Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-27 / 13. szám
ARCKÉPEK A MÁBÓL 1969-1970 XXIII. A% iskola szerepe rDir. Ma jw zltii JÜúi'a AZ ORVOSTUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA, AZ ORSZÁGOS IDEG- ÉS ELMEGYÓGYINTÉZET OSZTÁLYVEZETŐ FŐORVOSA A polgárosító erők számbavételét Szabó Zoltán az iskolával kezdi. Talán ezzel ez első hellyel akarta jelezni, hogy mennyire fontosnak tartja a témát, a polgárosodást általában, a gyermekek oktatását és nevelését különösen. Még egyszer elolvasom könyvében a III. részt bevezető fejezetet, azután ezt, az iskoláról szólót. A kettőt tardi hímzésminta választja el egymástól, és még valami: a hangnem. A bevezetés: requiem; a régi paraszti-patriarchális-természeti világrend sírja fölötti gyászbeszéd, sirató ének. A nosztalgia szinte minden egyes sorban tetten érhető. „Ami ebből a világból még él: a népművészet, a hímzések mintái, ahogyan pedig használják mindezt, ahogyan iparszerűen hímeznek, az már nagyon távol van ettől a világtól. A szőttesek és keresztszemes hímzéssel ékített térítők, ha ma készültek is, már maradványai, emlékei ennek a világnak, melybe beillettek, nem parasztkultúráról és világról beszélnek, hanem arról, hogy volt egy ilyen világ, melynek gyökeréről elmetszett virágjai, a hímzések még megmaradtak.” „Tardon egy iskola van öt tanerővel, hat osztályával, három tanteremmel és egy lehetetlenül piszkos mellékhelyiséggel, mint a magyar falvakban általában. A tantermek meglehetősen zsúfolva vannak a kis tardiakkal. akik télidőn fagyoskodva. megpirosodott orral érkeznek he a melegre fűtött termekbe, kabátjukat felakasztják a fal mentén húzódó fogasokra, és betelepednek a jól összefaragott padokba.” Tárgyilagos-tényszerű összehasonlítással kezdem: 1935 1970 Az iskolák száma i 2 A tanerők száma 5 14 Az osztályok száma fi 8 A tanulócsonortok száma o 10 A tantermek száma 3 7 A következő fejezet hangvétele merőben más. Mintha a szerző a szeretett, de elmúlásra megérett világ elbúcsúztatása után — ellágyulva, gyászhangulatban még, de már az újra vágyakozva, érdeklődve-kiváncsian — kilépett volna a temetőkertből a zsongó-lüktető életbe, s ott tárgyilagosan körülpillantana. Belül csupa kérdés: pótolod-e, Te, Üj Világ, ami a Régivel eltűnt? Adsz-e annyi jót, szépet, amenynyi az elmúltért megvigasztalhat? Emberibb és emberségesebb. elviselhetőbb és könnyebb, korszerűbb és ellentmondástól mentesebb, teljesebb és vidámabb leszel-e, mint az, amit mögöttünk hagytunk? Az író körültekintése: fürkésző, talán kissé bizalmatlan is, de mindenképp tárgyilagos. Amit talál, leírja. Kommentár nélkül. Az iskoláról — noha első helyre teszi — csak ennyit mondhat: Kiegészítésként: a 14 pedagógus közül egy képesítés nélküli (érettségizett, akinek tanítói gyakorlat közben kell elvégeznie a felsőfokú tanítóképzőt!, öt tanító, nyolc tanár. A felső tagozatba járó gyerekeket (V—VIII. osztály! szaktanárok oktatják, A szomszédos Cserépváralján csak alsó tagozat működik, a nagyobb gyerekek ide járnak. Tardra. A 60 éven aluliak között mindössze egyetlen az analfabéta, egy 35 esztendős fiatalasszony. A 45 éven aluliak közül 230 nem járta ki a nyolc általános iskolát, ezeknek 90 százaléka nő. A dolgozók általános iskoláját az utolsó öt esztendőben 63 tardi felnőtt végezte el; 23 öt éve, 22 négy éve, 8 három éve. Az utóbbi két évben nem volt tanfolyam, mert mindössze ketten jelentkeztek. A középiskolában továbbtanulók aránya alacsonyabb az országos átlagnál. 