség óriási, bármi épüljön is, minden kevés. Azt is, s ez némiképp kitapintható az előbbiből, hogy a kapacitás határai nem elég tágasak, hogy bármilyen sok, mégis kevés az anyag, a gép, a munkáskéz. Azt is, hogy az építkezések — noha senki se sajnálja a lakásra váróktól — a nemzeti jöve-Házak, amelyeknek napjai mer vannak számlálva delem tekintélyes hányadát emésztik fel. Hogy mekkora lehet ez országos méretekben, következtethető az óbudai számokból. Csupán az építkezés első üteme egymilliárd forintot nyel el. Egyébként egy új óbudai lakás nettó költsége mintegy 190 ezer forint. De hát mit ér a lakás, amúgy egymagában ? S üzletek, is­kolák, óvodák, és parkok, játszóterek, kórházak? Nos, ezekkel, az úgynevezett járulékos intézményekkel együtt egyetlen lakás értéke megközelíti a 250 ezer forintot. De egyéb gondokat is felszínre dob az új városrész születése. A városok nem egy generáció gyermekei számára épülnek. Re­méljük, hisszük, most már béke köszönt a világra, nem rombol­ja le többé városainkat a háború. Reméljük, a ma épült falak között élnek majd unokáink is. De milyenek ezek a falak? S vajon szépek-e? Nos, a vitát, amely e kérdések körül lángolt, lángol, a patrióta városszeretet éppúgy táplálja, mint a gazda félelme: mi lesz a pénzemből. Hogyan hangzik hát a „védőbe­széd”, mi az építők válasza? Nem kell félni, jó anyagból épül­nek e házak, és nem is lesznek egyhangúak, tanultunk a lágy­mányosi, a kelenföldi példákból — mondják. Igaz, a házak pa­nelből, a házgyárak termékeiből emelkednek, mert gyorsan kell építkezni, s mind olcsóbban. S az út csak ez lehet, a gyárszerű építési mód. De a gyárszerűség nem szabhat határt az ízlésnek, a fantáziának, a korszerűségnek. Oj-Óbuda — úgy látszik — a változatosság mintaterepévé alakul. Lesz itt megemelt szintű, hosszú lábakon álló, úgynevezett fülesház, lesznek húszemele­tes, csillogó zúzalékkal díszített toronyházai, középmagas házak variánsai, változatos díszítések a modern külső ellenére is. S persze parkok, zöldellő ligetek, szobrok, szökőkutak, fák, levegő, szabad térség. S a lakásokban távfűtés, meleg víz, beépített bú­torok, hogy Üj-Óbuda ne csak lakásra vágyó ezrek végre-vala­­hára megkapott otthona, a kisházak egykori lakóinak új mene­déke legyen, hanem olyan otthon, ahol emberi módon lehet él­ni, otthon, amelyet szeretni lehet. Milliárdokba kerül az új városrész felépítése. Mindegy? Nem mindegy, mert nehéz munkával teremtjük elő a rávalót. Egy város szeme figyeli hát, mi épül, hogyan épül a Hármashatár­­hegy lankái alatt. Cs. I. Rettentő lába ujjat közül kígyó tekereg elő. Ruhájá­nak színe, redői, mint a kí­gyó csíkozása, tenyerében — érezzük, tudjuk, látjuk — varázserő, és arca, ez a vén­­ségesen-vén, ezer ráncú ba­nyaarc már-már megeleve­nedik. De a Varázsló tekin­tetét máris enyhíti, a szo­rongást oldja a Szerelmes­pár derűje, a Királyi kéz­fogó alakjainak groteszksé­­ge és a relief-angyal bája, humora, az angyalé, aki olyan emberi, hiszen ez az angyal titkot les ki- S lehet elmerengve nézni — akár órákon át — az Angyali üd­­vözlet_ kettősét, amelynek szuggesztivitása, figuráinak ívelése, tekintetének rajzo­lata minden érzést kifejez, a Madonna meghatottságát, alázatát és a hírhozó angyal révületét is. Ha semmi mást nem ismernénk Kovács Margit művészetéből, mint az Angyali üdvözletét, ak­kor is tudnánk róla min­dent. Azt, hogy lírát és de­rűt, drámát és katarzist, mindent ki tud fejezni; hogy nem elszakadva a korongolás ősi technikájá­tól, mégis túlemelkedve rajta, a figurák megkompo­­náltságával, az arc, a ruha rajzolatával, a színek ere­jével is formál jellemet, jel­lemez embert, állatot; hogy szobrai, amelyek a kerá­miaművészet csúcsát jelen­tik, régen áttörtek a kerá­mia dekorációs szintjén. De hát — szerencsére — nem az Angyali üdvözlet az egyetlen Kovács Margit­­mű, hiszen néhány terembe sűrítve itt látható az eddigi oeuvre, és aki veszi magá­nak a fáradságot, elmélyül­het különböző szakaszainak vizsgáigatásában, és bizony csodálhatja a művész ere­jét, magabiztosságát és hi­tét. A művészettörténészek, akik az eddigi életművet ismerik, érzékletesen raj­zolják meg az utat, miként lett a grafikusból a kerá­mia művésze, hogyan dol­gozta fel — Budapesten, Bécsben, Münchenben, Koppenhágában, Párizsban, Sévresben — mindazt, amit eladdig a kerámia művé­szete adott a világnak. Egy­szóval hogyan vált birtoko­sává az eszközöknek, és ho­gyan lépett túl a megszo­kotton. Hogyan gazdago­dott témaköre, és vele együtt a kifejező eszközök lehetősége. Miként növek­szik szobrászt igényessége és milyen utakat, meredé­Kenyérszelő Titkot leső angyal Varázsló Az új házak tövében térkép jelzi, milyen lesz az új városrész lyeket jár meg Kovács Margit, hogy a kerámia zárt keretéből kitörve, mégis hűen az anyag adott­ságaihoz újat alkosson, me­részet és szépet. Egyszóval jó ismerni, jó lenne ismerni e művészet minden részle­tét, minden küzdelmet és minden nekirugaszkodást. De vigasztalódjunk — mondottuk —, e kiállítás az életmű hű tükre. Kíván­csiak vagyunk mintázott kisplasztikáira? Megtalál­juk őket. Avagy zárt kom­­pozíciójú reliefjeire, ame­lyeknek változó gazdaságú tematikája, technikája olyan jellemző Kovács Margitra, és amelyeknek különböző időkben kiérlelt darabjai nem egy helyen láthatók, országszerte? Az öregek csöndes lakomáját, a Salome táncát, vagy a Bort, búzát, békességet Bort, búzát, békességet szemlélve elképzelhetjük a teljességet. S hogy mit adott újra és újra a népművészet, a népmese, a nép világa Kovács Margitnak, s hogy a jellemábrázolás milyen mesterévé vált, arra talán már példát sem kell mon­dani. E néhány terem egyetlen példatár. A feszü­let fájdalmas Krisztusától a Szoptatósig. Nehéz elszakadni Kovács Margit világától, mégis bú­csúznunk kell. S visszate­kintve a termek során, a Bartók Cantata profanájá­nak szarvasfiain — „A szá­juk többé / Nem iszik po­hárból / Csak tiszta forrás­ból” — pihen meg a tekin­tet. Sokatmondó mű. Jel­kép és művészi hitvallás. Csatár Imre (Vámos László felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents