Magyar Hírek, 1970 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-27 / 13. szám
ANTON S.' mRÓES ATTILA JÓZSEF SURREALISTLYRIK CBVAIC VED fOt I SORENSEN MED OK.TERENS SELV8IOGRAFI Két kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Költők egymás közt címen rendezett kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum, a tárlat tömör mondandója: magyar költők idegen nyelven, a nagyvilág költőinek verses müvei magyarul. Számvetés ez a kiállítás, hiszen olyan kérdésekre felel: mit adtak költőink a világnak, milyen idegen nyelvű kiadások tolmácsolják költészetünk legjobbjait Balassitól Simon Istvánig, kik azok a külföldi költők, akik a felszabadulásunk óta eltelt negyedszázad alatt magyar nyelven juthattak el a hazai olvasóhoz. De nézzünk kissé a számok mögé. 1945 óta nem kevesebb mint 14 367 idegen nyelvű mű-Ú J- é K W Ú A M & t* Apáról fiúra öröklődött nálunk az óbudai romantika. Hogy a leánderes udvarokban — távol a város zajától — a vidék békessége honol; hogy a girbe-gurba macskaköves utcák földbe töppedt házai festő ecsetjére valók; hogy tavaszi vasárnap kiskocsmái hűvösében kortyolgatni a rizling-fröccsöt — „Jöjjön ki Óbudára, egy jó túrós csuszára!” — a legkellemetesebb időtöltés. Szó se róla, festőiek voltak az óbudai utcácskák, és a Kéhly kispörköltjét, a Sípos halászléjét nemcsak az író, Krúdy úr szerette. De hát más a romantika és más a valóság. Mert a leanderes udvarok mélyén lakó, a Goldbergerben, vagy a Hajógyárban dolgozó munkások számára nem látványosság volt öbuda, hanem otthon. Roskatag, avult otthon, amelynek lakóházaiban penész uralkodott, ahol vízvezeték máig is csak a lakások 30 százalékában van, gáz még annyiban sincs. Szoba-konyhás, kis ablakú lakások, ahol a tüdővész és más nyavalya pusztított sofőt keretezi majd — a híd, Árpád nevét viseli, már régen átível Pestre —, és távolabbi pereme felkapaszkodik egykor a hegy lábára is, kihúzódik Békásmegyerig. Az általános rendezési tervet már 1964-ben jóváhagyták, és aki ma kisétál Óbudára, mondjuk a Flórián tér, a Miklós tér környékére, merőben új képet talál. Pedig, amit ma láthatnak a letarolt viskók helyén, az első magas házak, az első házsorok, még csak a kezdet kezdete. Ilyen arányú városrendezés mindmáig ismeretlen Budapest történetében. Mert a József Attila lakótelep szétszedett ócska fabódék, egy szükséglakótelep helyén magasodik, a Lágymányos, Kelenföld új házai is jószerint soha be nem épült sík mezőre kerültek. Űj-Óbuda úgy születik, hogy százesztendős kis házak végtelen sora ad helyet az újnak. A négy szakaszban épülő városrész érdekében több mint 2400 földszintes ház került vagy kerül csákány alá. S 1975-ig vet fordítottunk magyarra. Ezeket a müveket összesen 162 105 296 példányban adtuk ki. Ez a magas példányszám gyakorlatilag azt jelenti, hogy hazánk minden lakosára 16 idegenből fordított mű jut. Még beszédesebbekké lesznek a rideg számok, ha némiképpen felbontjuk őket. Felszabadulásunk óta 6853 szépirodalmi müvet fordítottunk le, ebből a verses művek száma 881, a színműveké 671, a regényeké, elbeszélésköteteké és egyéb szépprózai müveké 5301; a lefordított szépirodalmi alkotások összesen 93 040 271 példányban jelentek meg, tehát hazánk minden felnőtt lakosa húsz szépirodalmi müvet — regényt, verseskötetet, vagy színmüvet — vásárolhatott az elmúlt negyedszázadban. A kiállítás az 197Ö-es budapesti nemzetközi költőtalálkozó tiszteletére készült, és ezért csak a külföldön megjelent magyar, illetve hazánkban lefordított verses művek bemutatására szorítkozik. A kép mindkét esetben meglepő. Az elmúlt negyedszázad alatt számos antológia összefoglaló képet ad a magyar költészetről, oroszra, németre Petőfi minden verssorát lefordították, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Weöres Sándor — és még sokan mások — számos nyelven jutottak el a világ minden tájára. A kiállítás másik fele azt mutatja be, mit fordítottunk le nyelvünkre az elmúlt negyedszázad alatt a világirodalom lírájából. A kiállított verseskötetek azt tanúsítják, hogy lényegében mindent, pontosabban minden olyan lírai életművet, amely nélkül az emberiség egyetemes kultúrája szegényebb lenne. Mert az ma már szinte természetes, hogy van teljes magyar Vergilius, Horatius, Shakespeare, Heine, Puskin, Poe, Rimbaud, Verlaine, Baudelaire, Apollinaire, Majakovszkij — hogy ismét csak kiragadott példákkal éljünk, mert