1967—68-ban a 60 nyolcadik osztályt végzett közül tíz, 1968—69-ben a végzett 48 közül hét tanuló váltotta csak az általános iskolai padot gimnáziumi vagy szakközépiskolaival. A 28 hetedikes közül, akik étrendjükről vallottak dolgozatukban, már csak három szándékozott továbbtanulni. Figyelemre méltóak a továbbtanulók százalékarányai: Szegedy Barnáné és osztálya Itt a templomról következik néhány sor, aztán a Tardon nemigen föllelhető civilizáció tárgyi vívmányairól Majd ismét néhány sor az iskoláról: ,-fr és olvas a faluban 1776 ember, 6 évesnél idősebb analfabéta van 261. (13%, pontosan, mint az országos átlag.! A községi jegyző az 1925-ből való »Közigazgatási tájékoztatási lapon« mint legsürgősebb feladatot, az iskolának 2 tanteremmel való kibővítését és kultúrház építését jelöli meg. Egyben meg is jegyzi, hogy -ezeknek megvalósítását azonban a község nem bírja«. A kultúrház és a két új tanterem azóta is jámbor szándék és távoli álom maradt.” Ennyi mindaz, amit A tardi helyzet-ben az iskoláról találok. Hogyan folyt az oktatás, mit oktattak, mire nevelték a tardi kismagyarokat. milyen volt a tanterv és a tanrend — minderről semmit sem találok. Talán a fontosságot jelző első hely és az összesen 15 gépelt sornyi szűkszavú táiékoztatás ellentéte, belső feszültsége helyettesíti Szabó Zoltán véleményét, értékítéletét? Nem tudom. Én mindenesetre ezt olvasom ki ebből a tömör fejezetből: erről, bármennyire lényeges az ügy. bármenynyire szerettem volna részletesen taglalni, nem tudok többet írni, nincs mit írnom. És most, 1969—70-ben, milyen a tardi iskola? Nagy József igazgató Az osztálytermekbe csak váltócipőben lépnek a gyermekek (A szerző felv.) 1967— 68: a VIII. osztályosok 16,6 százaléka, 1968— 69: a Vili. osztályosok 14,8 százaléka, 1969— 70: a 28 megkérdezett 10,7 százaléka akar csak továbbtanulni. Hol keressem az állandó csökkenés okát? Talán az iskolában? Nem, mert a továbbtanulók eredményei igazolják, amit Szegedy Barnától, a tanácselnöktől hallottam: — Ha egy gyerek négyes átlaggal, azaz jórendű bizonyítvánnyal hagyja el a mi iskolánkat, a városi gimnáziumban se romlik, és 3,8-as, 4-es átlaggal végez. Elfogulatlanul mondhatom: igazán jó a mi iskolánk. — Elfogulatlanul? Nono! Hiszen a felesége tanárnő! — Ez nem jelent semmit. A feleségem legalább olyan kritikusan szemléli az én tanácselnöki tevékenységemet, mint én az övét. De ha nem hiszi, járjon utána. Tekintse meg az iskolát. Utánajártam. Garami László (Folytatjuk) Pillanatkép a tízpercben RIPORTER: Kérem, beszéljen néhai férjéről, Sántha profeszszorról. Sántha professzor életművéről. MAJERSZKY KLÁRA: Az életmű jelentőségét bizonyos fokig a korszak adja meg, amelyben Sántha élt és dolgozott. Bizonyos fokig korszakok fölötti jelentőségű. Sántha Kálmán nemcsak rendkívüli szellemi képességeivel és szorgalmával tűnt ki („sub auspiciis gubernatoris” avatták orvosdoktorrá 1329-ben), hanem határozott, bátor, eredeti utakon járó egyéniségével, amelyhez különösen érzékeny lelkiismeret, kiváló ítélőképesség és az