e sort még folytatni lehetne —, de alig hisszük, hogy sokan volnának Európa kis népei között olyanok, akik klaszszikus kínai vagy perzsa költőket, Belgium vallon és flamand lírikusait, Harlem néger költőit, Közép- és Dél-Amerika élő poétáit olyan mértékben fordították volna, mint mi. Ismételjük, számvetés ez a kiállítás és bizonyságtétel. Hazai költészetünk és fordításirodalmunk — ipari nyelven szólva — világszínvonaláról. A Költők egymás közt című kiállítást egy kisebb kamarakiállítás egészíti ki, amely a 20. század lírájának előfutárát, Arthur Rimbaud életútját, költészetét és magyarországi pályáját mutatja be, és kiállított anyagával éppen azt példázza, hogy irodalmi életünk, s ezen belül líránk szinte minden rezdületével részese volt és részese ma is az egyetemes költészet folyamatának. Rimbaud magyarországi útja Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, József Attila mesteri fordításain keresztül vezet a ma élő műfordítóink népes táboráig és azokhoz a hivatott tolmácsolókhoz — Illyés Gyula, Kardos László, Rónay György —, akik a költő egész életművét a hazai olvasó asztalára tették. Miklós Róbert Öreg óbudaiak szorongató gondja: Vajon milyen lesz új otthonunk? káig, rozzant házak és rozzant életek, ez volt Óbuda közelről, túl a romantika ködfüggönyén. Már a Horthy-világban is szemet szúrt azoknak, akik egy szebb Budapest képét rajzolták fel. 1936-ban a Közmunkatanács pályázatot hirdetett a leendő óbudai híd környékének rendezésére. De aztán nehéz idők jöttek. Közelgett, majd átzúgott rajtunk a háború, és elvitte a pénzt, amely a hídra kellett, azt is, amelyből az új házak épülhettek volna. A háború romokat hagyott hátra, egy időre nagyobb gondjaink voltak, mint új Óbudát emelni. Mindössze arra futotta, hogy kitatarozzuk az apró házakat, villanyt, gázt vezessünk be. ahová lehet, gyermekjátszótereket létesítsünk, és néhol egy-egy új házat, iskolát építsünk. De mára megértek a merész tervek is. Annyi évtized tervezgetése, álma után végre új Óbuda épül. Magja, centruma a híd-Kint rohanás, tülekedés és lárma, itt csend, derű és harmónia. Aki e küszöböt átlépi, gondjait is leveti. Ez a világ nem tűri a bánatot. Ez a világ Kovács Margit világa, ö népesítette be alakjaival. Itt üldögélnek, mendegélnek, mosolyognak, csodálkoznak a tompán sárga fénybe burkolózva. A Szoptatós boldog révületben tartja csöppségét, nagy szeme kerekre tágul, úgy nézi a fiát. Szemben velük a Párkák. Magyar párkák. Innen a szomszédból, tán éppen Nógrádból. Kettőjük haja varkocsbu fonva, az öregebb fején tekintélyt adó főkötő. A pruszlik, a szoknya redői lágyan bomlanak szét vaskos testükön, szemük derűs. A sors asszonyai? Nem mondanám. Inkább isme-A Flórián tér átalakuló vidéke mintegy 12 ezer lakás épül a helyükön. Az első ütemben — 1970 végéig —, a Szentendrei út és a Kórház utca által határolt területen, 4 ezer. Aztán lebontják a következő szakasz kis házait, hogy az építkezés továbbléphessen. Mert a második ütemben, az Árpád-hídfő környékén, még nagyobb szabású munka kezdődik. A hídfőtől a Goldberger gyárig, a Szentendrei úttól a Filatori gátig több mint 8 ezer lakás kerül tető alá. E második ütem időszakára esik egyébként Óbuda modern városközpontjának a kialakítása is. A centrum a Flórián téren lesz. Lényegében ma is ott van, de új arculatának kialakítása során rangjához méltó épületeket kap, 15 emeletes toronyházat, nagyáruházát, hatalmas szállodát, irodaházakat, üzletsort. Sajátos óbudai gond — a kerület éppen büszke rá — a műemlékek gazdagsága, és hogy milyen legyen a sorsuk. A múltat, a rómaiak korát idézi az amfiteátrum töredezett lépcsősora, a földrősök. Közülünk valók. Szomszédságukban a Pásztorok. Kezükben nádbuzogány, kíváncsian fürkészik a messzeséget, úgy kocognak előre. Bumfordi figurák. A Kenyérszelő a Szoptatós ikertestvére. Békességet és nyugalmat áraszt, meg biztonságot, derűt is. Fejét kecsesen félre hajtja, úgy szeli a kenyeret. Hosszú szoknyája alól — a rét virágai díszítik — kikandikál a lába ujja. S a kör egyre szélesedik, e fantáziavilág egyre gazdagabb. Már valóságos bámész sereg fog körül bennünket. A népmesék derűs alakjai, és mágikus figurák, szentek, angyalok is, de mintha ők is a mesékből léptek volna elő, onnan olyan ismerősök. Egy sarokban a Varázsló borzaszt . Szoptatós Madonna Pásztorok Öregek csöndes lakomája Szerelmespár Párkák Angyali üdvözlet