emberek iránt érzett „könyörületes szeretet” járult. Ideális típusa volt a szakmáját tudományos kutatásaival és klinikai megfigyeléseivel előrevivő tudósnak és a beteget önfeláldozóan, mondhatnám szenvedélyes hivatástudattal gyógyító orvosnak. A mi fiatal orvosgárdánk — a debreceni klinikáján nőttünk fel 1939—1951-ig tartó professzorsága idején — nemcsak az ideg-elmekórtant és idegsebészetet tanulhatta tőle „világszínvonalon”, hanem a humanista emberi magatartást is a legnehezebb időkben: háború alatt és után egyaránt. Tudom, hogy közvetlen, barátságos, becsületes, szuggesztív egyénisége nem fakuló példakép ma is mindnyájunk előtt, akik tanítványai voltunk, bárhol is a nagyvilágban. Ez az életmű egyik arca. Az életmű szokásos vonalai a budapesti idegklinikán kezdődtek Schaffer Károly professzornál, a világhírű agypathológusnál. Sántha ifjúkori kutatásai is az idegrendszer szövettanával foglalkoznak és alapvető, önálló eredményei Európa-szerte elismerést szereznek számára a 20—30-as években. 1936—37-ben Kanadában Rockefeller-ösztöndíjjal dolgozik Penfieldnél, a neves idegszövettanász-fiziológus, idegsebésznél, és a legmodernebb eljárásokat elsajátítva elhatározza, hogy itthon megteremti a magyar idegsebészetet, amely addig nem volt önálló szakma hazánkban. Az általános sebészek operáltak szükség esetén agyat, gerincvelőt. 1937 decemberétől a debreceni idegklinikán dolgozik, amelynek 1939-től igazgató professzora az 1951 júniusban a személyi kultusz évei alatt történt elmozdításáig. A legnehezebb időkben megteremtette a debreceni idegelmeklinikán az önálló idegsebészeti osztályt, és a betegek Mekkájává tette. Tudományos vonalon az agydaganatok sebészi vonatkozásainak kutatása, a tetanusz, az agyvérzések és agyi érelzáródások problémája, a gerincdaganatok és számos más kérdés képezte érdeklődésének tárgyát a háború után. Az óriási tudományos anyag nem nyerhetett teljes feldolgozást, mert professzori pályája — mesterségesen kiagyalt vádak alapján — 1951-ben kettétört, A Kossuth-díjas professzort a Magyar Tudományos Akadémia kizárta tagjai sorából, és vidéki kórházi főorvossá fokozták le, ahol bár az ottaniak a legnagyobb tisztelettel és kedvesen bántak velünk — klinikájától, tudományos lehetőségeitől száműzve kellett élnie. A rehabilitáció 1956-ban már halálos betegen érte, az életmű betetőzésére nem térhetett vissza klinikájára. Díszsírhelyen nyugszik a debreceni Köztemetőben. RIPORTER: Nekem egy ideggyógyász egyszer ezt mondta: „Abbahagytam, mert nem akarok figurává válni. Az idegbetegségek túlnyomó többsége társadalmi eredetű, munkahelyi intrikák, rossz lakásviszonyok, alkoholista férjek, lezüllött feleségek és így tovább. Az ideggyógyász a felsorolt és fel nem sorolt okok egyikét sem képes orvosolni, így magát a betegséget is csak tünetileg kezelheti, az elenyésző számú organikus eredetű betegséget leszámítva. Én ezért nem teszek úgy, mintha az idegbetegség orvos által gyógyítható lenne." Ha a volt kollégája álláspontjáról hallhatnám a véleményét! MAJERSZKY KLÁRA: Először is megjegyezném, mint elsősorban organikus neurológus és idegsebész, hogy az „organikus eredetű betegek” nem „elenyésző számúak” — sajnos. Az idegrendszeri bénulásos, a különféle idegfájdalmakban szenvedők, a sérülések folytán létrejött végtagAdegbénulásos betegek mind ide tartoznak, a daganatosokról nem is beszélve. Az ön ideggyógyász ismerőse „idegbetegség"-en nyilvánvalóan a neurózisokat értette, elsősorban a reactív, situativ neurózisokat és azokkal szemben ilyen nihilista. Bár igazat adok neki abban, hogy a külső körülményeket az orvos nem változtathatja meg, — noha némelyik esetben még ott is tehet valamit —, de a neurotikus beteget türelemmel, együttérzéssel, józan pszichoterápiával erőssé tehetjük, alkalmassá arra, hogy szembe tudjon nézni a neurózist kiváltó problémáival, dönteni és cselekedni tudjon betegségbe menekülés helyett. RIPORTER: Körülbelül 3 éve foglalkoztat, hogy vajon az ember milyen mértékben egy eleve meghatározott biológiai program megvalósulása. Másfelől az ember biológiailag kijelölt pályája milyen mértékben módosítható? MAJERSZKY KLÁRA: Kétségtelen, hogy génjeinkben adottságainkat magunkkal hozzuk. De az ember képességeinek, adottságainak kifejtése nagymértékben a környező, „peristaticus” tényezők függvénye. Nem minden valósul meg az ember életében, ami biológiailag adott. És nemcsak a környezet által alkotott lehetőségek segítik vagy gátolják, az ember maga is választ, mit valósit meg magából. Újabb biológiai kutatások lehetőséget csillantanak meg arra, hogy a jövőben az emberi géneket külső beavatkozással megváltoztassuk! Ennek beláthatatlan távlatai lennének. Egyelőre még a „sci-fi” területén találkozunk inkább vele. RIPORTER: Milyen hatással vannak az ideg- és elmebetegek a velük tartósan együttélő orvosokra? MAJERSZKY KLÁRA: Azt hiszem, ez sokban függ az orvos személyi adottságaitól. Az emberi együttélésben kölcsönhatás érvényesül, összecsiszolódnak az emberek, mint az epekövek az érintkező felületeiken. A jó ideggyógyász elsősorban sok türelemre tesz szert, mert anélkül semmit nem ér el betegeinél. Türelem, nyugalom, megértés, segítőkészség nélkül nem lehet jó idegorvos valaki. Arra gondol, hogy idővel az orvos is „dilissé” válik? Nem hiszem, hacsak nincs meg rá eleve a hajlama. És sok-sok alázatot tanul az ember az élettel szemben az elmebetegek között. Azt, hogy milyen kevés kell végeredményben a „boldogság”-hoz a „kinti élet" mértékeivel mérve — mert az intézetekben élő, dolgozó, megnyugodott elmebetegek nagy része, mondhatom, „boldog". Persze, sok olyan is van, aki nem tud beilleszkedni az intézet „életébe", depressziós, boldogtalan. RIPORTER: A világ jó néhány jelensége azt látszik bizonyítani, hogy hivatalosan egészségesnek ítélt emberek néha őrültebb cselekedetekre buzdítanak és ragadtatják magukat személyesen is — mint az elmebetegek. Nem merült fel önben a gondolat, hogy betegeinek egy része éppen azért lett az ön páciense, mert elevenebben és érzékenyebben reagált az élet képtelen elemeire, mint a többség? MAJERSZKY KLÁRA: Az utóbbi kérdés a neurotikusokkal kapcsolatosan jogos, hozzátéve, hogy ezeknél nemcsak az érzékenyebb reagálás mutatható ki, hanem a kiúttalanság érzése is. Első megjegyzésére azt mondanám, hogy akiket említ, azok az „agresszív pszichopaták”, a „paranoid megszállott pszichopaták”, akik időnként vérbe borítják az emberiséget, de a háborúktól függetlenül mindennapi életünkben is sok baj és veszély forrásai. Salamon Pál
